BUDAPEST – Éjfélig tartott az ünneplés Azurák Csaba (33) és felesége, Gréta esküvőjén. Bár összetartozásuk eddig sem volt kétséges, a híradós és kedvese szombat délután hivatalosan is örök hűséget esküdött egymásnak.
BUDAPEST – Itthon már megmutatta bájait, most pedig az olaszoknak vetkőzne Fogarasy Mariann (24). Az Olaszországban élő modell képei a világhírű focista, Ronaldo után az olasz nyuszis magazin vezetőinek is megtetszettek, Mariann már csak arra vár, hogy megcsörrenjen a telefonja.
ASPEN – Mától kell megkezdenie börtönbüntetését Charlie Sheennek (45), de ha a bíró úgy ítéli, délelőtt megúszhatja közmunkával, amelyet az aspeni színházban kell letöltenie.
Információnk szerint Stohl András megkezdte az elterelést, így a rendőrség valószínűleg felfüggesztette a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos, ellene indult eljárást.
Országosan eddig 3600 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt. Vasárnapra virradó hajnalban hatalmas árhullám öntötte el a Borsod megyei Felsőzsolcát. A helyzet Észak-Magyarországon kritikus, a károk elbecsülhetetlenek.
Életmódot váltott a korábban sokat betegeskedő Tóth Gabi. Az énekesnő naponta fut, különleges technikával alszik el, és leszokott a dohányzásról is. Az eredmény látványos.
A Playboy alapítója, igazi szoknyapecér, akinek birodalmát sokan irigylik. Hugh Hefner élete azonban közel sem olyan csillogó, mint amilyennek tűnik. Sorozatunk első részében fiatalkori csajozásairól olvashatnak.
Erwin Koeman szövetségi kapitánynak megyítélésünk szerint befellegzett a magyar válogatott élén. A szakember ennek ellenére továbbra sem hajlandó lemondani.
BUDAPEST ‒ A gyermekpszichológus szerint a nemet váltó műtét nem zárja ki azt, hogy valaki jó szülő lehessen. Mint azt múlt héten megírtuk, Andrea (31) és Balázs (38), akik mindketten nemet váltó műtéten estek át, most hivatalos házaspárként gyermeket szeretnének örökbe fogadni, ám úgy tűnik, csak a csodában reménykedhetnek. Sem az állami, sem a civil szervezetek nem akarnak szóba állni a jó…
Csak egy nappal azután indította meg a nyomozást a rendőrség az életveszélyesen bántalmazott Kármán Irén dokumentumfilmes újságíró támadói után, hogy megtalálták őt a lágymányosi Duna parton három évvel ezelőtt, június 22-én.
Szombattól kezdődően három napon át tárgyal a kormány az államháztartásról és a tervezett intézkedésekről. Az első - szombati - napról beszélt lapunknak az egyik résztvevő.
ŐRBOTTYÁN — Pénzt ajánlott fel Stohl András (44) az áldozatának, Kaincz Pálnak (77). Az idős férfi azonban annak ellenére, hogy a csőd fenyegeti, visszautasította a „segítséget". A Blikk Őrbottyánban meglátogatta az idős férfit, aki ki sem mozdul otthonából, amióta kiengedték a kórházból.
SZEGED — Tíz összekötött autót húzott el a szegedi pláza mélygarázsában a Big Familyből ismert Sinka Zsolt (29), ezzel új Guinness-rekordot felállítva.
BUDAPEST — Sok-sok plüssfigura, mesekönyv és kisautó gyűlt össze vasárnap is a T-Home Gyereksziget tárolójában, ahová minden gyerek elhozhatta megunt játékait, hogy azok rászoruló gyerekekhez kerülhessenek.
BRÜSSZEL – Profitra éhes gyógyszergyártó cégek keltettek tavaly pánikot az egész világon, amikor világjárvánnyá nyilváníttatták a WHO-val az új típusú influenzát.
CULVER CITY – Már semmi kétség afelől, hogy Joey „Jaws" Chestnut (27) a világ legnagyobb nagyevője, a tavalyi hot dog-evő-vb után ő nyerte a pizzaevő-világbajnokságot is.
BUDAPEST — Meglepetésbulival köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Horváth Ádám Kossuth-díjas rendezőt, a Magyar Televízió örökös tagját, aki a Szomszédok 1987-es elindításával meghonosította a teleregény műfaját a magyar televíziózásban.
Válságba került Steiner Kristóf magánélete, mióta szakított párjával Matannal. Az egykori műsorvezető szinkronizálással és újságírással tereli el gondolatait a szerelmi bánatról.
