A kgfb éves díja átlagosan 50 ezer forint fölé emelkedhet idén januárban az alkuszok szerint - hangzott el az RTL Híradóban. Március 5-én, kedden lesz a Portfolio Biztosítás 2019 konferenciája, ne maradjon le róla!
Az amerikai elnök nem utazik el a január 21-én kezdődő davosi világgazdasági fórumra. Donald Trump csütörtökön - útban az amerikai-texasi határhoz - Twitter-üzenetben közölte ezt, A demokratáknak a határbiztonság ügyében tanúsított...
Theresa May szerint a brit EU-tagság megszűnése "példátlan" lehetőségeket kínál Nagy-Britannia és Japán kereskedelmi és beruházási kapcsolatainak fejlesztésére. A japán autógyárak azonban ezt kicsit másképp látják. A brit kormányfő...
Az Európai Uniónak erősítenie kellene a fellépését a költségvetési forrásokat érintő csalások és szabálytalanságok ellen, az ezek felderítésére szolgáló jelenlegi rendszert ugyanis komoly hiányosságok gyengítik - írta friss jelentésében...
A heves nemzetközi tiltakozások ellenére beiktatták hivatalába csütörtökön Nicolás Maduro venezuelai elnököt, aki ezzel immár második hatéves államfői mandátumát kezdte meg. A venezuelai elnököt tavaly májusban választották újra...
Vörös kód figyelmeztetést adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtök estétől a nagy hideg miatt.
Vörös kód figyelmeztetést adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtök estétől a nagy hideg miatt. A tárca a kormany.hu-n közölte:...
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Mol együttműködésének célja az ipari igények és az egyetemi lehetőségek még hatékonyabb összehangolása.
Sikeres zártkörű tőkebevonást követően a mai nappal megkezdődött a kereskedés a CyBERG Corp. Nyrt., a KAJAHU étterem- és technológiai franchise tulajdonosa részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott BÉT Xtend piacán. Rózsa Balázs vezérigazgató és Szabó Erik vezérigazgató-helyettes, a BÉT hagyományainak megfelelően, a New
A budapesti lakásárak növekedése nemzetközi összehasonlításban a harmadik leggyorsabb volt tavaly a harmadik negyedévben - derül ki a Knight Frank globális lakáspiaci indexéből
Az év elejétől nem kell járulékot fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak, csak a 15 százaléknyi személyi jövedelemadót - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az Echo Tv adásában.
Míg a 2018. évi rendszerterhelés szinte minden időszakban - legyen szó akár csúcs vagy minimális villamos teljesítményigényű időszakról - meghaladja a 2017-es évben tapasztalt értékeket, a hazai erőműpark által megtermelt bruttó villamos energia mennyisége jelentősen csökkent tavaly 2017-hez képest - hívta fel a figyelmet blogjában Aszódi Attila, a
Stabil hitelképességi helyzetben kezdik a 2019-es évet Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságai, de számolniuk kell azzal is, hogy a külső környezet az idén kedvezőtlenebb lesz a tavalyinál - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett átfogó térségi helyzetértékelésében.
Több mint 8 millió forint bírsággal zárult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok téli élelmiszerlánc-ellenőrzése, de a vizsgálatok túlnyomó többsége nem talált szabálytalanságot.
Több éve főállású munkaviszonyom mellett másodállásban is dolgozom (EV, fordító vagyok). Szeretnék érdeklődni, hogy a másodállásban szerzett jövedelmem a nyugdíj összegének kiszámításakor is figyelembe veszik.
Míg a 2018. évi rendszerterhelés szinte minden időszakban - legyen szó akár csúcs vagy minimális villamos teljesítményigényű időszakról - meghaladja a 2017-es évben tapasztalt értékeket, a hazai erőműpark által megtermelt bruttó villamos energia mennyisége jelentősen csökkent tavaly 2017-hez képest - hívta fel a figyelmet blogjában Aszódi Attila, a
Vénába ültetett kicsin, 3D nyomtatású szivacskával csökkentenék a kemoterápia mellékhatásait, többek között a hajhullást és a hányingert. Az eddig állatokon tesztelt eszköz klinikai próbáit tervezik amerikai tudósok - írta a BBC hírportálja.
Mindhárom nagy európai hálózatos légitársasági csoport növelni tudta utasforgalmát 2018-ban az előző évihez viszonyítva, a Lufthansa-csoport megőrizte vezető pozícióját a kontinensen - derül ki a társaságok honlapján közzétett éves utasforgalmi statisztikákból.
