2010. június 1. kedd

jún. 1
6:27
Hatszoros hangsebességgel száguldanak a hullámlovasok (168 Óra Online)
A hangsebesség hatszorosával új sebességi rekordot állított fel az X51A jelű, kísérleti stádiumban lévő katonai repülőgép Dél-Kaliforniában.
jún. 1
7:21
Zûrös múltú bolygórendszer (csillagászat.hu)
Az üpszilon Andromedae rendszerének példája azt mutatja, hogy a bolygópályák kialakulása nagyon érzékenyen függ a fejlõdés korai szakaszában lezajló eseményektõl.
jún. 1
8:27
Sárospatakon a Bethlenek története (Múlt-kor)
A Bethlenek - A fejedelem diplomatájától a 20. századi egyetemi tanárig” címmel nyílt időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumában 2010. május 20-án.
jún. 1
8:48
Mit lehet tenni a klímaváltozás ellen? (Infostart)
Összesen tizennyolc országban készült felmérés szerint nemzetközi szinten jelentős számú ember aggódik komolyan a klímaváltozás lehetséges hatásai miatt. Bár az országok között erős eltéréseket mértek, a többség abban egyetért, hogy a kellemetlen következmények mérsékléséhez szükséges, hogy az egyes állampolgárok környezettudatos módon éljenek.
jún. 1
9:06
A kínaiak nemcsak eszik, de be is falazzák a rizst (MaHu)
A sűrű, ragacsos rizsleves az ókori kínai építmények szilárdságának titka - derítették ki kínai vegyészek, akik felfedezésükről az Amerikai Kémiai Társaság folyóiratában, az Accounts of Chemical Research legújabb számában számoltak be.
jún. 1
9:30
Rizsleves tartja össze az ókori kínai építményeket (Múlt-kor)
A sűrű, ragacsos rizsleves az ókori kínai építmények szilárdságának titka - derítették ki kínai vegyészek, akik felfedezésükről az Amerikai Kémiai Társaság folyóiratában, az Accounts of Chemical Research legújabb számában számoltak be.
jún. 1
9:32
Médiaforradalmat hozott a CNN alapítása (Múlt-kor)
1980. június elsején alakult meg a Cable News Network hírtelevízió, amelyet az elmúlt negyedszázadban az Egyesült Államok mindennapi történetének első számú dokumentálásáról ismert meg a világ.
jún. 1
9:36
Az oroszok élen járnak a 3D terén - 2010-06-01 09:08:48 (sat.hu)
Az orosz General Satellite Corp. elindított egy 3D-csatornát az Eutelsat Eurobird 9-es műholdján (keleti 9 fok). Jelenleg a Promo változata érhető el.
jún. 1
10:33
Lezuhant repülőgép a kukoricásban (Múlt-kor)
A második világháború kései emléke, egy Lockheed P-38 J, közismertebb nevén Lightning-típusú amerikai vadászgép darabjai kerültek elő a Vas megyei Zsennyén.
jún. 1
10:35
A magyar-azeri közös gyökerek (Múlt-kor)
Haszan Haszanov több éves kutatómunka után megírt, A közös azerbajdzsáni-magyar etnikai gyökerekről című kismonográfiájában sok új adattal szolgál a magyar őstörténeti kutatás számára.
jún. 1
10:36
Egyiptom: az elveszett ősi sírt újra felfedezték (orientpress)
Egy elveszett ókori egyiptomi sírt fedeztek fel újra a régészek a sivatag homokjában, Kairótól délre. A 3300 éves sír valószínűleg az ősi fővároshoz, Memphis-hez tartozott. Eredetileg műtárgy-vadászok fedezték fel a sírt a 19. században, de később elvesztették az elhelyezkedését. A sírt most egy egyiptomi kutató csapat találta meg, ötéves kutatást követően.
jún. 1
10:54
Aszály sújtotta az amerikai telepeseket (orientpress)
Az osztrigahéjakról készült tanulmány megerősítette azt az elképzelést, hogy az első brit telepeseknek Amerikában szokatlanul súlyos szárazságot kellett elviselniük. Az 1607-ben alapított virginiai Jamestown volt az első sikeres angol település Észak-Amerikában.
