Az ember egy biológiai motivációkkal rendelkező társadalmi lény. Létünk egyik nagy paradoxona, hogy a kultúránk jóval gyorsabban változik, mint a genetikánk, ami konfrontációkhoz vezet a morál és a szociális élet számos területén. A politika a törzsi ösztön gyeplőjén keresztül próbálja megkaparintani és kezében tartani a hatalmat, melyhez egyre hat
A tennivaló még sok, de az eredmények már látszanak - írta a KDNP alelnöke Ami a baloldal számára láthatatlan: csökkent az elkerülhető halálozások aránya Magyarországon című szombati, az MTI-nek elküldött közleményében.
Nem zavarja, ha beszélek? Kamionoztam sokáig, lehúztam tizenöt évet a szakmában, másfél millió kilométer balesetmentesen. Jó, kicsire nem adtunk, ha leszedtem a plezúrt vagy letörte a visszapillantó tükröt egy kocsiról, sem a szívemhez nem kaptam, sem a betétlaphoz. Ennyi benne volt a pakliban, de halál vagy nyomorodás nem szárad a lelkemen. Nehéz
Néhány perccel a határidő előtt nyújtották be a papírt egy formális okra hivatkozva. A Jobbik elnöke szerint „az ellenzéket adminisztratív eszközökkel próbálják meg eltiltani a választáson való részvételtől”.
35 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5133 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 611 fő, 3692-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 830 fő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 43%-a budapesti. 60 koronavírus
Megköpte a markát. Fickósnak érezte magát. Katonaviselt embernek, aki egész életében sportolt, ilyenkor tennie kell valamit. Tett is. Fölcsippentette Magyarországot a négy sarkánál. Erősen megmarkolta és a vállára lendítette. Elvitt ő a hátán többet is. Viszi. Nem éjszaka, nem lopózkodva, nem lapulva. A Magyarok Istenének napja áldón süt rá. A sámá
Összességében több mint egyhavi fizetésnek megfelelő összeggel emelkedik 2021 júliusától a hat hónapon át járó csecsemőgondozási díj (csed) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára szombaton.
Összességében több mint egyhavi fizetésnek megfelelő összeggel emelkedik 2021 júliusától a hat hónapon át járó csecsemőgondozási díj (csed) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára szombaton.
Egy idősebb férfi lett rosszul a Mátrában, egy fiatal sziklamászó és párja sietett a segítségére. Ők kezdték meg az újraélesztést is. Eközben egy mentőhelikopter, egy menőautó, a katasztrófavédelem és a Kékes Kutatómentő szolgálat munkatársai is útnak indultak.
A konkrét történetben elmerülni felesleges. Tízből heten Pesten úgysem tudják, kik a beloruszok és hol élnek. A Momentum nagyon helyesen ugyan rendezett egy tüntetést, gondolom, másolva a nyugati hírtévéket. De nem ez a kérdés, hanem az, hogy mi a teendő máshol, máskor és itt nálunk, amikor eleve tudjuk, hogy szövetségeseink nem fognak nyerni. Mond
122,6 hektáron, akár 86 focipálya nagyságú területen létesülne kavicsbánya Pilismaróton. A helyiek attól is félnek, hogy a kavicskitermelés nem csak természetkárosítással, hanem nagy porral és a közúti forgalom megnövekedésével is jár majd.
Szigorítanak a járványügyi intézkedéseken több európai országban. Nyugat-Európában Spanyolországban a legmagasabb a regisztrált fertőzöttek száma, ezért az országot több állam sárga besorolásra állította vissza.
Huszonhat évig ivott, hol sokat, hol kevesebbet. Kívülről úgy tűnt, mintha működne az élete, de mihelyt alámerült az alkoholba, romba döntötte, amit addig épített. Újra és újra próbálkozott a leszokással, végül egy súlyos mélyrepülés után Isten megszánta és kivezette a rabságból. Fazekas György – vagy ahogy ismerik: Gyuri atya – tizenöt éve „tiszta
Szent István nyugati szövetségkötésének szimbóluma a szivárvány zászlaja az Ószövetségből és a Szűz Máriát jelképező 12 csillag, ami az Európai Unió zászlajában is szerepel, de ezeket az értékeinket most el akarják rabolni tőlünk - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Zala megyei P
Szent István nyugati szövetségkötésének szimbóluma a szivárvány zászlaja az Ószövetségből és a Szűz Máriát jelképező 12 csillag, ami az Európai Unió zászlajában is szerepel, de ezeket az értékeinket most el akarják rabolni tőlünk - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Zala megyei P
Idén a járvány miatt elmarad a budapesti Pride, a téma azonban jelen van a nyilvánosságban. Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, ahol beszélt a főpolgármester is.
