Az elemzők többsége szerint erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak az áprilisi választások után, mivel az végre tudná hajtani azokat a reformokat, amelyek a gazdaságot versenyképesebbé tennék - írta a Reuters 23 magyarországi gazdasági elemző megkérdezése alapján készült elemzésében. (MTI)
Magyarország sokszor került szóba példaként Brüsszelben folyosói beszélgetéseken, illetve szűkebb körű kormányfői találkozókon - mondta el Bajnai Gordon miniszterelnök az európai uniós tagországok áll...
Nem volt jó hangulat a kereskedés elején Amerikában, mindenki az EU bejelentésére várt Görögországgal kapcsolatban. A vezető országok mindössze annyiban állapodtak meg, hogy politikai támogatásukról...
Közel állunk ahhoz, hogy az ágazatra nehezedő bürokrácia felőrölje jelenünket és felszámolja jövőnket - fogalmazza meg elkeseredett véleményét a csütörtökön nyilvánosságra hozott 12 pontban a hazai borászok egy csoportja. Mint írják: "fájdalmasan növekszik az esélye, hogy a bortermelés közösségépítő szerepe megszűnik, sőt unokáink számára borkultúránk maga is csak történelmi emlék marad".
Szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy ki nyerte az eddig a Halcyon cég tulajdonát képező filmes-jogokat, a végső befutó mindenki legnagyobb meglepetésére nem egy nagy stúdió volt, hanem a...
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Észtország elsőrendű, "A mínusz/A-2"-es államadós-besorolásainak kilátását csütörtökön a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő, arra a véleményére hivatkozva, hogy az észt kormány stabilizálta a közfinanszírozási helyzetet, és ez jelentősen növeli a jövő évi euróövezeti csatlakozás esélyét. A Bank of America-Merrill…
A vám- és pénzügyőrség munkatársai tegnap Hegyeshalom térségében ellenőriztek egy német rendszámú mikrobuszt, melyben majdnem hatszázezer forint értékben találtak műtárgyakat. A sofőr ellen csempészet alapos gyanúja miatt eljárás indult. De mit kellett volna tennie, hogy elkerülje az eljárást?...
A válság miatt visszaesett fogyasztás pozitív hozadéka, hogy kevesebb hulladék keletkezik a háztartásokban. Három év alatt kellene megdupláznunk a szelektíven gyűjtött üveghulladék szintjét
Miközben a piacon néhányan az euróövezet felbomlásán tanakodnak, a BoA-Merrill Lynch vezető feltörekvő piaci közgazdásza úgy véli, hogy ismét napirendre kerül az euróövezet kibővítése akár már...
Veszteséggel zárta 2009 negyedik negyedévét a világ egyik legnagyobb fedezeti alapja, viszont az eredmények még így is meghaladták az elemzők várakozásait, ennek megfelelően pedig 3 százalékos...
Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy a zöld szemléletű gazdaságfejlesztés során az internetbuborékhoz hasonló problémák alakulhassanak ki - hangoztatta Bajnai Gordon miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli informális értekezletén.
A Görögország fizetőképességével kapcsolatos aggodalom az arany piacán is bizonytalanságot okozott, azonban a délutáni megnyugtatónak tűnő EU kommentár támaszt adott az árfolyamnak. A határidős...
A Görögország megsegítésére irányuló Európai összefogás hatására, nemcsak a részvénypiacok, de az árupiacok is felfelé mozdultak. Miután az európai vezetők bejelentették, hogy támogatást nyújtanak, melybe bekapcsolódik az IMF is,erősödésnek indult az arany árfolyama is.
Magyarországra is megérkezett az AURA™ Diamond Edition, az AURA kollekció legújabb és legragyogóbb darabja. A gyémántokkal ékesített készüléket először élőben a budapesti Operabálon csodálhatják meg a vendégek....
Egyre közelebb kerülünk a parlamenti választásokhoz, melynek apropóján a Portfolio.hu ismét megkérdezte a hazai piacon aktív elemzőket és alapkezelőket az egyes választási kimenetelek lehetséges...
Valentin-nap, extra olcsón: a cél, hogy minél kevesebb pénzből hozzuk ki a szerelmesek ünnepét, úgy, hogy tartalmas és emlékezetes estét töltsünk párunkkal. Lesz itt bor, csoki, virág, film: minden, ami egy szerelmes romantikus szükségeltetik...mindez 3000 forint alatt....
A jegybank legfrissebb felmérése szerint hiába erős a bankok hitelezési képessége, illetve likviditása, továbbra sem szívesen vállalnak kockázatot, aminek főként a vállalatok látják kárát, a még mindig meglehetősen szűkös hitelkínálat miatt. A hitelezés visszaesésében persze az is közrejátszik, hogy mi magunk sem igényeljük igazán a bankok pénzét....
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
A Szilícium-völgyben működő high-tech cégek egyike gyárat kíván építeni Európában, választásuk Magyarországra, majd azon belül Miskolcra esett - írta az Észak-Magyarország pénteken. A társaság prof...
Az MSZP nem a gazdagok pártja, az MSZP-nek a társadalom kétharmada mellé kell odaállnia - jelentette ki Mesterházy Attila csütörtökön Dorogon, ahol a párt miniszterelnök-jelöltje a térség MSZP-s orszá...
