A kezdeti erősödés után veszteségbe fordultak a nyugat-európai tőzsdemutatók a kereskedés első órája után, mivel az emelkedést elsősorban segítő bányaipari részvények árfolyama hanyatlani kezdett. (MTI)
A QQQQ forgalma hetek óta meglehetősen alacsony szintet üt meg, év/év összehasonlításban pedig még látványosabb az elmaradás. Éppen ezért nehezen olvasható a chart is.(Solar Capital)
A napot még emelkedéssel indították az irányadó európai indexek, a pluszok azonban gyorsan elolvadtak és jelenleg a DAX 0.9%-os, a CAC-40 1.2%-os, a FTSE-100 pedig 0.6%-os csökkenést mutat. A...
A tavalyi évhez képest jelentősen nőtt a közép- és kelet-európai ingatlanbefektetési piac, derül ki a CB Richard Ellis legfrissebb adataiból. 2010 első öt hónapjában két és félszer annyi befektetést...
Háromból két vállalkozás nem éli túl az alapító távozását és a maradék egyharmad is jelentős veszteséget könyvel el a tulajdonosi átrendeződés ideje alatt
Schmitt Pál államfővé választása esetén augusztus 5-éig, Sólyom László mandátumának lejártáig ellátja házelnöki feladatait. Ezt maga a házelnök mondta a házbizottság ülése után. Schmitt Pál egy kérdés...
Ismét leállt a Honda két kínai összeszerelő üzeme, mivel az egyik alkatrészellátónál sztrájkolnak a munkások - közölte csütörtökön a vállalat szóvivője.
A Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) a vezető beosztású munkatársak csaknem 85 százaléka távozott akkor, amikor a lehallgatási botrányba kevert UD Zrt. elleni feljelentés kudarca miatt Laborc Sándor volt főigazgató is benyújtotta nyugdíjazási kérelmét - értesült a Magyar Nemzet.
úlius 1-től az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, a központ kommunikációs vezetője....
A Synergon bejelentette, hogy 2010. június 23-án ugyancsak 20,000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 648,64 forintos átlagárfolyamon. ...
Július 1-jétől az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, a központ kommunikációs vezetője csütörtökön.
"Hogyan segíthetünk" - ez volt a vitaindító címe az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és az AAM Consulting workshopjának, amelyen a pénzintézetek HR vezetőivel arra keresték a választ, milyen módon tudna hatékonyabban hozzájárulni az ÁFSZ a versenypiaci szereplők munkahelyteremtő, munkahelymegtartó törekvéseihez.
A BUX elmúlt néhány napja egy kiadós eső napot követően meglehetősen nyugalmas. Közel két hete araszol felfelé az árfolyam különösebb aktivitás nélkül.(Solar Capital)
Összehívja a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Demszky Gábor főpolgármester, miután ezt tizenhat MSZP-s képviselő írásban kezdeményezte - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája. Steiner Pál...
A hazai kkv-k sajátos attitűdje a kooperációra való hajlandóság szinte teljes hiánya, holott egyedül minden nehezebb - főleg a jelenlegi magyar üzleti viszonyok mellett
Nem lesz tűzijáték idén augusztus 20-án Miskolcon, a programra szánt összeg megtakarításáról Káli Sándor (MSZP) polgármester döntött, tekintettel az árvíz okozta károkra. Veres László, a miskolci önk...
A Synergon Informatika Nyrt. 2010. június 23-án 20.000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 648,64 forintos átlagárfolyamon - olvasható a BÉT honlapján.
Az eredetileg tervezettnél 10 milliárd forinttal kevesebb forrást tudott bevonni mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukcióján az Államadósság Kezelő Központ. Az 50 milliárd forintos meghirdetett...
Az elkövetkező hetekben, hónapokban tovább növekedhet az arany ára, amely várhatóan az 1.300 dolláros unciánkénti árfolyamig is eljuthat az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint. (MTI)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az igen mérsékelt plusz 20,93 pontos nyitás után szinte azonnal veszíteni kezdett értékéből és veszteségbe fordult. A délelőtt alacsony forgalom mellett egyre lejjebb csúszott az index.
Bár sokan reménykedtek benne, a jövőben sem főzhetne akárki piacon vásárolt gyümölcsből az erkélyen, a garázsban, a sufniban pálinkát - legalábbis ez derül ki a nemzetgazdasági tárca törvénymódosítási elképzeléseiből....
Módosították az erzsébetvárosi csendrendelet-tervezetet annak benyújtása előtt, így az bizonyos, hogy nem kell éjfélkor bezárniuk a szállodákban üzemelő vendéglátóipari egységeknek, illetve azon vendé...
Az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezeti megszorító csomagokban nem lát a gazdasági növekedést fenyegető veszélyt - jelentette ki Jean-Claude Trichet
Az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezeti megszorító csomagokban nem lát a gazdasági növekedést fenyegető veszélyt - jelentette ki Jean-Claude Trichet az EKB elnöke csütörtökön, az olasz La Repubblicának adott nyilatkozatában.
A reggeli óvatos optimizmus óta romlóban a nemzetközi befektetői hangulat, amelynek jeleként már délelőtt új történelmi csúcsra ugrott a görög államadósság csődkockázati mutatószáma. A svájci frank a...
Nem teljesen úgy alakul az adócsomag, ahogyan azt a kormányfő 29 pontos akciótervében felvázolta, igaz, az eltérések nagy része kedvező, derül ki az idei év közi adóváltozások egy részét tartalmazó,...