Magasabb szintre kell emelni a már most is jól működő magyar-német gazdasági, technológiai és innovációs együttműködést - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berlinben a német szövetségi kormány közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős miniszterével, Andreas Scheuerrel folytatott megbeszélése utá
Az elemzői konszenzus szerint idén a világgazdasági növekedés lassulni fog, azonban a mindennapokban ez még nem válik érezhetővé. Ugyanakkor több olyan kockázati tényező van, amelyek közül bármelyik okozhat a vártnál nagyobb mozgást a pénzpiacokon. Az alábbiakban ezekről olvashattok.
Március 16-ra tűzte ki a szlovák államfőválasztás első fordulójának időpontját a pozsonyi törvényhozás elnöke, Andrej Danko, a döntést a parlament honlapján hozták nyilvánosságra csütörtökön.
Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly - mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hivatal évindító sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Januártól elindult az úgynevezett járműszolgáltatási platform, ahol ingyen lekérdezhetőek a hazai gépjárművek legfontosabb adatai. A megkérdezett szakemberek szerint a lehetőség sok autótulajdonosnak okoz majd kellemetlen meglepetéseket.
Nem változott 2017-ben az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos díjterhelése, viszont bőven akadtak olyan pénztárak, amelyek drágultak és olyanok is, amelyek olcsóbbak lettel - derül ki az MNB napokban közzétett adataiból. A változás...
Az elvi lehetősége sincs már meg a négyszáz óra túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést – értesült a Magyar Idők.
A részvénypiacok, különösen Amerikában gyakorlatilag minden idők legrosszabb decemberi teljesítményét nyújtották, a hónap eleje és karácsony között összeomlottak. Ez az október óta tartó esés túlzott felgyorsulásának tűnt, azonban egyre több okot látunk, és ezek egy része idén is nyomás alatt tarthatja a piacokat.
A világ egyik vezető élelmiszergyártója, a Mars új szakembert bízott meg közép-európai vezetői csapatának irányításával. Brian Ayling Stéphanie Le Béchecet váltja a Mars közép-európai igazgatói pozíciójában. Brian Ayling mostanáig a Mars dél-afrikai igazgatójaként dolgozott. Stéphanie Le Béchec karrierje következő állomásaként a Regional Food Presi
A német autógyárak szakszervezetisei vesézték ki, miért káros az új túlóratörvény. Az önkéntesség értelmezhetetlen, sokan addig túlóráznak, míg betegek nem lesznek, így meg valaki más túlórájára lesz majd megint szükség.
A Magyar Idők úgy tudja, az elvi lehetősége sincs meg a négyszáz túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést. A Liga Szakszervezetek felmérése szerint nem...
Napirendre tűzik a magyarországi helyzet kérdését január 30-án az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén - döntött csütörtökön a képviselőtestület házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Konferenciája.
Többoldalú együttműködés keretében tisztázza az Országos Atomenergia-hivatal, hogy az új paksi nukleáris blokkoknak milyen követelményeknek kell megfelelniük.
Saját oldalt indíthatnak kedvenc témájuk összegyűjtött híreivel a Filter.hu látogatói. A magyar fejlesztésű hírgyűjtő platform segít megkeresni a hazai és külföldi cikkeket, amelyeket a felhasználó elmenthet egyéni használatra, vagy akár meg is oszthat és megvitathat másokkal a felületen. Az új funkcióval a hírkeresés a jövőben közösségi élménnyé v
A MÁV-HÉV esőbeállókat telepített a H5-ös HÉV-vonalon Budakalász-Lenfonó és Pomáz megállókba. A MÁV közleménye szerint folyamatos az előkészítés valamennyi HÉV-vonalra vonatkozóan. 2019 első negyedévében Szentistvántelepen...
Összehangolná az ipari és az egyetemi szféra igényeit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a MOL által kötött új stratégiai megállapodás. Az együttműködés két fő területre fókuszál: az innovatív szakmai és üzleti együttműködések a kutatások terén, illetve a szakemberek utánpótlása. A MOL, Magyarország egyik legvonzóbb munkahely
A kínai kormány azt tervezi, hogy "6-6,5%-osra" módosítja idei növekedési célját a tavalyi "6,5% körüli" szintről - értesült a Reuters kormányzati forrásból. Bár a számokat nem kell komolyan venni, a lépés mégis csak azt jelzi, hogy...
Hulladékgazdálkodás divíziót hoz létre az Alteo csoport, a lépés célja, hogy a társaság tovább bővítse eddigi jelenlétét az energetikai célú hulladékhasznosítási piacon. Az új divízó az Energiatermelés és Energetikai Szolgáltatások...
Az ötödik napja emelkedtek tegnap sorozatban az amerikai indexek, pedig több profit warning is érkezett. Ázsiában szintén jó a hangulat ma reggel és Európában is mérsékelt emelkedéssel kezdődött a nap. A kereskedelmi háború és a Brexit...