Az angol Barclays Bank több mint 65 milliárd euróért meg szeretné vásárolni a holland ABN-AMRO bankot. Az összeg csillagászatinak tűnik, de van ennél nagyobb ajánlat is.
Orbán Viktor szerint a koalíciós pártok egy eredményes és érvényes referendum esetén előállnak majd egy javaslattal, "mint ahogyan Medgyessy Péter volt miniszterelnök leváltása előtt ...
Összességében egy százalékkal növekedett az első félévben a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest.
Az Európai Bíróság ítélete alapján hozott jogszabály szerint, a gépjárművek után fizetett regisztrációs adó részleges visszatérítésére vonatkozó kérelmet legkésőbb 2007. augusztus 13-ig lehet előterjeszteni annál a fővámhivatalnál, amelyik a regisztrációs adót eredetileg kiszabta – hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.
A múlt heti esést folytatva 75 dollár alá süllyedt a kőolaj hordónkénti világpiaci ára. Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline elemzője szerint ennek hatására 5-10 forinttal csökkenhet a benzin literenkénti ára Magyarországon.
Az élelmiszer-adalékanyagok emberi egészségre kifejtett hatását illetően vannak bizonytalanságok. A jelenleg engedélyezett 315 anyag több mint fele nem hat károsan az emberi egészségre. Más adalékok elősegíthetik egyes betegségek kialakulását, befolyásolhatják az emésztést, vagy a tápanyagfelvételt.
A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006-os „Gyógyszer-gazdaságossági törvény” kihirdetése óta számos, a törvény értelmezésével kapcsolatos kérdés merült fel. Bár egyes értelmezési kérdések hivatalos álláspontja már ismert, a PricewaterhouseCoopers (PwC) szakemberei úgy vélik ezeket a problémákat…
A növényvédelmi törvény szigorításával a jövőben 20 ezer forint és ötmillió forint között mozoghat a kiszabható növényvédelmi bírság összege - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Ezer dollár fölé is felkúszhat az arany unciánkénti ára. Ennek oka, hogy az indiai és a kínai piac falja az aranyat, és a befektetők is a nemesfém felé fordulhatnak a gyenge dollárárfolyam miatt.
A magyar kormány nem kíván szembekerülni a mezőgazdasági problémák megoldásakor az Unióval, azonban mindent elkövet, hogy a gazdálkodók a lehető legkisebb károkat szenvedjék el.
Egy gázszállító vezetéken történt robbanás miatt Bulgária hétfőn időlegesen leállította az orosz földgáz továbbítását Görögország felé. A görögországi ellátást a kiesés nem befolyásolja mert azt - az ...
Az ólmozatlan benzin adómértéke 2007. július 1-jétől nemcsak annak kéntartalmától, hanem a bioetanol tartalmától is függ. A benzin ettől az időponttól csak akkor esik az alacsonyabb adómérték alá, ha a kéntartalma legfeljebb 10 ppm és a bioetanol tartalma legalább 4,4 térfogatszázalék – hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,04 pontos csökkenéssel, 28.021,25 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,62 százalékos csökkenés.
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon hétfőn, délután négy órakor az eurót 251,80/90 forinton jegyezték, jó egy forinttal erősebben a péntek délutáni 250,70/85 forintnál.
A világ első számú kiskereskedelmi vállalata, az amerikai Wal-Mart a hétfőn aláírt vállalkozási szerződés értelmében beteheti a lábát Indiába. Az indi...
A tavalyi nézőszám elérésével, 385 ezer látogatóval kalkulálva lesz nullszaldós az idei, 15. Sziget fesztivál a nulladik napi LGT koncert nélkül számolva.
Sikerrel zárult a proALPHA Software AG kutatás-fejlesztési programjának hazai bevezetése, melynek során első ízben a Kaposvári Egyetem doktoranduszának, Lehőcz Gábornak volt lehetősége a német szoftverfejlesztő központjában kutatásokat végeznie.
A hétfői egyeztetésen sem született megállapodás a Budapest Airport és a szakszervezetek között az idei béremelés mértékéről, a felek szerdán folytatják az egyeztetést a BA úgy látja,...
Erőteljesen, mintegy 2,5 dollárral csökkent a kőolaj ára hétfőn késő délután Londonban és New Yorkban. Röviddel 17:30 után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri ...
