2020. december 24. csütörtök

dec. 24
9:15
Jön a Nemzeti Oltóanyaggyár - 860 milliárdot fordít a kormány az év végén fejlesztésekre (Privátbankár)
Gazdaságvédelmi intézkedésekre és a kórházak adósságrendezésére is jut majd.
dec. 24
9:15
Monopólium gyanúja miatt vizsgálatot indított az Alibaba ellen a kínai piacfelügyelet (Növekedés)
Monopólium gyanúja miatt vizsgálatot indított az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi vállalat ellen a kínai piacfelügyelet - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön.
dec. 24
9:21
Az autósok 90 százaléka felkészíti kocsiját a télre egy felmérés szerint (Infostart)
Tízből kilenc hazai autós saját bevallása szerint felkészíti járművét a téli időszakra, bár sokféleképpen gondolkodnak arról, mi is nevezhető felkészítésnek - derül ki a Mol megbízásából a magyarországi autóvezetők körében végzett online felmérésből.
dec. 24
9:21
Évente mintegy 3500 tonna szaloncukor fogy (Növekedés)
Évente mintegy 3500 tonna fogy az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, amelynek éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul - közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.
dec. 24
9:23
PM: 860 milliárdot fordít a kormány az év végén fejlesztésekre (Növekedés)
Gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési, valamint egészségügyi fejlesztések, kulturális tevékenységek finanszírozása, kórházak adósságrendezése és számos helyi kezdeményezés támogatása is szerepel a kormány év végi forrásbiztosító határozatában, amely alapján több mint 860 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium
dec. 24
9:24
Koronavírus: sok ország teljesen bezár, mások épp kinyitnak karácsonyra (Portfolio)
A világon 78 679 912 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 730 126, a gyógyultaké 44 293 282 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
dec. 24
9:26
Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb hazai adatok (Portfolio)
3292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 311 554 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 113 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8 729 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 120 529 fő, az aktív fertőzöttek száma 182 296 fő. Az ak
dec. 24
9:27
Az autósok 90 százaléka felkészíti kocsiját a télre egy felmérés szerint (Növekedés)
Tízből kilenc hazai autós saját bevallása szerint felkészíti járművét a téli időszakra, bár sokféleképpen gondolkodnak arról, mi is nevezhető felkészítésnek - derül ki a Mol megbízásából a magyarországi autóvezetők körében végzett online felmérésből.
dec. 24
9:30
A tejtermelők magas árat fizetnek a koronaválság miatt (Agrofórum)
2020 novemberében Németországban csak 57 322 tejtermelőt számláltak. Öt évvel ezelőtt 73 000 gazdaság termelt tejet, 16 ezerrel több, mint most. A koronaválság növeli a gazdasági nyomást a tejtermelőkön.
dec. 24
9:39
Gazdaságvédelem, kórházak adósságrendezése - 860 milliárdot fordít a kormány az év végén fejlesztésekre (Menedzsment Fórum)
És jön a Nemzeti Oltóanyaggyár.
dec. 24
9:45
3500 tonna szaloncukrot fogyasztunk egy év alatt (TőzsdeFórum)
A szaloncukor éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul.
dec. 24
9:47
860 milliárdot oszt szét a kormány az év végén (TőzsdeFórum)
Gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési, egészségügyi fejlesztések várhatóak.
dec. 24
9:48
3292 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 113 beteg (Pénzcentrum)
3292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 311 554 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Elhunyt 113 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma
dec. 24
10:06
Megvadult az OTP, hullámvasúton az árfolyam (Portfolio)
Történelmi csúcsról egy hónap alatt lefeleződés, majd 70 százalékos rali. Így is összefoglalható az OTP részvényeinek elmúlt egy éve. Meg úgy is, hogy százalékosan minden idők második legnagyobb zuhanása, forintban pedig minden idők top10-éből 8 esés idén történt. Különleges év volt 2020 nem csak a világ tőzsdéin, de az OTP piacán is.
