Uniós intézményközi vita miatt jelentősen emelkedhet a uniós tisztviselők fizetése január elsejétől. Az EU-dolgozók munkakörülményeit szabályozó korábbi jogszabály szerint az év végén megszűnik az 5,5 százalékos uniós különadó, de az új jogszabály vitájának elhúzódása miatt azt nem fogja felváltani új adóteher. Időközben a Bizottság jelezte: tovább csökken az uniós fizetések vásárlóértéke.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,48 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 18 055,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az internetes félkarú rablóktól remél bevételt az olasz államkassza, a Monti-kormány ezer új online szerencsejáték bevezetését engedélyezte - adta hírül az olasz sajtó szerdán.
A 13 országos lefedettséggel rendelkező bank mindegyike megvágta legalább egy lekötési ajánlatának kamatát az elmúlt napokban, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) immár negyedszer csökkentette a jegybanki alapkamatot, a reálkamatok tekintetében azonban Magyarország továbbra is az európai élmezőnyben van - derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzéséből.
Már tízezer mikrovállalkozás nyújtott be támogatási igényt az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázataira, a megítélt összeg meghaladja a 38 milliárd forintot - közölte a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (MAG) szerdán az MTI-vel.
A Malév állami visszavásárlásáról csak informálisan nyilatkoztak az Európai Bizottság illetékesei, akik úgy vélték, ha szerkezetátalakítás után a cég megáll a saját lábán, akár állami, akár befektetői tulajdonban tovább működhet - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Malév privatizálását és visszavásárlását vizsgáló parlamenti bizottság előtti meghallgatásán, szerdán Budapesten.
Gyengén kezdték a kereskedést szerdán az amerikai részvénypiacok, a fontosabb benchmarkok mind mínuszban nyitottak, azonban a bank- és a nyersanyagszektor vezetésével kisebb rali bontakozott ki,...
Elkerülték a befektetők a mai napon a magyar börzét. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,48 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 18 055,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A költségvetés megszavazásával hamarosan befejeződik, és ezzel lezáródik az a hosszú konszolidációs folyamat, amely 2010 nyarán kezdődött - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium...
Élénkülő globális növekedésre utal a világgazdaság legújabb átfogó aktivitási mérőszáma - közölte szerdán az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (BMI) alapján.
Megegyezést írtak alá a MOL és szlovákiai leányvállalata a Slovnaft valamint a Transpetrol szlovák olajszállító vállalat képviselői szerdán Pozsonyban a Szlovákiát Magyarországgal összekötő Barátság...
Több mint 2600, nehéz körülmények között élő családnak segített az EDF Démász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös hátralékkezelő programja a Dél-Alföldön - közölte az áramszolgáltató és a segélyszervezet szerdán.
Azt sem lehet kizárni, hogy teljes egészében elvetik a szigorúbb banki tőkekövetelményeket előíró Bázel III szabályozást, amennyiben az Egyesült Államok nem hajlandó bevezetni az előírásokat - mondta...
Megegyezést írtak alá a Mol és szlovákiai leányvállalata a Slovnaft valamint a Transpetrol szlovák olajszállító vállalat képviselői szerdán Pozsonyban a Szlovákiát Magyarországgal összekötő Barátság 1 olajvezeték felújításáról és szállítókapacitásának megnöveléséről - tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját Hana Kukucková, a Slovnaft külkapcsolatokért felelős részlegének munkatársa szerdán.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján megjelent az elektronikus útdíj rendszerről szóló szabályokat is magában foglaló törvénytervezet. A véleményezés céljából nyilvánosságra hozott...
Szigorú, további 3,5 milliárd eurónyi kiigazítást tartalmazó jövő évi költségvetést jelentett be szerdán az ír kormány, amellyel a bajba jutott szigetország tartani tudja a hitelprogramban vállalt...
