Szombat estig a Kárpát-medencébe eleinte száraz, majd ismét nedvesebb levegő érkezik, ezért átmeneti szünet után délnyugat felől beborul az ég, és szombat este dél felől havazás kezdődik.
Lefelé lógott ki a sorból a Morgan Stanley negyedik negyedéves eredménye a nagy amerikai bankok közül, miután egy részvényre jutó tisztított eredménye 0,73 dollár lett a várt 0,89 dollárral szemben.
Mi jut eszedbe akkor, amikor beleharapsz egy Big Mac szendvicsbe? Hát nyilván az árfolyamelmélet, és hogy miért ennyire túlértékelt a dollár a forinttal szemben. A legfrissebb Big Mac Index (ilyen McMenüt sajnos még nem lehet kérni) szerint...
A világon 2,1 millió elektromos autót adtak el tavaly, az idén pedig várhatóan 2,7 milliót - véli a CAM német autóipari kutatóintézet. Az elektromos autók aránya az összes eladott kocsihoz képest az idén várhatóan mintegy 3,1 százalékra...
Erősödésben vannak a Wall Street vezető részvényindexei pénteken miután arról hallani, hogy a kínaiak hajlandók letenni a fegyvert a kereskedelmi háborúban. A pletykák hallatán gyakorlatilag az összes Dow-komponens árfolyama emelkedik....
Az elmúlt napokban több fontos telefonhívást is bonyolított Theresa May brit miniszterelnök, aki próbálja megpuhítani az EU vezetőit, hogy valami engedményt csikarjon ki a Brexit-megállapodásban. A politikus beszélt már Angela Merkellel...
A klímaváltozás Németország egyik legnagyobb folyóját is fenyegeti, a Rajna vízszintje nyáron egyszer már kritikusan lecsökkent, ami már csak azért is óriási probléma, mert ez egy nagyon fontos vízi útvonal autóalkatrészek, élelmiszerek és egyéb termékek szállításához az egyes gyárak és termelési egységek között.
Minden eddiginél több, összesen 3,1 millió darab gumiabroncsot értékesítettek Magyarországon a gyártói képviseletek a gumiabroncs nagy- és kiskereskedőknek, ami 9,7%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A gumiabroncs értékesítés bővülése jól jelzi a magyar gazdaság bővülését is és regionális összehasonlításban is kiemelkedőnek tekinthető.
Rontotta idei és jövő évi növekedési előrejelzéseit a Bank of Italy, és az olasz jegybank azt is elismerte, hogy valószínűleg recesszióba süllyedt 2018 végére a gazdaság. A tavalyi év második felét az olasz kormány és az Európai...
Rövid távon 315 körül lehet a forint korrekciójának alja, hosszabb távon viszont az egyensúlyi szint továbbra is 320 körül van - állapítják meg heti elemzésükben a Raiffeisen Bank szakemberei. Az elemzők szerint az MNB márciusban léphet...
A nyugdíjba vonulás szigorú szabályai szerint 2019-ben is csak a teljes nyugdíjkorhatár betöltésétől állapítható meg öregségi nyugdíj, mivel a korai nyugdíjba vonulási lehetőségek már évekkel ezelőtt megszűntek. Csak egy kivétel...
Nagyon jó hangulatban voltak ma a tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról érkező hírek hatására, a német index fontos szintet lépett, az amerikai mutatók is egy százalék feletti emelkedésben vannak. Itthon a BUX-ot végül visszahúzta az OTP megtorpanása, de a nap elején újabb csúcsot döntött a papír.
Profitfigyelmeztetést adott ki pénteken a Ryanair, Európa legnagyobb diszkont légitársasága a korábban jelzettnél alacsonyabb adózott nyereséget vár a március 31-ével záruló pénzügyi év végére.
Sikeresnek ítélte a pénteki kétórás figyelmeztető sztrájkot az Audi-dolgozók szakszervezete, ugyanis a beosztott dolgozók 100 százaléka részt vett benne - mondta a Népszavának az érdekképviselet elnöke. Azok is részt vettek a mai sztrájkban...
Aki megteheti, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonul és csak a családi feladatainak él, annak jó lehetőség lehet a Nők40 program, aki azonban nem akar sok pénzt bukni, jobban teszi, ha pár évvel tovább dolgozik. A harmadik opció, hogy nyugdíjba vonulunk, de tovább dolgozunk mellette - a megoldást akár úgy is intézhetjük, hogy nem szólunk ról
A Magyar Nemzeti Bank hétmillió forintra bírságolta a Nyugat Takarék Szövetkezetet pénzforgalmi jogszabálysértések miatt - közölte MNB pénteken a honlapján.
Elkészült a tervezett felújítás és pályaépítés az M2-es autópályán, de az utat teljes szélességében csak ősszel vehetik birtokba az autósok, most ugyanis kezdődik a jobb pálya felújítása - írja közleményében a Nemzeti Infrastruktúra...
Elfogadta egy szigetszentmiklósi helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását, egy tihanyi helyi rádiós és négy kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi hasznosítására vonatkozó pályázati felhívás tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eheti ülésén. Műsorelőzetesek sorozatosan szabálytalan időzítése miatt
Február végén kerülhet sor Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető második személyes találkozójára - jelentette be pénteken a Fehér ház. A helyszín egyelőre nem ismert, ahogy a pontos dátum sem. Az utóbbi...