dec. 24
10:06
Beszédes és higiénikus csomagolás italdobozokhoz (Transpack)
A rugalmas, nyomtatott VisualCan italdoboz csomagolás amellett, hogy kiválóan alkalmas különféle promóciókhoz, a higiéniai jelentősége sem elhanyagolható.
dec. 24
10:08
Ilyen hatással lehet a lakáspiacra az otthoni munkavégzés elterjedése (Portfolio)
A járványnak a különböző ingatlanszektorokban mindenhol lesznek nyomai. A hotel-szektor biztos, hogy hosszú kilábalás előtt áll, de a belföldi turizmus kapcsán például ott is vannak remények. A home office akár a lakáspiacra is hatással lehet, a lakások tervezésére és térkialakítására. A retail-ben a high street jobban visszatérhet a köztudatba vag
dec. 24
10:09
Tovább csökkent az új Covid-áldozatok száma itthon (Privátbankár)
Azonban még így is 113-an hunytak el az elmúlt egy napban.
dec. 24
10:30
Covid: egyre kevesebb az új áldozat itthon, egyre kevesebben vannak kórházban (Menedzsment Fórum)
Azonban még így is 113-an hunytak el az elmúlt egy napban.
dec. 24
10:36
Újabb könnyítéseket kapott a magyar turizmus (Portfolio)
Új szabályozást kapnak a vendéglátóhelyek, változtak az utazási irodák árazására és a SZÉP-kártyára vonatkozó szabályok, a járulék- és bértámogatások kedvezményeit pedig magán buszos vállalkozások is igénybe vehetik – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség.
dec. 24
10:42
Felkészítjük autóinkat télre, de mit is jelent ez? (TőzsdeFórum)
Az autósok 90 százaléka felkészíti kocsiját a télre egy felmérés szerint.
dec. 24
11:06
A harmincas generációnak átlagosan egyhavi tartaléka van (ProfitLine)
A harmincasok jelentős részének átalakultak a fogyasztási és költési szokásai a koronavírus hatására, legjellemzőbben a kiadásaikat igyekeztek visszafogni, de a pénzügyi tervezésre is nagyobb hangsúlyt fektetnek, munkájuk elvesztésével ugyanis komoly veszélybe kerülne életszínvonaluk fenntartása. A generáció tudatosabban bánik a pénzével, és kifeje
dec. 24
11:12
Itt a végleges megoldás a kutak körül kialakult helyzetre! – Megjelent a törvénymódosítás (Agroinform)
Az agrárminiszter tájékoztatását közvetítjük.
dec. 24
11:33
Veszteglő kamionosok karácsonya: döbbenetes a brit helyzet (Növekedés)
Egyre kaotikusabb azoknak a Nagy-Britanniában ragadt, többek között több tucatnyi magyar kamionosnak a helyzete, akik már biztos, hogy a Szentestét külön töltik a családjuktól. Lapunknak a sofőrök a rossz adminisztrációról és logisztikáról számoltak be, noha szerda este megindult a teherforgalom és korlátozott mértékben az utasforgalom is a szigeto
dec. 24
11:39
A magyar rendszer lenyomta az amerikait is (TőzsdeFórum)
Magyarország volt a legnagyobb adócsökkentő.
dec. 24
11:41
Egyszerűbb szabályok a magyar vállalkozásokért! (TőzsdeFórum)
A szabályok egyszerűsítésével járul hozzá a versenyképességhez a kormány.
dec. 24
11:43
Nagy István: a cél a felelős vízgazdálkodás (TőzsdeFórum)
Megjelent a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása.
dec. 24
12:06
Az autósok 90 százaléka felkészíti kocsiját a télre (ProfitLine)
Tízből kilenc hazai autós saját bevallása szerint felkészíti járművét a téli időszakra, bár sokféleképpen gondolkodnak arról, mi is nevezhető felkészítésnek - derül ki a Mol megbízásából a magyarországi autóvezetők körében végzett online felmérésből.