Már 25 hete senki sem találta el az ötös lottó nyerőszámait. Jövő héten akár 2,7 milliárd forinttal is gazdagabb lehet az a szerencsés, aki eltalálja mind az öt számot. A rekordnyereményről Somorai Lászlót, a Szerencsejáték Zrt. szóvivőjét kérdeztük.
Zenerajongó kutyák és gazdáik lepték el a Sydney-i Operaház lépcsőit szombaton. Laurie Anderson és férje, Lou Reed ugyanis kifejezetten négylábúaknak szóló előadást tartott.
Tom Cruise-ról elég nehéz elképzelni, hogy vicces és szórakoztató is tud lenni, az MTV Movie Awardson azonban bebizonyította, hogy nem olyan karót nyelt figura, mint ahogy sokan gondolják.
Boros Krisztina a Házon kívül műsorvezetője és az RTL Klub híradósa szeptemberre várja kisfiát. A szép kismama büszkén vállalja, hogy egyedülálló anyaként neveli majd gyermekét.
Tízezren gyalogoltak a sztárokkal a hétvégén, hogy felhívják a nők figyelmét a mellrák veszélyeire. A városligetei séta végén több milliós adomány gyűlt össze a Magyar Rákellenes Ligának.
Dél-Koreában a pingvinek különös hobbival ütik el szabadidejüket - a totyogó szárnyasok fociznak. Nem is akárhogy, focimezben és füves pályán – igaz kicsit kisebben, mint az eredeti, de a szabályok ugyan azok.
Egyeseknek pénz, másoknak új szerelmet hoz a következő időszak, de olyanok is lesznek, akiket váratlan fordulatok lepnek meg ezen a héten. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számolta ki az égi állásokból, hogy mi vár az egyes csillagjegy szülötteire.
Az úgynevezett „filmkészítés szabadsága” szlogen alatt igen elvetemült dolgokra volt képes a transzszexuális Alan Todd. Nevezetesen ketrecbe zárt gyerekeket és kutyakajával etette őket.
Kis híján tragédiába torkollott a korábbi Eb-fitneszbajnok, Bátki Bernadett krétai nyaralása. Detti a mitológiai sziréneknél is veszélyesebb a hajókra.
Egy ausztrál kávéház elkészítette a világ legnagyobb hamburgerét. A hivatalosan még meg nem erősített rekord szerint a 81 kilogrammos fasírtot 12 órán át sütötték.
Nem egy új madárfaj barna csőrű egyedeit láthatja a képen az olvasó. A valóság ennél jóval szomorúbb: olajjal szennyezett pelikánok várnak megtisztításukra a Louisiana állambeli Fort Jackson állatvédelmi központjában.
Drámai fordulatot vehet Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és volt felesége válópere a következő tárgyaláson. A korábbi színésznő ezért azt tervezi, hogy tanúként beidézteti Berlusconi volt szeretőit, többek között néhány prostituáltat is.
Vészesen közeledik a labdarúgó világbajnokság, már csak alig néhányat kell aludnunk és kezdődnek a késő éjszakába nyúló meccsnézésnek álcázott sörözések. Sok gond forrása lehet, ha nincs a kéznél sörnyitó, ám némi leleménnyel, valamint egy kis kézügyességgel megelőzhetjük az ebből adódó családi viszályokat.
Mennyit ér az emberi élet? Mit érdemel az, aki megszüli, majd a ház hátsó kertjében elássa egészséges, újszülött gyermekét? És, ha eladja a kicsit? A börtön a „helyes” válasz, de vajon összemérhető-e a két eset?
Miután Svédország lemaradt a 2010-es dél-afrikai vb-ről, a világ egyik legjobb csatárának számító Zlatan Ibrahimovic máris megkezdhette nyári szabadságát. A Barcelona csillaga a napfényes Miamiban tölti ezeket a napokat.
Legutóbb 2006-ban volt akkora árvíz Budapesten, mint mostanában. A rakpartokat már régen le kellett zárni, hiszen a víz már a közlekedési táblakat is ellepte néhol.
Kétszázhúsz lóerős kabriót épített egy 50 éves Wartburgból a békési Lövei Róbert autóépítő. A modern sportkocsikat is megszégyenítő csodajárgányt három hónap alatt rakták össze.
Heves vitát váltott ki a finn fővárosban egy ateista szövetség köztéri rendezvénye, ahol pornómagazinokat osztogattak szent könyvekért, köztük a Bibliáért és a Koránért cserébe.
Egy női magazin merész ötlettel rukkolt elő: a New York-i tűzoltók mintájára a magyar mentőrobogósokat is arra akarják rávenni, hogy pikáns fotósorozatot készítsenek róluk.