2019. december 10. kedd

dec. 10
12:33
Így egyszerűsödnek a közigazgatási eljárások (ProfitLine)
Mintegy hétszáz közigazgatási eljárás egyszerűsítését teszi lehetővé a fővárosi és a megyei kormányhivatalok működését megváltoztató, sarkalatos passzusokat is tartalmazó törvénymódosítás, amelyet kedden 134 igen, 53 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadott el a Ház.
dec. 10
12:39
Ennyi volt: kinyírta a brit gazdasági növekedést a Brexit körüli bénázás (Piac és Profit)
Leállt a brit hazai össztermék növekedése az októberrel zárult három hónapban, és októberben is stagnált a brit gazdaság teljesítménye havi összevetésben.
dec. 10
12:39
E-személyivel is átvehető a levél (AQUA)
A Magyar Posta Zrt. megérkezett a Xxi. századba, az elektronikus kézbesítő rendszer bevezetése új korszakot jelent a postai szolgáltatások körében – jelentette ki Bártfai-Mager Andrea.
dec. 10
12:45
Rákapcsolt megint a forint a fontos kamatdöntések előtt (Portfolio)
Érezhető gyengüléssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, így szép lassan megint eltávolodunk a 330-as lélektanilag fontos szinttől. A következő napok jegybanki döntéseinek zivatarában az lesz a kérdés, merre lendülhet ki innen a forint, visszatérünk a történelmi mélypont környékére vagy marad még esély a 330-as szint áttörésére.
dec. 10
12:54
Az autósok kárára döntöttek az oligarchák - Gondoskodtak a drágább benzinről (NRGreport)
Előzőhét csütörtökön ültek össze Bécsben a világ olajnagyhatalmai, és akciójukat több mint 5 százalékos kőolajár emelkedés koronázta. További termelésvisszavágásról döntöttek, továbbá a szaúdiak továbbra is kvótájuk alatt fognak termelni ígéretük szerint 2020 első negyedévében. A gázolaj kiskereskedelmi ára hamarosan lekövetheti a nyersolaj jegyzés
dec. 10
12:57
Több mint kétszeres túljegyzés az első megújulóenergia (METÁR) tenderen (Portfolio)
Az első megújulóenergia-tenderre beérkezett pályázati igények meghaladják a meghirdetett energiamennyiség kétszeresét, ez azt jelzi, hogy egyre kevesebb támogatásra van szükség a megújuló energia alapú áramtermeléshez - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 10
13:21
Konfliktusokkal jár, de megéri a purpose alapú működés (Kreatív Online)
A HPS nemcsak márkaépítéskor, hanem cégen belül is törekszik a purpose based gondolkodásmódra. Akkor is, ha ez több munkával jár.
dec. 10
13:23
A női egészség védelmét tűzi zászlajára a Ringier Axel Springer (Kreatív Online)
Szűrőkampánnyal indul januárban a Női Egészség Éve.
dec. 10
13:25
Így lehet 2019-ben 220 ezer példányt eladni egy magazinból (Kreatív Online)
A GLAMOUR titka, hogy 15 éve folyamatosan a nőkre figyelnek és szüntelenül ontják az új tartalmi ötleteket.
dec. 10
13:33
Új magyar Leopard-tankok: félelmetes ragadozó vagy fogatlan oroszlán? (Privátbankár)
2023-tól érkeznek Magyarországra az új Leopard-tankok. Előtte jön néhány régebbi is. Mindez első körben nagyjából 350 millió euróért. Nagy kérdés, hogy mit kapunk ezért: az ütőképes páncéloserő-fejlesztés első lépését, vagy csak néhány fogatlan oroszlánt? Külsős szakértőnk cikke.
dec. 10
13:33
Ki gondolná: ez lesz a leharcolt gumiabroncsokkal (Pénzcentrum)
Európában a használt gumiabroncsok 92 százalékát újrahasznosítják, Magyarországon 85 százalék ez az arány - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség. Az Európai Gumiabroncs és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) által december...
dec. 10
13:39
Az Y generáció már a lakásügyeit is a mobiljáról intézné (Piac és Profit)
Mindent egy helyről, minél „zöldebben” és gyorsabban – így foglalható össze a Fundamenta egyetemisták számára kiírt pályázatának nyertes koncepciója. A verseny győztes csapata, a Foxes a napokban vehette át az elsőknek járó elismerést Tátrai Bernadettől, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatójától.
