2012. február 10. péntek

febr. 10
16:00
Görög bohózat - Mi jön ezután? (Portfolio)
Ismét sikerült igen feszült hetet okozniuk a görögöknek azzal, hogy többször is elhalasztották a politikai döntést a nemzetközi szervezetek által követelt költségvetési megszorításokról, majd miután...
febr. 10
16:02
Nem kell nekünk erősebb forint - mibe fektessünk 2012-ben? (Privátbankár)
Az amerikai gazdaság gyorsulása lehet a fő hajtóereje a világgazdasági talpraállásnak; Európa számos nehézséggel küzd, de várhatóan megússza az összeomlást. Magyarország jövője csak az IMF-megállapodás tükrében értelmezhető, az elemző szerint pedig a magyar gazdaságnak nincs szüksége erősebb forintra. A Buda-Cash elemzői a részvények és kötvények között is találtak jó hozammal kecsegtető…
febr. 10
16:04
Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok (Privátbankár)
Az MNB statisztikája szerint tavaly az utolsó három hónapban 6,4 százalékkal nőtt a háztartásoknál levő, pénzügyi intézmények által kibocsátott részvények mennyisége, ez nagyrészt OTP lehet. A lakosság 8,1 milliárd forintot nyert a részvények áremelkedésén, de ez csak a tizede annak, amit korábban elbukott. A külföldiek több mint 500 milliárd forintnyi állampapírt adtak el.
febr. 10
16:09
Malév - Az ÁSZ folyamatosan figyelmeztetett a kockázatokra (ProfitLine)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra - olvasható az ÁSZ hírportálján.
febr. 10
16:18
Lemondott a BKV vezérigazgatója (Privátbankár)
Tarlós István elfogadta Várszegi Gyula döntését.
febr. 10
16:18
Több hónap után ismét csökkent a fogyasztói bizalom az USA-ban (Portfolio)
Februárban nőtt a fogyasztók pesszimizmusa az Egyesült Államokban - derül ki a Michigani Egyetem legfrissebb felmérésének eredményeiből. A fogyasztói bizalmi index 75 pontról 72, 5 pontra csökkent,...
febr. 10
16:18
Megugrott az infláció az áfa emelés miatt (Pénzcentrum)
A decemberi 4,1 százalék után januárban 5,1 százalékra gyorsulhatott az infláció a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Az év eleji inflációt az áfaemelés ugrasztja meg, illetve számolni kell azzal, hogy januárban történelmi mélypontra gyengült a forint és történelmi csúcsra drágultak az üzemanyagok, ugyanakkor ezek hatását továbbra is tompítja a gyenge kereslet. Az elemzők szerint…
febr. 10
16:20
Itt az új "eszköz" az államadósság elleni küzdelemben (Portfolio)
Felkerült a Parlament honlapjára a kormány határozati javaslata, ami az új uniós különszerződéshez történő csatlakozást célozza. A dokumentumból kiderül, hogy a paktum nem hoz létre új...
febr. 10
16:22
Jöhet az indiai árudömping? (Portfolio)
A kétoldalú tárgyalások felgyorsításáról állapodott meg pénteken India és az EU, abban a reményben, hogy még az idén megköthetővé válik az a szabadkereskedelmi egyezmény, amely megkétszerezné a két...
febr. 10
16:36
Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint (Privátbankár)
Különböző közgazdászok szerint legalább 800 milliárd forintot veszített Magyarország azon, hogy 2010 júliusában elhajtottuk az IMF-et – írja a Figyelőnet. Mások szerint az összeg 810 és 1080 milliárd forint közé tehető. A veszteség elsősorban abból származik, hogy magasabb kamatot kell fizetni az állampapírokra és hitelekre. Rengeteg ugyanakkor a nem számszerűsíthető tényező is.
febr. 10
16:36
Lemondott a BKV vezére (Portfolio)
A BKV Zrt. vezérigazgatója a mai napon írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek - olvasható Főpolgármesteri Hivatal és a BKK által kiadott közös...