dec. 24
12:09
2021-től egységes arculattal biztosítja továbbra is az energiát az MVM Csoport (Növekedés)
A vállalkozások digitalizációja sosem látott lendületet vett a koronavírus-járvány alatt 2020-ban. A dinamikusan növekvő digitális gazdaság stabil működéséhez elengedhetetlen a megbízhatóan elérhető energiaforrás. Az erőműveket, a hálózatot és a lakossági és üzleti szolgáltatásokat magába foglaló MVM Csoport ezt a megbízható szolgáltatást 2021-től
dec. 24
12:18
Mennyire lesznek sikeresek a vakcinák? - a millió dolláros kérdés a részvénypiacokon (G7)
Ha egy cégnél azt látjuk, hogy egy-két éven belül vissza tud menni a régi kerékvágásba az üzletmenet, az még nem garantálja a nyereséget. Az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója a G7 podcast vendége.
dec. 24
12:27
Nagy István: a cél a felelős vízgazdálkodás (Növekedés)
Megjelent a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása, amely megoldást nyújt az engedély nélkül kialakított, mezőgazdasági öntözést szolgáló kutak helyzetének rendezésére, valamint egyszerűsíti az ilyen kutak nyilvántartásba vételét és vízjogi engedélyezését - tájékoztatta az agrárminiszter csütörtökön az MTI-t.
dec. 24
12:33
Kiterjesztik a járulék- és bértámogatást a turizmusban (Privátbankár)
Azt már a járványválság következtében nehéz helyzetben lévő magántulajdonú buszos vállalkozások is igénybe vehetik. Erősítik a SZÉP-kártyát is.
dec. 24
12:51
Olcsón megvehette volna a Teslát, de nemet mondott az Apple főnöke (Menedzsment Fórum)
A héten olyan pletyka látott napvilágot, hogy az Apple elektromos autók gyártását tervezi. Ennek apropóján megszólalt Elon Musk, a Tesla alapító-vezére, aki elmondta, hogy néhány éve megkereste Tim Cookot, hogy szálljanak be az autógyártóba, de az Apple főnöke nem vette komolyan az ajánlatot.
dec. 24
12:51
Mennyi hitelt vehet fel egy nyugdíjas 2021-ben? (Privátbankár)
A nyugdíjak januártól a jövőre várt infláció mértékével összhangban 3 százalékkal emelkednek. Mit jelent ez azoknak az időseknek, akik hiteligénylést terveznek? Mekkora hitelösszeggel számolhatnak, illetve mennyit számít esetükben a 13. havi nyugdíj visszaépítése? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Bank360.hu elemzői.
dec. 24
12:51
2020 letarolta a világgazdaságot, de nyertesei is lettek (Piac és Profit)
Kik a koronavírus – járvány nyertesei? És a befektetőket miben segíti egy magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciát alkalmazó eszköz a nyertes oldalon maradni?
dec. 24
13:06
Izrael is bezárkózik két hétre (ProfitLine)
Kéthetes országos karantén kezdődik vasárnap Izraelben az új koronavírus-fertőzések meredeken emelkedő száma miatt - jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
dec. 24
13:09
Újabb cégek kaphatnak bértámogatást a turizmusban (Menedzsment Fórum)
A segítséget a nehéz helyzetben lévő magántulajdonú buszos vállalkozások is igénybe vehetik. Erősítik a SZÉP-kártyát is.
