A Belügyminisztérium (BM) közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a gazdálkodó szervezeteknek január 1-jétől kötelező a Cégkapu- szolgáltatás használata. A vállalkozások a Cégkapun keresztül lesznek online kapcsolatban a hivatalokkal, illetve a hivatalok a vállalkozásokkal.
Két érdeklődővel, az International Airlines Grouplla (IAG) és a spanyol Vuelinggel jutottak el a tárgyalások a végső fázisba a Flyniki légitársaság csődje után a cég eszközeiről - jelentette be pénteken a felszámoló. A Reuters értesülései...
Kína olcsó hitellel tesz lekötelezetté egy sor országot, többek között az "Egy út - egy övezet" programban résztvevő partnerek is adósrabszolgaságba csúsznak emiatt - állítja egy indiai akadémikus. Mindez azért érdekes, mert a közép-európai...
Ismét használhatják az autósok az M1-es autópálya és a 83-as út csomópontját – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) pénteken az MTI-t.
Kismértékű gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, de alapvetően nincsenek nagy mozgások. Még Donald Trump történelmi lépése sem mozgatta meg a hangulatot. A pénteki kereskedés félidejéhez közeledve...
Nem került forgalomba a Rossmann magyarországi üzleteiben olyan csokoládékészítmény, amelyben egy németországi vizsgálat baktériumszennyeződést talált - közölte a Rossmann Magyarország. A Das Exquisite márkájú áfonyás fehércsokoládét...
Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban helyi idő szerint pénteken délelőtt aláírta a kongresszus által a héten elfogadott adótörvényt, amely a republikánus párti elnök legnagyobb törvényhozási győzelme elnöksége első évében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei megközelítőleg 1,5 tonna hamis terméket, dohánycsomagoló tasakot és belga adójegyet rejtő küldeményt foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – írja honlapján a NAV.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken elfogadta az újabb szankciókat Észak-Korea ellen, melyek akár a diktatúra gazdaságának összeomlásához is vezethetnek. A testület ráadásul egyhangúan 15:0 arányban szavazott a lépésekre. A japán...
Hagyományos és intelligens megoldásokra épülő támogatási rendszert vezetett be a mobil parkolás megkönnyítésére a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a budapesti Tisztviselőtelepen és a József Attila lakótelepen.
Az idén sokat emlegetett munkaerőhiány egyik nem várt hatása, hogy egyre nehezebb karácsony és szilveszter között munkára ösztönözni a munkavállalókat. Van, aki inkább felmond, hogy elmehessen a szilveszteri buliba. Mit tehetnek a cégek, mielőtt a helyzet kritikussá válik?
Kismértékű gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, de alapvetően nincsenek nagy mozgások. Még Donald Trump történelmi lépése sem mozgatta meg a hangulatot.Minimális felfelé araszolás 2017.12.22...
Orbán Viktor szerint Magyarország nem kapott visszautasíthatatlan ajánlatot az euró bevezetésére, sőt a jelenlegi ajánlat "sovány, szerény, rosszabb, mint az eddigi". A kormányfő erről még péntek reggel beszélt a Kossuth Rádió műsorában....
Pénteken este zárja kapuit a budapesti Ötvenhatosok terén felállított Mikulásgyár, amely az előzetes becslések szerint minden korábbi rekordot megdöntve több mint 140 ezer kilogramm adományt gyűjtött.
Az egész napos mérsékelt gyengülés után a kereskedés legvégére is csak minimálisan tudtak szépíteni az amerikai indexek, így csak annyi jött össze, hogy minimális legyen a mínusz. Máshol nem volt nagy mozgás 2017.12.22 22:13A többi...
Agresszívnak minősítette az amerikai nemzetbiztonsági stratégiát Vlagyimir Putyin elnök pénteken az orosz védelmi minisztérium kibővített kollégiumának ülésén. A tanácskozáson a tárcavezető, Szergej Sojgu bejelentette a szíriai csapatkivonás befejezését.
Az eddigi 120-ról 130 kilométer/órára emelkedhet a sebességhatár a belga autópályák egyes szakaszain 2018 első felében - közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.
A téli hónapokban 30 százalékkal több a szívinfarktus miatti halálozás, mint nyáron és van két időpont télen, az egyik a karácsony, a másik az újév, amikor még 5-10 százalékkal emelkedik a szívinfarktus okozta halálozások száma - hívta fel a figyelmet Maurovich-Horvat Pál kardiológus pénteken az M1 aktuális csatornán.
