Mérsékelten erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon. Csütörtök délután 251,20/25 forint volt az euró árfolyama 60 fillérrel kevesebb a szerda délutáni 25...
A vízgazdálkodásnak a fenntarthatóság elvén kell nyugodnia, figyelembe kell vennie a gazdasági és ökológiai fejlődést, a vizek jó ökológiai állapotának védelmét és a szociális igazságosságot - mondta Rácz Miklós, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) új vezetője.
Az Európai Központi Bank változatlanul, 4.00%-on hagyta irányadó kamatát. A bank fő feladata az árstabilitásra figyelni, és ebből a szempontból közvetlen, azonnali veszély nem látszik – ez indokolta a döntést. A jegybank elnöke azonban éberségre intett, ami szeptemberben kamatemelést eredményezhet. Lányi Bencével, a Raiffeisen Bank elemzőjével László Veronika készített interjút.
Éves szinten romlottak, negyedéves viszonylatban javultak az Egis gyógyszergyártó eredményei a második negyedévben – derül ki a cég gyorsjelentéséből. A hazai piacon az árcsökkentések és a költségvetési befizetések csökkentették a nyereséget a társaságtól, míg az exportbevételeket az erősödő forint és a gyengülő dollár mérsékelte. A Raiffeisen elemzője szerint jelentősebb javulás az év további…
A MOL-csoport megvásárolta a horvátországi Tifon üzemanyag-kiskereskedelmi hálózatot. A vételárat nem közölték. A vállalat állomásain az éves átlagos forgalom meghaladja a 4,2 millió litert, és kiskereskedelmi részesedése 2007 végére várhatóan eléri a 7 százalékot. A MOL hétfőn vett meg egy olasz finomító és kereskedő céget.
Franciaországban Marciac városában 12. alkalommal rendezték meg az Európai Agrár Akadémiát. Első alkalommal hívtak meg magyar politikust, Tabajdi Csaba európai parlamenti képv...
Janesch Péter magyar és Kengo Kuma japán építész által vezetett csapat nyerte a budapesti kormányzati negyed tervpályázatát - jelentette be Sylvester Ádám, a bíráló bizottság szakmai elnöke. A pályázatra összesen 17 építészeti iroda, társulás adott be pályamunkát a világ különböző országaiból. Az új kormányzati negyed 2009-re készül el, 142,5 milliárd forintból. László Veronika most következő…
A Mol-csoport megvásárolta a horvátországi Tifon üzemanyag-kiskereskedelmi hálózatot, amely 36 kedvező elhelyezkedésű töltőállomással rendelkezik az ország teljes területén.
A kormány augusztus 1.-i ülésén elfogadta az ország új Európa-politikai stratégiáját, mely középtávon, 2014-ig határozza meg Magyarország európai politikáját. A dokumentum megszületését széleskörű társadalmi vita és egyeztetés előzte meg.
A női létezés nagyon gazdag, és különböző a férfiakétól. A menedzserlétben is nagyon sok nő kamatoztatja ezt az eltérő képességet. Jobbak, rosszabbak a nők az üzlet színterén? Vagy csak mások?
Közös bankkártyát és hitelkártyát vezet be a piacra az RTL Klub és a K&H Bank. Néhány hónappal ezelőtt a TV2 és az OTP is hasonló akcióba kezdett. A két kereskedelmi csatorna harca új fordulathoz érkezett. Mfor.hu háttér.
Három férfi elrabolta egy szórakozóhely bevételét ma hajnalban Budapesten. A rablás a XIV. kerületben, a Szőnyi úton történt. Egy szórakozóhely női alkalmazottja, miut...
A csütörtökön délután kihirdetett tervpályázat első helyezettje a fenntartható építés formába öntéséért, míg a második helyezett az egész rehabilitációs terület korrekt megoldásáért kapott díjat
Az uniós mobilszolgáltatók többsége már a csökkentett roaming-tarifákat alkalmazza - állapította meg csütörtökön az EU bizottsága. A 27 tagállamban szolgáltatóknak július 30-ig kellett ügyfeleik tudomására hozni módosított tarifaajánlatukat, majd augusztus 30-tól ezeket érvényesíteniük is kell.
Régi orosz szokás szerint egy titániumkapszulában nemzeti zászlókat helyeztek el tengeralattjárók, amint a világon elsőként érték el az Északi-sark tengerfenekét, jelezve: ez a mi területünk
Az FHB Jelzálogbank (FHB) 2007 első félévében 2,787 milliárd forint adózott profitot ért el, 25,7 százalékkal kevesebbet a tavalyi első félévinél - derül ki a társaság ma publikált tő...
Míg a Hungaroringre ismét egyre többen látogatnak ki, addig a Forma-1-es futamok televíziós közvetítéseinek stabil a nézőtábora, a száguldó cirkusznak nem sikerül újabb és újabb nézőket magához csábítania, írja a Napi Gazdaság.
