Több száz darab hamis húszezres bankjegyet foglaltak le a hódmezővásárhelyi nyomozók két férfitől szerdán. A címletek együttes összértéke meghaladja a tízmillió forintot - közölte a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság.
Az országos rendőrfőkapitányhoz fordult Szabó Máté ombudsman két tüntetéssel és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai épülete előtti éhségsztrájkkal kapcsolatos rendőri intézkedések ügyében; választ tizenöt napon belül kér Hatala Józseftől - tudatta az alapvető jogok biztosának hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Újabb forgalomlassító demonstráció lehet a BKV-nál, mivel egyes szakszervezetek elégedetlenek a kollektív szerződés tárgyalásával, illetve a társaságnál zajló folyamatokkal.
Százötven embert vesz fel a rendőrség határrendésznek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
A forint iránti bizalom megőrzése érdekében napi rendszerességgel tartunk egyeztetéseket a Magyar Nemzeti Bank képviselőivel - jelezte Orbán Viktor a többek között Simor Andrással történt reggeli...
A csütörtök délelõtti történelmi mélypontról estig 6 egységgel erõsödött a forint az euróval szemben és ma délelőtt is folytatódott a forint szárnyalása. Mindez jórészt amiatt történik,...
Az elmúlt napok pletykái után a miniszterelnök tisztázta, hogy a bankbetétekkel egyáltalán nem foglalkozik a kormány. "Az emberek pénzéről nem tudok mit mondani, mert ahhoz a kormánynak semmi köze" - szögezte le a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a Simor Andrással folytatott pénteki tárgyaláson nem került szóba a nemzeti bank devizatartaléka, mivel a kormány a jegybank függetlenségét kiindulópontnak tekinti.
Meredek csökkenéssel a 700 bázispontos sáv alá süllyedt a pénteki londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, amely előző nap még 750...
A csütörtök délelõtti történelmi mélypontról estig 6 egységgel erõsödött a forint az euróval szemben és ma délelőtt is folytatódott a forint szárnyalása. Mindez jórészt amiatt történik, hogy a magyar kormány felõl olyan üzenetek jelentek meg, amelyek a gyors EU/IMF-megállapodás megkötésének szándékát erõsítik. Az állampapírpiacon hatalmas hozamesés következett be tegnap reggel…
A tőkerendezésről szóló napirend előtt felfüggesztették a Malév pénteki rendkívüli közgyűlését - írja az MTI. A folytatólagos közgyűlést 2012. január 27-re hívták össze. December végén a kormány a...
Jelentős felzúdulást váltott ki egy ausztrál boltos, amikor nemrég kínai szörfdeszkákat kezdett árusítani újonnan nyitott óceánparti boltjában. Az olcsó kínai deszkák ugyanis tönkretehetik a hagyományos ausztrál „szörfipart”. Az ország amúgy is gondokkal küzd a foglalkoztatásban, csökkenek a bányászati és feldolgozóipari munkahelyek, a helyi deviza erősödése és a kereslet csökkenése ugyanis…
Kiadta a ma délelőtti találkozóról szóló közleményt a Magyar Nemzeti Bank, melynek elnöke Simor András nem vett részt a sajtótájékoztatón. "A jegybankelnök kezdeményezésére létrejött találkozón...
Az októberi felülvizsgált 0,1 százalékos havi növekedés után a várt 0,4 százalékkal szemben 0,8 százalékkal esett vissza novemberben a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
Meredek csökkenéssel, 700 bázispont alá süllyedt a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, amely előző nap még 750 bázispont feletti rekordszinteken járt. Londoni elemzők szerint eltúlzottak a magyar törlesztésképtelenséggel kapcsolatos piaci aggályok. Megállt a forint esése is, de a reggeli erősödésnek is vége.
Meredek csökkenéssel a 700 bázispontos sáv alá süllyedt a pénteki londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, amely előző nap még 750 bázispont feletti rekordszinteken járt.
Svájcban csökkentek a fogyasztói árak decemberben havi és éves összevetésben is - ez felveti annak a kérdését, hogy az ország központi bankja mindent megtett-e a frank gyengítése érdekében, miután az erős frank miatt recesszióba kerülhet a svájci gazdaság.
A személyi jövedelemadó (szja) mértéke változatlanul egységesen 16 százalék 2012-ben. Megszűnt az adójóváírás, ugyanakkor az összevont adóalap sávossá vált, az éves jövedelem 2 millió 424 ezer forintot (havi 202 ezer forint) meg nem haladó részét nem kell bruttósítani, míg a meghaladó jövedelemrészt továbbra is 1,27-szeres szorzóval kell az összevont adóalapba beszámítani. Mi változik még a?
Decemberben kerek 2 milliárd euróval 37,77 milliárd euróra emelkedtek Magyarország nemzetközi tartalékai, amely nagyrészt a devizakövetelések sor emelkedésével függött össze - derül ki a Magyar...
Az elmúlt napok esését követően pluszban indította ma reggel a kereskedést a BUX, a hazai index 1,1%-kal került feljebb. A részvénypiaci emelkedést az Európában kibontakozó kedvező hangulat is...
Szűkszavú közleményben értékeli a mai egyeztetést a jegybank. A nemzetgazdasági miniszter és az MNB elnöke folyamatosan egyeztetnek a jövőben, és figyelik a pénzügy rendszer helyzetét. Üzentek a külföldi bankot keresőknek is: a magyar bankrendszer stabil.
A Tesco felelős vállalatként a legapróbb részletekre is odafigyel, és a nagy áruforgalmú karácsonyi időszakban kiemelten kezelte az élelmiszerbiztonsági szabályok betartását, köztük a rendszeres és gyakori rágcsálóirtást is – közölte a cég. Az elmúlt hetekben a megnövekedett áruforgalom miatt extra irtásokat rendelt el.
Csökkentek, az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal estek novemberben az új feldolgozóipari megrendelések Németországban - közölte - szezonális hatásoktól tisztított adatait - pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Az Magyar Telekom ára jelenleg 490 körül mozog. Ha minden rendben lesz és tudnak osztalékot fizetni ami kb. 50-55 forint körül várható, akkor ez a mostani ár függvényében 10-11%-ot jelenthet. Az Mtel egy defenzív részvény, de az elmúlt napokban a befektetők ütötték az egész országot és jutott ide is.
Kiadta a ma délelőtti találkozóról szóló közleményt a Magyar Nemzeti Bank, melynek elnöke Simor András nem vett részt a sajtótájékoztatón. "A jegybankelnök kezdeményezésére létrejött találkozón...
A fogyasztásra kész ételek, vagyis a hideg ételek vásárlására fordítható Erzsébet-utalványt csak az idén meleg étel vásárlására is el lehet költeni, járulék mentesen havi 5 ezer forintért, a kormányzat azért döntött így, hogy zökkenőmentes legyen az új cafeteria-rendszerre való átállás - mondta Guller Zoltán, az utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója az új…
"A bizalmat helyre kell állítani, békét kell kötni a piacokkal, a bankrendszerrel, a befektetőkkel, a spekuláns-tolvaj szavakat el kell felejteni. Békés korszak kell, nem lehet harci díszben...
Nem sok jóban reménykedhetnek az osztatlan közös tulajdonban álló termőföld területek tulajdonosai, köztük maga a Nemzeti Földalap sem, miután az Országgyűlés megnyirbálta az a támogatási forrást, amely az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséhez szükséges kiméréseket finanszírozta volna.
Több mint tízmillió forint értékű, összesen 535 darab hamis húszezer forintos bankjegyet foglalt le Hódmezővásárhelyen a rendőrség - közölte a városi kapitányság vezetője pénteken sajtótájékoztatón....
Bár a befektetők a délutáni amerikai foglalkoztatási adatra kíváncsiak elsősorban, jöttek fontos piacbefolyásoló adatok az euróövezetből is. Többségük alulmúlta a várakozásokat és újra a recessziós jelekről adnak számot. Csúcson maradt a munkanélküliség, egyre gyengébb a kiskereskedelem, Németországban pedig csökkennek az ipari megrendelések.
A cseh központi bank nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy zsugorodik az ország gazdasága az idén - tartalmazza a bank december 21-ikei kamatdöntő ülésének pénteken nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve.
