2024. január 5. péntek

jan. 5
10:00
Kiderült, hogy miért távozott a nemzeti park igazgatója, Menczer Tamás reagált az őt ért vádakra (SzMo)
Az Agrárminisztérium az RTL-nek azt válaszolta, hogy Füri András maga kérte a felmentését az egészségi állapota miatt, így távozásában nem játszott szerepet a nagy-szénási kereszt ügye.
jan. 5
10:06
Ebből így Huxit lesz? Sokan gondolják így (Menedzsment Fórum)
Van csoport, ahol már többségben vannak azok, akik szerint Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az Unióból. És az uniós csúcs még csak ezután jött.
jan. 5
10:24
Ön szerint állítsanak szobrot a 2006-os szemkilövetés emlékére? (Blikk)
Szobrot emelnének Budapesten, ami a 2006-os őszi események egyik fontos pillanatát ábrázolná, amikor Nagy László szemét kilőtték egy gumilövedékkel. A férfit egy rendőr találta el az őszödi beszéd nyomán kirobbant tüntetéssorozat egyik alkalmával.
jan. 5
10:24
Újabb magyar településen ütötte fel a fejét a rettegett kór (ATV)
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye korábban még nem érintett területén mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állatállományt felszámolják - közölte a hivatal a honlapján.
jan. 5
10:30
Január elsejétől már nem alkalmaznak bérnővéreket a kórházakban, ezért részlegeket kell bezárni (SzMo)
Az egyes osztályok működése nagyban függ ezektől a bérnővérektől. A kórházak többségében most nagyon nehéz időszak elé nézhetnek.
jan. 5
10:54
Orbán politikai igazgatója: Konzervatív oktatáspolitikai fordulatra van szükség! (ATV)
“A természettudományos ismeretek elengedhetetlen és alapos átadása mellett az iskolának el kell köteleznie magát az olyan értékvállaláson alapuló ismeretek mellett, mint amilyen a klasszikus műveltség és a nemzeti kultúra" - posztolta Orbán Balázs a Facebook-oldalán.
jan. 5
11:00
Bántalmazás a Zrínyi téren (Gyulatelevízió)
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2024. január 4-én 14 óra körül arról, hogy Gyulán, a Zrínyi téren bántalmazta őt az egyik ismerőse. Elmondta, hogy egy korábbi nézeteltérésük miatt összeszólalkoztak, majd haragosa arcon ütötte őt, amitől neki kisebb sérülése is keletkezett. A Gyulai Rendőrkapitányság garázdaság vétség miatt indított eljárás
jan. 5
11:06
Megnéztük a Covid alatt rendelt, most töredékáron árverezett egyik lélegeztetőgépet (Telex)
Több mint három éve porosodik 749 darab lélegeztetőgép egy ceglédi vámraktárban. 4 milliárd forintnyi közpénzt költöttünk ezekre az eszközökre. Soha nem jutottak el egy kórházba se.
jan. 5
11:18
Csökkenthetik a rosszul teljesítő tanárok fizetését 2025 szeptemberétől (SzMo)
A hírre reagált a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás is. Szerinte felháborító, hogy a tárgyalások során a szemükbe hazudtak.
jan. 5
11:24
A családok továbbra is az adórendszer nyertesei maradnak (Demokrata)
Idén is kitart a kormány a munkát terhelő adók csökkentése mellett – mondta Izer Norbert államtitkár.
jan. 5
11:33
Ezért "szól" portugálul az Aldi gépe (Infostart)
Reagált az anomáliára az üzletlánc.
jan. 5
11:36
Átaludta a buszmegállót, majd az M6-on gyalogolva próbált hazajutni a kórházból egy idős nő (Telex)
Az ijedt nő a kórházból ment haza busszal, de útközben elaludt, és már csak a következő településen ébredt fel. Leszállt és elindult gyalog.
jan. 5
11:48
Pesty László: "Az életünket kockáztatjuk, hogy belenyúltunk ebbe a dologba" (Blikk)
A dokumentumfilmes Pesty László megint adott egy tartalmas interjút. Szerinte nem lehet tőle azt várni, hogy egyedül tisztítsa meg a magyar konzervativizmust, valamint bevallotta, korszakos zseniként tekint Orbán Viktorra, és azt is, hogy idézőjelben értve félti az életét.
