Kínában a szakértők által vártnál nagyobb ütemben bővült az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom novemberben éves szinten az ázsiai ország statisztikai hivatalának vasárnap közölt adatai szerint.
Meghaladta 60 milliárd forintot az az összeg, amelyet az offshore-adóamnesztia szabályozása miatt utaltak haza a magyar tőketulajdonosok. Az összeg 10 százalékát fizették be az adóhatóságnak - írja a Magyar Nemzet.
2009 óta átalakult a munkaerőpiac, a tapasztalt, speciális tudással rendelkező munkaerő kereslete felváltotta a nagy tömegű keresletet, ezért a pályakezdők esélyei folyamatosan csökkentek - magyarázta lapunknak Fehér Tamás, miért ugrott meg a fiatalok körében a munkanélküliség. A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közelmúltban kinevezett ügyvezetője úgy látja, nincs tömeges kivándorlás,…
Diákmunkásokkal, bérelt munkaerővel, határozott időre felvett alkalmazottakkal, valamint a munkaszervezet átszervezésével készülnek a nagy áruházak HR-esei a karácsonyi megnövekedett forgalomra. Az Auchan szinte mindegyik eszközzel él, a Media Markt a jól bevált diákmunkásokra számít, míg a Tesco idén is egészen egyedi megoldással növeli munkaerejét.
A jelenlegi 60 évről fokozatosan 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Dél-Koreában - közölte az ország nyugdíjalapja szombaton a Yonhap hírügynökség jelentése szerint.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) működő szakszervezetek pénteken kilátásba helyezték a sztrájkbizottság megalakítását, miután a cégvezetés lezárta a velük folytatott, a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos egyeztetést. Az MTVA értetlenségét fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban, miután az adott helyzetben nehezen értelmezhetőnek ítélték a sztrájkbizottság fogalmát.
Jól sikerült a görög állampapír-visszavásárlási akció, a végleges mérleg a hét elején készül el - mondta vasárnap este Münchenben Antonisz Szamarasz görög kormányfő, miután megbeszélést folytatott Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel.
A Graboplast Zrt. stratégiai céljának tekinti a másodlagos PVC-nyersanyagok nagyobb arányú feldolgozását, és az ehhez szükséges technológia megvalósítását. Ilyen gyártmány lehet a dizájnpadló, amelynek előállítására Tatabányán új gyár épülne mintegy 5 milliárd forintból - mondta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató pénteken Győrben, sajtóbeszélgetésen.
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság vezetése - a Közgyűlés 16/2012. (11.02.) számon hozott határozata alapján - a Cstv. 7. § (1) bekezdése szerint csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be az illetékes Törvényszékre - olvasható a BÉT honlapján.
A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja ma az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt. A képviselők emellett vitát kezdhetnek az alaptörvény harmadik módosításáról is, amely a sarkalatos törvények közé sorolná az új földtörvényt.
A kormány a vállalkozói világot szövetségesnek és a nemzetgazdaság lelkének tekinti - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken Budapesten, a vállalkozók napja alkalmából rendezett ünnepségen.
A múlt héten újabb fejezetéhez érkezett a hazai tőzsde egykori sikersztorijának számító E-Star drámája, a társaság a hitelezői elől csődvédelembe menekült. A hivatalos indoklás szerint erre azért...
A Diákhitel 2-nek nem volt olyan pozitív a fogadtatása, mint annak idején az "ingyenpénzként" elkönyvelt eredeti diákhitelnek - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar...
Meghaladta 60 milliárd forintot az az összeg, amelyet az offshore-adóamnesztia szabályozása nyomán utaltak haza külföldről a magyar tőketulajdonosok, és amelynek 10 százalékát fizették be az adóhatóságnak - írja a Magyar Nemzet hétfőn.
Meghaladta 60 milliárd forintot az az összeg, amelyet az offshore-adóamnesztia szabályozása miatt utaltak haza a magyar tőketulajdonosok. Az összeg 10 százalékát fizették be az adóhatóságnak - írja a...
A Diákhitel 2-nek nem volt olyan pozitív a fogadtatása, mint annak idején az "ingyenpénzként" elkönyvelt eredeti diákhitelnek - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlap hétfői számában.
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a BUX 2,63 százalékkal csökkent a múlt héten, a vezető papírok közül a Mol 5,82, az OTP 1,72 százalékkal esett. Az elemzők szerint továbbra is igaz, hogy a magyar eszközök iránt egyáltalán nincs kereslet. Az OTP az elmúlt héten 1,72 százalékkal, 70 forinttal esett, 4 010 forinton zárt pénteken. Nézzük, mit hozhat a folytatás!
Elkészült a legvonzóbb úti célok 2013-as listája. Az összesítésben a hazánktól legtávolabb eső kontinensek látványosságai ugyanúgy szerepet kaptak, mint a közelebbi - magyarok által is gyakran látogatott - régiók....
Váratlanul érte a községeket a városok eredményes lobbija, hogy januártól a tervezettnél több köztisztviselőt foglalkoztathassanak, mivel a létszámnövelést a 11 ezer főnél kisebb települések kárára hajtják végre - írja a Népszava hétfőn....
Vegyes adatok érkeztek mind a pénteki mind a mai kereskedésben, így az irányadó amerikai illetve ázsiai benchmarkok is felemás képet mutatnak. Míg a tengerentúlon pénteken a technológiai szektornak...
A korábbi hírekkel ellentétben továbbra is elérhetők lesznek az Erste Bank Hungary Zrt. szolgáltatásai a postákon - derül ki a Posta és az Erste közös közleményéből. A Magyar Posta és az Erste...
