Imádsággal fizethetnek italukért a vendégek egy zágrábi kávéházban. A horvát főváros turizmusszövetsége honlapján ajánlja a városba látogatóknak a Jarun városrészben lévő Jedro elnevezésű kávéházat.
A rendőrség tájékoztatása szerint a tettesek több tízezer, szerzői joggal védett művet közvetítettek, osztottak meg jogosulatlanul a nyilvánossággal, a szerzők és kiadók engedélye nélkül
A szerethető balfácán büfést, Lalit ráengedjük Budapestre - mondta Rudolf Péter, az Üvegtigris 3. című film főszereplője, egyben rendezője a stáb szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján. A vígjáték forgatása a jövő hétfőn kezdődik, a bemutató december 16-án lesz.
A rádiók, televíziók, mobiltársaságok és civil szervezetek is megmozdultak, de az emberek is rengeteg adománnyal járultak hozzá ahhoz, hogy az árvíz sújtotta térségben élőkön segítsenek
Lars Lagerbäck a dél-afrikai vb-n elbukott első meccsük óta folyamatosan őrjöng, a vereség felett érzett dühében még Maradonával sem fogott kezet az argentinok elleni 90 perc lefújása után.
Charlie Sheen nem bízza a véletlenre, hogy titokban maradjanak magánéletének botrányos részletei. Volt feleségével aláíratott egy megállapodást, amelyben némaságra kötelezi.
A prágaiak nagyot néztek, mikor arra lettek figyelmesek, hogy egy villamosvezető kerékpáron üldözi elszabadult járművét. A vonat pedig sofőr nélkül robogott a cseh főváros kellős közepén.
A közvélemény-kutató felmérése szerint a magyar diákok nem értik a demokráciát, a középiskolások gondolkodásában jól megfér egymás mellett a vezérelv és az erőszakelv
A Teszt Plussz Magazin 24 szemüveget vizsgált meg, és egyetlen kivételtől eltekintve valamennyi tesztelt darab teljes mértékű UV-szűréssel rendelkezett
A gyerekek szexuális oktatását ötéves kortól kellene elkezdeni, hogy megfelelő készségekkel és önbizalommal rendelkezzenek a szexuális intimitás elhalasztásához addig, amíg teljesen készen állnak rá - közölte a brit állami egészségügyi szolgálat egy felügyeleti szerve csütörtökön.
Argentína látványos játékkal 4-1-re legyőzte a Koreai Köztársaságot csütörtökön a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság B csoportjának második fordulójában, ezzel gyakorlatilag már továbbjutónak tekinthető.
A hároméves sziámi ikerpár egy agyon osztozik. Az efféle rendellenesség egyrészt rendkívül ritka, másrészt teljesen lehetetlenné teszi a kettéválasztást.
Dél-Franciaországban ítéletidő tombolt, a heves esőzések miatt az utcákon dühöngő folyóként hömpölygött az ár és egyszerűen mindent mi mozdítható magával ragadt. A helyzet dél-Kínában sem túl rózsás, ott eddig 42 ember lett áldozata a viharoknak.
Mikor már épp elcsendesednének a szexbotránya keltette hullámok Tiger Woods körül, rendre újabb zaftos részlet kerül napvilágra. A legújabb, hogy a golfsztár egy hétéves szerelemgyereket titkol.
A belügyminiszter szerint a hazai folyók áradása miatt az eddigi, közel 90 százalékos felmérések alapján összesen 3119 lakóház sérült meg, a mezőgazdasági károk megközelítik a 27 milliárdot, az utakban keletkezett kár pedig a 10 milliárdot
Észtország államháztartási hiánya idén a bruttó hazai össztermékhez képest 2,4 százalék körül alakul, jóval a 3 százalékos küszöbérték alatt, a GDP-hez mérten mindössze 9,6 százalékos államadóssága pedig a legkisebb az EU-ban