jan. 5
11:51
Gázolt az IC Szombathelynél, késések várhatók (Infostart)
Gázolás miatt késnek a vonatok Szombathely és Vép között, illetve késésre kell számítani a Déli pályaudvar–Szombathely, és a Keleti pályaudvar–Győr–Szombathely között közlekedő Bakony és Savaria InterCityknél is – közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.
jan. 5
11:54
A rendőrség lezárta a nyomozást Herczeg Zoltán ügyében (Telex)
Az ügyészség előterjesztést tett az érdemi ügyészségi döntés meghozatalára.
jan. 5
12:06
Halálra rémült, beszorult kutyákat mentettek ki a tűzoltók egy szűk üregből (Blikk)
Szívszorító videót közölt a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken, melyben a tűzoltók két állat épségéért küzdenek.
jan. 5
12:06
A Huxit esélyeiről készített IDEA vizsgálat azt mutatja: 44 százalék szerint Orbán politikája elvezethet ide (ATV)
Az IDEA Intézetnek a december EU-csúcs előtt végzett vizsgálatából kiderül: a 30 évnél fiatalabbak megkérdezettek esetében még nagyobb - 54 százalék - azok aránya, akik szerint az Orbán-kormány politikájának valós eredménye lehet, hogy Magyarország majd kilép az EU-ból.
jan. 5
12:09
Pályázható L. Simon László megüresedett főigazgatói posztja (Infostart)
A leendő főigazgató március 6-án állhat munkába, megbízatási ideje legfeljebb 5 év lesz.
jan. 5
12:30
A kormány minden támogatást megad a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak (Demokrata)
Potápi Árpád János megtekintette a részben leomlott diákotthont Székelyudvarhelyen.
jan. 5
12:36
Teljesen kiakadt Orbán Viktor legfőbb kritikusa azon, hogy a miniszterelnök részt vesz Jacques Delors temetésén (SzMo)
Orbán az Európa Unió megalkotójáról szóló megemlékezésre utazik Párizsba. Ezt bizarrnak nevezte Daniel Freund, a Zöldek európai parlamenti képviselője, aki szerint "kevesen görgettek az EU elé annyi akadályt az elmúlt években, mint Orbán"
jan. 5
12:48
Nagyon rossz hír jött a tanároknak - ezt a miniszter is a “józan ésszel szembe menőnek" tartotta (ATV)
Mégis csökkenteni lehet majd a Pintér Sándor vezette BM szerint “az alacsony szinten teljesítő" tanárok bérét. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szilveszteri nagyinterjúnkban erről azt mondta: “a józan ésszel teljesen szembemegy", ha a kormány 32 százalékkal emeli a tanárok fizetését, aztán meg csökkentené valakikét.
jan. 5
12:48
Indulhat a brutális törlesztőzúzás: sokaknál működhet 2024 legnagyobb lakáshitel-trükkje (Pénzcentrum)
A bankok 2024-es hirdetményei már elérhetők, így előre láthatjuk, milyen feltételekkel kínálják hiteleiket januártól. A Bankmonitor szakértőinek analízise alapján a piaci lakáshitel-kamatok lényegesen csökkentek az év elején. Ez azt jelenti, hogy kedvezmények nélkül akár 7%-os, kedvezményekkel pedig akár 6% alatti kamatokat is elérhetünk. A CSOK Pl
jan. 5
13:12
Pásztor Istvánnak ítélték oda posztumusz a Vmmsz Aranyplakettjét (Demokrata)
A Vmmsz december 29-én döntött az általa alapított életmű- és pályadíjakról.
jan. 5
13:12
Alaposan megindokolta a katasztrófavédelem, miért nem szabad meggyújtani az utolsó csillagszórót a fán (Telex)
Az egyre szárazabb fenyő kiválóan ég, ezért végnapjaiban sem szabad meggyújtani rajta semmit. Azt is felsorolják, mit kell tenni, ha mégis lángolni kezd.
jan. 5
13:18
Egy idős asszony eltévedt, gyalog kóborolgatott az M6-os autópályán (Blikk)
Leszállt a menetrend szerinti járatról, és a több kilométerre levő otthona felé indult gyalog, azonban maga sem tudta, hogyan, de felkeveredett az autópályára.
jan. 5
13:30
A nyugdíjreform miatt hatalmas változás jöhet a Nők 40 programban (ATV)
Idén nem változik sem a nyugdíjkorhatár, sem pedig a nők kedvezményes nyugdíjának feltételei, azonban Farkas András nyugdíjszakértő szerint ez nem sokáig maradhat így.
