A lakásfelszerelési cikkeket gyártó Whirlpool Corp. második negyedéves nettó jövedelme 27 százalékkal 117 millió dollárra csökkent az előző évi 161 millió dollárról, mely részvényenként 1.53 dollárt jelent a korábbi 2 dollárhoz képest. (ProfitLine.hu)
Tárgyalóasztalhoz hívják a dinnyekereskedők Karsai Józsefet, hogy szakmai szempontok mentén találjanak megoldást a dinnyetermelés és kereskedés problémáira
A Pannon GSM Távközlési Zrt. 38,056 milliárd forint eredményt (EBITDA) ért el az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 37,483 milliárd forinttal, a cég bevétele 93,759 milliárd forintról 91,132 ...
A Pannon GSM Távközlési Zrt. 38,056 milliárd forint eredményt (EBITDA) ért el az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 37,483 milliárd forinttal, a cég bevétele 93,759 milliárd forintról 91,132 ...
Robert Fico szlovák kormányfő legkiemelkedőbb vívmánya, hogy nem valósította meg a 2006-os választási kampányban hangoztatott radikálisabb reformellenes elképzeléseit - áll a Financial Times szerdán közölt szlovák mellékletében,
Folyamatosan csökken a kőolaj világpiaci ára, bár korántsem olyan meredeken, mint azt korábban jósolták. A Cashline elemzője az év végére 100 dollár körüli szintre csökkenhet az olajár. Sarkadi-Szabó Kornél ugyanakkor megjegyzte, ilyenkor hirtelen vonul ki a piacról a forró tőke, ami megjósolhatatlan folyamatokhoz vezethet.
Összességében teljesültek a 2008-as év első felében az elvárt államháztartási bevételi követelmények – olvasható az APEH mai, az adóhivatal féléves eredményeiről tájékoztató közleményében.
A fuvarozói érdekvédelmi képviseletek csütörtökön folytatják a tárgyalásokat a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal (KHEM), valamint a Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal (IRM)...
Aláírta a tatabányai fűtőerőmű megvásárlásával kapcsolatos szándéknyilatkozatot a város önkormányzata és az ELMIB Energetikai Zrt. szerdán Tatabányán. A város alpolgármestere, Schmidt Csaba (Fidesz...
Az ukrán kormány és az orosz Gazprom megállapodott a jövő évi földgáz-árakról - jelentette be szerdán Julia Timosenko miniszterelnök, részleteket azonban nem közölt. - Megegyeztünk egy modellb...
Tárgyalóasztalhoz hívják a dinnyekereskedők Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselőt, hogy szakmai szempontok mentén találjanak megoldást a dinnyetermelés és kereskedés problémáira - közölte Simonka György, a Simba Hungary Kft. vezetője szerdán.
Elégedetlen az Európai Unió Románia teljesítményével a korrupció elleni küzdelem terén egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint. Az EU-hoz szintén 2007-ben csatlakozott Bulgáriától eltérő...
Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a Kecskeméten létesülő Mercedes gyárat - ismertette Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormány szerdai döntését Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Ápolásra nem szoruló betegek a hazaszállításukra vártak, vagyis nem helyeztek el senkit a hatvani kórház folyosóin - állítja a HospInvest a HírTV felvételeire reagálva
A videojáték-ipar, mely nem régiben még nem is létezett, mostanra komoly - a tavalyi évben 42 milliárd dolláros forgalmat bonyolító - iparággá nőtte ki magát, melynek nagyobb a bevétele, mint a hollywoodi filmstúdióké. Jövőre 10 százalék feletti bővülés várható, mely 2012-re elérheti a 68 milliárd dollárt. A játékoknál megnövekedett az igény a valósághű grafikai tartalmakra, ebből magyar cég, a 3D…
Elégedett az APEH, a kezelésében lévő adókból eddig több pénz folyt be, mint tavaly. Fehéredik a gazdaság 144 ezer adóvizsgálat után. A lakosság egyre többet segít. Az új cégek száma nőtt.
Ha a szárazföldön egy gépjárműtől kárt szenvedünk, biztosak lehetünk abban, hogy azt egy biztosító meg fogja téríteni. Számíthatunk-e ugyanerre a védelemre a vizeken is?
Három milliárd forintos infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre, jórészt uniós forrásból a csepeli Szabadkikötőben. A MAHART-Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatója azt mondta: az úgynevezett Ro-Ro terminál megépítésével lehetőség lesz arra, hogy a közútnál és a vasútnál környezetbarátabb vízi szállítás előtérbe kerülhessen.
Ipari és logisztikai beruházások számára az öt legjobb európai helyszín közül három az új EU-tagországokban van, ez derül ki a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlanügynökség most kiadott, kétévente ismételt tanulmányából (European Distribution Report 2008).
A spanyol kormány azt tervezi, hogy a munkanélküli bevándorlóknak felajánlja, hogy kifizeti a járadékukat előre, ha hajlandók visszatérni hazájukba és beleegyeznek abba, hogy legalább három évig ott is maradnak.
A márciusi csúcs óta a forint több mint 14 százalékot erősödött az euróval szemben. Ennek okait nemcsak a hazai monetáris politikában kell keresnünk. Háttér.
Szeptember elsejétől lép életbe a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény. Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője elmondta: a törvény uniós irányelvet vesz át, és pontosítja a hatóságok hatáskörét. Hozzátette: téves az a sajtóban megjelent értelmezés, hogy ez a szabályozás csökkentené a Gazdasági Versenyhivatal…
Korrupció és pazarló gazdálkodás miatt felfüggesztette több százmillió euró támogatás folyósítását és visszavonta két kormányzati ügynökség jogát uniós pénzalapok kezelésére szerdán az Európai Bizottság.