Magyarország elsődleges célja, hogy csökkentse külső energiafüggőségét, egy fenntartható, zöld gazdaságot hozzon létre - mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium otthonteremtési és...
Javult több közép- és kelet-európai ország, köztük Magyarország ingatlanpiaci transzparenciája. A Jones Lang LaSalle és a LaSalle Investment Management által publikált globális transzparencia-index...
A reggeli pluszok gyorsan elolvadtak az európai tőzsdéken és az irányadó indexek jelenleg fél százalék körüli csökkenéseket mutatnak. A hazai piacon nem javul a hangulat, a BUX jelenleg 1.1%-os...
Áprilisban az új ipari megrendelések az eurózónán belül a várakozásoknál mérsékeltebben, 0,9 százalékkal emelkedtek a márciusi 5,1 százalékos növekedés után. Az elemzői várakozások 1,6 százalékról szóltak. A szállítóeszközök nélkül számolt megrendelések 1,1 százalékkal emelkedtek.
A görög, majd az európai adósságválság okán nem csak az a kérdés, hogy szigorúbb lesz-e ezentúl az EU az új tagok felvételének elbírálásakor, az aspiránsok lelkesedését is visszavetette a közös...
A rendszerváltás családi vállalkozói lassan leköszönnek, 3-ból 2 vállalkozás azonban nem éli túl az alapító távozását és a cégek egyharmada jelentős veszteséget könyvel el a tulajdonosi átrendeződés ideje alatt. Bár az egyenes ágú örökösödésre vonatkozó illetékfizetési kötelességet a kormány eltörölni szándékozik, a helyzet csak kicsit lett kedvezőbb. A korábban felvetett lehetőségek, mint például…
Nem teljesen úgy alakul az adócsomag, ahogyan azt a kormányfő 29 pontos akciótervében felvázolta, igaz, az eltérések nagy része kedvező, derül ki az idei évközi adóváltozások egy részét tartalmazó, a napokban a kormány elé kerülő, az Index által megszerzett törvényjavaslat-tervezetből. A kedvezményes társaságiadó-kulcs szabályait még a bejelentettnél is jobban könnyítik, hogy ne legyen…
A hárommilliárdos ötöslottó nyereményből vásárolhatnánk háromszáz luxusautót, négyszáz vidéki családi házat, vagy fizethetnénk egy sört az ország összes lakójának
A családi vállalkozások számára az öröklés vagy az esetleges tulajdonosváltás komoly problémát jelent még a sikeresen működő társaságok esetében is. Az RSM DTM Hungary Zrt. pénzügyi tanácsadó társaság elemzése szerint megoldás lehet a külföldön már sok helyen alkalmazott bizalmi vagyonkezelés intézménye, ennek magyarországi törvényi szabályozása azonban még várat magára.
Aláírta Sólyom László köztársasági elnök a büntető törvénykönyv (Btk.) több pontján változtató módosítást, amelyet a Fidesz és a KDNP képviselőinek javaslatára június 8-án fogadott el az Országgyűlés.
Az előző aukcióhoz hasonlóan ismét nyomott érdeklődés mutatkozott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai napra meghirdetett 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján. A meghirdetett 50.000 milliárd helyett mindössze 40 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot, miután összesen 57,5 milliárd forint értékben mutatkozott érdeklődés.
A kedvezményes társaságiadó-kulcs szabályait még a bejelentettnél is jobban könnyítik, de az adózók szemszögéből rossz hír, hogy az önkormányzatok a megszűnő idegenforgalmi adó miatt emelhetik a vállalkozások építményadóját - írja a kormány elé kerülő, az Index által megszerzett törvényjavaslat-tervezet alapján az internetes portál. (MTI)
Az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül több bejelentés is érkezett érzékszervi elváltozás miatt kifogásolt Mozzarella sajtról, amelyből Magyarországra is kerülhetett - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) csütörtökön honlapján. (MTI)
Államtitkári egyeztetésen van a pálinkafőzés könnyítésével kapcsolatos törvénymódosítás - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-t csütörtökön.
"Több csatát már megnyertünk, de a - jó értelemben vett - háború még nem ért véget" - hangzott el a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék legnagyobb borászati és borkereskedelmi vállalkozásának mai sajtótájékoztatóján. A Tokaj Kereskedőház Zrt. tavalyi eredményeit is kedvezőtlenül érintette a gazdasági válság, amit a vállalat a külföldi piacok szélesebb meghódításával igyekszik kompenzálni....
A jelenleg is gyakran hangoztatott hosszú távon problémát jelentő tényezők, mint a vízhiány, vagy a nyersanyaghiány számos befektetési lehetőséget tartogat. Főleg az energia, az olaj korszak végét...
4.99%-os részesedést vásárolt a tőzsdén az olasz UniCredit SpA-ban a Daimler legnagyobb részvényese, az Abu Dhabiban székelő Aabar Investments PJSC - jelentette be csütörtökön Mohamed Badawy...
Folytatódnak az aggasztó folyamatok a devizapiacokon, miközben a nemzetközi befektetői hangulat sem ad okot optimizmusra. Ebben a környezetben a forintra újabb eladói nyomás nehezedett, a hazai...
A reggeli óvatos optimizmus óta romlóban a nemzetközi befektetői hangulat, amelynek jeleként már délelőtt új történelmi csúcsra ugrott a görög államadósság csődkockázati mutatószáma. A svájci frank a tegnap este elért új történelmi csúcs után ma újból csúcsközelben mozog az euróval szemben. Az eurózóna bankrendszerében mutatkozó feszültségek már napok óta látszanak.