jan. 5
13:33
Kényszerleszállás volt Ferihegyen, a tűzoltókat is riasztották (Infostart)
Az egyik hajtómű meghibásodása miatt a felszállás után nem sokkal visszafordult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a francia légitársaság Budapest–Párizs járata péntek reggel.
jan. 5
13:36
A legférfiasabb dolog az apaság – képviselői fizetéséből indított plakátkampányt Novák Előd (Telex)
Januárban a férfiakat, februárban viszont már a nőket célozza majd egy hasonló kampány.
jan. 5
13:42
A Belváros lehet az első kerület, ahol ellenzéki előválasztást tarthatnak (Telex)
Juhász Péter, Kerpel-Fronius Gábor és Kovács Alex is beleállna abba, hogy egy előválasztással döntsék el, melyikük lesz a Fidesz kihívója a júniusi önkormányzati választáson.
jan. 5
13:44
Felgyújtották a betlehemet Siófok belvárosában (Telex)
A feltételezett elkövetőt a helyszíni kamerák rögzítették, a rendőrség el is fogta.
jan. 5
13:54
Pesty László kitálalt: "Az életünket kockáztatjuk, hogy belenyúltunk ebbe a dologba" (SzMo)
Van valamilyen ügy egy Füzesabony környéki beruházásról, amiről semmi konkrétumot nem árul el Pesty László, viszont felhívta a figyelmet arra, hogy valaki nyomozza ki.
jan. 5
14:00
Traktorral furikázott egy 9 éves kisfiú Békés vármegyében (Blikk)
December 29-én délután fél három környékén állítottak meg az orosházi rendőrök egy traktort. Már a távolból gyanús volt nekik a vezető.
jan. 5
14:00
Állatbarát településsé tennék Gyulát (Gyulatelevízió)
Két hónapja Gyula külterületén, lesoványodva, mozgásképtelen állapotban hozta be a menhelyre Tölgyesi Anikó Riót. A közép-ázsiai juhászkutya azóta megerősödött, újra felállt, de még egy nagy műtét vár rá, melyre Németországban gyűjtenek pénzt, gazdát is jó eséllyel ott talál majd. Az ő sorsa úgy tűnik, rendeződött, de rajta kívül még mintegy négysz
jan. 5
14:06
Napokon belül elkezdődhetnek a székelyudvarhelyi diákotthon állagmegőrzési munkálatai (Demokrata)
A kivitelező a székelyudvarhelyi Kvadrum AXIS Kft.
jan. 5
14:18
Velük beszélgetett Orbán Viktor Párizsban (ATV)
Párizsban a miniszterelnök - Emmanuel Macron meghívására - részt vett Jacques Delors, a Bizottság egykori elnökének búcsúztatási szertartásán, ahol a Facebook videója tanúsága szerint Mark Rutte holland miniszterelnökkel és Christine Lagarde EKB-elnökkel is beszélgetett, amíg várakoztak.
jan. 5
14:18
Utazás – Változatos nyaralási szokások jellemzők a téli időszakban (Nyíregyháza)
Változatos nyaralási szokások jellemzők a magyarok körében a 2023/2024-es téli időszakban. Sokan ragadnak sílécet, vagy snowboard deszkát, a téli sportok szerelmesei idén legtöbbször Ausztriát választják úticélként. Emellett továbbra is népszerű a télből nyárba való utazás és az egzotikus országok felkeresése.
jan. 5
14:36
Új vezetés a Bozsik Akadémiánál (Nyíregyháza)
Lengyel Roland irányítja a szakmai munkát.
jan. 5
14:42
Pozitív a csok plusz fogadtatása (Demokrata)
A 18 éves és annál idősebb magyarok döntő többsége (81 százalék) hallott a csok pluszról, amelynek feltételeit is sokan ismerik.
jan. 5
14:48
Igaz-e, hogy Schmidt Mária, a Fidesz egyik fő ideológusa vezeti a szabadkőműves Napraforgó páholyt? (444.hu)
Novák Előd kérdezett, a kormány válaszolt.
jan. 5
14:48
Eladó a legendás vidéki gyár: potom pénzért bárki megveheti, egykor rengetegen dolgoztak itt (Pénzcentrum)
Eladó a pocsaji cipőgyár: a korábban 100 főt foglalkoztató üzemet olvasónk szerint tavaly zárták be. Az 1100 négyzetméteres telken fekvő, 500 négyzetméteres egykori üzemet 80 millió forintért lehet megvenni. Az épületen napelem is van, szaldós elszámolással, a fűtés pedig vegyes kazánnal is megoldható.
