Nem lépett ki az elmúlt napokban kialakult árfolyam tartományból a forint az MNB kamatvágását követően: az eurót délután negyed ötkor 271,88 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a pént...
Csökkent az euró mielőbbi bevezetését támogatók aránya az új kelet-európai tagországokban az Eurobarometer hétfőn ismertetett felmérése szerint. A nyolc ország közül csupán Magyarországon és Ro...
Emelkedik a részvénypiac, gyengül a dollár, így emelkedik az olaj árfolyama is. Ráadásul a Morgan Stanley is optimista kilátásokat fogalmazott meg, szerintük az olajár év végére 95 dolláros...
Az OTP Bank 100 millió svájci frank össznévértékű, 2 éves futamidejű, fix kamatozású kötvényt bocsát ki 2010. február 24-i értéknappal, a névérték 100,633 százalékos árfolyamán - közölte a bank a BÉT honlapján hétfőn.
A Spyker és a GM is cáfolta azt a svéd médiában szárnyra kapott értesülést, hogy megállapodtak volna a Saab eladásáról. Egy svéd tévéállomás hétfőn források megnevezése nélkül arról adott hírt, hogy a svéd kormány hitelgaranciát adott a Saab megvásárlására és az üzlet megkötésének bejelentésére akár már hétfőn sor is kerülhet.
A Magyarország és Kína közötti kereskedelmi forgalomban a magyar export értéke 4 százalékkal nőtt, a két ország egyre nyitottabb egymás irányába, Kína nagyobb készséget mutat a vásárlásra - mondta Mes...
A pártok csak akkor használhatják fel kampánycélokra a nyugdíjügyben indított aláírásgyűjtések során megszerzett adatokat, ha azokhoz az érintettek kifejezetten hozzájárultak - mondta el Jóri András a...
Az OTP Bank 100 millió svájci frank össznévértékű, 2 éves futamidejű, fix kamatozású kötvényt bocsát ki 2010. február 24-i értéknappal, a névérték 100,633 százalékos árfolyamán - közölte a bank a BÉT...
Húzzunk miniszoknyát, vagy inkább képezzük magunkat? A LifeLong Learning Magyarország Alapítványtól megtudhatjuk, melyek azok a tényezők, melyek leginkább befolyásolhatják, hogy megkapunk-e egy állást
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,52 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 21.880,91 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengü...
Boross Péter kilép a Magyar Demokrata Fórumból - erősítette meg a volt miniszterelnök az MTI információját hétfőn. A politikus érdemben nem kívánta kommentálni döntését. Mint mondta, aki valamennyi...
A cukor árának szárnyalásával párhuzamosan Londonban 21 éves magasságokba szökött a kakaó ára is az elmúlt napokban. Egyesek szerint az egzotikus termék árának még így is tovább kell emelkednie, hogy...
Nem lépett ki az elmúlt napokban kialakult árfolyam tartományból a forint az MNB kamatvágását követően: az eurót délután hat után 272,56 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a péntek délután négy órai 272,03 forint után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,52 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 21.880,91 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző kereskedési napi záráshoz képest.
Összesen két tucat ember halálát okozta a szokatlanul hideg időjárás hétfőre virradóan Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában. Lengyelországban és Romániában 11-11, Bulgáriában két halálos áldozatot köv...
Modern motorvonatok forgalomba állításával szeretné növelni a szolgáltatási színvonalát a MÁV Zrt. Kelet-Magyarországon; a Desiro vonatok, amelyeket eddig főként az elővárosi forgalomban használtak, mostantól Debrecen és Fehérgyarmat között is közlekednek.
A cseh kormány olyan átfogó pénzügyi javaslat-csomagot készít elő, amely lehetővé teszi, hogy 2013-ban vagy 2014-ben a bruttó hazai termék (GDP) három százaléka alá csökkenjen az ország költségvetési hiánya - jelentette be Eduard Janota cseh pénzügyminiszter a kormány hétfői ülése után Prágában.
Barack Obama mandátuma első évében minden korábbi elnöknél jobban megosztotta az Egyesült Államokat - derült ki a Gallup intézet felmérésének hétfőn ismertetett eredményéből. Az ellenzéki republiká...
Húsz zloty névértékű (közel 7 dollár) új bankjegyet hoz forgalomba februárban a lengyel központi bank Frédéric Chopin lengyel zeneszerző születésének 200. évfordulójára.
Eddig nem látott méretű lufi alakult ki a kínai ingatlanpiacon - mondta a CNBC-nek James Chanos, a Kynikos Associates elnöke. A pukkanást az alapanyag és nyugati nyersanyagszektorok is megérezhetik...
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke az "amerikai álom" megújítását ígérve adókönnyítéseket és egyéb intézkedéseket tartalmazó segélycsomagot hirdetett hétfőn a középosztály megsegítésére.
A hitelintézetek soha nem szerveznek olyan típusú nyereményjátékokat, amelyek kapcsán ügyfeleiktől telefonon, e-mailen, vagy azokból elérhető internetes honlapokon személyes adatokat vagy banki azonosítókat kérnének, illetve azok kapcsán bármely összeg befizetését vagy átutalását kérnék - figyelmeztet a Magyar Bankszövetség.
A korábbi napok esését követően ma felfelé vették az irányt a főbb tengerentúli indexek. A Dow 0.7, az S&P 500 1, a Nasdaq 0.7%-kal került feljebb. Obama múlt heti banki szabályozási javaslatai már...
A Pécsi Távfűtő (PÉTÁV) Kft. kisebbségi tulajdonosa, a Pannon Hőerőmű Zrt. nem zárkózik el az önkormányzat szándékától, miszerint a városi vagyonkezelőbe apportálnák a szolgáltató céget - nyilatkozta a részvénytársaság vezérigazgatója az MTI-nek hétfőn.