Az Egészségügyi Világszervezet értékelése szerint az újinfluenza-járvány világszerte túllépett a tetőfokán. A járvány ugyan még nem ért véget, de mindenütt visszavonulóban van - vélik a WHO szakemberei
Nagyjából negyedmillió szimpatizánst veszített a Fidesz az elmúlt egy hónapban a Népszabadság által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint. (MTI)
Mintegy harmadával nőtt egy év alatt a késedelmesen törlesztett hitelek száma: december végén 1,757 millió banki hitelszerződésnél, az összes szerződés 29,6 százalékánál volt valamilyen fizetési késedelem, ami 32,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 4,8 százalékkal az előző negyedévit - derül ki a PSZÁF által publikált adatokból.
A jegybank legfrissebb felmérése szerint hiába erős a bankok hitelezési képessége, illetve likviditása, továbbra sem szívesen vállalnak kockázatot, aminek főként a vállalatok látják kárát, a még mindig meglehetősen szűkös hitelkínálat miatt. A hitelezés visszaesésében persze az is közrejátszik, hogy mi magunk sem igényeljük igazán a bankok pénzét - írja a pénzcentrum.hu.
Februártól a 42 éves Paul Tudgay a Provident Pénzügyi Zrt. új kereskedelmi igazgatója. Az új vezető feladata a cég értékesítési és begyűjtési tevékenységének irányítása....
A tetők felől lehulló hógörgetegek és jégcsapok igen balesetveszélyesek. De csak azért, mert kihelyezünk egy figyelmeztető táblát, a felelősség alól még nem mentesülünk
Az elemzők többsége szerint erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak az áprilisi választások után, mert meg tudná csinálni a szükséges reformokat
Sérti az autósok érdekeit és jelentősen meghosszabbíthatja a kárrendezését, hogy áprilistól a biztosítóknak a karambolos gépjárműveket műszaki vizsgára kell küldeniük
A Magyar Nemzet állítása szerint várhatóan még az év első felében vádemelési javaslattal megküldi a nyomozás iratait az ügyészségnek a 2008 decemberében letartóztatott Papp István, az OMMF volt elnöke és Cseke Zoltán, a főfelügyelőség törvényességi és ellenőrzési főosztályvezetője ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Görögország számára kirajzolódó európai segítségnyújtás meghozta a befektetők vételi kedvét az amerikai piacokon a csütörtöki kereskedési napon. Mindennek hatására a Dow index 106 ponttal emelkedett, ugyanis a befektetők bíznak abban, hogyha Görögország problémáját sikerül stabilizálni, akkor a többi nehézségekkel küzdő többi európai ország is fellélegezhet.
Erősödött a forint péntek reggelre a jó egy hete tartott árfolyamsávhoz képest: az euró jegyzése a 270 forintos árfolyam határ alá csökkent, ahol február elején tartózkodott utoljára, röviddel hét óra előtt 269,67 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi kereskedelemben. (MTI)
Ismét sztrájkoltak a Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában csütörtökön délelőtt, mert a dolgozók még nem kapták meg a múlt évről elmaradt fizetéseiket - közölte Kengyel Gábor, a gyár szakszervezeti bizottságának a vezetője az MTI-vel.
Az Egyesült Államokban 2010-ben havonta 95 ezer munkahelyet lehet teremteni, miközben a hitelpiaci helyzet feszített marad - olvasható a washingtoni Fehér Ház csütörtökön közzétett gazdasági jelentésében.
Ukránok külföldi tanulmányait veszélyezteti az ország oktatási minisztériumának azon döntése, mely szerint a középiskolák végzős diákjainak idén már nem kell érettségi vizsgát tenniük.
Tavaly november közepétől 2010. január végéig összesen 7,03 milliárd forintba került a Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemeletetési feladatainak ellátása az átlagosnál jóval keményebb téli időjárás ...
1% körüli emelkedés bontakozott ki tegnap az amerikai tőzsdéken a Görögország megmentésével kapcsolatos hírekre, bár az EU vezető országai mindössze annyiban állapodtak meg, hogy politikai...
Legkésőbb ma mind a 8 millió választásra jogosultnak meg kell kapnia az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt. A választóknak ezen a héten, hétfő és péntek között ...
Görögország képes túlélni külső finanszírozás nélkül is, de bármilyen segítség az euróövezeti tagoktól nem lenne "kidobott pénz" - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker az euróövezeti pénzügyminiszteri csoport, az Eurogroup elnöke. (MTI)
Sérti az autósok érdekeit és jelentősen meghosszabbíthatja a kárrendezését, hogy áprilistól a biztosítóknak a kárfelvétel során közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlannak minősített járműveket - az üzembentartó költségére - műszaki vizsgára kell küldeniük, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) határozottan tiltakozik ellene - mondta Trunkó Barnabás a MABISZ főtitkára az MTI-nek.
Feltehetőleg álellenőrök tevékenykednek a fővárosban és környékén, számos erről szóló bejelentés érkezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz. A hivatal arra figyelmeztet, hogy a valódi ellenőrök sosem büntetnek készpénzben - számol be a Napi Gazdaság.