Megállapodtak a BKV-val a szakszervezeti szövetségek a kollektív munkaügyi vita egyes pontjairól, ezzel elhárult a sztrájkveszély a BKV-nál. A közlekedési cég bízik abban, hogy a megállapodás hosszú időre békét teremt.
Leminősítette Ukrajna kormánykötvény-adósságának eddig is mélyen spekulatív kockázati besorolását szerdán a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nehezen kiszámítható gazdaságpolitikával és a gyenge gazdasági kilátásokkal indokolva a döntést.
Jérome Cahuzac, az adócsalás elleni küzdelemért felelős francia költségvetési miniszter éveken át titkos bankszámlával rendelkezett - írta szerdán a Mediapart tényfeltáró internetes újság. A szocialista kormánytag cáfolta az értesülést.
A Jobbik szerint a felsőoktatás nem lehet a felső tízezer kiváltsága, és úgy látják, a kormány csak megszorítási lehetőséget lát a felsőoktatásban - közölte Dúró Dóra, a párt képviselője az MTI-vel.
Leminősítette Ukrajna kormánykötvény-adósságának eddig is mélyen spekulatív kockázati besorolását szerdán a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nehezen kiszámítható gazdaságpolitikával és a gyenge gazdasági kilátásokkal indokolva a döntést.
Leminősítette Ukrajna kormánykötvény-adósságának eddig is mélyen spekulatív kockázati besorolását szerdán a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nehezen kiszámítható gazdaságpolitikával, az...
Megállapodtak a BKV-val a szakszervezeti szövetségek a kollektív munkaügyi vita egyes pontjairól, ezzel elhárult a sztrájkveszély a BKV-nál. A közlekedési cég bízik abban, hogy a megállapodás hosszú...
Az Európai Bizottság továbbra is építő szellemben kívánja folytatni azt a munkát, amelynek célja, hogy megállapodás jöjjön létre Magyarországgal a gazdasági reform és a fiskális politika olyan...
Tavaszra meg kíván állapodni a kormány az érintett önkormányzatokkal a települések adósságának rendezéséről - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Egerben. A folyamat...
Az E-Star ESCO Kft. a társaság korábbi közleményében foglaltak szerint a mai napon aukciókat tartott a társaság által kibocsátott RFV 2014/A, E-Star 2015/A, E-Star 2016/C vonatkozásában, a társaság...
A PwC szakértői szerint 2016-ra globális és hazai szinten is folytatódik a válságból való kilábalás. A teljes magyar szórakoztató- és médiapiac értéke várhatóan 5,2%-kal nő majd és így eléri a 4290 millió dollárt. Mindeközben tovább folytatódik a digitális tartalmak térnyerése, az előrejelzés szerint a hazai digitális piac növekedési üteme még a régiós és globális rátákat is meg fogja haladni. „A…
Azt sem lehet kizárni, hogy teljes egészében elvetik a szigorúbb banki tőkekövetelményeket előíró Bázel III szabályozást, amennyiben az Egyesült Államok nem hajlandó bevezetni az előírásokat - mondta a Német Takarékbank-szövetség elnöke a Wall Street Journal üzleti napilapnak adott interjúban.
A Transparency International (TI) szerdán nyilvánosságra hozott 2012-es jelentése szerint az uniós tagállamok közül Dániában és Finnországban a legtisztább a közélet, és Görögországban a legrosszabb a helyzet. Magyarország a 19. az uniós tagállamok között.
Szelektív nem törlesztői kategóriába sorolta vissza - valószínűleg csak ideiglenesen - Görögországot mint szuverén adóst a Standard & Poor's, amely a héten bejelentett görög adósság-visszavásárlási programmal indokolta a jórészt minősítéstechnikai jellegű lépést.
