Műszaki hiba miatt visszafordult a Wizz Air reggeli, a londoni Luton repülőtérre közlekedő járata, a hiba kijavítását követően nyolcórás késéssel indult újra a gép, a légitársaság több szombati járata is késve közlekedik - mondta el Kázmér Natasa, a diszkont légitársaság szóvivője.
Több heti bizonytalanság után a hét végére már kezdett valamelyest tisztulni a kép a magyarországi bankadó kérdésében, miközben a külföldi banki teher ügyében a most hétvégi kanadai G-20...
Az ENSZ döntése alapján 1987 óta minden év június 26. napja a Kábítószer-ellenes Világnap. Ennek apropóján a Vám- és Pénzügyőrség összegezte az idei évben a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására tett erőfeszítéseinek eredményeit....
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő MNV Zrt. új igazgatósága első ülésén új vezetőt és igazgatósági tagokat állított a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta élére, és személycserére készül a Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. vezetésében is.
A világ polgárainak többsége úgy gondolja, hogy összességében előnyös neki a globalizáció, a külföldi cégek befektetései. Országuk kormányának azonban szigorú kontroll alatt kell tartani a multinacionális vállalatokat - derült ki az Ipsos csoport felméréséből.
Romániában a kormány válságtanácskozáson döntött arról, hogy áfaemeléssel próbálja csökkenteni a költségvetési hiányt. A kabinet azt követően kényszerül adóemelésre, hogy az Alkotmánybíróság az...
Egészében véve stabilnak ítélte meg az osztrák bankrendszert, de nem árult el részleteket az egyes bankokról az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) újabb stressz-tesztjének pénteki ismertetésekor.
A dél-balatoni élelmiszer-kiskereskedők 15-20, a vendéglátósok 20-30, a parti sütödések 30-50 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be az idei balatoni előszezonban a tavalyi adatokhoz képest - mondta Kertész Rezső, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) társelnöke pénteken Siófokon.
A jelenlegi helyzetben protekcionista intézkedésekre semmi szükség - vélik a világ nyolc legfejlettebb országának vezetői. Az Ontario állambeli Huntsvilleben találkozó G8-ak szerint a válságból való...
Az amerikai államháztartási hiány kezelésének ügyében támadt nézeteltérés az egyik oka Peter Orszag fehér házi költségvetési igazgató távozásának - írta a szombati Financial Times. ...
Szakértők szerint a következő évtizedben a lakáspiac egyik legerősebb területe lehet az az építőipari részpiac, amely az energiahatékonyságot segítő technológiákkal és termékekkel teszi klímabaráttá és fenntarthatóvá mind a felújításra szoruló használt lakásokat, mind az új építésű épületeket. A nemzeti és európai szintű támogatási programok, valamint az egyre növekvő energiaáraktól való félelem…
Tízből kilenc magyar ember komolyan fél attól, hogy a közeljövőben ő vagy egyik családtagja elveszíti az állását - derül ki az Ipsos legfrissebb felméréséből. A megkérdezettek egyharmada ennek ellenére úgy gondolja, hogy Magyarország a helyes irányba halad, ezzel a világ középmezőnyébe tartozunk.
Mind az euró, mind a svájci frank vonatkozásában elmondható, hogy a forint gyengült idén a legnagyobb mértékben azon régiós devizák közül, amelyekben a lakossági devizaalapú hitelezés a leginkább...
A CNN hírtelevízió egy új műsorának társvezetője lesz Eliot Spitzer New York állam 2006-ban megválasztott nagyreményű kormányzója, aki két évvel ezelőtt prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele miatt volt kénytelen megválni tisztségétől.
Több mint tízmillió dollármilliomos él a Földön. Bár a legtöbb vagyonos ember még mindig az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban él, gyorsan nő a kínai és az indiai milliomosok száma is, akiket a gazdasági világválság - úgy tűnik - egyáltalán nem viselt meg.
A román kormány 24 százalékra emelte az áfát szombati rendkívüli ülésén, amelyen azt is eldöntötték, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó nem változik.
A fejlett és fejlődő országok (G20) vezetői, akik szombaton kezdték meg csúcstalálkozójukat Torontóban, a világgazdaság növekedésének fellendítése iránti elkötelezettségüket hangoztatták ugyan, de nem rejtették véka alá az államháztartási hiány csökkentésével kapcsolatos nézetkülönbségeiket.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az olyan alapok, amelyek társadalmilag felelős befektetési politikát valósítanak meg. Ezek között találhatunk olyan befektetési alapokat, amelyek kifejezetten...
Az elmúlt hét emelkedése után ismét csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe: a BUX 527,21 pontot, 2,47 százalékot csökkent a héten, pénteken 20.843,79 ponton zárt.
Ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni július elsejétől a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon. Az idén március elseje óta kell...
A fejlett és fejlődő országok (G20) vezetőinek Torontóban tartott kétnapos csúcstalálkozójukon szembe kell nézniük azzal, hogy nincs egyetértés közöttük a bankadót illetően.
