Gigler Anita 2011 februárjától tölti be a Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. személyzeti vezetői pozícióját. A HR szakember egyik célja a belső kiválasztási folyamatok erősítése a drogérialáncnál, de idén vezetik be a munkakörelemzést és az erre épülő teljesítményértékelési rendszert is.
Míg a vállalatok jó része tájékozatlan és sokszor elutasító az atipikus foglalkoztatás terén Magyarországon, addig a munkavállalók eredménytelenül lavíroznak a munka és a magánélet egyensúlyának kialakításában. Vannak azonban olyan vállalatok, amelyek élen járnak e téren.
Ha a túlórákat nem kifizetnék, hanem egy virtuális munkaidőszámlára kerülnének, amit a nyugdíjba menetelkor válthatna be a munkavállaló, az újabb lábat jelente az ellátási rendszerben, amely pár évtized múlva megoldás hiányában összeomolhat. A javaslatot a Vasas Szakszervezet győri, regionális szervezete vetette fel. Az ötlet jó, a kivitelezés azonban még felvet kérdéseket.
A SZÉP-kártya az idei év slágerterméke: már 755 ezer dolgozó rendelkezik vele, akik 61 milliárd forint juttatást kaptak. 2013-ban továbbra is a kedvezményesen, 35,7 százalékkal adózó béren kívüli juttatások része, bővült a felhasználási kör is, így jövőre is az egyik legkedveltebb juttatás marad. Az egyik kibocsátó, az MKB összefoglalta az év végi teendőket, jövő évi előkészületeket.
A kabinet és az érintett önkormányzatok megmentik a gazdasági nehézséggel küzdő gyulai, pápai és kaposvári húsipari cégnél dolgozók munkahelyét - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, miután tárgyalt a három város polgármesterével és országgyűlési képviselőjével.
Általános vitára bocsátotta a költségvetési bizottság az "egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról" címet viselő törvényjavaslatot.
Az OTP Magánnyugdíjpénztár tagjainak még az idén érdemes lesz nyilatkozniuk arról, melyik pénztárba lépnek át, mivel január elsején indul a pénztár végelszámolása. Ha erről jövőre nyilatkoznak, a vagyonukat csak a végelszámolás lezártával kaphatják meg, ami a leghamarabb jövő év végén várható - írja a hvg.hu.
Közzétette szokásos havi helyzetjelentését az E-Star, a számok hó/hó alapon minden főbb eredménysoron jelentősebb csökkenést mutatnak. A készpénzállomány is rendesen visszaesett novemberben,...
Mérsékelt emelkedéssel zárult a hétfői kereskedés az amerikai piacokon, miután a technológiai szektor erősödése ellensúlyozni tudta az amerikai költségvetési szakadékkal, illetve az olasz kormányválsággal kapcsolatos aggodalmakat.
Januártól, a jelenlegi 3 milliárd 250 millió forint adóteljesítmény helyett már 1 milliárd 800 millió forint adóteljesítmény is elég lesz a kiemelt adózóvá váláshoz - a nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendelettervezete a kormány honlapján jelent meg.
Negyedmilliárd font értékű munkakieséssel járnak a karácsonyi munkahelyi mulatságok Nagy-Britanniában - erre jutottak egy netes turisztikai cég felmérésének készítői.
Aktív törésvonalat talált a curugai atomerőmű alatt a japán atomenergetikai hatóság, ezért várhatóan nem engedélyezi a létesítmény újraindítását - jelentette kedden az NHK japán tévécsatorna.
A gazdaság számos területét átalakíthatja a mobilszektor dinamikus bővülése, a fejlődés a foglalkoztatásra is kedvező hatással lehet, Magyarországon azonban ez még alig érződik - írja a Világgazdaság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,77 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 17 744,29 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,33 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az elemzők változatlanul gyenge forgalomról számoltak be, és - szerintük - karácsonyig várhatóan már nem is változik.
Az amerikai benchmarkok a kedvezőtlen európai hangulat ellenére kisebb emelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést, melyben piacmozgató makroadat nem látott napvilágot. Az ázsiai indexek már vegyes...
A gazdaság számos területét átalakíthatja a mobilszektor dinamikus bővülése, az ágazat fejlődése a foglalkoztatásra is kedvező hatással lehet, Magyarországon azonban ez még alig érződik....
Az olasz miniszterelnök lemondásának hírére kora reggel pesszimista hangulat bontakozott ki az európai piacokon, és a vezető indexek a bankszektor alulteljesítése mellett a lejtőre kerültek. Délután...
Változik a BUX és a BUMIX kosár összetétele keddtől, az E-Star mindkét indexből kikerül, áll a BÉT közleményében. A hír az E-Star papírok alacsony súlya miatt vélhetően nem rázza majd meg az érintett...
Közel egy hete nem beszélhetünk érdemi forintmozgásról az euróval szemben, miközben külföldön különböző események és hírek hatására a olykor egyértelműen intenzív kilengések látszanak a...
Komoly eltérés van az ügyfelek elvárásai és a valóság között az elvárt hozamok tekintetében, míg az ügyfelek 3 százalék feletti hozamokat várnak el, addig a piacokon a zéró kamatkörnyezetben a...
