A Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kapta meg Oroszi László, az Auchan kiszállítási munkatársa. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) tizenhat éve hirdette meg az Európai Kereskedelem Napját, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a kereskedelmi szektor jelentőségére a hazai gazdasági életben. Mint minden évben, idén is ebből az alkalo
Erősödhet a fúziós hullám a nagy nemzetközi ingatlanügynökségeknél. Több tranzakció előkészületeiről is tudni, de egyik sem végleges. A napokban kiderült, hogy egybeolvadásról tárgyalt a JLL és a Cushman&Wakefield, alku nem született, de még születhet. Viszont ezek a folyamatok kiválóan jelzik, hogy a mélyülő válság milyen lépésekre kénysz
Kínában lassult az import, miközben lendületesen bővült tovább az export növekedése októberben, a külpiacokat érintő újabb járványhullámok miatt az ország egyre inkább a belső piacára helyezi a hangsúlyt.
Négymillió euróval száll be Németország meghatározó intelligens mobilitás-üzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó cégébe a magyar Lead Ventures. A scale-upokra fókuszáló hazai befektető több mint két és félszer akkora tőkéhez juttatta a fenntartható és zöldebb városi közlekedésben érdekelt Chargery-t, mint amennyit az a tavalyi év végén zárult előző t
Az amerikai elnökválasztások történetében egyáltalán nem példa nélkül, hogy hosszabb idő után derül csak ki, hogy a jelöltek közül ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. 2000-ben például 35 napot kellett várni arra, hogy hogy George W. Bush republikánus és Al Gore demokrata jelöltek csatájában végre győztest hirdessenek, de mindez semmi ahho
A koronavírus elleni orosz oltóanyag engedélyezése hatalmas mérföldkőhöz érkezik a jövő héten, ami lehetővé teheti, hogy Magyarország decembertől kis mennyiségben, januártól pedig nagy mennyiségben vásároljon ebből a vakcinából - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon közvetített felvételen.
A koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb betiltotta az öt fősnél nagyobb rendezvényeket, valamint a jövő hét szerda és péntek között iskolai szünetet rendelt el - olvasható a testület közleményében, amelyet a szerb sajtó szombaton ismertetett.
Ezúttal tudásukkal nyerhettek okosbútort az iskolások az MVM online nyereményjátékában. A versenyben tíz diák nyert iskolájának egy-egy nagyértékű okosbútort. A cégcsoport 2020. november 5-én adta át a tizediket a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumnak. 2019-ben indult útjára az MVM Okosiskola pályázat, amelyre több mint 550 i
Novemberben időszerű a kert téliesítése, ugyanis ilyenkor már hirtelen erős hajnali fagyokra lehet számítani. Vegyük sorra, mi mindent kell ilyenkor megcsinálnunk.
Emberéletekkel játszanak a vírustagadók, akiknek a veszélyt lekicsinylő véleménye a közösségi médiában és internetes portálokon terjed - mondta Szűts Zoltán médiakutató szombaton az M1 aktuális csatornán. Hozzátette:
A legtöbb fogadóiroda már egyértelmű Bident győzelmet vetít előre, ami egyáltalán nem véletlen: Joe Biden előnye óriási, ahogy az utolsó szavazatokat összesítik.
A legtöbbünk számára az, hogy mennyit keresünk lényegében adott, nehezen tudunk rajta jelentősen változtatni. Ugyanígy az is erősen véges, hogy jobb befektetéssel mennyi hozamot tudunk szerezni a pénz- és tőkepiacokról. De az, hogy mire mennyit költünk, már egyértelműen a saját kezünkben van, és ez egy sokkal erősebb fegyver, mint gondolnánk. A dur
Csehországban pénteken 196-an haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeiben, ezzel a március elején kirobbant koronavírus-járvány áldozatainak száma 4526-ra emelkedett - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton közölt kimutatásból. A kórházak nagy nyomás alatt vannak, gyorsan telnek vírusos betegekkel.
Jövőre az európai fuvarozók már megrendelhetik a Volvo nehéz-teherautóinak teljesen elektromos változatát is. Ez azt jelenti, hogy a Volvo Trucks 2021-től Európában a nehéz-teherautók teljes termékcsaládját elektromos hajtáslánccal kínálja. A Volvo Trucks teherautóinak rohamos tempóban történő elektromossá tétele hatalmas lépést jelent a fosszilis
A körforgásos gazdaságban az eldobás kultúráját az anyagok folyamatos körforgása váltja fel. Mindez hatékonyabb erőforrás-felhasználást és kisebb környezetterhelést tesz lehetővé. A körforgásos gazdaság célrendszere és a klímaváltozás elleni küzdelem összekapcsolódik és szempontként beépül a zöld finanszírozásba új üzleti lehetőségeket teremtve - í
A hétfőn kezdődött év végi kgfb-kampány első napjaiban az érintett ügyfelek 26 600 forintos átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat. Ez az összeg 7 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet. A
Laborban hasonlítják össze egyes termékek itthon kapható változatát a külföldivel: eltérést csak jogszerű és objektív tényező indokolhat, de a vásárlót ez esetben is tájékoztatni kell.
