2017. december 1. péntek

dec. 1
9:42
Tarsoly Csaba egy másik ügyben is gyanúsított lett (Portfolio)
Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatban, amelyet a Quaestor-ügytől még 2015 decemberében különített el a nyomozó hatóság. Úgy tudni, hogy az öt gyanúsítottból...
dec. 1
9:45
Elég volt az oltásellenesekből: jöhet a félmilliós büntetés? (Privátbankár)
Akár kétezer euró büntetést is fizettethetnek a szülőkkel Montenegróban, ha nem oltatják be a gyereküket.
dec. 1
9:48
Nyugdíjemelés 2018 (HR Portál)
A Magyar Közlöny 200. számában megjelent a 2018. januári nyugdíjemelést szabályozó kormányrendelet, melynek rendelkezései szerint 3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, valamint a nyugdíjszerű ellátások - írja az adózóna.
dec. 1
9:51
Tétován nődögélt egy picit a novemberi beszerzési-menedzserindex (Menedzsment Fórum)
58,3 -> 58,6!
dec. 1
9:54
Hét éve nem látott hideg jön decemberben! (Portfolio)
Olyan hideg lehet idén decemberben, mint amire 2010 óta nem volt példa, írja 8 meteorológiai szolgálat előrejelzései alapján a Bloomberg. Az átlagosnál hidegebb időjárás megmozgathatja a globális földgázpiacot is. 2010 óta nem volt...
dec. 1
9:54
Egyre több konténeráru érkezik Kínából (hirado.hu)
Idén az első tíz hónapban 2164 vonatszerelvényen majdnem 55 ezer nem uniós terméket tartalmazó konténer érkezett, míg az előző év azonos időszakában több mint 42 ezer konténert szállított 1803 vonat.
dec. 1
10:03
Kisebb mozgással indult a nap az európai tőzsdéken (vg.hu)
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,17 pontos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 23,77 pontos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,16 pontos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 3,59 pontos veszteségben nyitott.
dec. 1
10:05
Térképre viszik az internetes fehér foltokat (vg.hu)
Közösségi alapú országos felmérés indul Magyarország internetes fehér foltjainak meghatározására a felhasználók visszajelzései alapján. A cél azoknak a területeknek a megtalálása, ahol nem érhető el megfelelő színvonalon sem a vezetékes, sem a mobilnet-szolgáltatás.
dec. 1
10:06
Így indult a kereskedés a főbb európai piacokon (ProfitLine)
a főbb európai piacokon Vegyesen indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken.
dec. 1
10:06
Weatherill: történelmet írt a Tesla! (Portfolio)
Elon Musk, a Tesla vezére belement egy vad fogadásba és meg is nyerte azt azzal, hogy határidőre megépítette a világ legnagyobb akkumulátorfarmját Dél-Ausztráliában. Jay Weatherill, Dél-Ausztrália állam szövetségi miniszterelnöke szerint...
dec. 1
10:07
Mérsékelten növekedett a BMI (vg.hu)
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 58,6 pont volt, valamivel több a szeptemberi 58,3 pontnál. A korábbi novemberekkel összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú novemberi átlagot (52), és az elmúlt három év 55,3 pontos átlagát is – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (ML
dec. 1
10:12
Kirúgták a híres amerikai műsorvezetőt, szexuális zaklatás vádja miatt (HR Portál)
Az NBC csatorna kirúgta leghíresebb műsorvezetőjét, Matt Lauert, aki interjút készített több amerikai elnökkel, akinek hírességek jártak a műsoraiba. Még a hét elején érkezett panasz a csatorna vezetőihez, melyben egy munkatárs zaklatással vádolta meg a férfit, rövid vizsgálat után, a csatorna úgy döntött elbocsátja a műsorvezetőt - írja az Index.
dec. 1
10:12
Majdnem idei mélypontjára esett tegnap a forint (Portfolio)
Már csütörtökön is idei mélypontja közelében ingadozott a forint, de a péntek délelőtti nemzetközi piaci hangulatromlás tovább gyengítette, így az euróval szemben már a 314-es szint közelében jár. A dollár minimálisan gyengült...