Megint nem sikerült: úgy látszik, a pénzügyi tárca harmadszor is megbukott vagyonadóztatási tervével a szocialista frakció ellenállásán. Az MSZP most 22 budapesti utca néhány lakójára hivatkozva a valódi luxusvillák tulajdonosainak védelmében fúrta meg a konvergenciaprogramot.
Enyhe optimista hangulatra számítanak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) mai kereskedési napján az elemzők. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint pozitív a nem...
A német Allianz, forgalma alapján a legnagyobb európai biztosítói csoport idei második negyedévi üzemi eredménye 3,29 milliárd euróra javult a tavalyi azonos időszak 2,79 milliárdja u...
Jelentős nyereségnövekedésről számolt be a Graphisoft Park ingatlangazdálkodással foglakozó cég a második negyedévben. Gyurcsik Attilával, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjével Bodnár Kriszta beszélgetett
Letett a legnagyobb kormánypárti frakció arról, hogy luxusadóval sújtsa már az ötvenmillió forintot érő házakat is. Ez az adónem ugyanis már korábban sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ráadásul nem a gazdagabb réteget érintené a tervezett változtatás. Szanyi Tibor szocialista politikus rádiónknak azt mondta: most egy úgynevezett komplex „gazdagsági” adón gondolkodnak pl. a svéd mintát…
Magyar üzleti évad kezdődik szeptemberben Kínában. A magyar vállalkozások megismerkedhetnek nemcsak a legismertebb és legfejlettebb városokban kínálkozó lehetőségekkel, hanem Kína belső, elmaradott részeivel is. Ezekben a régiókban, a következő években óriási projekteket tervez a kínai kormány, így különösen az infrastruktúrafejlesztések, a vízügyi és környezetvédelmi beruházások terén lesznek…
A kormány kész beavatkozni, ha az élelmiszerárak növekedése meghaladja a 20 %-ot – jelentette be Gráf József egy sajtótájékoztatón. Az agrárminiszter az állami beavatkozás lehetséges formájának nevezte az áfa csökkentését, például a nyershús esetében. A miniszter kijelentette: takarmányhiány esetén 500-600 ezer tonna behozatalát látja szükségesnek, a rászoruló gazdákat, pedig hitellel segítenék.…
Nem csak a budapesti hidakat kell felújítani: több 70 ezer híd szerkezetileg hibás az Egyesült Államokban, kijavításuk több mint 188 milliárd dollárba kerül
Adóellenőröket számla nélkül tetováló vállalkozók és a revizorok elől menekülő fagyiárus: csak két példa az APEH meghökkentő próbavásárlásai közül. Az ellenőrzések általános tapasztalata, hogy minden második cég ad számlát. Emiatt ősztől szigorúbban büntetnék a feketén árusítókat, ám van szakértő, aki szerint ez csak félmegoldás.
Az éjjel ellopták Teleki Pál egykori miniszterelnök Gödöllőn felállított, bronzból készült mellszobrát, az önkormányzat rendőrségi feljelentést tett az ügyben - közölte a város polgár...
A T-Com augusztus 1-jétől Szimmetrikus DSL üzleti szolgáltatást kínál a kis- és középvállalatok számára. A szolgáltatás előnye, hogy azonos fel- és letöltési sebességet biztosít, továbbá átalánydíjért vehető igénybe felhasználási időtől és internetforgalomtól függetlenül.
A japán Sony cég bejelentette: ingyen kicseréli a vásárlóknak a DSC-T5 jelzésű népszerű digitális fényképezőgépeit, melyekből világszerte már mintegy 350 ezer darabot adott el, mert a...
A horvát közszolgálati médium úgy értesült, hogy 150 millió eurót, azaz mintegy 37,5 milliárd forintot fizetett a MOL a horvát Tifon benzinkúthálózatért. Déli szomszédunknál úgy tudják: a MOL az osztrák OMV-t, az orosz Lukoilt és a szlovén Petrolt előzte meg.
Tizenkét hónap óta ismét a legmagasabb értékét érte el az eurózóna szolgáltatási szektorban dolgozó beszerzési menedzsereinek véleményét kifejező mutató(PMI), amely a pénteki közlés szerint 58...
A befektetési alapok fokozatosan a "zöld ügyben", azaz a környezetvédelem érdekében tevékenykedő vállalkozások felé fordulnak, arra számítva, hogy a globális felmelegedés elleni harcban való részvételük jelentős profitot hoz számukra és a befektetési alapok számára is.
Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évre a világpiaci pénzmozgásokra, azt láthatjuk, hogy azok az országok tapasztalhatták a legjelentősebb tőkebeáramlást, amelyek a legmagasabb kamatot biztosították a befektetni vágyóknak.
A Fidesz legalább egymilliárd forinttal olcsóbbá tenné az országos választások állami kiadásait - mondta Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján. A választás...