Az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta közötti együttműködési megállapodás megszűnik - az értékpapírszámlásoknak mostantól a posta helyett a bankba kell menniük.
Nyolc évvel, 2020-ig meghosszabbították az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséről szóló Kiotói Jegyzőkönyvet a 18. ENSZ Klímaváltozási Konferencián részt vevő mintegy 200 állam képviselői -...
Az országrészek közötti különbségek az oktatásban mutatkoznak meg a legmarkánsabban: Szabolcsban a hátrányos helyzetű tanulók aránya több mint 60 százalékos, Budapesten, vagy Győr-Moson-Sopronban a 20 százalékot sem éri el....
Mérsékelt hangulatromlást okozott a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon az a hétvégi fejlemény, hogy a piacok által támogatott Mario Monti olasz miniszterelnök bejelentette: lemond a 2013-as...
Átlagos forgalmú napra számít Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötője. A hazai piac óvatos emelkedéssel indíthatja a kereskedést, mely során az olasz hírek a hazai befektetőkre is hatással...
A kereskedés indítását követően azonnal 14,9 százalékos mínuszba zuhantak az E-Star-részvények, miután a társaság a hétvégén bejelentette, hogy csődvédelembe menekül. A bejelentésre már számítani...
Az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia ma fogja nyilvánosságra hozni az első határon átnyúló terveket a rendszer szinten jelentős, globális bankok (G-Sifis) elbukásának esetére - írja a...
Az interneten, otthoni nyomtatással vásárolt vasúti jegyek QR-kódját már nemcsak papír alapon lehet bemutatni a jegyvizsgálóknak, hanem akár a számítógépek, okostelefonok képernyőjén is - egyelőre csak a pót- és helyjegyköteles vonatokon.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Németország külkereskedelmi többlete 15,2 milliárd euróra csökkent októberben a szeptemberben regisztrált 16,9 milliárd euróról - közölte hétfőn a német statisztikai hivatal, ez fél éve a legalacsonyabb havi érték.
Figyelmeztető sztrájkot kezdtek hétfőn kora reggel a magánbiztonsági szolgálatok munkatársai tíz németországi repülőtéren, a munkabeszüntetés reggelig nem okozott fennakadást a közlekedésben.
A bérek növekedési üteme világszerte messze elmarad a válságot megelőző szinttől, és a fejlett országokban negatív mutatók jellemzik, annak ellenére, hogy a feltörekvő gazdaságokban továbbra is nőnek a keresetek - áll az ILO legújabb jelentésében.
Meglehetősen borús hangulatban indult a kereskedés a hét első napján az európai piacokon, különösen igaz ez az olasz illetve a spanyol börzékre, melyek több mint 2 százalékos csökkenéssel vágtak neki...
A Diákhitel 2-nek nem volt olyan pozitív a fogadtatása, mint annak idején az "ingyenpénzként" elkönyvelt eredeti diákhitelnek - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlap hétfői számában....
A Bázel III. pénzügyi szabályok felülvizsgálatára kérik a szabályozó hatóságokat az európai bankok, miután kiderült: az európai és amerikai implementáció 2013. január 1-jére tervezett kezdő dátumát...
Látszólag kevesebb, mint háromszáz magyar állampolgárságú személy dolgozott Kanadában tavaly év végén a nemrég elkészült statisztikai jelentés szerint. Csakhogy az utóbbi időben évente ennyien vagy még többen kapták meg a kanadai állampolgárságot, melynek megszerzése viszonylag könnyű. Az USA-ban általában évente nagyjából ezer magyar jutott állampolgársághoz.
Csökkenéssel indultak az európai részvénypiacok, köszönhetően annak, hogy az olasz miniszterelnök bejelentette, hogy le kíván mondani miután a parlament elfogadja a jövő évi költségvetési törvényt. Mindez pedig ellensúlyozni tudta az amerikai és a kínai makroadatok okozta optimizmust.
A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja ma az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt.
Akcióellenőrzés keretében is vizsgálták a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartását az Országos Tisztifőorvosi Hivatal felkérésére. Az országosan összehangolt vizsgálatok során egy hét alatt közel 4 ezer egységet kerestek fel és közel negyedmillió forintos bírságot szabtak ki a közegészségügyi felügyelők. Ezerből csak hat helyen volt szabálytalanság.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara december 6-i közgyűlésén megjelent több mint száz felsővezető Benkő Vilmost, a DBH csoport üzletfejlesztésért felelős alelnökét, a Rózsakert Medical Center tulajdonosát választotta az AmCham tizennegyedik elnökének.
Milliárdokat spórol az adófizetésen a Google külföldi leányvállalatainak köszönhetően, amelyek bevételeinek nagy részét az adóparadicsomként ismert bermudai cégébe transzferálja át az amerikai...
Megszűnik az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta Zrt. közötti együttműködési megállapodás, így az értékpapírszámlával rendelkező postai ügyfeleket 2013. február 1-jétől kizárólag az Erste Bank országos fiókhálózatában szolgálják ki - tájékozatott hétfőn az Erste Bank.
Már elektronikus formában is bemutathatják a vonaton a vasúti jegyek QR-kódját a jegyvizsgálóknak azok, akik az internetes menetjegyváltás során az otthoni nyomtatás funkciót jelölik meg - tájékoztatta a MÁV-Start Zrt. hétfőn az MTI-t.
Megszűnik az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta Zrt. közötti együttműködési megállapodás, így az értékpapírszámlával rendelkező postai ügyfeleket 2013. február 1-jétől kizárólag az Erste Bank országos fiókhálózatában szolgálják ki - tájékozatott hétfőn az Erste Bank.