dec. 1
10:18
Történelmet írt a Tesla! (Portfolio)
Elon Musk, a Tesla vezére belement egy vad fogadásba és meg is nyerte azt azzal, hogy határidőre megépítette a világ legnagyobb akkumulátorfarmját Dél-Ausztráliában. Jay Weatherill, Dél-Ausztrália állam szövetségi miniszterelnöke szerint...
dec. 1
10:18
Tőzsde – Vegyesen indult a kereskedés a főbb európai piacokon (GazdaságPortál)
Vegyesen indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,17 pontos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 23,77 pontos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,16 pontos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 3,59 pontos vesztes
dec. 1
10:18
Már a nyugdíjas korról is a munka jut eszünkbe (TőzsdeFórum)
Az elmúlt egy év során 13 százalékkal növekedett azok aránya, akik munkával töltenék a nyugdíjas éveket - derül ki az OTP Öngondoskodási Index legfrissebb eredményeiből.
dec. 1
10:24
Az amerikai szenátus kezében a tőzsdék sorsa (Portfolio)
A befektetők egyértelműen az amerikai adócsomaggal kapcsolatos hírekre figyelnek, mivel az elmúlt napokban nőtt a valószínűsége annak, hogy a szenátus megszavazza az adótervezetet, nagyot emelkedtek az amerikai tőzsdék. Ma reggel még jó...
dec. 1
10:24
Versenyre keltek a barátságos lakáshitelek (hirado.hu)
Megkönnyíti a lakáshitelek közötti választást a Magyar Nemzeti Bank év közepétől bevezetett minősítése.
dec. 1
10:26
A banki munkahelyek fele tűnhet el (Portfolio)
A Nordea Bank munkahelyeinek megszűnése csak a kezdet - állítja Svédország egyik vezető pénzügyi-munkavállalói szakszervezete. Hamarosan az egész szektort érinteni fogja az átalakulás, amelyet a digitalizáció hoz magával - írja a Bloomberg....
dec. 1
10:28
10 kiemelkedő két világháború közötti magyar alkotás kalapács alatt! (Portfolio)
A két világháború közötti magyar festészet a hazai műtárgypiacnak egy mindig biztos érdeklődésre számot tartó szegmense. A műtárgy.com eheti ajánlójában 10 kiemelkedő alkotást mutat be az 1920-as, 1930-as évek magyar művészetéből...
dec. 1
10:33
Újra munkába állhat 100 ezer magyar nyugdíjas (Privátbankár)
Akár ennyien is visszatérhetnek a munkaerőpiacra a szövetkezeteknek köszönhetően.
dec. 1
10:36
8 év alatt 9-10 százalékkal emelkedett a nyugdíjak reálértéke (ProfitLine)
Nyolc év alatt 9-10 százalékkal emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke, de "még mindig nem annyira, amennyire szeretnénk" - mondta az emberierőforrás-miniszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
dec. 1
10:36
Egy egész évtizedet spórolhatsz most a lakáshiteleden (Portfolio)
Az elmúlt években nagyon kedvezően alakultak az új lakáshitelek kamatai. Szinte hihetetlen, de 2012-ben még 30 millió forintot kellett visszafizetni egy 20 éves futamidejű 10 millió forintos lakáshitelért, ma már akár 17 millió forintért...
dec. 1
10:36
Nőtt a kínai import konténeráruk forgalma (vg.hu)
A Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság területén található három nagy konténerterminálnál jelentősen nőtt a Kínából érkező import konténeráruk forgalma – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
dec. 1
10:38
Háromszázezer lengyel háztartás maradt áram nélkül (vg.hu)
Csaknem 300 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban az intenzív havazás miatt – közölte péntek reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).
dec. 1
10:39
Kiderült, drágábban utazunk-e jövőre (Infostart)
Nem változnak jövőre a közlekedési tarifák - írta pénteken a Világgazdaság a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlésére hivatkozva.