jan. 5
14:48
Évértékelő a Kállayban – Sikeres évet zárt a gyűjtemény (Nyíregyháza)
Meghaladta a látogatói szám a húszezret a 2023-as évben a Kállay Gyűjteményben. A tavaly alapításának 30. esztendejét ünneplő intézmény sikeres évet zárt, népszerű kiállítások, rendezvények, konferenciák, előadások és nyári tábor színesítette a programkínálatot. Az idei évben egy képzőművészeti kiállítással indítanak, és csatlakoznak a magyar kultú
jan. 5
14:50
Sajtótájékoztatót tartott a Mi Hazánk Mozgalom Nyíregyházán (Nyíregyháza)
Sajtótájékoztatót tartott péntek délelőtt a Mi Hazánk Mozgalom Nyíregyházán. Apáti István, a Mi Hazánk alelnöke, a párt országgyűlési képviselője arról beszélt, a párt megkezdte a felkészülést a kampányra, céljuk, hogy a Mi Hazánk Mozgalom legyen a legfelkészültebb ellenzéki párt.
jan. 5
14:54
kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy repülőgép (Blikk)
Meghibásodott a Budapestről Párizsba tartó gép hajtóműve, amit már csak felszállás után vettek észre, így kényszerleszállást kellett végrehajtania a francia légitársaság járatának, amin összesen 148 ember utazott.
jan. 5
14:54
Lopott kerékpár tulajdonosát keresi a rendőrség (Gyulatelevízió)
Kerékpár tulajdonosának jelentkezését várja a Gyulai Rendőrkapitányság. A lopott biciklit a rendőrség lefoglalta, de mivel a tulajdonos nem tett bejelentést a lopásról, a rendőrség nem tudja közvetlenül értesíteni őt. Kérjük, hogy aki a mellékelt kép alapján felismeri a biciklit, jelentkezzen a Gyulai Rendőrkapitányságon. A tulajdonosnak be kell mu
jan. 5
15:00
Advent után: téli álomba szenderül a Kossuth tér (Nyíregyháza)
Idén három hétre karcsúsodott az adventi időszak, de a korábbi évekhez képest teljességében éltük meg az ünnepi előkészületeket a nyíregyházi belvárosban. 12 színpadi produkció és a városi karácsonyi hangverseny nyújtott szellemi táplálékot, de a pecsenye, kalács és forralt bor is vonzotta a városlakókat.
jan. 5
15:00
Megújul Békéscsabán a Gyulai út 1. szám alatti, volt tervező iroda épülete (Gyulatelevízió)
Az ingatlan 2012 előtt ezt a funkciót töltötte be és a Békésterv irodái kaptak benne helyet. 2014 óta több alkalommal próbálkozott a Békés Vármegyei Önkormányzat az épület tulajdonjogának megszerzésével. Ennek az volt az oka, hogy uniós forrásból abban az esetben tudták volna felújítani, hogyha legalább 51 százalékos tulajdonba kerülnek. A 2014-2
jan. 5
15:06
Elnyelte a föld Kulcsár Edina luxusautóját, sokkoló, mi történhetett a Porschével (ATV)
Kulcsár Edina egy évvel ezelőtt fantasztikus ajándékot kapott a férjétől, G.w.M-től, aki egy méregdrága Porsche Macan autóval lepte meg.
jan. 5
15:06
Itt a vízkereszt: az egyik legősibb keresztény ünnepre készülünk (Nyíregyháza)
Vízkereszt ünnepére készülnek a keresztények. A katolikusok ilyenkor Jézus születésére, a keresztségre, a kánai menyegzőre, valamint a Háromkirályok látogatására emlékeznek. A népszokásokat illetően is gazdag hagyománnyal bír vízkereszt ünnepe, hiszen a megszentelt vizet sokféle módon használták fel. A legtöbb családnál vízkereszt jelenti azt is, h
jan. 5
15:12
36 éves cső adta meg magát (Nyíregyháza)
A helyreállítás megkezdődött, ami a szolgáltatást minimálisan érinti.
jan. 5
15:14
Kicserélték a tükröket (Nyíregyháza)
A tükröket még decemberben rongálták meg ismeretlenek.

Keresés