Az e-egészségügyi szolgáltatási rendszerben nem lesz szükség arra, hogy valaki elmenjen a rendelőbe gyógyszer felíratni - erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára beszélt kedden az M1 aktuális csatornán.
A SoFi, vagyis a világ egyik legnagyobb P2P hitelezési platformja beadta banki licenc kérelmét az amerikai betétbiztosító társaságnak - számolt be a TechCrunch. A SoFi-t 2011-ben alapították, és egy olyan P2P hitelezési platformot működtet...
Hárommilliárd forintos keretösszeggel indult el az "Élvonal - Kutatói kiválósági program", mely keretében azok a vezető kutatók pályázhatnak, akik a pályázat benyújtását megelőző 10 éves teljesítményük alapján a nemzetközi tudományos...
A budapesti Blaha Lujza tér felújításáról is dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A tervek szerint a jövő év végén kezdődő rekonstrukció 1,8 milliárd forintba kerülne és 2019 végére fejeződne be. A felújítás része a városrész...
Csaknem százmilliárd forint megtakarítást ért el a magyar gazdaság a kartellek felderítésével és büntetésével öt év alatt. Ebben szerepet játszik a hajnali rajtaütés, amelynél a Gazdasági Versenyhivatal szerint a közérdek megelőzi az eljárás alá vont vállalkozás magánérdekét.
Jövőre a kormány a GDP 4,7 százalékát fordítja támogatások, illetve adókedvezmények formájában a családok támogatására, ez az összeg európai uniós összehasonlításban is kimagaslóan magas érték – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Sokan tévesen azt hiszik, hogy a Lyme-kór emberről emberre terjed, emiatt félnek azoktól, akik ezzel a betegséggel küzdenek. Az érintettek közül ezért többségben vannak, akik nem merik felvállalni a Lyme-kórt a munkahelyükön, attól tartva, hogy kirúgják őket. Ha munkaképtelenné tesz valakit a Lyme-kór, akkor nem számíthat szociális ellátásra, leszázalékolásra, egyáltalán bármilyen jövedelemre.…
A kormányzati intézkedések hatására idén jellemzően visszaesett a munkáltatói szerepvállalás az önkéntes egészségpénztári tagdíj-befizetésekben, ezzel párhuzamosan viszont erősödik az egyéni öngondoskodás. A Patika-csoport 2017. első negyedéves adatai egyértelműen mutatják a hangsúlyeltolódást: közel 37%-kal bővültek az egyéni befizetések.
Az e-egészségügyi szolgáltatási rendszerben nem lesz szükség arra, hogy valaki elmenjen a rendelőbe gyógyszer felíratni – ecsetelte Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Az elmúlt években hullámvasúton volt az OTP árfolyama és ezzel együtt az elemzői célárak is. Összegyűjtöttük a fontosabb állomásokat. 2007-2008-ban az HSBC 12 308 forintos célára volt a legmagasabb, aztán a válság hatására meredeken...
A 2008-as pénzügyi válság után a Wall Street szereplőit arra kényszerítette a felügyelet, hogy elég céltartalékot képezzenek ahhoz, hogy akár masszív veszteségeket is képesek legyenek túlélni egy újabb válság esetén anélkül, hogy...
Tartósan bővül a magyarországi jármű- és autópiac, tavaly a személyautóknál 25 százalékos volt a bővülés, az idei év első négy hónapjában pedig 19 százalékos emelkedés következett - derül ki a Magyar Lízingszövetség és a fennállásának 15. évfordulóját idén ünneplő GÉMOSZ közleményéből. A szervezetek szerint tartósan emelkedő pályára állt az új autó
2017 júniusától új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) annak érdekében, hogy a szakmával szorosabb együttműködés jöhessen létre olyan kulcsprojektek kapcsán, mint amilyen a turisztikai országmárka kialakítása is.
Ma is esnek a Mészáros papírok: a Konzummal 10-15 százalék mínuszban kereskednek, az Opimust viszont adnák vég nélkül. Emelkedik az OTP, kissé az olajár is feljebb van. Amerikában eséssel indítottak a nagy netes kedvencek, de nap közben megjöttek a vevők, így csak mérsékelt mínuszok lettek. A Tesla még emelkedni is tudott.
Áprilisban felgyorsult a mezőgazdasági termelési árak növekedési üteme: 4,1 százalékos volt az éves drágulás a márciusi 1,4 százalékot követően - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elmúlt napok esése után ma már némi felpattanás látszódik a főbb nyugat-európai tőzsdéken, míg a magyar börzét egyelőre az iránykeresés jellemzi. A blue chipek közül az OTP mutatja a legnagyobb emelkedést, miután jelentős céláremelés...