A Magyarország és Kína közötti kereskedelmi forgalomban a magyar export értéke 4 százalékkal nőtt, a két ország egyre nyitottabb egymás irányába, Kína nagyobb készséget mutat a vásárlásra - mondta Mester Zoltán az Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) szakállamtitkára, a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság (GVB) magyar társelnöke az MTI tudósítójának hétfőn, a GVB Pekingben…
A harmadik héten tovább csökkent az RTL Klub és a TV2 közötti különbség a közönségarányok tekintetében, azonban ezt inkább előbbi csatorna térvesztésére vezethettük vissza. A TV2-nél folytatta jó...
A magyar vásárlók szerint nyoma sincs a recesszió végének. A KSH legfrissebb adatai szerint ugyanis novemberben sem szakadt meg a lakossági vásárlókedv töretlen csökkenése, egyértelműen visszaestek a kiskereskedelmi eladások....
Jelentős átalakulás előtt áll a hazai autófinanszírozási piac, rövidesen olyan változások lépnek életbe, melyek egyrészt korlátozzák a pénzügyi szolgáltatók által kifizethető jutalékok nagyságát, másrészt megváltozik a sikerdíjak kifizetésének módja és menete is. Ez több tekintetben is behatárolja a kereskedők mozgásterét, míg korábban a hitel nagyságával arányosan - a közvetítői jutalékoknak…
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Rövidesen megvalósulhat a hazai turisztikai szakma egyik legnagyobb vágya, és végre megépülhet Budapesten egy több ezer fő befogadására alkalmas, világszínvonalú kongresszusi központ, legalábbis ennek...
Az áfa-törvény és az adózás rendjéről szóló törvény 2010. január 1-jétől hatályos változásaival összefüggésben változtak egyes adminisztratív kötelezettségek
Az Alkotmánybíróság tavaly decemberben visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a családi pótlék adókötelezettségével kapcsolatos rendelkezéseket; az APEH az ezzel kapcsolatos tudnivalókat ismertette a honlapján.
Az orosz politikai elit kezdi jobban megérteni a magyar jobboldal legnagyobb pártját, de a Fidesz is felelősségteljesebben viszonyul Oroszországhoz Koszacsov szerint
Az áfa-törvény és az adózás rendjéről szóló törvény 2010. január 1-jétől hatályos változásaival összefüggésben változtak egyes adminisztratív kötelezettségek - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Vasárnap tartotta 2010. évi első ülését a Magyar Távmunka Szövetség (MTMSZ) szakmai tagozata, amelynek értesülései szerint felfüggesztésre került az a kiemelt projekt, amely a rugalmas munkavégzés és távmunka gyakorlati megvalósításának lehetőségeit tárta volna fel.
Meghalt egy férfi a mátraderecskei téglagyárban hétfőn. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi valószínűleg üzemi baleset következtében vesztette életét.
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke az "amerikai álom" megújítását ígérve adókönnyítéseket és egyéb intézkedéseket tartalmazó segélycsomagot hirdetett hétfőn a középosztály megsegítésére.
Csúcsot döntött a munkanélküliség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a nyilvántartott álláskeresők száma január elsején meghaladta a rendszerváltást követő nagy leépítéseknek idején regisztrált mutatót is - közölte Miskó Istvánné, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.
2009-et a piaci végletek éveként értékeli, 2010-re pedig mint a lehetőségek esztendejére tekint Kobulniczky Tamás, a Cashline Értékpapír Zrt. vezérigazgatója. A Cashline ebben az évben a két...
Bill Gates, a Microsoft elnöke szerint évekig tart kimászni egy olyan súlyos pénzügyi válságból, amilyenbe Amerika 2008-ban keveredett, és a kormány nincs abban a helyzetben, hogy a kilábalást felgyorsíthassa.
Nyereséggel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói hétfőn, mert egyre valószínűbb, hogy a törvényhozás felsőháza jóváhagyja Ben Bernanke Fed-elnök újbóli jelölését a tisztségre, ez pedig enyhíti a múlt heti visszaeséshez hozzájáruló piaci bizonytalanságot.
Teljesen ellentétesen ítélik meg a tőkepiaci helyzetet az ismert nagybefektetők - írja a Napi Gazdaság. Van, aki 10 százalékosnál is komolyabb emelkedést sem tart kizártnak az amerikai tőzsdéken, mások viszont attót tartanak, a korábbinál is mélyebbre zuhanhatnak az árfolyamok
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. mandátumot adott a Citigroup és a Deutsche Bank pénzintézeteknek 10 éves, amerikai dollárban denominált benchmark kötvénykibocsátás megszervezésére - közölte az ÁKK hétfőn.
Az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozandó állásfoglalása jelenleg nem tart szükségesnek további lépéseket a hazánkkal szemben folyó deficiteljárásban, és úgy ítéli meg, hogy az ország...
Kizárólag a Fidesz elnökének kompetenciája, hogy egy esetlegesen győztes választás után kiket jelöl majd kormányzati pozícióba, erről még a párton belül is csak pletykák vannak - mondta az InfoRádió...
Továbbra is élénk a kereslet a lakáspiacon - azonban sok vevő számára az önerő hiánya miatt egyelőre csak terv maradhat a lakásvásárlás. Míg korábban akár 0 forint kezdőtőkével is lehetett ingatlant...
A bankszektorból érkező újabb hírekre esnek a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, amellett ugyanis, hogy a múlt hét folyamán az amerikai bankok megregulázásával kapcsolatos terveket...