Székesfehérvár visszakéri a börgöndi ingatlant a befektetőtől, mivel a 2012 nyarára módosított határidőre sem készült el a reptéri beruházás - írja a keddi Népszabadság.
Miközben a közép-afrikai belpolitikai helyzet stabilizálódott a 2011-es elefántcsontparti polgárháborút követően, a kakaó keresleti-kínálati oldala felborulni látszik. Ezzel pedig 2013 egyik legizgalmasabb árupiaci terméke lehet az csokoládé alapanyaga, és a legnagyobb elemzőházak már is listájukra tették a terményt.
A KSH ma közzétett adatai alapján novemberben a fogyasztói árak 5,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest az októberben mért 6 százalék után. Havi szinten a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek novemberben az októberben regisztrált 0,1 százalékos emelkedés után. Az év első 11 hónapjában a fogyasztói árak 5,7 százalékkal emelkedtek.
A fogyasztói árak novemberben 0,1 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Vegyes teljesítményt vár a budapesti blue chipektől Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője. A hazai fizetőeszköz tovább erősödhet az euróval szemben, míg a az euró-dollár párból az előbbi értékelődhet...
A német DAX index az egyik legerősebb piac az utóbbi hetekben a világ tőzsdéi között, így ezen a piacon néztünk szét jó beszállási szinteket keresve. Ma az RWE mellett a Continental és a K+S...
Novemberben 5,2 százalék volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon - jelentette a KSH. Októberben az infláció még 6 százalék volt. A tényadat az infláció erősebb mérséklődését mutatja,...
Novemberben a fogyasztói árak 5,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk az átlagnál jobban drágultak, míg a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve. A ruházkodási cikkek árai csak kis mértékben emelkedtek.
A tegnapi szörnyű hétkezdet után ma is zuhanással indítottak az E-Star-részvények, melyek hasonlóan a hétfői kezdéshez most is rövid technikai szünettel indították a kereskedést, azaz azonnal 15...
A felsőoktatási rendszer átalakításnak a diákok nyertesei és nem a vesztesei lesznek - mondta a Fidesz szóvivője reagálva a hallgatók hétfői tiltakozó akcióira az M1 Ma reggel című műsorában kedden.
Enyhe csökkenéssel indult a kereskedés a nyugat-európai piacokon. A befektetők figyelme az euróövezeti válságrendezésről fokozatosan az amerikai költségvetési átalakítási programra terelődik át. A hétfői washingtoni egyeztetések alapján az álláspontok közeledésére lehetett következtetni, ami javította a költségvetési szakadék áthidalhatóságának esélyeit és ez javított a tőzsdei befektetői…
Az HSBC-nél tartott többéves vizsgálatnak vége, a bankóriás belement, hogy peren kívüli megegyezéssel 1,9 milliárd dolláros rekordbüntetést fizessen az amerikai hatóságoknak, mivel korábban...
Székesfehérvár most zárt le egy közel 9 milliárd forintos szennyvízprojektet, a csepeli háztartások szennyvize pedig már tisztítva ömlik a Dunába, hamarosan Nyíregyházán is végeznek az ottani munkákkal, Szarvason pedig nemrég indultak el - írja a beruházásokat számba véve a Világgazdaság kedden....
A Kaposvári Egyetemen is kéthetes szénszünetet tartanak december végén és január elején, a felsőoktatási intézmény Egészségügyi Centrumában és az agrártevékenységet végző egységekben azonban ez idő alatt is folyamatos lesz a munkavégzés.
Hétfőn az ország több pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a diákok. Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei ellen. Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter kedd délutánra megbeszélésre hívta a HÖOK elnökségét, a Népszabadság úgy tudja, a kormány szerdán még módosíthat a…
Nem igazán mutattak meggyőző teljesítményt tegnap az amerikai indexek, sőt az ázsiai benchmarkok is vegyesen teljesítettek, így a hazai börze gyengén kezdte a keddi kereskedést, a BUX 0,1 százalékos...
Aktív törésvonalat talált a curugai atomerőmű alatt a japán atomenergetikai hatóság, ezért várhatóan nem engedélyezi a létesítmény újraindítását - jelentette kedden az NHK japán tévécsatorna.
Az HSBC-nél tartott többéves vizsgálatnak vége, a bankóriás belement, hogy peren kívüli megegyezéssel 1,9 milliárd dolláros rekordbüntetést fizessen az amerikai hatóságoknak, mivel korábban...
A magyar állam a jövő év első negyedévben mehet a nemzetközi tőkepiacokra devizakötvény kibocsátás céljából - jelezte egy mai gazdasági konferencián Varga Mihály. A Reuters beszámolója szerint az...
Már egyeztetésre bocsátották azt a miniszteri rendelettervezetet, amelyben rögzítik: szakorvosjelölt ügyeleti tevékenységet felügyelet biztosítása nélkül nem láthat el.
A 2012. július 1-jén hatályba lépett új munka törvénykönyve fontos változásokat tartalmaz a felmondási idővel kapcsolatban. A munkaviszonyt a munkavállaló és a munkáltató is megszüntetheti felmondással, a felmondási idő meghatározásának szabályai azonban megváltoztak a korábbiakhoz képest.