jún. 1
10:56
Elvégezte feladatát a japán űrszonda (orientpress)
Elvégezte útjának fontos lépését és elindult vissza a Földre az a japán pilóta nélküli űrhajó, melyet arra terveztek, hogy mintákat vegyen egy aszteroidáról. A szonda már járt az Itokawa aszteroidánál 2005-ben, hogy talajmintát vegyen, de ekkor a küldetés nem volt sikeres, műszaki problémák is felléptek és a kommunikáció is megszakadt a Földdel.
jún. 1
11:36
Fotókiállítás a Duna gyöngyéről (Múlt-kor)
Magyarország fővárosa a két világháború között címmel nyílt különleges fotókiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban: a képek a virágzó Budapest mindennapjait idézik, fürdőkkel, reklámokkal és gesztenyeárusokkal.
jún. 1
11:48
Szívesen csalnak sarkvidéki telefonnal (orientpress)
A hi-tech tolvajok elkezdtek antarktiszi telefonszámokat használni, és így áldozataik pénzét költeni. Egy rejtett kódot tárcsáznak a drága távolsági hívások előtt, így ejtve csapdába a szám tulajdonosát. A bűnözők beillesztik a kódot a 3D terrorizmus elleni játék hamisított változatába, ami a Windows mobiltelefonokra készült.
jún. 1
12:30
Bio élelmiszerek: blöff az egész? (168 Óra Online)
Nem biztos, hogy egészségesebbek a drágábban beszerzett bio élelmiszerek - derül ki egy friss kutatás eredményéből.
jún. 1
12:33
Számon kérjük a magyar nyelvet (nyest.hu)
Megesik olykor, hogy összeráncolt szemöldökű főnökünk számon kér rajtunk valamit. Vagy számon kér tőlünk valamit. Vagy éppen számon kér minket. Hogyan is használjuk helyesen a számon kér kifejezést? A nyelvész majd megmondja.
jún. 1
12:39
Az embermentő Törökország (Múlt-kor)
Az isztambuli menedék - Törökország a vészkorszakban címmel a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Flesch István újságírónak, a Magyar Távirati Iroda nyugalmazott munkatársának Törökországgal foglalkozó harmadik könyve.
jún. 1
12:41
Tolonganak az amerikai múzeumok a kiselejtezett űrsiklókért (Múlt-kor)
Alig tért vissza utolsó küldetéséről az Atlantis űrsikló, az amerikai múzeumok között máris ádáz verseny kezdődött azért, hogy elnyerjék a három kiselejtezésre ítélt űrrepülőgép elhelyezésével járó megtiszteltetést és anyagi forrásokat.
jún. 1
13:42
Olasz költő inspirálta Mussolinit (Múlt-kor)
Sokat tanult tőle, idővel mégis kenyértörésre vitte a dolgot Benito Mussolini, aki Gabriele D’Annunzioban hatalma egyik legfőbb veszélyeztetőjét látta.
jún. 1
14:45
Megnyitja titkos levéltárát a Vatikán (Múlt-kor)
Évszázados elzártság után korlátozott számban bár, de a nagyközönség is felkeresheti a Vatikán titkos levéltárát. Az intézkedés célja a Dan Brown-regények által keltett hisztéria lecsillapítása, és a történeti valóság bemutatása.
jún. 1
14:51
Kínában van a világ második leggyorsabb szuperszámítógépe (transindex.ro)
A dél-kínai Sencsenben (Shenzhen) található Nebula ...
jún. 1
14:53
Már kétmillió tábla PC-t adott el az Apple (transindex.ro)
Alig pár nappal azután, hogy Európában is kapható ...
jún. 1
15:48
Látogatható a Balaton-felvidéki katonai kutyatemető (Múlt-kor)
Néhány évvel ezelőtt kirándulók fedezték fel véletlenül a nagyközönség előtt addig ismeretlen temetőt: katona kutyák sírhelyét a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén.
jún. 1
15:50
1848-49-es csontok kerülhettek elő Hatvanban (Múlt-kor)
A Heves Megyei Dobó István Vármúzeum régészei vizsgálják, vajon az 1848-49-es szabadságharchoz köthetőek-e azok a csontok, amelyek egy építkezés során kerültek elő Hatvanban.
