Különös helyzetbe kerülhet a magyar gazdaságpolitika az idén. A szomorú növekedési kilátások és a mélyre eső infláció hatására veszély fenyegeti azt az alkotmányba foglalt előírást, miszerint a...
Lemondott kedden Jérome Cahuzac, az adócsalás elleni küzdelemért felelős francia költségvetési miniszter, miután a párizsi ügyészség bejelentette, hogy adócsalás és pénzmosás gyanújával ismeretlen tettes ellen eljárást indított a tárcavezető állítólagos svájci és szingapúri bankszámlája ügyében.
Egy hete a lélektani határnak számító 300-as szint fölött az euró. Miért és hogyan jutott idáig a kurzus? Milyen tényezők határozzák meg a forint kilátásait? A gyengülés vagy az erősödés irányába áll...
Illetménykiegészítést adhat a munkáltató a nyugdíj mellett tovább foglalkoztatott egészségügyi dolgozóknak - számolt be a kormány döntéséről az egészségügyért felelős államtitkárság.
Közel 800 embert töröltek két hónap alatt a csongrádi munkaügyi központ nyilvántartásából, mert nem jelentkeztek a kirendeltségen a megadott időben - írja a Délmagyar.hu. Csongrádban közel 30 ezer álláskereső van jelenleg.
Benyújtotta közműadó-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a Magyar Telekom, a társaság 7,2 milliárd forint közműadó-kötelezettséget jelentett a 2013. évre - tájékoztatta a cég szerdán az MTI-t.
Benyújtotta közműadó-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a Magyar Telekom, a társaság 7,2 milliárd forint közműadó-kötelezettséget jelentett a 2013. évre - tájékoztatta a cég.
Fellendülést hozhat a görög részvénypiac számára a Russel Indexes döntése, miszerint mostantól a fejlődő országok között tartja számon, amennyiben a többi, indexeket összeállító és rendszeresen...
"A rezsicsökkentés rövid távon megoldás, de radikális kormányzati beavatkozás nélkül néhány éven belül finanszírozhatatlanná válik a lakások fűtése" - véli Bencsik János, aki az energiahatékonysági beruházások innovatív finanszírozásáról szóló budapesti konferencián vázolta fel egy, a hazai épület-állomány energetikai felújításáról szóló kormányzati stratégia körvonalait....
Az elektronikus fizetési szolgáltatókat, így többek között a PayPalt egy új, "digitális pénztárca díjjal" sújthatja a MasterCard - írja a Reuters. Az eBay részvényárfolyama idei mélypontjára...
Michael Sarris ciprusi pénzügyminiszter Moszkvában tartózkodik és tárgyalásokat folytat az orosz vezetéssel, de egyelõre nincs megállapodás, így a ma délelõttre meghirdetett...
Az emberek többsége nem akarja maga árulni a lakását, kétharmaduk ingatlanközvetítőt kérne meg, ha értékesítené ingatlanját, többségük egyszerre csak eggyel dolgozna.
Ahogy arról kedden a Pénzcentrum cikke nyomán hírt adtunk, a személyi jövedelemadó bevallás kitöltési útmutatójának példája hibás volt. A NAV mára közleményt adott ki, amelyben megköszönték a lap észrevételét és azonnali javítást ígértek.
A gyártási költségek tekintetében továbbra is a világ és Európa egyik legversenyképesebb autóipari piaca a magyar, az iparági szereplők szerint a költséghatékonyság jelentősen javult hazánkban az elmúlt két évben. A magyar gazdaság kilátásait nagyban befolyásolja, hogyan alakul az autóipar teljesítménye.
A tavalyi évben 2011-hez viszonyítva mintegy 42 ezerrel csökkent hazánkban a biztosított lakóingatlanok száma, amely nagyjából 66 ezerrel volt kevesebb 2010-hez képest.
A gazdasági növekedéssel kapcsolatos javuló kilátások miatt felfele módosította a légitársaságokra vonatkozó 2013-as bevételvárakozását a Nemzetközi Légifuvarozási Szövetség (IATA). Azonban...
Kitartott az emelkedés az európai börzéken a kereskedés első felében. A magyar piacon is folytatódott az erősödés, a BUX jelenleg az első helyen áll a régiós indexek között. A hazai tőzsde jó...