dec. 1
10:40
Alig kötnek casco-t az autósok (vg.hu)
Sokan azok közül, akik a pénteken lejáró kampányidőszakban újítják meg kgfb-szerződésüket vagy egy másik társasághoz szerződnek át, egyszerre kötötték meg a kötelezőt és a casco-t. Csak minden ötödik-hatodik gépjármű tulajdonosa gondoskodik a kiterjesztett vagy teljes körű biztosítási védelemről, amit azonban érdemes kiegészíteni az időjárásnak meg
dec. 1
10:42
Itt az ideje rendelkezni az idei tao-felajánlásokról (Adózóna)
Érdemes a következő hetekben, a 2017-es társasági adó feltöltésének december 20-ai határidejéig rendelkezni a sport, illetve előadóművészeti szervezetek javára történő adófelajánlásokról, ez esetben ugyanis háromszoros mértékű adójóváírás illeti meg az érintett cégeket.
dec. 1
10:42
Ambros Martín csapata egyedi módszerrel készül a vb-re (HR Portál)
A román női kézilabda-válogatott már Trierben készül a hamarosan induló világbajnokságra. Ambros Martinék egyedi csapatépítő tréninggel készülnek a megmérettetésre, melyről videó is készült - írja a Nemzeti Sport.
dec. 1
10:42
Figyelmeztetést adtak ki az autósoknak a magyar biztosítók (Portfolio)
Sokan azok közül, akik a pénteken lejáró kampányidőszakban újítják meg kgfb-szerződésüket vagy egy másik társasághoz szerződnek át, egyszerre kötötték meg a kötelezőt és a cascót. Csak minden ötödik-hatodik gépjármű tulajdonosa...
dec. 1
10:48
Visszaesett kritikus támaszához a DAX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Újra a letörés veszélye fenyegeti a német indexet.
dec. 1
10:51
Elárasztja az országot a kínai áru: özönlenek a konténerek (Privátbankár)
Egyetlen év alatt 30 százalékkal nőtt a három nagy dél-budapesti terminálon a Kínából érkező konténerek forgalma.
dec. 1
11:00
Ki lehet mondani, hogy lopott pénzből működik a Magyar Idők (444.hu)
Az Együtt politikusa pert nyert a lap ellen.
dec. 1
11:03
3 éves mélyponton a svájci frank (Privátbankár)
A forint is gyenge, a török líra ismét mélyponton, a zloty erős. Zuhannak az európai tőzsdék, a BÉT-en esik az OTP és a Mol.
dec. 1
11:06
Munkavégzés során nem biztonságos (HR Portál)
Szexuális zaklatási botrányoktól hangos a média, ami egyre több területen hívja fel a visszaélésekre a figyelmet. A Katona József Színház október elején bemutatott darabja arról szól, hogy mi történik akkor, amikor a média használ ki valakit, a saját céljaira. Mi lesz a korhatáros férfimagazinba a még gyereklány félpucér fotóját kiválasztó kezdő új
dec. 1
11:06
Másfél milliárd forintnyi fejlesztés indult el Móron (ProfitLine)
Bruttó 1,493 milliárd forint uniós támogatást nyert a Terület- és településfejlesztési operatív programban öt különböző fejlesztésre Mór városa: a beruházások a helyi gazdaság, a turizmus és a közlekedés fejlődését szolgálják.
dec. 1
11:06
Senki nem beszél róla, de minden irodai dolgozót érint (Portfolio)
Ha új irodapiaci trendekről beszélünk, nem feledkezhetünk meg az épület-tanúsításban előkerülő újdonságokkal sem. Bár elsőre nem tűnik izgalmasnak maga a dokumentáció és a kivitelezési megoldások részletei, amelyekkel jobb szintű...
dec. 1
11:06
Három hét múlva megremeghetnek a kötvénypiac lábai (TőzsdeFórum)
Olyan időszakot élünk, amikor a volatilitás rendkívül alacsony, így a befektetőknek érdemes figyelniük mindenre, ami megmozgathatja a piacokat.
