A kabinet általa javasolt adórendszer a munkavállalók többségétől, a kis- és közepes jövedelműektől pénzt vesz el azért, hogy a tehetősekhez juttassa - közölte az MSZP leköszönő elnöke
Lesznek olyan jövedelmek, amelyek kívül esnek az adórendszeren, ilyen lesz a gyermeknevelés költsége, illetve lesznek olyan összegek, amelyeket a gyermekes családoknál nem kell leadózni - közölte a Miniszterelnökség államtitkára
Lezárták négy órára a strandolók elöl a francia tengerpart egy szakaszát Lavandou város közelében, mert Nicolas Sarkozy francia elnök és felesége Carla Bruni éppen azon a szakaszon vett napfürdőt barátaival.
A találkozón szó esett arról, hogy rendkívül fontos, hogy a hétvégi szlovákiai választáson a felvidéki magyarok minél nagyobb arányban vegyenek részt - közölte Szijjártó Péter
A kormány által tervezett bankadó 200 milliárdos összege igen magas, és elkerülhetetlen, hogy az extra költséget részben a fogyasztókra hárítsák - közölte a bank kelet-európai igazgatója
6,5 milliárd forintos adósságot halmozott föl a Magyar Mozgókép Közalapítvány. A kuratóriumi elnök azt állítja: felelősség terheli a közalapítvány vezető testületét a kialakult anyagi helyzeten felül azért is, mert megtévesztették a közvéleményt, a menedzsment egyes tagjai pedig aránytalanul magas jövedelemhez jutottak. Kőrösi Zoltán úgy véli: ha bedöntik a közalapítványt, az súlyos piacvesztést…
Életfogytiglani börtönbüntetés várhat a romagyilkosságok feltételezett elkövetőire. A nyomozó hatóság szerint K. Árpád, K. István, P. Zsolt és Cs. István aljas indokból követte el a támadásokat. Egyikük védője azt állítja: védence az indítékokról nem vallott a hatóságoknak
Októbertől havi negyvenezer lesz a színész járandósága, de annak nagyon örül, hogy megszabadul a tb-járulék fizetése alól. Persze nem vonul vissza, a jövőben is láthatjuk filmekben és a színpadon.
Molnár Anikó éretlen az anyaszerepre. Az egykori Nagy Ő hiába közelít harmincötödik életévéhez, lelkében még maga is kisgyerek – állítja Csides Kata pszichológus.
A nemzeti fejlesztési miniszter szerint nem jár tömeges elbocsátásokkal a 15 százalékos bértömegcsökkentés az állami szférában, a politikai kinevezetteknek azonban menniük kell. Az érdekvédők egyelőre nem terveznek sztrájkot. Keveset tudni a kormányzati tervekről, és egyébként is nyár van. Van olyan szakszervezeti vezető, aki örülne is egy "tisztulási folyamatnak"
A Népszava szerint a budapesti MSZP csak abban az esetben sorakozna fel egy pártokhoz közvetlenül nem köthető civil mögé, ha más szervezetekkel közösen indíthatnák a jelöltet az önkormányzati választáson
A Playboy alapítója, szoknyapecér, akinek birodalmát sokan irigylik. Hugh Hefner élete nem olyan csillogó, mint amilyennek tűnik. Sorozatunk utolsó részében idős koráról olvashatnak.
Mezőgazdasági végzettséghez, nyelvismerethez és több éves helyben lakáshoz köti a földszerzést a kormány, ha az Európai Unió nem járul hozzá a 2011-ben lejáró földvásárlási moratórium meghosszabbításához - értesült a Magyar Nemzet
Matos Zoltán távozik a Magyar energia Hivatal éléről, posztját várhatóan Horváth Péter, a Mol Nyrt. üzletfejlesztésért felelős vezetője. Mindeközben Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter leszögezte: megállapodni törekszik az energiaszolgáltatókkal. Kiindulópont a lakossági árak hatósági megszabása
Az ebédet készítők gyakran nehéz helyzetben vannak, ugyanis minden alkalommal valami újjal szeretnék meglepni szeretteiket. Péntekenként jelentkező sorozatunkban ebben nyújtunk segítséget.
Egy kis halászfalu egyik elszigetelt részén tartotta fogva lányát Jose Agostinho Pereira tizenkét éven át. Az apa hét utódot nemzett gyermekének, akik éheztek és alig tudnak beszélni.
Még csak a hét elején köszöntött be az igazi kánikula, de már akadt feladatuk a Balatonon szolgálatot teljesítő rendőröknek: többeket is sikerült, egy esetleges tragédia bekövetkezése előtt, a partra segíteniük.
Hét család gyászol a szerdai baleset után. A „halálfurgon” nyolc mezőtúri munkást vitt, csak egyikük élte túl az ütközést. Az egyik áldozat, Csikós Lajos hat árvát hagyott hátra.
Eltűnt csütörtökön az Indiai-óceán egyik távoli sarkában az a 16 éves kaliforniai lány, Abby Sunderland, aki több mint öt hónapja indult el egyedül Föld körüli vitorlásútra.
Késsel és vasvillával védte feleségét és futamította meg a rájuk törő álarcosokat a 75 éves Laci bácsi. Az idős férfi korábban komolyan bokszolt, lepattantak róla az életerős rablók.