A régióban hétfőn még optimizmussal vették tudomásul, hogy Írország a hétvégén az EU-IMF pároshoz fordult segítségért, azonban a keddi kereskedési napon kivétel nélkül veszteségben tartózkodnak az ázsiai részvénypiacok. Ennek oka az, hogy a befektetők attól tartanak, Görögország és Írország után újabb euróövezeti országok is megroppanhatnak a befektetői bizalmatlanság és az adósságválság súlya…
Gyengült a forint kedden kora reggel a bankközi piacon: röviddel 7 óra előtt egy eurót 274,58 forinton jegyeztek a hétfő délutáni 273,70 forintot követően.
A Siemens és a Bosch után újabb német óriásvállalatnál kapnak a dolgozók rendkívüli fizetésemelést; hétfőn a Continental jelentette be, hogy a tervezettnél korábban emelik a béreket, és extra prémiumot osztanak - értesült az Index.
November közepéig 1303-an vizsgáztak sikeresen azok közül az ápolási díjban részesülő felnőttek közül, akik az adott régió hiányszakmáinak területén képzési támogatást nyertek - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) az MTI-vel.
Közszolgálati Demonstrációs Bizottság alakult a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) kezdeményezésére, hogy december elején fellépjen a jövő évi költségvetés és az adótörvények ellen - értesült a Napi Gazdaság.
Amikor a tőkepiacok szenvednek, az értékeltségi szintek nyomottak, és a kockázati étvégy alacsony, a befektetők hajlamosak azokat a vállalatokat előnybe részesíteni, melyek nyereségükből...
159 szerződött partnerrel rendelkezik a BISZ Credit Reference (CR) rendszere, az adatfeltöltés folyamatos, a tervek szerint a pozitív adóslistáról az adatlekérdezés jövőre indulhat el - nyilatkozta a...
Hétfőhöz képest nem várható túl nagy változás a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken, a befektetők várják az írországi adósságrendezéssel kapcsolatos fejleményeket, ugyanakkor a megkönnyebbülés mellett benne van a levegőben egyfajta aggodalom is, hogy az adósságválság elérhet más európai országokat is.
Nem tartott sokáig a megnyugvás a piacokon azt követően, hogy Írország hivatalosan is megkérte a pénzügyi segítséget. A befektetők ugyanis kételkednek abban, hogy a mentőöv elég lesz ahhoz, hogy...
Az OTP az utolsó órában veszített 100 forintot az értékéből. A pénteki záráshoz képest az OTP 195 forinttal alacsonyabban zárta a hétfői kereskedést, ezzel 3,61 százalékkal 5.210 forintra csökkent, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A várható folytatás sem tűnik túlzottan optimistának.
Korainak tartott mindenféle spekulációt az ír mentőcsomag összegéről hétfőn Amadeu Altafaj, Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos szóvivője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon kevés a...
A hétvégi ír mentőcsomaggal kapcsolatos bejelentés csak néhány órára javította a befektetők kedélyét, hétfő dél óta egyre borongósabb a hangulat az ír előrehozott választásokkal kapcsolatos politikai...
Új informatikai hálózatot fejlesztett ki az APEH, amelynek segítségével a jövőben gyorsabban emelheti le a köztartozást felhalmozó személyek bankszámláiról a be nem fizetett adót....
A várakozásoknak megfelelően 0,7 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) Németországban a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest - derül ki a német statisztikai hivatal kedden ismertetett jelentéséből.
A hétvégi ír mentőcsomaggal kapcsolatos bejelentés csak néhány órára javította a befektetők kedélyét, hétfő dél óta egyre borongósabb a hangulat az ír előrehozott választásokkal kapcsolatos politikai...
Több intézkedéssel is reagálna a kormány a lakosságot veszélyeztető katasztrófákra - derül ki a katasztrófavédelmi rendszer fejlesztéséről szóló, a kormány által elfogadott koncepcióból. A törvénytervezet várhatóan jövő márciusra készül el....
Nyáron és ősszel jól teljesített a Hang Seng index, amely 19000-ről tudott 25000 közelébe emelkedni. Októberig kiegyensúlyozott volt az emelkedés, de ezt egy hirtelen megugrás követte, amelyben gyakorlatilag függőlegesen emelkedett az árfolyam. Így sikerült megközelíteni a 25 ezret, ahonnan viszont egyből le is fordult. (Solar Capital)
A várakozásokat felülmúló bevételről és egy részvényre jutó eredményről számolt be a Hewlett-Packard tegnap este közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében és a folyó negyedévre az elemzői...
A német statisztikai hivatal (Destatis) ma közli részletes jelentését arról, hogy miként alakult Németország gazdasági teljesítménye a harmadik negyedévben.
A hangulat jelen állása szerint esés jöhet a BÉT-en, a helyzet azonban bármikor változhat, ha a befektetők kitalálják, hogy az írek megmentése mégis csak jó dolog - véli Farkas Róbert, a Strategon...
68 049 gyermek született, és 95 936 honfitársunk hunyt el 2010 első kilenc hónapjában. Mindkét adat csökkenést mutat éves összehasonlításban, de a születések száma jóval nagyobbat esett, mint a halálozásoké
Vegyesen zártak a részvényindexek a hétfői kereskedés végén. A DAX napközben új éves csúcson járt 6900 felett, ám nem sikerült megtartania a nyereséget és kisebb mínuszban zárta a napot. Vegyes a kép az amerikai részvényindexek esetében is, a Nasdaq100 volt az egyértelműen felülteljesítő, a társaival szemben egész szép emelkedést tudott produkálni. (Solar Capital)
Egyértelműen rossz hír - értékelte röviden a Bloomberg hírügynökségnek a Költségvetési Tanács forrásait tizedelő kormányzati terveket Raffaella Tenconi, a Bank of America Merrill Lynch közgazdásza. A...