dec. 1
11:10
Robbanás történt a székesfehérvári városházán (vg.hu)
Földalatti vezetékben keletkezett elektromos robbanás a székesfehérvári polgármesteri hivatalnál – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
dec. 1
11:12
Fontos dátumra figyelmeztet a jegybank (vg.hu)
A régi – 2015 előtt kibocsátott – 20 ezer forintos bankjegyekkel már csak az idén év végéig lehet a vásárláskor fizetni, mert 2017. december 31-től a Magyar Nemzeti Bank bevonja azokat a forgalomból – közölte az MNB pénteken.
dec. 1
11:14
Dublin javaslatokat vár Londontól (vg.hu)
A londoni alsóház illetékes szakbizottsága szerint nehéz elképzelni, hogyan kerülhető el a fizikai határellenőrzés visszaállítása az Ír Köztársaság és Észak-Írország között az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnése után.
dec. 1
11:16
Egy fokozattal feljebb kapcsol decemberben a BKK (vg.hu)
Sűrűbben közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai az adventi hétvégéken. A metrófelújítás ellenére az adventi vasárnapokon napközben az M3-as metró is jár Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között.
dec. 1
11:18
Egy ország, ahol 1,6 millió ember adósságát engedik el örökre (Portfolio)
Közel 1,6 millió ember adósságát engedik el Dél-Koreában részben állami, részben banki forrásból, hogy így könnyítsenek az alacsony jövedelműek pénzügyi terhein, és új életet kezdhessenek - írja a BBC. A hitelük elengedését...
dec. 1
11:18
Szárnyal az európai feldolgozóipar (vg.hu)
A várakozásokat meghaladó mértékben rekord közeli szintre emelkedett novemberben az euróövezeti feldolgozóipar teljesítményének a növekedési ütemét jelző BMI mutató a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésében.
dec. 1
11:21
Sűrűbben járnak a budapesti buszok, villamosok és trolik az adventi hétvégéken (Menedzsment Fórum)
Néhány nap még a 3-as metrót is egésznapos műszakra fogja a BKK.
dec. 1
11:23
Röhejesen kevesen kötünk casco-t (Menedzsment Fórum)
Az autósok csupán 18 százaléka dönt úgy, hogy kell még biztosítás a kötelező mellé.
dec. 1
11:24
Kiderült: a magyarok 25%-a számít szegénynek vagy kirekesztettnek (Portfolio)
Tavaly a háztartások jövedelmi helyzete javult, mind színvonala, mind szerkezete pozitív irányban változott - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) háztartások életszínvonalát vizsgáló átfogó kiadványából. Az egy főre...
dec. 1
11:26
Már a Budapest-Belgrád vasút felújítása nélkül is ömlik hozzánk a kínai áru (Portfolio)
A Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság területén található három nagy konténerterminálnál jelentősen nőtt a Kínából érkező import konténeráruk forgalma az idei első 10 hónapban - közölte pénteken a NAV az MTI-vel. Az adatok...
dec. 1
11:36
Új élet nyílik meg a volt közép-afrikai harcosok előtt (GazdaságPortál)
Több mint 1000 volt harcos csatlakozott a közép-afrikai köztársasági békefolyamatot erősítő ENSZ-kezdeményezéshez, melyet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) is támogat. A program üzenete egyszerű: ne vegyél részt az erőszakban, tedd le a fegyvert, és cserébe segítséget kapsz az újrakezdéshez. A résztvevők hivatalos végzettséget
dec. 1
11:42
Év végi hajrá a pénztáraknál (AQUA)
Az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztárakba várhatóan soha nem látott mértékben fizetnek be idén a tagok, azzal együtt is, hogy a béren kívüli juttatások rendszerének átalakulásával jelentősen visszaesett a munkaadói szerepvállalás. A Pénztárszövetség most magán­egészségügyi szolgáltatókkal működne együtt, így idővel többek között ki lehetne fehérí

Keresés