Eredménytelenül zárult a debreceni főpályaudvar megvalósítására kiírt második közbeszerzési eljárás is, mivel a legjobb ajánlat szerinti kivitelezési költség meghaladta a rendelkezésre álló fedezetet - közölte az önkormányzat...
Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A Hitachi felfüggesztette 28 milliárd dolláros brit atomerőmű-építési projektjét, amiben értesülések szerint a Brexit-ügynek is lehetett szerepe. A japán társaság az ügyhöz kapcsolódóan 2,8 milliárd dolláros veszteségleírásra kényszerül, ezzel együtt - bár erre állítólag maga a menedzsment is hajlik - egyelőre nem törölte a projektet, és folytatná
Határozatlan idejű sztrájkba léptek péntek délután a barcelonai taxisok, miután a katalán kormány nem fogadta el az alternatív közösségi személyszállítás (Uber, Cabify) korlátozására vonatkozó összes követelésüket.
Erősödtek a Wall Street vezető részvényindexei pénteken miután arról hallani, hogy a kínaiak hajlandók letenni a fegyvert a kereskedelmi háborúban. A pletykák hallatán gyakorlatilag az összes Dow-komponens árfolyama emelkedett.Itt a vége...
A versenytilalmi megállapodásokkal kapcsolatban rengeteg érdekes kérdés, élethelyzet felmerül, ezek nagy részével már biztosan minden HR-rel foglalkozó szakember találkozott. Ma egy olyan problémáról írok a versenytilalom kapcsán, amiről kevesebb szó esik, de jó példa arra, hogy időnként a papíron hibátlannak tűnő megállapodások teljesen egyszerű é
Hosszú várakozás után megnyílt a kibővített Fitlife Cukormentes Cukrászda a budapesti Király utcában. Az immár 27 férőhelyes cukrászdában bárki kényelmesen elfogyaszthatja kedvenc süteményét. A vendégek az egészséges életmód jegyében akár szobabiciklizhetnek is január 18-án és 19-én.
Az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói hangulat januárban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
Az ételek nyomtatása egyelőre kuriózum, távolról sem bevett gyakorlat. Egy amerikai fejlesztő fel szeretné gyorsítani a folyamatokat, és az ételeket nemcsak kinyomtató, hanem lézerrel meg is főző 3D nyomtatót épített.
A Hitachi felfüggesztette 28 milliárd dolláros brit atomerőmű-építési projektjét, amiben értesülések szerint a Brexit-ügynek is lehetett szerepe. A japán társaság az ügyhöz kapcsolódóan 2,8 milliárd dolláros veszteségleírásra kényszerül, ezzel együtt - bár erre állítólag maga a menedzsment is hajlik - egyelőre nem törölte a projektet, és folytatná
Gondoltad volna, hogy legalább 50 éve létezik már olyan fegyver, mellyel észrevehetetlenül szívrohamot lehet előidézni a gyanútlan áldozatban, minden nyom nélkül? Vagy esetleg azt, hogy egy ürüléknek látszó kupac CIA-s rádióadót rejthet?...
Rendszertani besorolás A borsó-aknázólégy, a Liriomyza huidobrensis Blanchard (1926), az ízeltlábúak (Arthropoda) törzse, rovarok (Insecta) osztálya, kétszárnyúak (Diptera) rendjének Agromyzidae családjába tartozó Liriomyza genusba sorolható.
A munkavállalók széles rétegeiben nincs jelen az az elégedetlenség, amelyet az ellenzéki pártok, civil szervezetek próbálnak felkorbácsolni – hangsúlyozta Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő.
Magyarországon egy átlagfizetésből több csirkemellet lehetne venni, mint egy osztrák átlagfizetésből Ausztriában. Az persze már más kérdés, hogy Szlovákiában és az Egyesült Királyságban az ottani átlagfizuból még több csirkére...
Európában Magyarországon a legnagyobb az exporton belül a high-tech aránya, ami azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások képesek a 21. századi technológia használatára, a magasabb hozzáadott érték előállítására - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
Bezár a Zuglóban található Récsei Center bevásárlóközpont, miután annak helyén hamarosan korcsolyapálya épül - írta meg a 444.hu. A Thököly és a Dózsa György út kereszteződésétől nem messze található komplexumból az üzleteknek...
Jelentősen csökkenthető a háztartások villamosenergia felhasználása LED-es fényforrásokkal – mondta az InfoRádiónak Nagy János. A Magyar Világítástechnikai Társaság elnöke azonban hozzáfűzte: az áramszámla felét biztosan senki sem képes megtakarítani azzal, ha a hagyományos fényforrásokat odahaza kicseréli LED-ekre.
Egyre több belső kerület adóztatja különböző módon a rövid távra kiadott lakásokat, ám ez inkább csak az önkormányzat bevételeit növeli, a befektetőket nem tántorítja el.
A szélesatka a pókszabásúak (Arachnida) osztályában az Acari, vagyis atkák alosztályába, a Prostigmata rendbe és a fonallábú atkák (Tarsonemidae) családjába tartozik. A fonallábú atkák családjába tartozó fajok a világ minden táján elterjedtek.
Több millió forintra is rúghat, ha valakit síbaleset ér külföldön. Idén átlagosan 820 forint a síbiztosítás napidíja. A Netrisk.hu adatai szerint a külföldre induló síelők naponta átlagosan 820 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon eddigi időszakában. Ez az összeg mintegy 8 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél.