Kedvezően fogadták a január 1-től életbe lépő új, otthonteremtési támogatásokat a magánépíttetők. A legtöbben az otthonfelújítási támogatást szeretnék igénybe venni, akiknek a fele a maximális 3 millió forintos támogatási összeg felhasználását tervezi – derül ki a Mapei Kft. gyorsfelméréséből. A vállalat kisebb otthonépítési és jelentős felújítási
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,50 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 37 414,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Moderna amerikai gyógysz
Autóipari, technológiai és kereskedelmi vállalatok vezetőivel, illetve szakszervezeti vezetőkkel tervez egyeztetni Joe Biden, az Egyesült Államok megválasztott elnöke.
Az Egészségügyi Világszervezet vizsgálja annak az olasz tanulmánynak az eredményeit, amely szerint az új koronavírus már múlt év szeptemberében jelent volt Olaszországban.
Az Európai Bizottság egy újabb, potenciálisan hatékony oltóanyag lehetséges vásárlását biztosító szerződést hagyott jóvá a CureVac német gyógyszervállalattal - jelentette be Ursula von der Leyen a brüsszeli testület elnöke.
Az Egészségügyi Világszervezet vizsgálja annak az olasz tanulmánynak az eredményeit, amely szerint az új koronavírus már múlt év szeptemberében jelent volt Olaszországban.
A naponta feltárt új esetek száma és a pozitív tesztek arányának csökkenése arra utal, hogy Franciaország túl van a koronavírus-járvány tetőzésén - jelentette ki Olivier Véran egészségügyi miniszter hétfőn.
Az Európai Bizottság (EB) egy újabb, potenciálisan hatékony oltóanyag lehetséges vásárlását biztosító szerződést hagyott jóvá a CureVac német gyógyszervállalattal - jelentette be Ursula von der Leyen a brüsszeli testület elnöke hétfőn. A szerződés 450 millió adag oltóanyagra vonatkozik.
Az Európai Bizottság egy újabb, potenciálisan hatékony oltóanyag lehetséges vásárlását biztosító szerződést hagyott jóvá a CureVac német gyógyszervállalattal - jelentette be Ursula von der Leyen a brüsszeli testület elnöke.
Az Európai Bizottság egy újabb, potenciálisan hatékony oltóanyag lehetséges vásárlását biztosító szerződést hagyott jóvá a CureVac német gyógyszervállalattal - jelentette be Ursula von der Leyen a brüsszeli testület elnöke hétfőn. A szerződés 450 millió adag oltóanyagra vonatkozik.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálja annak az olasz tanulmánynak az eredményeit, amely szerint az új koronavírus már múlt év szeptemberében jelent volt Olaszországban.
December 11-ére zárja le az OTP montenegrói leánybankjainak összeolvasztását – írja a Reuters. Az így létrejövő pénzintézet Montenegró legnagyobbja lesz.
Több nyugat-európai országban is komoly befolyással rendelkezik a török mélyállam által mozgatott Szürke Farkasok, amely a nagyobb kábítószerüzleteket ellenőrzi Törökországban. Franciaországban a hónap elején tiltották be a szervezetet, Németországban a legnagyobb szélsőjobboldali szervezetnek számít. Káncz Csaba jegyzete.
Bár a koronavírus-járvány jelen van a köznevelésben, az iskolák továbbra sem képeznek gócpontot - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a pandémia elleni védekezésért felelős operatív
Szépen emelkednek ma is a tőzsdék, amit tovább javítottak az újabb kedvező oltóanyag-hírek. Így Amerika történelmi csúcsokon jár, Varsó is remekelt. Pesten csak minimális emelkedésre futotta és a forint is nagyot gyengült. A Soros Fund inkább eladott a harmadik negyedében?
Tegnap még nagyon úgy tűnt, hogy Donald Trump elnök el fogja ismerni választási vereségét Joe Bidennel szemben, mára viszont 180-fokos fordulatot vett az elnök és ismét Twitteren bombázza a választást és annak eredményeit.
A fürdőszobák kialakítása és berendezése során az egyik legfontosabb kérdés, hogy fürdőkád vagy zuhanyzó kerüljön beépítésre. Sokan a hosszú kádfürdőt kedvelik, míg mások a forró zuhanyra esküsznek. Amennyiben ez utóbbiak táborát erősíted, és felújítás vagy költözés előtt állsz, mindenképpen olvasd el cikkünket!