Észak- és Dél-Korea tüzérségi tüzet nyitott egymásra kedden egy dél-koreai szigetnél, közel a két ország határához. Híradások szerint Észak-Korea több hullámban nyitott tüzet a Dél-Koreához tartozó Yeonpyeong szigetre helyi idő szerint 14:34-kor, melyet a dél-koreai erők viszonoztak. (Yonhap News)
Az előzetes adatok szerint 2010 első kilenc hónapjában 68 049 gyermek született, 6,9%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 95 936 volt, ami 1,1%-os csökkenést jelent a 2009....
Év vége közeledtével még leterheltebbek a HR osztályok, mint általában. Sok cégnél ugyanis most zajlanak az év végi teljesítményértékelések, de a jövő évi bér és ösztönzési rendszerek kialakítása, a képzés-fejlesztés megtervezése, a munkakörök értékelése és tervezése, a szabadság-nyilvántartások ellenőrzése is aktuális teendő. Cikkünkben a személyzeti osztályok év végi feladatairól készítettünk…
Nagy Anna kormányszóvivő cáfolta a nők negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségéről tegnap írtak egy részét - írja a Világgazdaság. A Népszabadság szerint a korlátozó rendelkezések valóban kikerültek a parlament elé kerülő változatból.
Többek között a legismertebb hedge fund menedzserek, mint a magyar származású Soros György, vagy John Paulson is jelentős aranypozíciót vettek fel alapjaikkal, amellyel csak idén már 23 százalékot...
Miközben felmérések szerint a magán-nyugdíjpénztári tagok fele is visszaléphet az állami tb-kasszába, közép- és hosszabb távon kérdéses, mennyire képes szavatolni az állam a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyát - cikkezi a Világgazdaság.
A kormány arra törekszik, hogy megszabadítsa a rendszeridegen költségektől a gázárképzést - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős...
A neves brit lap, a Financial Times oldalán újra feltűnt Magyarország, most is a nyugdíjrendszer kapcsán, viszont régiós összevetésben. Az FT szerint a nyugdíjreform költségeinek elszámolása körüli...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,31 pontos csökkenéssel, 22.201,89 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,37 százalékkal gyengült. Kövesse valós időben a piacokat! Re...
Csökkenéssel nyitottak kedden a főbb európai tőzsdeindexek. Nemcsak az ír adósságválság, hanem a mai napon Észak- és Dél-Korea között kirobbant katonai feszültség is rányomta bélyegét a mai piacnyitásra. A dollár tovább erősödött az euróval szemben.
A tegnapi gyengeség után ma is a csökkenés útján járnak a világ részvénypiaci, melyből a hazai parkett sem marad ki a maga 1%-os esésével. A nyugat-európai piacok 0,6-0,8%-kal kerültek lejjebb,...
Elindult a BISZ Zrt. Credit Reference (CR) rendszere, vagyis a pozitív adóslista, azonban adatbázisában még bőven akadnak hiányosságok. A CR adatfeltöltése folyamatos, a lekérdezést pedig a következő évben indítják el. A bankok többsége viszont azt hangsúlyozza, hogy csak akkor lehet beszélni valós értékű pozitív adóslistáról, ha az teljes lesz....
A születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ezért 2010 első kilenc hónapjában a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint 2009 ugyanezen időszakában; a becsült népességszám 9 millió 998 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ipari energiahatékonysági program kidolgozását sürgeti a Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselete Egyesülés. Az IPANERG közleményében emlékeztet arra, hogy a kormány programjában mindeddig csak a...
Az április és augusztus közötti emelkedés 50%-os korrekciós szintje tudta megállítani a T-Bond csúszását 125.20-nál. Miután a T-Bond november elején letörte a 129.18-as támaszát gyorsan leért a korrekciós szintre, amely viszont határozott támaszt tudott nyújtani. (Solar Capital)
Szép emelkedést produkált az olaj az ősszel, ám az egyértelműen kiderült, hogy $90 dollár környékét nem bírta és onnan éles lefordulás következett. Pedig sokat küzdött az árfolyam azzal, hogy vissza tudjon kapaszkodni a korábbi emelkedő csatornájába, de onnan végül egészen $80 dollár közelébe esett. (Solar Capital)
Az eddigi hírek szerint 3 milliárd forintot is kaphat Buda legfontosabb közlekedési csomópontja, az 1951-ig Széll Kálmán néven ismert, mai nevén Moszkva tér. A pénz a jövő évi költségvetésből érkezne...
Idén is összeállították a világ legdrágább városainak listáját. A felmérés készítői 214 várost vizsgáltak, melyekben -legalább regionális szinten- összpontosul az üzleti élet. Több mint 200 termék és szolgálatás árait hasonlították össze. A TOP 10-ben meglepetésre nincs amerikai város, afrikai azonban három is....
Több éves előkészítő munkát és felkészülést követően, várhatóan még az idén tőzsdei céggé válik az Őrmester Nyrt. az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével. A teljesen magyar tulajdonban lévő...
Továbbra sem akar javulni a hangulat a világban, az ázsiai piacok után Európa is lefelé vette az irányt, főbb indexek átlagosan 1% körüli esést mutatnak. Az ír mentőcsomag bejelentése úgy tűnik nem...