febr. 10
16:36
Megugrott az infláció az áfaemelés miatt (Pénzcentrum)
A decemberi 4,1 százalék után januárban 5,1 százalékra gyorsulhatott az infláció a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Az év eleji inflációt az áfaemelés ugrasztja meg, illetve számolni kell azzal, hogy januárban történelmi mélypontra gyengült a forint és történelmi csúcsra drágultak az üzemanyagok, ugyanakkor ezek hatását továbbra is tompítja a gyenge kereslet. Az elemzők szerint…
febr. 10
16:38
Átalakul az olajpiac Irán miatt (Privátbankár)
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az Irán elleni szankciók már most hatással vannak a globális olajkereskedelemre, jóllehet az európai olajembargó csak júliusban lép életbe. Az IEA szerint az olajvásárlási tilalom sokkal nagyobb hatással lehet Iránra, mint az a napi 600 ezer hordó kőolaj kiesése, amit az Európai Unió tagországai tavaly vásároltak onnan.
febr. 10
16:42
Rekordszámú Skoda kelt el januárban (ProfitLine)
A csehországi Skoda Auto januárban 75.400 személygépkocsit adott el, ami havi történelmi rekord - közölte Jozef Baláz, az autógyár szóvivője hétfőn.
febr. 10
16:54
Malév: napokon belül megkezdődhet a felszámolás (Portfolio)
Napokon belül elrendelheti a bíróság a Malév felszámolását, ha döntés születik a légitársaság fizetésképtelenségéről - közölte Varga Jenő, a működését február 3-án beszüntető cég rendkívüli...
febr. 10
17:03
Lemondott a BKV vezérigazgatója (HR Portál)
A BKV Zrt. vezérigazgatója pénteken írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek, aki ezt elfogadta - írja a Világgazdaság Online.
febr. 10
17:12
Ingyen használható bérautó (Portfolio)
A Nissan és a Europcar bejelentette, hogy a 100%-ban elektromos hajtású Nissan LEAF rövidtávra igénybe vehető lesz bérautóként Párizsban és Londonban. Februártól a 2011-es évben világszinten és...
febr. 10
17:12
Az autósoknak is segítene a lízingszövetség (Pénzcentrum)
Saját adósmentő csomag kidolgozást tervezi a Magyar Lízingszövetség a gépjárműhiteleseknek - ismerteti a pénteki Világgazdaság. Kérdés, hogy a kedvezmény után kell-e adózni?...
febr. 10
17:15
IEA: már érezhetők az iráni olajembargó hatásai (ProfitLine)
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az Irán elleni szankciók már most hatással vannak a globális olajkereskedelemre, jóllehet az európai olajembargó csak júliusban lép életbe.
febr. 10
17:17
Lemondott a BKV vezérigazgatója (ProfitLine)
Lemondott pénteken a BKV Zrt. vezérigazgatója; Várszegi Gyula azonnali hatállyal felajánlott lemondását Tarlós István főpolgármester elfogadta - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.
febr. 10
17:19
Megroggyant a forint pénteken (ProfitLine)
Gyengült csütörtökről péntekre a forint a görög segélycsomag rendezetlensége miatt kialakult bizonytalan nemzetközi befektetői hangulatban: az eurót délután öt órakor 293,07 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a csütörtök délutáni 290,68 forint után.
febr. 10
17:30
Jókora mínuszban zárt a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 426,89 pontos, 2,19 százalékos csökkenéssel, 19.026,82 ponton zárt pénteken.
febr. 10
17:30
Nap végére újra erőre kapott a forint (Portfolio)
Visszadobták a labdát a görögöknek az eurózóna pénzügyminiszterei a tegnap esti brüsszeli találkozójuk során, mivel a tegnap elfogadott megszorító csomag körüli hitelességi problémák miatt még nem...
febr. 10
17:48
Tűzifát osztanak a rászorulóknak (ProfitLine)
Tűzifát osztanak a rászorulóknak a Katolikus Karitász és Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai országszerte, a Hit Gyülekezete és szeretetszolgálata is tűzifával, meleg teával, étellel segíti a hideg által veszélyeztetett embereket.