Idén április 14-én két évszázados szunnyadás után tört ki az izlandi Eyjafjallajökull vulkán. A ritka természeti jelenséget hatalmas anyagi károkkal járó árvizek, hamufelhő és pusztítás követte. Egy internetes áruház most megpróbál hasznot húzni a katasztrófából....
Az EP szakbizottságának tagjai alapvetően elégedettek a banki adatok USA-ba történő továbbítását lehetővé tevő új megállapodás-tervezettel. Különösen, mivel Európában is létre fognak hozni egy olyan...
Elhalasztotta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Romániának szánt hitelrészlet átutalását, miután a román alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a kormány és a parlament által már elfogadott megszorító intézkedéscsomagot.
Vannak szakmák - a gyakorló orvos és a gzdaságpolitikai tanácsadó biztosan ezek közé tartozik -, ahol nem is volna tanácsos, de általában nincs is lehetőség arra, hogy ellenőrzött kísérletek...
Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának a különböző megközelítés ellenére egyaránt a hosszú távú fenntartható növekedés a célja - mondta Barack Obama amerikai elnök, miután Torontóban a fejlett és fejlődő országok (G20) torontói csúcstalálkozója előtt szombaton kétoldalú megbeszélést tartott David Cameron brit miniszterelnökkel.
A G20-ak nem tűznek ki határidőt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) úgynevezett Doha Fordulója lezárására, amelynek célja a nemzetközi kereskedelem előtti akadályok felszámolása. (MTI)
A rendvédelemben dolgozók feddhetetlenségét, a rend és a közbiztonság megteremtésének fontosságát, valamint az állami rendvédelem kizárólagosságát hangsúlyozta a miniszterelnök
Az MSZP szerint "parádézás és a szóvirágok" helyett a kormánynak tennie kellene a dolgát, például azonnal visszavonni a rendészetet ellehetetlenítő hárommilliárd forintos zárolást
Bencze József országos rendőrfőkapitány sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a távozásáról szóló híreket vasárnap, a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségének végén a fővárosban. A hadtö...
A fejlett és fejlődő országok (G20) vezetőinek Torontóban tartott kétnapos csúcstalálkozójukon szembe kell nézniük azzal, hogy nincs egyetértés közöttük a bankadót illetően - már most biztos, hogy nem lesz megállapodás. A zárónyilatkozattól sem várhatunk sokat, a Húszak abban sem biztosak, hogy a növekedésre vagy a hiánycsökkentésre kellene-e fókuszálni. A csúcstalálkozó teljes kudarc - Európa…
Florida, Georgia, Új-Mexikó - államok, melyekben egy-egy újabb bank bezárása kényszerültek a hatóságok a héten az USA-ban, 86-ra emelve ezzel idén a válság pénzintézeti áldozatainak számát. Három...
A G20 csoport hétvégi, torontói találkozóján nagy vita alakult ki az Egyesült Államok és Európa között arról, hogy a takarékossági csomagok fékezik-e a gazdasági növekedést, vagy sem. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézete professzora szerint a pénzügyi rendszer szabályozásáról az Egyesült Államokban sincs egyetértés, így a G20-aktól sem várható, hogy egyezségre jutnának e téren.
A pénzügyi intézményekre kivetni tervezett bankadó "mélyreható módosítását" sürgette a Bloomberg jelentése szerint a magyar miniszterelnöknek és a gazdasági miniszternek küldött levelében az Európai Bankszövetség (EBF), amely úgy véli, hogy a "diszkriminatív" adókivetés több hitelező céget veszteségessé fog tenni, és gátolni fogja a gazdasági növekedést.
Egyes G20-országok gyorsabban kívánják bevezetni az új banki szabályozást, mint mások a Reuters brit hírügynökség rendelkezésére bocsátott közleménytervezet szerint.
Több mint 2.300-an írták alá eddig a Fidesz elszámoltatási kampánya elleni tiltakozó felhívást - közölte a nyilatkozat 108 jegyzője - köztük politikusok, tudósok, írók, újságírók - közül Bauer Tamás k...
Az önkormányzatok eredményes működéséhez szükség lenne az EU elosztási rendszere jelenlegi gyakorlatának átgondolására - hangzott el egy szakmai előadáson
A G20 zárónyilatkozata nem tesz majd említést sem Kínáról, sem Kína árfolyam politikájáról - tudta meg a Reuters hírügynökség a szöveg vázlatát ismerő két forrástól. A Reuters által szombaton megs...
Ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni július elsejétől a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon
A G20 zárónyilatkozata nem tesz majd említést sem Kínáról, sem Kína árfolyam politikájáról - tudta meg a Reuters hírügynökség a szöveg vázlatát ismerő két forrástól. (MTI)
További visszahívásokat jelentett be a Toyota, a cég most 17,000 darab 2010-es Lexust hív vissza, miután a töréstesztek során üzemanyag szivárgást észleltek. A japán autógyártó az idei évben már...
Ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni július elsejétől a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon....
Az okmányirodák július elsejét követően nem írják át azokat a járműveket, amelyek adás-vételét nem a megfelelő tartalmú magánokirattal igazolja az új tulajdonos