Egyre tudatosabban vásárolnak online a magyarok: a hírleveleken, közösségi médián és árösszehasonlító oldalakon keresztül figyelik az akciókat és naprakész információkkal rendelkeznek arról, mikor érdemes vásárolni. Ezt mutatja az is, hogy az idei Black Friday a korábbinál is nagyobb figyelmet kapott, amit a kereskedők is megéreztek: a brands.hu pé
Már csak két és fél hét, és itt a karácsony. Ilyenkor a családok a szokásosnál jóval többet költenek. Nem csak ajándékokra, de élelmiszerekre is. Becslések szerint egy átlag magyar család nagyjából 24 ezer forintot költ majd idén...
A maximálisan kiszabható börtönbüntetésre ítélték a Volkswagen egykori felsővezetőjét, aki 2014 és 2015 között vezette a német vállalat hatósági szabályozással foglalkozó irodáját. Oliver Schmidt összesen hét év börtönt kapott...
A novemberi 220 milliárd forintos költségvetési hiánnyal az első 11 hónapban már 1639 milliárdra hízott a deficit, ami az éves pénzforgalmi hiányterv 140%-a. Ilyen magas kumulált deficitre 2006-ban volt példa utoljára. A szokásosnál...
Három, Magyarországgal kapcsolatos ügyben is az Európai Bírósághoz fordult az Európai Bizottság, miután a harmadik szakaszba léptette a civil törvény, a felsőoktatási törvénymódosítás, valamint a menekültkvóták elutasítása miatt...
Ma kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni. Ebben segít a Nemzetgazdasági Minisztérium kiva-kalkulátora, hívja fel a figyelmet a tárca közleménye.
Sokszor elhangzik a mondat HR-esek körében, hogy az álláskeresők tekintsenek úgy magukra, mint egy termékre, amit el kell tudni adni a munkaerőpiacon, hiszen saját tudásukat és szakértelmüket kell tudni értékesíteni a munkáltató felé. A hazai munkaerőpiacon minél idősebb valaki, annál nehezebben talál munkát a kialakult negatív sztereotípiák miatt
Soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint napjainkban, így egyértelműen sikeres a kormány koncepciója, hogy segély helyett munkát az embereknek – hangsúlyozta tegnap Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. A 2010-es kormányalakításkor még a munkaerőhiány jelentette a legsúlyosabb kihívást, ezzel szemben ma a 20–
Sörbiciklik ide - hangos romkocsmák oda, a pesti "bulinegyed" lakásárai kitartóan araszolnak fölfelé. A főváros VII. kerületének belső részén nem torpant meg az ingatlanpiaci kereslet, annak ellenére sem, hogy az elmúlt hónapokban sok...
Újabb történelmi csúcsot ért el a bitcoin árfolyama csütörtökön: a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon reggel 14 ezer dollár fölé emelkedett a jegyzés. Huszonnégy órával korábban, szerda reggel még a 12 ezer dolláros rekordszint áttöréséről szóltak a hírek.
Az eurózónában és az Európai Unióban egyaránt 2,6%-kal növekedett a GDP a harmadik negyedévben az Eurostat részletes adatai szerint. A növekedési versenyt Románia nyerte, a sereghajtó pedig Dánia. Az európai gazdaság növekedése kiegyensúlyozott...
Az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított friss fekete- és szürkelistája csak az első lépés volt, amelyet majd egységesen alkalmazandó, súlyos szankciók kidolgozása követ – ígéri Brüsszel.
A Chestnut Health Systems amerikai és nemzetközi Employee Assistance Programmal foglalkozó divízióját, a Chestnut Global Partnerst (CGP) felvásárolta a Morneau Shepell, Észak-Amerika egyik vezető humánerőforrás-tanácsadó és technológiai cége, amely a világ egyik legnagyobb munkavállalói támogatási programokat nyújtó vállalata.
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Mészáros...
Három forintalapú államkötvény aukcióját tartotta ma délelőtt az Államadósság Kezelő Központ és az összesen meghirdetett 50 milliárd forintnyi mennyiségre közel 115 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett be, amelyből végül...