febr. 10
17:48
Nagyon fájt ma nekünk a görög ügy (Portfolio)
Eséssel reagált a régió a görög helyzettel kapcsolatos bonyodalmakra, miután a nemzetközi trojka újabb nem várt feltételek teljesítését írta elő a 130 milliárd eurós hitelcsomagért cserében. A BUX 2...
febr. 10
17:50
Malév - Közeleg a felszámolás (ProfitLine)
Napokon belül elrendelheti a bíróság a Malév felszámolását, ha döntés születik a légitársaság fizetésképtelenségéről - közölte Varga Jenő, a működését február 3-án beszüntető cég rendkívüli vagyonfelügyelője az MTI-vel.
febr. 10
18:06
Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal? (Privátbankár)
A Malév csoport dolgozói, beleértve a leányvállalatok munkavállalóit is, megkapták a januári bérüket - közölte Róna Márta, a működését február 3-án beszüntető légitársaság kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel.
febr. 10
18:21
Fidesz: újabb bizonyíték a magyar kormány elleni támadására (ProfitLine)
A Fidesz szóvivője szerint "az európai és a magyar szocialisták mai találkozója újabb bizonyítékát adta annak, hogy a nemzetközi baloldal politikai támadást indított Magyarországgal és a magyar kormánnyal szemben". Selmeczi Gabriella pénteki közleményében úgy fogalmaz: a magyar szocialisták ma azt a Hannes Svobodát látták vendégül, aki "néhány hete alaptalan és aljas hazugságokkal rágalmazta…
febr. 10
18:23
Hunvald-ügy - Az utolsó szó jogán is tagadtak a vádlottak (ProfitLine)
Az utolsó szó jogán is jobbára tagadták bűnösségüket az erzsébetvárosi ingatlanpanama vádlottjai, köztük volt szocialista és szabad demokrata politikusok a Fővárosi Törvényszéken pénteken. Az elsőfokú bíróság február 24-re tűzte ki az ítélethirdetést.
febr. 10
18:24
Már lízinghez is igényelhető az MFB refinanszírozás (Piac és Profit)
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a kormány tavaly decemberi határozata alapján kidolgozta az MFB Vállalkozásfinanszírozási Programot. A korábbiakhoz képest módosított feltételrendszerű program 450 milliárd forintos keretösszeggel nyílik meg.
febr. 10
18:24
A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 426,89 pontos, 2,19 százalékos csökkenéssel, 19.026,82 ponton zárt pénteken. A fejlett piacokon nem volt annyira erőteljes az esés, mint Magyarországon, komoly veszteséget szenvedtek el a vezető részvények, gyengült a forint is.
febr. 10
18:24
Malév: Kifizették a béreket, összegzik az utasok kárigényét (Portfolio)
A Malév csoport dolgozói, beleértve a leányvállalatok munkavállalóit is, megkapták a januári bérüket - nyilatkozta az MTI-nek Róna Márta, a légitársaság kommunikációs vezetője. A szóvivő arról is...
febr. 10
18:42
USA: mínuszban az indexek (Portfolio)
A görög kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság és a délutáni kedvezőtlen makrogazdasági adat miatt negatív tartományban tartózkodnak az amerikai tőzsdeindexek.Bernanke: az adósságproblémák jelentős...
febr. 10
18:54
MSZP: a kormány hozza nyilvánosságra a kórház-átalakítási koncepcióját (ProfitLine)
Az MSZP követeli, hogy az Orbán-kormány haladéktalanul hozza nyilvánosságra kórház-átalakítási koncepciójának részleteit és nevezze meg, milyen forrásból óhajtja végrehajtani azt - áll Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő pénteki közleményében. Ezen kívül az MSZP követeli, hogy a kormány nevezze meg mely régiók, térségek ellátása módosul és milyen módon, mert "nem lehet…
febr. 10
19:18
Benzinár: valószínűsíthető az újabb áremelés (Piac és Profit)
A GKI Energiakutató Kft. szerint benzin kiskereskedelmi átlagára 421 forint, a gázolajé pedig 446 forint lehet február 15-én. Tavalyhoz képest mintegy 7 százalékkal kevesebb benzint és kb. 11 százalékkal kevesebb gázolajat lehet egy havi nettó átlagkeresetből tankolni.