dec. 10
13:39
Ausztriában csökkent az idén a forgalomba helyezett személygépkocsik száma (ProfitLine)
Novemberben 1,4 százalékkal, januártól novemberig pedig 4,7 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma Ausztriában az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria kedden publikált jelentése szerint.
dec. 10
13:39
ITM-államtitkár: Növekedési feltétel a fejlett közlekedés Európa és Ázsia között (AQUA)
Mosóczi László hangsúlyozta, Magyarország a digitális átalakulástól várja a növekvő közlekedési igények kiszolgálását, és bízik abban, hogy ezzel a környezet terhelése is mérsékelhető.
dec. 10
13:45
Az Y generáció már a lakásügyeit is a mobiljáról intézné (Privátbankár)
Mindent egy helyről, minél „zöldebben” és gyorsabban – így foglalható össze a Fundamenta egyetemisták számára kiírt pályázatának nyertes koncepciója. A verseny győztes csapata, a Foxes a napokban vehette át az elsőknek járó elismerést Tátrai Bernadettől, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatójától.
dec. 10
13:45
Budapest felkerült a kínai konténeróriás térképére (AQUA)
A Rail Cargo Hungaria szorosabb kapcsolatot igyekszik kialakítani a nagy kínai tengeri és szárazföldi szállítmányozócégekkel.
dec. 10
13:48
Gyümölcsös pezsgőkkel rukkolt elő a Varga Pincészet (Agrofórum)
A Magyarországon évente 14 millió palack bort értékesítő badacsonyörsi Varga Pincészet mostantól nemcsak borokat, hanem prémium pezsgőket is készít. Több éves tapasztalatgyűjtés, kísérletezés eredménye a Friss Aranymetszés Extra Dry gyümölcsös pezsgőcsalád, amit az elmúlt évek egyik legkedveltebb fajtája az Irsai Olivér, illetve a szintén népszerű
dec. 10
13:57
Az Y generáció már a lakásügyeit is a mobiljáról intézné (Menedzsment Fórum)
Mindent egy helyről, minél „zöldebben” és gyorsabban – így foglalható össze a Fundamenta egyetemisták számára kiírt pályázatának nyertes koncepciója. A verseny győztes csapata, a Foxes a napokban vehette át az elsőknek járó elismerést Tátrai Bernadettől, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatójától.
dec. 10
14:09
Videó: ezzel ravasz módszerrel razziáznak a zsaruk a pesti utakon (Pénzcentrum)
Jelzés nélküli autókkal ellenőrzi a budapesti forgalmat a rendőrség. Eddig 72 sofőrt kaptak el, és büntettek meg valamilyen szabálysértésért. Hat napon keresztül civil autókból ellenőrizték a szabálytalankodó sofőröket...
dec. 10
14:09
Válság van az építőiparban! Termelői válság (Portfolio)
Budapest egyértelműen felkerült a legnépszerűbb turistacélpontok listájára, ami a hazai szállodapiacra kifejezetten kedvező hatást gyakorol, mégsem teljesen egyértelmű, hogy egy most elindított hotelprojekt a befektetők által elvárt megtérülési számokat fogja-e hozni. A telekárak és az építési költségek nagyarányú emelkedése ugyanis ezt a területet
dec. 10
14:15
Megszavazták Áder János 100 százalékos fizetésemelését (Menedzsment Fórum)
Az új szabályozás értelmében Áder János egyetlen hónap alatt többet fog keresni, mint egy szociális dolgozó egy egész évben.
dec. 10
14:15
Több mint kétszeres túljegyzés az első megújulóenergia tenderen (Portfolio)
Az első megújulóenergia-tenderre beérkezett pályázati igények meghaladják a meghirdetett energiamennyiség kétszeresét, ez azt jelzi, hogy egyre kevesebb támogatásra van szükség a megújuló energia alapú áramtermeléshez - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 10
14:17
Egyetlen ábrán megmutatjuk, mennyi pénz ömlött most a nyugdíjasokra (Portfolio)
A nyugdíjasok kézhez kapták a nyugdíjkiegészítésüket és a prémiumot, ami összesen 77 milliárd forintos költségvetési kifizetést jelentett. Megnéztük, hogy mekkora összeg ez valójában.