Napra pontosan hatvannégy évvel ezelőtt, 1956. augusztus 22-én kezdték forgatni Elvis Presley első filmjét, a Reno testvéreket. A „király” nagy álma volt a mozi. „Az énekesek jönnek-mennek" – emlegette. – "De ha jó színész vagy, sokáig hódíthatsz.” Jó színész nem lett belőle, de kitűnő szerződést kötött, amely szerint első filmjéért 15 ezer, a máso
Nézőpontot vált az Alkonyat-sorozat új könyve: eddig a vámpírrá lényegülő Bella Swan szemszögéből mesélt az író, most „szemüveget vált”, és a vérszívó Edward Cullen nézőpontját érvényesíti. Igaz, a vérszívó kifejezést ideje kikukázni, az Alkonyat vámpírhősei morálisan felsőbbrendű lények – az éltető testnedv fogyasztása pusztán arra szolgál, hogy k
Ez itt a középső táblakép, ennek jeleneteit igyekszem megfejteni és továbbgondolni. Mostanában sokan próbálkoznak világszerte jó kérdéseket feltenni és jó válaszokat keresni rájuk, mégpedig a legkülönbözőbb műfajokban, amelyek akkor és úgy életszerűek, ha nem felejtjük el, hogy minden mindennel összefügg. Jelenlegi helyzetünkben főképpen a világjár
Egyhangú szavazással újra Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk Mozgalom elnökévé a küldöttek a párt szombati, Budapesten megtartott tisztújító kongresszusán.
Továbbra is mindenkié és ne csak keveseké legyen a Balaton, ellenzéki pártok ezért azt szeretnék, ha a kormány meggondolná magát és visszavonná a Club Aliga fejlesztését kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendeletet - mondta a Jobbik alelnöke szombaton.
Egyhangú szavazással újra Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk Mozgalom elnökévé a küldöttek a párt szombati, Budapesten megtartott tisztújító kongresszusán.
Pszichiátriai kezelésre és tizenkét év szabadságvesztésre ítélték Fritz von Weizsäcker köztiszteletben álló orvos gyilkosát. Enyhítő körülményként figyelembe vették, hogy rögeszmés személyiségzavarban szenved. Tettét azzal indokolta, hogy áldozatának apját, Richard von Weizsäcker néhai német államfőt – a Boehringer nevű vegyipari társaságnál a hatv
„Ahol felmerül a gyanú, ott a színházak letesztelik a dolgozóikat, és ahol szükséges, ott elhalasztják az előadásokat” – ezt mondta Budapest kultúráért felelős főpolgármester-helyettese azzal kapcsolatban, hogy a Vígszínház és a Pesti Színház szeptember 4-ig elhalasztja minden előadását.
A Club Aliga területének lezárása ellen tiltakoznak a pártok. Félő, hogy a kormány által kiemeltté nyilvánította beruházás során elveszik a tópartot az emberektől.
Abban bíznak a most Horvátországba induló magyar turisták, hogy nem kell karanténba vonulniuk, amikor hazajönnek a pihenésből. Ez egyébként attól is függ, meddig maradnak, hiszen a miniszterelnök szeptemberre ígért szigorítást a déli országokkal szemben a koronavírus-járvány terjedésének megállítása miatt.
35 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Az aktív fertőzöttek száma 830 főre nőtt. Megbetegedett egy olyan fiatal is aki részt vett a Demokratikus Koalíció nyári szabadegyetemén. A Pedagógusok Szakszervezete pedig továbbra sem elégedett az iskolák járványügyi intézkedési tervével.
Nem csak az ismert és nagyforgalmú fürdőhelyek, hanem a kisebb strandok is megteltek a hosszú hétvégére. A Balaton és Velencei-tó, Tisza-tó mellett a kisebb tavak strandjain is sokan hűsölnek ezen a hétvégén. Többen is azt mondják, hogy ezeken a helyeken jobban lehet pihenni, hiszen kevésbé zajosak, mint például a Balaton. További részletek a videó
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/22/1440/