Mások mellett a Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix és Dj Snake is fellép a Balaton Sound fesztiválon, amelyet jövőre július 4-től 8-ig rendeznek meg Zamárdiban.
Az idei harmadik negyedévben a mobiltelefon-előfizetések száma meghaladta a 11,8 milliót, ezen belül a havidíjas előfizetések aránya tovább növekedett.
Végrehajtható a GaranSec Zrt. egyedüli irányításszerzéssel megvalósuló összefonódása a G4S Készpénzlogisztikai Kft., a G4S Biztonságtechnikai Zrt., valamint a G4S Holding Kft. felett, mivel az nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Ismét rekord mélyen van a megtakarításokkal rendelkezők aránya – derül ki az OTP Öngondoskodási Indexéből. Az idei kutatás rávilágított, a magyarok közül kevesebben takarékoskodnak és fektetnek be, mint 5 éve. Bár az átlagkeresetek nőnek, az emberek csak egy része használja ki a plusz pénz nyújtotta lehetőségeket, pedig egy-egy öngondoskodási célú
Az adózás teljes elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti...
Sigmar Gabriel német külügyminiszter az USÁ-tól való távolságtartásra és az érdekalapú német nagyhatalmi politika megvalósítására szólított fel. Berlinnek elemeznie kell az ütközőpontokat, így az orosz szankciók, az iráni nukleáris megállapodás és Jeruzsálem ügyében. Közben egyre nagyobb befolyásra tesz szert a berlini nagypolitikában egy történelm
A munkáltató dönthet úgy, hogy a jövőre nézve egyes képességekre, szaktudásra nagyobb, másokra kisebb hangsúlyt helyez. A minőségi cserének mint munkaviszony-megszüntetési indoknak nem jogszabályi alapja van, hanem a bírói gyakorlatból következik. A jogszabály csupán annyit ír elő a munkáltató számára, hogy a munkaviszony felmondását köteles megindokolni. Mutatjuk, miként kell kivitelezni a…
2018-ban tovább emelkledhet a Masterplast bevétele és profitabilitása, ráadásul az iparági konjuktúra alapján a menedzsment a 2020-as várakozását is megemelte, hangzott el egy mai sajtóeseményen. Milyen volt 2017? A vállalat 2017-re...
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Mészáros...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt javasolta Kínának, hogy inkább a pénzügyi stabilitásra figyeljen, semmint a fejlesztési célokra, miután a regionális növekedési célszámok elérése és a munkahelyek tömeges megszűnésének elkerülése az adósságállomány jelentős növekedéséhez vezetett, különösen a helyi kormányzatok szintjén.
A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak 200 millió forinthoz, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet 125 millió forinthoz jut.
Az adózás teljes elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Az elemzőket meglepve felfelé módosította az euróövezet és az Európai Unió gazdaságának éves összevetésű növekedési ütemét az unió statisztikai hivatala (Eurostat) a harmadik, végleges becslésben.
Hatalmas leépítést tervez a GE energia üzletágában - írja a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. 12 ezer főt bocsátanának el, ami a divízió létszámának 18 százaléka. A már korábban bejelentett reorganizációs...
Leghamarabb jövő év második felében írhatnak ki pályázatot megújuló kapacitások támogatására, a már életbe lépett METÁR feltételeinek megfelelően – hangzott el az EnKon energetikai konferencián.
Bár 10 éve nem látott hiány jött össze az államháztartásban, az NGM szerint rendben lesz a hiánycél, csak megelőlegezik az uniós kifizetéseket. A nyugdíjasoknak is most kellett pluszpénzt utalni, de a bevételek is szépen híznak.
2016 májusában mentem nyugdíjba. Nyugdíjba vonulásom után ugyanott folytattam a munkámat egészen 2017 júliusig,mivel munkáltatóm elhunyt. Szeretném megtudni,hogy jár e nekem a 0,5%-os nyugdíjemelés.