A technikai elemzésben sokszor nem kapunk egyértelmű jelzéseket a pozícióba lépést illetően. Létezik egy olyan fantasztikus gyertyatípus, ami egyértelműen mutatja nem csak a trend irányát, hanem a...
Az Európai Bizottságban még nem született döntés arról, hogy milyen lépéseket kezdeményezzen az ellen az 5 uniós tagállam (köztük Magyarország) ellen, akiktől pótlólagos intézkedések megtételét és...
A magyar kormány tíz évvel hosszabbítaná meg a Gripen vadászgépek lízingszerződését, a svéd kormány január végén dönt a kérdésben - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken a tervek hat párti megvitatását követő sajtótájékoztatón.
A csütörtök délelõtti történelmi mélypontról estig 6 egységgel erõsödött a forint az euróval szemben és ma délelõtt is folytatódott a forint szárnyalása. Mindez jórészt amiatt...
A negyedik negyedévben tovább csökkent a régiós tőzsdék euróban mért forgalma, Varsó, Prága, Budapest és Bécs esetében a 35,2 milliárdos összérték év/év alapon 49%-os visszaesést jelent. Az egyes...
A BKV kritikus helyzete miatt jövő szerdára összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését a főpolgármester, aki erről pénteken nyilatkozott az MTI-nek.
Magyarország a korábbinál kedvezőbb pénzügyi feltételekkel és hosszabb időre biztosíthatja hazánk légtérszuverenitását – jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter a parlamenti pártokkal történt egyeztetés utáni sajtótájékoztatón. Hozzátette: egyik párt sem ellenezte a Gripen bérleti megállapodás fizetési ütemezésének módosítását.
A Tesco fokozottan ügyel a rágcsálók távoltartására, ezért az elmúlt hetekben a megnövekedett áruforgalom miatt extra irtásokat rendelt el - közölte a kereskedelmi lánc pénteken.
A fogyasztásra kész ételek, vagyis a hideg ételek vásárlására fordítható Erzsébet-utalványt csak az idén meleg étel vásárlására is el lehet költeni, járulék mentesen havi 5 ezer forintért, a kormányzat azért döntött így, hogy zökkenőmentes legyen az új kafetéria-rendszerre való átállás - mondta Guller Zoltán, az utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója a rendszert…
Visszafogottan optimista hangvételt üt meg az Alapblog legfrissebb bejegyzése, amely szerint Magyarország jelenlegi tragikus megítélésén a kormány könnyebben tud változtatni, mint a legutóbbi 2008-2009-es krach idején. A helyzet rossz, de egyáltalán nem reménytelen.
A jelzálogpiaci hiteltermékek 9-11%-os tavaly augusztusi átlagos THM-je a régmúlt, azóta tucatnyi banknál többször is emeltek kamatokat. Sokan azt hihették, hogy a végtörlesztés miatt már annyira megemelkedtek a hitelkamatok, hogy ennél drágábbak nem lesznek.
Nem fogadta el az átszervezéssel felkínált pécsi tűzoltói beosztást a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) vezetője, így felmentik a szolgálat alól; Árok Kornél az MTI érdeklődésére pénteken elmondta, hogy szolgálat alóli felmentésének ideje 30 nap, majd az öt hónapos hivatásos állományból való felmentése után leszerel a tűzoltóságtól.
A fogyasztásra kész ételek, vagyis a hideg ételek vásárlására fordítható Erzsébet-utalványt csak az idén meleg étel vásárlására is el lehet költeni, járulék mentesen havi 5 ezer forintért, a kormányzat azért döntött így, hogy zökkenőmentes legyen az új cafeteria-rendszerre való átállás - mondta Guller Zoltán, az utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója a rendszert…
Egyértelműen kedvezően ítélik meg az elemzők a magyar kormányfő péntek délelőtti kijelentéseit a gyors IMF-megállapodásról és a jegybanki devizatartalékokról. A meghatározó tényező azonban az lesz a...
Egy fokozattal "BB+"-ra rontotta Magyarország hosszú lejáratú deviza adósságának besorolását a Fitch Ratings és az új besoroláshoz negatív kilátást rendelt. A bejelentés a ma délelőtti...