Új piac épül Üllőn, több mint 320 millió forintból. A projekt a Pénzügyminisztérium 150 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával valósul meg.
Az autó akkumulátora a jármű egyik legfontosabb része, sokan mégsem tudják, melyik a számukra megfelelő. Alább összeszedtük, mi mindent érdemes tudni a 12 V-os indító akkumulátorról. Amikor az akkumulátor lemerül, elhasználódott
Nem szerencsés tömeges koronavírus-antigén teszteket végezni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint továbbra is mélyek a nézetkülönbségek az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló tárgyalásokon. A Downing Street szombati közlése szerint ugyanakkor a megbeszélések a jövő héten folytatódnak.
A mesterséges intelligencia életünk szerves része, amely nagyban hozzájárul a COVID-19 elleni védekezéshez. A Pénzcentrumnak Aleksandra Mojsilović, New Yorkban élő szerb MI-kutató, az IBM Science for Social Good társigazgatója beszélt arról, pontosan mely területeken lehet használni a technológiát a pandémia során.
Hihetetlen és aggasztó tempóban növekszik a fertőzöttek száma Közép-és Kelet-Európában, valamint a Nyugat-Balkánon. A kórházak egyelőre bírják, de egyre nehezebben.
A koronavírus-járvány miatt hétfőtől sűrűbben járnak a helyi járatok azokban a megyei jogú városokban, ahol a Volánbusz biztosítja a menetrend szerinti közlekedést - közölte a Volánbusz Zrt. szombaton az MTI-vel.
A koronavírus elleni orosz oltóanyag engedélyezése hatalmas mérföldkőhöz érkezik a jövő héten, ami lehetővé teheti, hogy Magyarország decembertől kis mennyiségben, januártól pedig nagy mennyiségben vásároljon ebből a vakcinából - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Az OTP Bank Románia az év első kilenc hónapjában 39 millió lej (2,8 milliárd forint) konszolidált adózás utáni eredményt regisztrált, amely 50 százalékkal volt kisebb a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 79 millió lejhez képest - közölte pénteken a bank.
Nem szerencsés tömeges koronavírus-antigén teszteket végezni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Szlávik
A kormány ötpontos otthonteremtési csomagjának legnépszerűbb eleme valószínűleg a lakásfelújítás után visszajáró legfeljebb 3 millió forint lesz. Az intézkedés részben a korábbi lakástakarékpénztári rendszert válthatja ki, ugyanakkor lehetnek kellemetlen hatásai is, hiszen, ha ettől meglódul az érintett termékek inflációja, annak nem biztos, hogy a
Hatalmasat csökkent tavaly a bűncselekméyek száma Felcsúton - derül ki a település közbiztonsági helyzetéről szóló tájékoztatásból, mely a szeptemberi testületi ülés egyik napirendi pontja volt.
Kínában lassult az import, miközben lendületesen bővült tovább az export növekedése októberben, a külpiacokat érintő újabb járványhullámok miatt az ország egyre inkább a belső piacára helyezi a hangsúlyt. A kínai vámszolgálat szombaton közzétett adatai szerint a behozatal dollárban számolt értéke 4,7 százalékkal nőtt októberben, a szeptemberi 13,2
Az iménti percekben Joe Biden előnye behozhatatlanná vált Pennsylvania tagállamban, így elnyerte a többséget az elektori kollégiumban 273 szavazattal. A hivatalos végeredményre még várni kell, és a bejelentést minden bizonnyal jogi procedúrák is követhetik, a választáson mindenesetre már behozhatatlan Biden előnye, ami minden bizonnyal a további ál
Joe Biden még a republikánus párt támogatójaként kóstolt bele először a politikába, viszont a szenátusba már egy hatalmas fordulattal, mintegy 30 százalékpontos hátrányt ledolgozva, demokrataként jutott be. Képviselői karrierjének kezdetén elvesztette feleségét és legkisebb gyermekét is egy tragikus balesetben, ami miatt majdnem felhagyott politik
Először a Twitteren reagált győzelmére Joe Biden, aki az Egyesült Államok következő elnöke lesz. A politikus a szoros választási eredményre is utalhatott, amikor elsőként azt hangsúlyozta: minden amerikai elnöke kíván lenni.
Donald Trump nem tervezi a következő napokban meghívni Joe Bident a Fehér Házba – értesült a CNN. Ennek azért van jelentősége, mert a választások után hagyomány a jelenlegi és a leendő elnökök találkozója.