jún. 1
15:52
Salgótarjánban bukkant fel a pestis (Múlt-kor)
Salgótarjánban nyílt meg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Démoni ragály: a pestis című vándorkiállítása.
jún. 1
16:51
Császári pecsétek Vietnamból (Múlt-kor)
Budapesten adják ki a vietnami császári dinasztiák kincstárából származó arany, ezüst, jádekő és elefántcsont pecsétgyűjteményt bemutató könyvet, amelyet Európában fognak terjeszteni angol nyelven.
jún. 1
16:53
Tartanak a konzervatív texasi tananyagtól (Múlt-kor)
Az amerikai könyvkiadás szakértői szerint az iskoláknak nagyobb rugalmasságot adó, új technológiák miatt eltúlzottak azok a félelmek, hogy a texasi iskolákban bevezetett konzervatív tananyag más szövetségi államokba is begyűrűzhet.
jún. 1
17:54
Magyar expedíciók a harmadik évezredben (Múlt-kor)
A Magyar Földrajzi Társaság Expedíciós Szakosztálya, a Magyar Földrajzi Múzeum és a Földgömb magazin 2010. június 18-19-én Magyar expedíciók a harmadik évezredben címmel rendez konferenciát és kiállítást a Magyar Földrajzi Múzeumban.
jún. 1
17:56
Utcát neveztek el Petőfi Sándorról Sepsiszentgyörgyön (Múlt-kor)
Utcát neveztek el Sepsiszentgyörgyön Petőfi Sándor magyar és Mihai Eminescu román költőről, miután a helyi önkormányzat szakaszokra bontotta a város leghosszabb útját, az 1918. december 1. sugárutat.
jún. 1
18:00
Harmincezer Facebook-használó csatlakozott a "tömeges öngyilkossághoz" (transindex.ro)
A Facebook adatvédelmi irányelveit kifogásoló inte ...
jún. 1
18:02
Elsõ ízben észlelték a "kaméleon" neutrínót (transindex.ro)
Elsõ ízben sikerült olasz fizikusoknak észlelniük, ...
jún. 1
18:57
Végre kifizeti Dél-Tirol Ötzi megtalálását (Múlt-kor)
Összesen 175 ezer eurót (48 millió forintot) fizet az olaszországi Trentino - Alto Adige (Dél-Tirol) tartomány a több mint ötezer éves, Ötzi névre keresztelt gleccsermúmia megtalálásáért.
jún. 1
18:59
Egy kabinban az első magyar űrhajóssal (Múlt-kor)
Kipróbálható űrkapszula és űrjárta berendezések is láthatók a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és űrhajózási állandó kiállításában, amelyet június 2-án délután 4 órakor Farkas Bertalan is megtekint, más űrhajósok kíséretében.
jún. 1
20:42
Halat ettünk, okosak lettünk (168 Óra Online)
A halfogyasztás segítette elő az emberi agy robbanásszerű fejlődését kétmillió évvel ezelőtt – vélekedik az a nemzetközi kutatócsoport, amely 2004 óta végez feltárásokat Kenya északnyugati részén, a Rudolf-tó keleti partján.

2010. június 2. szerda

jún. 2
6:36
Visszatért a Földre az űrhármas a Szojuz TMA-17 fedélzetén (Infostart)
Rendben földet ért szerdán reggel Kazahsztánban az orosz - amerikai - japán űrhármas a Szojuz TMA-17 űrhajó visszatérő egységével.
jún. 2
8:33
Röntgensugárzás fedheti fel a hiányzó anyag titkát (csillagászat.hu)
A sötét anyaggal nem összetévesztendõ hiányzó anyag röntgentartományban sugárzó rendkívül ritka, de forró intergalaktikus felhõk formájában lehet jelen.
jún. 2
8:36
Együttműködnek a magyar és a szlovák levéltárosok (Múlt-kor)
2010. május 31-én Kassa város főpolgármestere, Ing. František Knapík és Reisz T. Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója együttműködési keretszerződést kötött a levéltári szakmai kapcsolatok erősítésére és bővítésére.
jún. 2
8:38
Trianon-emlékművet állítanak a szlovákok (Múlt-kor)
Trianon-emlékművet állít fel Révkomáromban, a szlovák-magyar határon a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmával.