febr. 10
19:18
Megtaláltuk a legolcsóbb garzont Budapesten (Pénzcentrum)
Reméljük, komoly az a hirdetés, amelyik a legnagyobb hirdetési portálon jelent meg....
febr. 10
19:18
A Facebook alapítója lehet a világ leggazdagabb embere (Portfolio)
Életkorral korrigálva Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója lehet a világ leggazdagabb embere - derül ki az Economist összeállításából. A Forbes magazin szerint Mark Zuckerberg 2011-ben az 52....
febr. 10
19:27
Göncz Árpád 90 éves - Rendszerváltó politikusok értékelték a volt államfő munkásságát (ProfitLine)
Göncz Árpád zavarba ejtően volt önmaga - így összegezte a volt államfő tevékenységét Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Republikon Intézet konferenciáján, amelyet a volt köztársasági elnök 90. születésnapjának tiszteletére rendeztek pénteken Budapesten.
febr. 10
20:00
Ismét Magyarországgal foglalkozik a nemzetközi sajtó (ProfitLine)
A The Wall Street Journal című amerikai és a Financial Times című brit lap csütörtökön a Malév csődjével kapcsolatban jelentetett meg cikket, míg a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap az EU-s nyomással összefüggésben közölt írást.
febr. 10
20:02
Richter - 5 százalék alatt az Adósságcsökkentő Alap tulajdonrésze (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság /ÁKK Zrt./ (Budapest) 2012. február 10. napján kézhez vett tájékoztatása alapján a Richter Gedeon Nyrt. bejelenti, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2012. február 7-én történt részvény-elidegenítése következtében a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap által birtokolt Richter Gedeon részvények darabszáma az 5%-os…
febr. 10
20:12
Bernanke: az adósságproblémák jelentős kockázatokkal járnak (Portfolio)
Az európai adósságválság, az Egyesült Államok óriási adósságállománya, és az előre nem látható események mind-mind kockázatot jelentenek a gazdaság számára - nyilatkozta Ben Bernanke, amerikai...
febr. 10
20:33
Lázár: Tarlós ne csak a markát tartsa! (ProfitLine)
A Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja arra kéri a BKV ügyében Tarlós István főpolgármestert, hogy "ne csak tartsa a markát", hanem álljon elő megoldási javaslatokkal is - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken a Fidesz-KDNP egri frakcióülése után, amelyen szóba kerültek a még elfogadandó sarkalatos törvények, az önkormányzatok adósságállománya, a végtörlesztés, az egyházügyi…
febr. 10
21:06
Örülhetnek a hitelesek - Tovább gyengíthetik a svájci frankot (ProfitLine)
Két év óta a legnagyobb mértékben estek a fogyasztói árak Svájcban januárban. Emiatt ismét fellángolt a vita arról, nem lenne-e célszerű a nemzeti banknak további lépéseket tennie a frank gyengítése érdekében, hogy ellensúlyozzák a recessziós és deflációs folyamatokat.
febr. 10
21:24
Megszorítások jönnek Ausztriában is (Portfolio)
A költségvetési problémák megoldása érdekében jelentős kiigazítást tervez az osztrák kormány. Magas áron, de 2016-ra elérhető a három százalékos hiánycél. A tervezett intézkedések között szerepel a...
febr. 10
22:18
Görögország miatt estek az amerikai indexek (Portfolio)
A görög kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság és a délutáni kedvezőtlen makrogazdasági adat miatt a pénteki kereskedés során végig negatív tartományban tartózkodtak a vezető amerikai tőzsdeindexek....

Keresés