Egy friss tanulmány szerint az iskolák bezárása és a személyes összejövetelek betiltása a koronavírus-elleni védekezés egyik leghatékonyabb formája – írja a Bloomberg.
A Cisco megvenné a PortfoLion egyik magyar startup befektetését, a Banzai Cloud Zrt.-t – közölték a cégek az MTI-vel hétfőn. A Cisco bejelentése a cég minden elemére kiterjedne, a felvásárlás pontos részleteit az érintettek nem hozták nyilvánosságra. Az akvizícióhoz több hivatali engedély is szükséges. A tájékoztatás szerint a Cisco-nak ez lehet a
Az Európai Bizottság az uniós költségvetés keretében egy több mint 280 millió eurós beruházási csomagot hagyott jóvá a LIFE program több mint 120 új projektjének támogatása céljából. A LIFE program keretében a LIFE-CLIMCOOP magyar irányítású projekt is uniós támogatást nyert el az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kategóriájában - írja az EB h
Az Európai Bizottság az uniós költségvetés keretében egy több mint 280 millió eurós beruházási csomagot hagyott jóvá a LIFE program több mint 120 új projektjének támogatása céljából. A LIFE program keretében a LIFE-CLIMCOOP magyar irányítású projekt is uniós támogatást nyert el az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kategóriájában - írja az EB h
A Költségvetési Bizottság jóváhagyta a horvát földrengés, a lengyel áradások és a koronavírus okozta károk helyreállítására szánt 823 millió eurós uniós segítséget. Az összegből Magyarország is részesül.
Magyarországi country managerré nevezték ki Beöthy Miklóst a Codecool Programozóiskolánál. A Codecool nemzetközi érdekeltségeinél már megszokott felállás bevezetésével Boda József alapító-ügyvezető a stratégiai feladatokra, többek közt a nemzetközi terjeszkedés folytatására és az új termékek bevezetésének előkészítésére fókuszálhat.
A koronavírus-világjárvány kezdete óta igazoltan hatvanöten fertőződtek meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi székhelyén - közölte Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője hétfői genfi virtuális sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett a szervezet főigazgatója is.
A Covid-19-en átesettek fele heteken át tartó fáradtságot tapasztal a gyógyulást követően is egy ír kutatás eredményei szerint. Egy mintegy 130 résztvevővel végzett vizsgálat során az egykori betegek több mint fele panaszkodott
A Get Work Trend egyike annak a 35 magyarországi nagyvállalatnak, amelyik tudja a megoldást, és a munkatársak visszajelzései alapján eredményesen alkalmazza is. „Ha három szóban kellene összefoglalni a sikerünk titkát, akkor ezek lennének: fejlődés, őszinteség, biztonság” – mondta el Jáhny Ákos, a Get Work Trend ügyvezetője.
2500-ra csökkenti az Egyesült Államok az Afganisztánban és Irakban állomásozó katonák számát, minimálisra csökkentve ezzel a régióban az amerikai jelenlétet – értesült a Wall Street Journal.
A stressz valójában egy nagyon jó dolog, de persze csak akkor, ha egészséges mértékben van jelen az életünkben. Sajnos a modern ember ebben nem ismer mértéket, hiszen a folyamatos pörgő életmód állandó jelleggel magasan tartja a stressz-szintünket. Ha pedig nem tanuljuk meg kezelni a felgyülemlett feszültséget, akkor olyan következményekkel nézhetü
Súlyos válságba sodorná az Európai Uniót (EU), ha ellehetetlenülne a közösség működésének finanszírozása - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője hétfőn az ARD német országos közszolgálati televíziónak a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló költségvetéssel és a koronavírus-járvány gazdasági hatása
Sajnos napjainkban minden második embert érint valamely szemmel, látással kapcsolatos tünet vagy probléma. Ezek hátterében sok minden állhat, örökletes tényezők, környezeti hatások (digitális eszközök használata, légszennyezés), illetve egyéb betegségek tünetei is, ilyen például a cukorbetegség, pajzsmirigybetegség, stroke, illetve a magas vérnyom