dec. 10
14:27
Klasszikus modern alkotások otthonunkban (Portfolio)
Egy hangulatos otthon megteremtéséhez sokat tehetünk néhány jól megválasztott műtárgy elhelyezésével. Minden egyes szoba és helyiség sokat elárul a benne élők személyiségéről is. Ha szavak nélkül szeretnénk jó benyomást kelteni a hozzánk érkezőkben, vagy éppen ízlésünkről és gondolkodásmódunkról, esetleg hangulatunkról szeretnénk kommunikálni, akko
dec. 10
14:33
Nem változott a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamváltozás nélkül értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
dec. 10
14:33
ITM: Több mint kétszeres volt a túljelentkezés az első megújulóenergia-tenderen (AQUA)
A pályázatokat november 4. és december 2. között lehetett benyújtani, eddig 151 érvényes jelentkezés érkezett – mondta Kaderják Péter.
dec. 10
14:39
Valami elromlott? Ennyi idő alatt találhatsz szakembert (Piac és Profit)
A szakemberek kicsit több mint fele szerint még mindig érdemesebb külföldön munkát vállalni, mint itthon, de már közel ennyien gondolják azt is, hogy a kétkezi munkából tisztességesen meg lehet élni Magyarországon. További pozitív jel, hogy az elmúlt években több mint 60 százalékuk tapasztalt fejlődést a vállalkozásában vagy szakmájában, és ugyanen
dec. 10
14:41
Horror a boltokban – már a párizsi ára is kezd elszállni (Piac és Profit)
Egészen megdöbbentő helyzetet eredményezett a sertéshúsok drasztikus áremelkedése: ma már átlagosan többe kerül a minőségileg gyakran lenézett párizsi, mint a lényegében színhús sertéskaraj kilója.
dec. 10
14:51
ITM-államtitkár: Elkészült a Magyar Multi Program elmúlt egy évét bemutató kötet (AQUA)
György László elmondta, a program kiemelt feladata a hazai vállalatok megerősítése, hogy nemzetközi színtéren is versenyképesek legyenek.
dec. 10
14:57
Kiszivárgott: ismét módosítják az amerikai vámok bevezetésének határidejét (Portfolio)
A Wall Street Journal értesülései szerint az amerikai és kínai tárgyalódelegáció már azon dolgozik, hogy módosítsák a december 15-i határidőt, amikor is több termékre is életebe lépnének a büntetővámok.
dec. 10
14:59
Sosem fejlődött még ekkorát a világ, de óriási változásra van szükség a Föld megmentésére (Portfolio)
A fenntartható fejlődés három pillére az ökológiai fenntarthatóság, a gazdasági növekedés és a társadalmi egyenlőtlenség kérdése – állapította meg az MNB Növekedési jelentése. A jegybank szerint kevesebb erőforrást kellene felhasználni ahhoz, hogy fenntartható legyen a gazdaság. Szerintük abban az esetben, ha folytatódik a szén-hidrogén alapú növek
dec. 10
15:00
Magyarországon a használt gumiabroncsok 85 százalékát hasznosítják újra (NRGreport)
Európában a használt gumiabroncsok 92 százalékát újrahasznosítják, Magyarországon 85 százalék ez az arány - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség az MTI-vel hétfőn.
dec. 10
15:03
Januártól létrejön a Nemzeti Filmintézet (ProfitLine)
Januártól létrejön a Nemzeti Filmintézet (NFI), amely az eddigi gyakorlattól eltérően egyaránt támogatja majd a televízióba és a moziba szánt filmeket.
dec. 10
15:03
Jobb lesz a szakképzés, emelkedik a szakképzésben oktatók bére (AQUA)
Az Országgyűlés ma elfogadta azokat a kiegészítő jogszabály-módosításokat, amelyekkel teljes körűvé válnak az új szakképzés törvényi keretfeltételei.
dec. 10
15:15
A férfiak okozzák a legtöbb karambolt (AQUA)
Ellentmond a statisztika a mindennapi tapasztalatnak: nem az ifjú titánok okozzák a legtöbb balesetet, hanem a korosodó férfiak, teljesen átlagos családi autókkal.
dec. 10
15:27
Az utolsó forintig közpénzből fejleszthetnek a sportklubok (Menedzsment Fórum)
Addig csűrték-csavarták a társasági adóról szóló törvény vonatkozó passzusait, míg végül bárki, bármilyen ingatlanfejlesztést az utolsó fillérig közpénzből finanszírozhat. Meglepetésre egy ellenzéki módosító javaslat is átvettek a fideszes honatyák.
dec. 10
15:27
Milyen egy ideális influ marketing brief? (Kreatív Online)
Erre is választ ad az IAB Influencer Marketing Kisokosa és Fogalomtára.
dec. 10
15:27
A szakemberek java még mindig külföldre vágyik (444.hu)
Bár 43 százalékuk már úgy gondolja, hogy Magyarországon is meg lehet élni tisztességesen a kétkezi munkából.
dec. 10
15:33
A Tisztelt Ász! tenisztorna több mint verseny (Privátbankár)
Ismét kiélezett mérkőzéseket hozott vasárnap a parlamenti képviselők, állami vezetők és volt miniszterek Tisztelt Ász! tenisztornája a Park Teniszklubban. Ez nem csak verseny, hanem a sportbarátok találkozója volt.
dec. 10
15:33
Enyhén szólva is kiugrónak nevezhetjük, amit a magyar építőipar művel (Portfolio)
Öt év folyamatos növekedés után is, még mindig jóval a 2008-as pénzügyi válság előtti csúcs alatt van az Euroconstruct 19 országának építési teljesítménye. Bár lassuló mértékben, az előrejelzések alapján azonban még a következő években is lehet számítani a volume növekedésére. Magyarország az elmúlt években olyan erős építőipari bővülést tudhat mag
dec. 10
15:33
A hazalátogatók miatt is élénk lesz az év végi turizmus (AQUA)
A magyarok átlagosan 396 kilométert tesznek meg ez idő alatt, amely körülbelül egy Budapest–Ljubjana-távolságnak felel meg.
dec. 10
15:39
Enyhén szólva is kiugró, amit a magyar építőipar művel (Portfolio)
Öt év folyamatos növekedés után is, még mindig jóval a 2008-as pénzügyi válság előtti csúcs alatt van az Euroconstruct 19 országának építési teljesítménye. Bár lassuló mértékben, az előrejelzések alapján azonban még a következő években is lehet számítani a volume növekedésére. Magyarország az elmúlt években olyan erős építőipari bővülést tudhat mag
dec. 10
15:45
A korábbi esés egy részét ledolgoztál az európai tőzsdék (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a keddi kereskedés második felében, a hangulatot kissé javítani tudta a Wall Street Journal beszámolója, amely szerint az USA és Kína tárgyalódelegációi azon dolgoznak, hogy módosítsák az amerikai vámok bevezetésének határidejét. A tengerentúli tőzsdék lejjebb kerültek a keddi piacnyitás után, mí
dec. 10
15:45
ITM: A karácsonyi ellenőrzések a fogyasztók biztonságát szolgálják (AQUA)
December 9-éig 835 üzletet ellenőriztek, a jogsértések aránya 34 százalék volt, 830 próbavásárlás végeztek, 28 százalékot tett ki a kifogásolási arány, országosan pedig 8 millió forint bírságot szabtak ki.
dec. 10
15:48
Kiderült, mennyi ELMŰ és ÉMÁSZ részvényre fogadták el az E.ON ajánlatát (NRGreport)
Az E.ON Hungária kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Elmű esetében 34 820 darab, az Émász esetében pedig 86 184 darab részvényre fogadták el a részvénytulajdonosok - tették közzé a társaságok hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az Ajánlattevő valamennyi érvényesen felajánlott részvényt átvette.
dec. 10
15:51
Robbanásszerűen nő a közösségi finanszírozás (Portfolio)
Jövőre – Magyarországon is kötelezően alkalmazandó – EU-rendelet születhet a közösségi finanszírozás (crowdfunding) működési kereteiről. Az olyan uniós tagállamokban, ahol már van e piacra vonatkozó szabályozás, választani lehet az EU vagy a nemzeti szabályok között. Itthon a tőkepiaci törvény módosítása, s ez alapján BÉT Xtend platformja nyitotta
dec. 10
15:57
Mínuszban nyitottak a New York-i indexek (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután hétfőn is mínuszban fejezték be a napot.
dec. 10
16:03
Több százezren élnek a nyugdíjbiztosítások adókedvezményével (AQUA)
Míg 2015-ben még csak alig 90 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, tavaly már több mint 243 ezren választották az adó-visszatérítés lehetőségét – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének közléséből.
dec. 10
16:09
Megszavazták a nagyszülői gyed bevezetését (ProfitLine)
Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
dec. 10
16:09
A korábbi esés egy részét ledolgozták az európai tőzsdék (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a keddi kereskedés második felében, a hangulatot kissé javítani tudta a Wall Street Journal beszámolója, amely szerint az USA és Kína tárgyalódelegációi azon dolgoznak, hogy módosítsák az amerikai vámok bevezetésének határidejét. A tengerentúli tőzsdék lejjebb kerültek a keddi piacnyitás után, mí

Keresés