Lettország a most már kétszámjegyű infláció miatt még legalább öt-hat évig nem tud belépni az euróövezetbe, külső fizetési egyenlege pedig a legrosszabbak között van a világon, áll a Fitch Ratings sze...
Megszünteti a Malév a téli menetrend bevezetésével a New York-i és torontói járatait, ezzel együtt pedig a hosszú távú járatokon üzemelő Boeing-767-esket kivonja flottájából.
A régiós devizákkal együtt gyengült a forint szerdán a bankközi devizapiacon. Az eurót délután 232,60/70 forinton jegyezték, szemben a keddi 230,05/10 forinttal, ami több mint egy százalékos forint gy...
A szerdán közzétett adatok közül az amerikai kereskedelmi üzemanyagtartalékok múlt heti változásáról a benzintartalékoké okozott meglepetést, mivel a kormányzat ezek 2,9 millió hordós növekedéséről ad...
Az ágazat nemrég még nem is létezett, ma nagyobb a bevétele, mint a hollywoodi filmstúdióknak. A videojáték-ipar tavaly 42 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, jövőre 10,3 százalékos növekedés várható, 2012-re 68 milliárd dolláros üzletággá fejlődik. Robbanásszerűen megnövekedett az igény a valósághű élmenyre, az igényes grafikai tartalomra is. Ebből magyar cég, a 3D BRIGADE is profitál.
Gyanúsítottként hallgatta ki szerdán vesztegetés megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség Tasnádi Pétert, ügyvédjét és a vállalkozó agysorvadásáról szóló korábbi szakértői véleményt ki...
Törvényerőre emelték Olaszországban azokat a közbiztonsági szigorításokat, amelyeket Silvio Berlusconi jobboldali miniszterelnök rendelt el az illegális bevándorlók ellen, röviddel kormányra kerülése ...
A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) elmúlt másfél évről szóló jelentéséből kiderül, hogy a szervezet jelentős mértékben járult hozzá a gazdaság kifehérítéséhez - közölte a kormányszóvivő szerdai budapesti t...
A hazai 50 legnagyobb céget összesítő lista élén nem történt változás. Az ázsiai cégek teret hódítottak a hazai piacon, a magyar mamutcégek lemaradtak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 483,33 pontos, 2,29 százalékos emelkedéssel, 21.625,49 ponton zárt a mai napon. A részvénypiac forgalma 24,68 milliárd forint volt szerdán, a vezető részv...
A márciusi csúcs óta a forint több mint 14 százalékot erősödött az euróval szemben. Ennek okait nemcsak a hazai monetáris politikában kell keresnünk. Háttér.
A Gazprom orosz gázipari cég vezetője szerint a világ komoly energiahiánnyal szembesül 2012 után, mivel elveszítette azt a lehetőséget, hogy olcsó energiához jusson
Az ágazat nemrég még nem is létezett, ma nagyobb a bevétele, mint a hollywoodi filmstúdióknak. A videojáték-ipar tavaly 42 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, jövőre 10,3 százalékos növekedés várható, 2012-re 68 milliárd dolláros üzletággá fejlődik.
Mi a jogi sorsa válás után annak a háznak, amelyet a szülő által ajándékozott pénzből, valamint közvetlenül az élettársi kapcsolat létesítése után kölcsönadott és a házasságkötést követően kamatmentesen visszakapott összegből, továbbá a férj különvagyonába tartozó kft.-részesedés alapján befolyt osztalékból az életközösség fennállása alatt vásárolt a férj? A kérdésre a családjogi törvény és a…
Teljesültek az elvárt eredmények az év első felében az adóhivatalnál. Szikora János, az APEH elnöke az InfoRádiónak elmondta: a tavalyinál 22 százalékkal több ellenőrzést folytattak le az első félévben, és 43 százalékkal emelkedett a feltárt adóhiány.
Egyre több közérdekű bejelentés érkezik az adóhatósághoz, számuk az első félévben megközelítette a 7800-at, ami az előző teljes évi összes bejelentés 70 százaléka - tette közzé szerdán az APEH.
A Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinika a gyermekgyógyászatban Magyarországon elsőként kapta meg az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) klinikai vizsgálóhely minősítését, melynek ere...
Ha egy diktatúra olimpiát szervez, akkor minden apróságra ügyel. A kínaik számára nem illetlenség, hogy ha korukról, szerelmi életükről vagy fizetésükről kell számot adniuk. A vendégeket viszont ez valószínűleg már zavarná. "Mit ne kérdezz" kisokos óriásplakáton.
Csaknem ezer ember maradhat Csehországban munka nélkül, mert a német Siemens Prágában lévő vagongyártó üzemének bezárását tervezi. A nagyvállalat részlegvezetője közölte, hogy megpróbálják eladni a részleget, hogy a 950 fős képzett állomány továbbra is munkában maradhasson.
A Malév a téli menetrendtől megszünteti a New York-i és torontói járatait, és kivonja flottájából a hosszú távú járatokon üzemelő Boeing-767-esket - közölte a Malév szerdán.
Az idén, a félév végéig 20.091 gazdasági társaság alakult jogelőd nélkül, közel másfélszer annyi, mint az előző három évben átlagosan, ennek ellenére az APEH a cégek több mint 20 százalékát ellenőrizte a 90 napos határidőn belül - derül ki az adóhatóság szerdai sajtóközleményéből.