Jól meg kell gondolniuk a munkavállalóknak, milyen bejegyzéseket helyeznek el a közösségi oldalakon, sőt még azt is, milyen posztokról teszik közzé, hogy kedvelik. Arra is ügyelni kell, milyen széles körrel osztja meg valaki a véleményét. Biztosan az állásával játszik a dolgozó, ha mindenki számára elérhető a munkáltató jó hírnevét veszélyeztető bejegyzése, ha viszont csak szűk körrel osztja meg a…
Négy pályázat érkezett be a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési pályázatra a szerdán lezárult határidőig - közölte a beruházást végző NSR Kft. kommunikációs vezetője az MTI-vel.
A facility management, vagyis a létesítménygazdálkodás komplex szolgáltatási szektor, mely iparági becslések szerint a magyar GDP 7%-át adja, e területről mégis kevés információ áll rendelkezésre, a jogalkotó nem kezeli egységesen ezt a szektort, pedig a megfelelő keretszabályozás a szürke- illetve feketegazdaság visszaszorításához is hozzájárulhatna. Arról nem is beszélve, hogy az ingatlanok…
Barack Obama vezeti idén a Forbes magazin listáját a világ legbefolyásosabb vezetőiről. A lista szerkesztői úgy értékelték, hogy a politikai hatalom a befolyás szempontjából döntőbb, mint a gazdasági erő, mert a "top 10" közé hat politikus került. Az idei összesítés a bolygó 7,1 milliárd lakója közül 71-nek a nevét tartalmazza.
A munka-magánélet tekintetében még mindig aránytalanul nagy terheket cipelnek a nők, a gyermekvállalás pedig sokszor fokozott stresszel jár, a munkapiaci hátrányok már a babaváráskor megjelennek. Ma ugyanis a várandósság, mint érték, hiányzik a cégek normáiból és rendszerszintű kismama programok hiányában inkább problémát jelent a munkáltatónak - derül ki egy kutatásból.
A felsőoktatási intézmények szabályozási kereteinek átgondolását, a szakok képzési és kimeneti követelményeinek felülvizsgálatát javasolja a felsőoktatás területén 2014-ig végrehajtandó legfontosabb feladatok között egy, a kormány számára készült jelentés. Az anyag rögzíti azt is, hogy a képzési rendszert hatékonyabbá kell tenni - tájékoztat az MTI.
Közeledett a pedagógusok és a kormány álláspontja az egyeztetéseken, a kormány például rábólintott arra, hogy az igazgatók nélkül ne lehessen döntést hozni a költségvetésről, illetve az alkalmazottak elbocsátásáról vagy felvételéről, a pedagógusok minősítési szempontjainak kidolgozásába is bevonják a szakszervezeteket - írja a Magyar Nemzet.
Széles támogatást élvezett a biztosítási szakmában az a Matolcsy György által benyújtott első törvénymódosító, amely megszüntette volna a teljes életre szóló (whole life) életbiztosítások munkáltatói...
Szomorú világrekordot döntött egy brit lottónyertes, aki a szerdán éjfélkor lejárt határidőig nem jelentkezett 63,8 millió fontos (22 milliárd forintos) lottófőnyereményéért.
Szelektív nem törlesztői kategóriába sorolta vissza - valószínűleg csak ideiglenesen - Görögországot mint szuverén adóst a Standard & Poor's, amely a héten bejelentett görög adósság-visszavásárlási programmal indokolta a jórészt minősítéstechnikai jellegű lépést.
Állami szabályozással segíthető a kis- és közepes vállalati szektor növekedése - mondta elemzésében a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója. Fürjes Balázs szerint a legfontosabb a forráshoz jutás könnyítése, mert jelenleg ez az egyik legerősebb korlát a magyar gazdaságban.
Elhárították a T-Mobile hálózatában a hibát a szállítók bevonásával, így a szolgáltatások éjfél után már ismét zavartanul működtek - közölte a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága csütörtökön.
Jelentős eredménynek tartja Tarlós István főpolgármester, hogy a kormány átvállalja Budapest adósságainak 40 százalékát - írja a Magyar Hírlap csütörtöki számában.