Az Állami Számvevőszék szerint drágák és pazarlóak voltak Magyarországon az első állami és magántőke közreműködésével megvalósuló, úgynevezett PPP-projektek. A számvevőszék fejlesztési és módszertani intézetének igazgatója szerint ezért a minisztériumoknak minden ilyen beruházásnál a teljes ráfordítás 5 százalékának megfelelő összeget kellene szakmai előkészítésre fordítani. Báger Gusztáv igazgató…
Csupán egy százalékkal emelkedett a magyarországi szállodák vendégforgalma idén az első félévben, a tavalyi év hasonló időszakához képest – ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A Magyar Turizmus Zrt. kutatási csoportvezetője szerint az alig észlelhető általános növekedésnél jóval nagyobb mértékben élénkült a belföldi turizmus. Kis Kornéliával Madács Nóra beszélgetett
A szeptemberi élelmiszerdrágulás nem csak az inflációs kilátásokat veszélyezteti, hanem visszafoghatja a gazdaság bővülését is - mondta rádiónknak a Takarékbank elemzője. Suppan Gergely szerint az idei rendkívül rossz mezőgazdasági termés pedig a külkereskedelmi mérleg most megindult javulását is visszavetheti. Az év első öt hónapjában a hiány 650 millió eurónyi csökkenése ugyanis felerészt annak…
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a gazdák képviselői bíznak abban, hogy még hétfőn meg tudnak állapodni a fagykár-enyhítés módjairól - ezt a felek jelentett...
A Xerox belépő szintű irodai termékek divíziója elindította új tematikus internetes oldalát, a Xeretem.hu-t. A microsite segítséget nyújt az otthoni felhasználók és kis irodák számára, hogy egyszerűen és gyorsan megtalálják a számukra legmegfelelőbb Xerox nyomtatót, kis irodai multifunkciós berendezést vagy szkennert. A könnyen áttekinthető oldalakon a színes nyomtatás négy alapszíne (ciánkék,…
Nehéz elképzelnie a sarki jég olvadását? Íme a megoldás - bár nem pontosan hideg körülmények között, fennt északon vagy lennt délen, de Ön is megmutathatja a gyereknek egy csésze kávéval...
India nem most lépett ki a tőkeexportőrök világába: míg 2003-ig az ENSZ adatai szerint nagyjából egymilliárd dollárnyi indiai tőke keresett célpontokat külföldön, 2005-ben 3,7 milliárd dollárnyi indiai tőke ment külföldre, 2007. első negyedében az indiai cégek 11,3 milliárd dollárt költöttek külföldi cégek felvásárlására.
Tájékoztató kampány indul a héten az európai uniós források faluközösségek általi felhasználásának lehetőségeiről - közölte Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára.
A világ legnagyobb aranybánya-vállalata azt jósolja, hogy a nemesfém unciánkénti ára elérheti az ezer dollárt, elsősorban az egyre nagyobb indiai és kínai kereslet miatt. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint ez akár két-három éven belül bekövetkezhet.
Számos, különböző tevékenységeket végző indiai cég keres felvásárlási célpontokat Európában, nem kifejezetten a Közép-Kelet-európai régióban, de ha minden kritériumnak megfelelő céget találnak, akkor megvetik lábukat akár Magyarországon is. Az egyik legnagyobb vonzóerőnk a költséghatékony EU megjelenés.
Megegyeztek a fagykárenyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az érintett gazdák képviselői nyíregyházi tárgyalásukon tegnap: a termelők 9 milliárd forint támogatást kapnak
Elképzelhető, hogy a jövő év derekán egy-két százalékkal megemelik az áfa kulcsát - fejtette ki egy ma megjelent interjújában Veres János pénzügyminiszter
Július elején érkezett az Egyesült Államokból Magyarországra a pénzügyőrök által lefoglalt Munkácsy Mihály-festmény - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. ...
A spanyol lapok szerint a Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso választás elé állította csapatát, a McLaren-Mercedest, vagy őt tartja meg vagy Lewis Hamiltont. A McL...
Drákói szigorral lépett fel az EU a brit száj- és körömfájás-járvány megállítására: megtiltja élőállatok behozatalát a szervezet többi tagállamába, valamint a hús- és a tejimportot
Megegyeztek a fagykárenyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az érintett gazdák képviselői nyíregyházi tárgyalásukon hétfőn.
Ma reggel folytatódott a kőolaj árának esése a szabadpiacon, mert a befektetők profitot vettek ki a múlt heti jelentős drágulás miatt, de hozzájárult a csökkenéshez az is, hogy az Egy...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 393,30 pontos emelkedéssel, 28.414,55 ponton nyitott ma reggel. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,40 százalékos emelkedés.
Ünnepélyes keretek között eltávolítják ma a Budai Skála épületének homlokzatáról az áruház emblémáját, ezzel kezdetét veszi Újbuda központjának korszerűsítése.
A Mol Nyrt. hétfőn 100.000 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 27.488 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján ma reggel. ...
A kínai városok közlekedési rendőreinek átlagos élettartama alig haladja meg a 43 évet – jelentette be a kínai állami TV. A rövid élettartamért a munkakörülményeket és a szennyezést okolják.