jún. 2
8:42
Hazaindult a Nemzetközi Űrállomásról az ISS régi legénysége (MaHu)
Hazaindult szerdán hajnalban a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a napokban felváltott legénysége: az orosz-amerikai-japán űrhármas közép-európai idő szerint várhatóan reggel fél hatkor ér földet a kazahsztáni sztyeppéken.
jún. 2
8:48
Vége a letöltésnek? Beindultak a hatóságok... (168 Óra Online)
A brit média-felügyeleti szerv által közzétett, a májusban elfogadott kalózkodás elleni törvény végrehajtására vonatkozó javaslat szerint 2011-től kezdenék meg a jogsértő internetezőkre vonatkozó adatgyűjtést, és az illegális letöltésre figyelmeztető üzenetek kiküldését Nagy-Britanniában.
jún. 2
9:18
Egzotikus hüllők pusztítanak a brit folyókban és tavakban (MaHu)
Komoly veszélyt jelentenek a brit folyók és a tavak természetes növény-, és állatvilágára azok az egzotikus hüllők, köztük szárazföldi és vízi teknősbékák, amelyeket a gazdáik egyszerűen meguntak és elengedtek a szabadban - figyelmeztetnek a brit állatvédő szervezetek.
jún. 2
9:36
Tornádók, zivatarfelhők, szélnyírások és társaik (MaHu)
A repülés történetében először 1919. február 8-án a Farman légitársaság repülőgépe szállított fizető légi utasokat, méghozzá Párizsból Londonba hat főt, óránkénti 160 kilométeres sebességgel. Ma már sok százmillióan utaznak repülőgépen évente, és a nemzetközi járatok átlagosan 950 km/órával közlekednek. A legnagyobb gépen akár 800-an is elférnek. Másfél nap alatt a Föld legtávolabbi városaiba is…
jún. 2
9:39
Kataszteri térképek Közép-Európában (Múlt-kor)
Kataszteri térképek Közép-Európában címmel rendeznek nemzetközi konferenciát és workshopot 2010. június 17-18-án Budapest Főváros Levéltárában.
jún. 2
9:41
Lekaszabolták az ellenzékieket az ónodi országgyűlésen (Múlt-kor)
Az 1707-es eseményeket és azok médiavisszhangját H. Németh István mutatta be a Magyar Országos Levéltár oldalán.
jún. 2
9:54
A neandervölgyiek első jele Nagy-Britanniában (orientpress)
A régészek megtalálták az eddig ismert legkorábbi bizonyítékát annak, hogy neandervölgyiek éltek Nagy-Britanniában. Egy 110.000 évesnek mondott tűzkő két darabjára bukkantak a dartfordi autópálya munkálatai során, Kentben.
jún. 2
10:42
Az északi part ékessége: megújult a balatonfüredi Vaszary-villa (Múlt-kor)
A hosszú időn át megközelíthetetlen, elvadult cserjék mögött megbújó tekintélyes műemlék új funkciója szerint kiállítóhelyként 2010. május 29-től ismét a füredieké, a város büszkesége lett.
jún. 2
11:45
Visszaadták a nácik által elvett könyvgyűjteményeket (Múlt-kor)
Több ezer könyvből és nyomtatványból álló gyűjtemény került az osztrák Nemzetiszocializmus Áldozatainak Nemzeti Alapjához, ezzel Ausztriában lezárult a nácizmus éveiben zsidóktól elrabolt vagyontárgyak visszaszolgáltatása.
jún. 2
12:42
Az EU-t is érdekli a nyelvtechnológia (nyest.hu)
Idén hetedik alkalommal rendezték meg a nyelvtechnológia egyik legrangosabb nemzetközi konferenciáját, a Language Resources and Evaluation Conference-t (LREC). A konferencián szép számban képviselték magukat a magyar nyelvtechnológia művelői is. Tudósítás Máltáról.
jún. 2
12:48
A halfogyasztás segítette elő az emberi agy fejlődését (Múlt-kor)
A halfogyasztás segítette elő az emberi agy robbanásszerű fejlődését kétmillió évvel ezelőtt - vélekedik az a nemzetközi kutatócsoport, amely 2004 óta végez feltárásokat Kenya északnyugati részén, a Rudolf-tó (Turkana-tó) keleti partján.

Keresés