Tiltott reklámtevékenység miatt két holland nőt őrizetbe vett a dél-afrikai rendőrség. A hölgyek a dánok elleni világbajnoki csoportmérkőzésen az egyik holland sörgyár pólójában szurkoltak 34 társukkal együtt.
Az ügyben a francia kormány államtitkárai, vagyis Alain Joyandet, Christian Blanc, Rama Yade érintett a Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap szerint
A TI elfogadhatatlannak tartja, hogy az ÁSZ-t majd a Fidesz-frakció egyik tagja vezesse, és azt is aggályosnak tartják, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság élére Szalai Annamária kerülnek
A Toy Story harmadik része felnőttek és gyerekek számára is remek szórakozás, mely a jól ismert karaktereket csak még szerethetőbbé teszi. A 3D látvány pedig még élvezhetőbbé varázsolja a mozit.
Harmadik gyermekének adott életet Abigail Witchalls. A 31 éves brit nő öt évvel ezelőtt bénult le, amikor egy férfi megkéselte. Akkor terhes volt második gyermekével, aki koraszülött lett. Harmadik gyermekét önként vállalta, mivel hívő katolikus.
Szlovák Nemzeti Párt számára a legfontosabb feladat az, hogy megakadályozza a "magyar párt", a Híd bekerülését az új szlovák kormányba - mondta az SNS elnöke miután találkozott Gasparovic államfővel
Kisebb felháborodást váltott ki egy londoni múzeum legújabb fogása. Az intézmény egyik munkatársa ugyanis annyira próbált megfelelni a modern politikai korrektségnek, hogy még a történelmet is meghamisította.
Az árvízi károsultakon segített több híresség is egy rendhagyó evezéssel. A sportolók, műsorvezetők, modellek sárkányhajókba pattantak, és lapátot ragadva támogatták a rászorultakat.
FOZ DO IGUACU — Vadregényes hegyvidék, burjánzó esőerdő, a világ legimpozánsabb vízesése – a Blikk felmérése szerint a harmadik helyen végzett a földi paradicsomok sorában, ez a harmadik álomhelyszín, amit a magyarok szívesen felkeresnének. A dél-amerikai kontinens leglátványosabb természeti jelensége az Iguazu vízesés ennek a tökéletes megtestesítője. Argentína és Brazília osztozik rajta –…
Egy brit férfi majdnem életét vesztette, pedig csak plymouth-i otthonába készült bemenni a ház előtt parkoló autójából. Egy repülőgépről lezuhanó jégdarab ugyanis betörte autója szélvédőjét, majd a vezetőülésre „pottyant".
A párt nászútjának helyszínétől első gyermekük nemén át egészen az esküvő napján várható időjárásig mindenre lehet fogadni a svéd hercegnő esküvője kapcsán
Rabláshoz használt autójuk rendszáma buktatta le a keddi fővárosi ékszerbolt kifosztóit, akik közül ketten már beismerő vallomást is tettek. A gyors rendőri akció során az orgazdaság gyanúja is felmerült.
Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere közölte, hogy a Magyar Rektori Konferencia kérésére közzé teszik az egyetemi, és főiskolai rektorok havi illetményét
Elájult egy magas rangú tábornok az Egyesült Államokban, egy szenátusi meghallgatáson. A férfit éppen Barack Obama elnök volt ellenfele, John McCain kérdezgette az iraki és afgán háború állásáról, amikor a főtiszt összeesett.