A jövőben magyar állampolgárok számára Magyarországon is elérhetővé válik az eurólottó, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt is érintő költségvetési bizottsági módosító javaslat szerint.
A tavalyi évben 2011-hez viszonyítva mintegy 42 ezerrel csökkent hazánkban a biztosított lakóingatlanok száma, amely nagyjából 66 ezerrel volt kevesebb 2010-hez képest.
A gazdasági növekedéssel kapcsolatos javuló kilátások miatt felfele módosította a légitársaságokra vonatkozó 2013-as bevételvárakozását a Nemzetközi Légifuvarozási Szövetség (IATA). Azonban...
Elsősorban az ingatlan értékesíthetőségének és "láthatóságának" javításában, valamint a reális piaci értékének meghatározásában látják a magyarok az ingatlanközvetítők legfőbb hozzáadott értékét - derül ki egy friss felmérésből. A jelenlegi piaci helyzetben a válaszadók csupán harmada próbálná meg külső segítség nélkül árulni ingatlanát....
Az Egyesült Államok jegybankjának kétnapos, kamatmeghatározó ülése a késő délutáni órákban ér véget, amit Ben Bernanke sajtótájékoztatója követ. A sajtótájékoztatót megelőzően napvilágot látnak a...
A Bankszövetség alelnöke szerint Magyarország nem tervez drámai lépéseket a devizahitelesek megsegítésére. Gyuris Dániel a Bloomberg hírügynökségnek adott telefonos interjúban arról beszélt: piaci eszközökkel kívánják megoldani a problémát.
A kapcsolt erőművek mára működési határukra értek - mondta Rudolf Viktor, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke a 150 résztvevővel megrendezett szakmai konferencián Balatonalmádiban szerdán.
Ha Ciprus nem tesz le újabb javaslatot az asztalra, akkor a héten már zárva maradnak a bankok a szigetországban - idehaza az AXA Bank ellen indított keresetet utasított el a bíróság - legnagyobb piacáról hívott vissza mintegy 400 ezer autót a Volkswagen - Nézze meg itt >>
A PSZÁF a fogyasztók érdekeinek fokozottabb védelme érdekében ajánlást adott ki a követeléskezelés során a pénzügyi intézmények részéről elvárható gyakorlatról. Az ajánlás révén a hatóság erősíteni...
Ciprussal szemben kettős mércét és valójában elsősorban politikai és csak másodsorban gazdasági nyomást alkalmaz az Európai Unió ? állítja az alapblog.hu-nak adott interjújában a görög miniszterelnök...
Esetleg jövő keddig is zárva maradhatnak a bankok és bizonytalan ideig korlátozzák a külföldi banki átutalásokat Cipruson. Közben az EKB azt szeretné, ha a nicosiai kormány feltőkésítené a szigetország bankjait és megszólalt Angela Merkel kancellár is.
A kapcsolt erőművek mára működési határukra értek - mondta Rudolf Viktor, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke a 150 résztvevővel megrendezett szakmai konferencián Balatonalmádiban szerdán. A...
Michael Sarris ciprusi pénzügyminiszter Moszkvában tartózkodik és tárgyalásokat folytat az orosz vezetéssel, de egyelőre nincs semmiféle megállapodás. Éppen emiatt a ciprusi kormányszóvivõ...
Immár a ciprusi hatóságokon múlik, hogy elő tudnak-e állni olyan javaslattal, amely megfelel a korábbi mentőcsomagban előírt, az adósság fenntarthatóságára vonatkozó feltételnek és egyéb, ennek megfelelő pénzügyi paramétereknek - mondta Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője szerdán.
Bizakodó hangulatban indult a kereskedés a nemzetközi piacokon szerdán, ami a forintot is hirtelen erősíteni kezdte. Ez a lendület azonban az euróval szemben 304 körül kifulladt, aztán napközben...
A ciprusi betétesek között szép számmal találhatunk orosz ügyfeleket - ha ők elmaradnak, komoly gondba kerülhetnek a rájuk specializálódott ciprusi szolgáltatók is.
Folytatódhat a tegnap délután kezdődött emelkedés a tengerentúlon, az amerikai határidős indexek kivétel nélkül erősödést jeleznek előre a nyitást követően. A pillanatnyi állás szerint a Nasdaq...