Nem kíván ötödször is elindulni az elnökválasztáson Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának vezetője, a párt Központi Bizottsága helyette pénteken Pavel Grugyinyint, a Moszkva közelében működő Lenin szovhoz (állami gazdaság) igazgatóját jelölte a jövő évi politikai megmérettetésen való részvételre.
Horvátországban novemberben 12,1 százalékos munkanélküliséget regisztráltak, az októberinél 0,5 százalékponttal nagyobbat, az azonban az egy évvel korábbinál 2,2 százalékponttal alacsonyabbat.
Üzbegisztán éveken át valótlan adatokat közölt a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatottságra vonatkozóan – mondta Savkat Mirzijojev üzbég elnök pénteken, fiktívnek nevezve a túlzó mutatókat.
A jegybank és a piac is 3,9%-os növekedést vár a magyar gazdaságtól az év egészére. Ekkora dinamikára az elmúlt évtizedben csak egyszer volt példa, indokolt tehát az év végi pezsgőbontás. A ritkán látott számok elsősorban azoknak...
Már kész forralt bort is lehet kapni az üzletekben, ezért nyakunkba vettük a várost, végigjártuk a szupermarketeket, és az összes általunk fellelt bort megkóstoltattuk a tesztközönségünkkel. Ők véleményt mondtak, amely alapján összeállítottunk...
Hosszú évek óta nem hallhatta a magyar közvélemény a szociálliberális időszak egyik kulcsszavát, a megszorítás kifejezést. Mindez persze nem véletlen: amióta nem az MSZP és az SZDSZ koalíciós kormánya intézi az ország ügyeit, az adóemeléseket felváltotta az adócsökkentés, az elvonások helyett pedig inkább a hétköznapokat megkönnyítő kedvezmények em
A könyvviteli szolgáltatást végző társaságnak milyen időpontra kell elkészítenie pénzmosás elleni szabályzatát? Hová kell beküldeni? Megjelent-e mintaszabályzat? – kérdezte olvasónk. Dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó válaszolt.
A megszorítások emblematikus figurái – sok más jelzős szerkezet mellett erre a minősítésre is rászolgált a kétezres évek két balliberális kormányfője, Gyurcsány Ferenc és kiválasztott utódja, Bajnai Gordon. Adósság, gazdasági mélyrepülés és káosz maradt utánuk.
Spontán tüntetésbe kezdett csütörtökön az amerikai Ford romániai üzemének több száz dolgozója, akik a következő két évre szóló kollektív munkaszerződéssel elégedetlenek.
Mintegy 355 millió forint értékű hasist, illetve marihuánát találtak a pénzügyőrök egy szerb férfi autójában, amellyel Röszkénél próbált átkelni péntek hajnalban – írja a police.hu.
Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után újból meghonosítja a hagyományos kék brit útlevelet a jelenlegi bordó helyett. A brit belügyminisztérium pénteki bejelentése szerint várhatóan 2019 októberétől kerül forgalomba ismét a kék brit útlevél.
Az év folyamán többször hangoztatott ezer Ikarus autóbuszt szerintem jövőre le tudjuk gyártani - válaszolta Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke a Magyar Hírlap kérdésére. Elindult az Ikarus székesfehérvári üzemében...
Pénteken este zárta kapuit a budapesti Ötvenhatosok terén felállított Mikulásgyár, amely a becslések szerint minden korábbi rekordot megdöntve több mint 140 ezer kilogramm adományt gyűjtött.
Közel 27 éve nem látott mélypontra, négy százalékra csökkent az idén a munkanélküliség, a foglalkoztatottak száma pedig meghaladja a 4,4 millió főt. A foglalkoztatottsági adatok az év egészében kedvező tendenciát mutattak.
A fogyasztási hitelek piaca jelentősen nőtt az idén, a karácsony újabb lendületet adott az áruhitelek, a személyi kölcsönök és a folyószámlahitelek iránti keresletnek, egyben a hitelkártya-használat is bővült. Banki körkép.
A fogyasztási hitelek piaca jelentősen nőtt az idén, a karácsony újabb lendületet adott az áruhitelek, a személyi kölcsönök és a folyószámlahitelek iránti keresletnek, egyben a hitelkártya-használat is bővült - derül ki a kereskedelmi bankoknak az MTI kérdéseire adott válaszaiból.
Az év folyamán többször hangoztatott ezer Ikarus autóbuszt szerintem jövőre le tudjuk gyártani - válaszolta Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke a Magyar Hírlap kérdésére.