7 év alatt segélyalapú gazdaság helyett sikerült "megágyazni" a munkaalapú gazdaságnak, a foglalkoztatás Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül, valamint 2010 óta a harmadik legnagyobb mértékben növekedett a minimálbér - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
Az Európai Parlament kedden várhatóan megszavazza, hogy a műszaki cikkek energiahatékonyságát jelző energiacímkéken a jövőben ismét a 2010 előtt alkalmazott besorolási rendszert kell majd használni. Ezzel tulajdonképpen saját hibáját...
Az eddigi legátfogóbb statisztikai kiadványát jelentette meg az MNB a háztartások vagyonáról és finanszírozási folyamatairól. Kiderült: a magyar háztartások bruttó vagyona GDP-arányosan magasabb, mint Lengyelországban, Csehországban...
Budapest XI. kerülete hosszú évek óta a lakásvásárlók egyik nagy kedvence, legyen szó akár saját lakhatási céllal történő, akár befektetési célú vásárlásról. A rendkívül sokszínű kerületben ráadásul nem csak a lakótelepek...
A Simple fizetési rendszer leállása miatt akadozhat a bankkártyás fizetés a kereskedőknél. UPDATE:Olvasónk szerint már újra hazsnálható a Simple fizetési rendszer.UPDATE2:Az OTP is válaszolt kérdésinkre:Kora reggel valóban...
Általános erősödés jellemzi a hazai építőipart. Az elmúlt évek statisztikái, és a Swedsteel-Metecno szakembereinek saját tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy a lakóingatlanok, mezőgazdasági épületek mellett az ipari csarnokok építése iránt is fokozott igény mutatkozik. Utóbbiak esetében 2013. óta, évről-évre meghaladja a 300 milliárd Forintot
Az elmúlt napok esése után ma már némi felpattanás látszódik a főbb nyugat-európai tőzsdéken, míg a magyar börzét egyelőre az iránykeresés jellemzi. A blue chipek közül az OTP mutatja a legnagyobb emelkedést, miután jelentős céláremelés...
Az eddigi legátfogóbb statisztikai kiadványát jelentette meg az MNB a háztartások vagyonáról és finanszírozási folyamatairól. Kiderült, a budapesti és a vas megyei háztartások számítanak a legvagyonosabbnak Magyarországon. A hazai háztartások...
Áprilisban felgyorsult a mezőgazdasági termelési árak növekedési üteme: 4,1 százalékos volt az éves drágulás a márciusi 1,4 százalékot követően – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vannak olyan civilek, akik kiélezett helyzetben szembeszállnak a terroristákkal vagy másokat mentenek meg. Ők a terrorellenes harc hétköznapi hősei, akik komoly meglepetést tudnak okozni a merénylőknek - az Index összefoglallója.
Budapest XI. kerülete hosszú évek óta a lakásvásárlók egyik nagy kedvence, legyen szó akár saját lakhatási céllal történő, akár befektetési célú vásárlásról. A rendkívül sokszínű kerületben ráadásul nem csak a lakótelepek...
Saját részvényeket vett tegnap az OTP. Tegnap 137 276 darab OTP-törzsrészvényt vásárolt az OTP 8 915 forintos átlagáron, vagyis összesen 1,22 milliárd forintért vett saját részvényeket a bank. A tranzakció után a törzsrészvények...
A nemzetközi részvénypiacokon mást sem láttunk csak új történelmi csúcsokat, szárnyaló részvényeket, főként az Egyesült Államok technológiai szektorában voltak kiemelkedő teljesítmények. Azonban a rali nem tarthat örökké és...
A magyar kockázatitőke-piac a Jeremie alapok 2010-es indulásával indult be Magyarországon, és bár a befektetési időszak már lezárult, a Jeremie alapok érdemi értékelését 2024 körül lehet majd megtenni - mondta Bernáth Tamás, az MFB...
Európában majdnem minden második ember vitatkozik arról a partnerével, hogy a villany égve maradjon-e a lakás bizonyos helyiségeiben. Ezt állapította meg az E.ON egy európai felmérésben, melyben mintegy 8000-en vettek részt.
Mozgóbankot hozott létre a K&H, amely az ország bármely részén bevethető. A konténerből kialakított, két munkaállomásos egység teljesen készpénzmentesen működik. A projekt célja, hogy igény esetén könnyen telepíthessék olyan helyre...
Felgyorsítja a kormány annak a csokoládégyárnak az engedélyezési ügyeit, amelyet a háború elől Magyarországra menekülő Bassam Ghraoui szíriai üzletember épít Hatvanban. Az üzem 540 főt tud majd foglalkoztatni - írta a hvg.hu.
Akár egészben egy jelentkezőnek vagy részekre bontva több vásárlónak is eladná a General Electric a magyarországi fényforrásüzletágát. A lépés mintegy ötezer munkavállalót érint, de az amerikai vállalat a jelek szerint más üzletágaihoz nem nyúlna hazánkban.
Nem csak az országból vándorolnak ki a magyarok, van, aki úgy dönt, hogy a fejletlenebb megyéből a magasabb jövedelmet és jobb életkörülményeket biztosító régióba költözik.