dec. 24
13:24
Képeken a főváros legújabb fejlesztése: így jut el a villamos a Kopaszi gáthoz (Portfolio)
December 24-én megjelent az Európai Unió hivatalos lapjában a közbeszerzési felhívás a Budai Fonódó villamoshálózat következő ütemének teljes körű engedélyes és kiviteli terveinek elkészítésére. A Budai Fonódó villamoshálózat második ütemében a Duna partján folytatódik a Szent Gellért tértől délre, a Műegyetem rakparton és a Pázmány Péter sétányon
dec. 24
14:06
860 milliárd jut az alábbi fejlesztésekre (ProfitLine)
Gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési, valamint egészségügyi fejlesztések, kulturális tevékenységek finanszírozása, kórházak adósságrendezése és számos helyi kezdeményezés támogatása is szerepel a kormány év végi forrásbiztosító határozatában, amely alapján több mint 860 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium
dec. 24
14:06
Szójababot halmoznak fel a takarmánygyártók (Agrofórum)
A szójabab iránti növekvő globális kereslet arra kényszerítette az amerikai állattakarmány-gyártókat, hogy ősszel készleteket halmozzanak fel a fő összetevőből. A lépést a szójababért folytatott ádáz piaci verseny indokolta, és egyesek már a folyami teherhajókon való raktározásra is áttérnek, hogy megakadályozzák az exportőrök felé történő értékesí
dec. 24
14:06
Horsch Focus: kevesebb ráfordítással nagyobb termés (Agrárágazat)
A Horsch a StripTill technológia előnyeit kiaknázva készítette a Focus vetőgépet a repcevetők számára.
dec. 24
14:12
Karácsonyi nyitvatartás: három szabály is van rá (GazdaságPortál)
December 24-én csak a 20 órás kijárási korlát nem él, más igen, így a 19 órás szabály is marad. Volt, aki azt mondta, hogy 14 óra után a nons-stop bolt, újságárus nyitva lehet, pedig nem. Mások a szabályok némileg 25-én és 26-án. Szokásos kivétel persze van, de most kicsit másként. A boltok ünnepi nyitvatartását két ...
dec. 24
14:15
Mától nem lehet inni közterületen (Privátbankár)
Mármint alkoholt.
dec. 24
14:18
Sűrű éjszakájuk lesz a mentőknek, erre kéri Győrfi Pál lakosságot (Pénzcentrum)
A mentők a karácsonyi ünnepek alatt is teljes készenlétben állnak: Magyarország 255 mentőállomásán egyszerre 1700 mentőápoló, mentőgépkocsi-vezető, mentőtiszt, mentőorvos és mentésirányító lesz szolgálatban - közölte az Országos
dec. 24
14:24
Orbán Viktor gratulált Románia új miniszterelnökének (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Florin Citunak Románia miniszterelnökévé történt megválasztásához - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtök délelőtt.
dec. 24
14:30
Nincs már karanténban a francia elnök (Portfolio)
Már tünetmentes Emmanuel Macron francia elnök, akinek a koronavírustesztje december 17-én pozitív lett, ezért véget vetnek egészségügyi elszigetelésének - közölte az Elysée-palota csütörtökön.
dec. 24
14:42
Szerinted hány tonna szaloncukrot eszünk meg ilyenkor? (Agroinform)
Évente mintegy 3500 tonna fogy az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, amelynek éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul – közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.
dec. 24
14:54
Mától betiltották az alkoholt a közterületeken (Menedzsment Fórum)
Nincs több nyilvános ivászat egy ideig.
dec. 24
15:06
Tonnaszámra fogy a szaloncukor (ProfitLine)
Évente mintegy 3500 tonna fogy az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, amelynek éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul - közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (Mész) elnöke az MTI-vel.
dec. 24
15:18
Karácsonyi múzeumlátogatás otthonról (FinTechRadar)
Mátyás aranyai, magyarországi tevék és az utolsó pesti pasa konyhájának finom üvegedényei is megtekinthetők a Vármúzeum online kiállításán.
dec. 24
15:36
Újabb részletek érkeztek: így érkezik az országba a koronavírus elleni vakcina (Portfolio)
December 26-án, szombaton reggel érkezik meg Magyarországra az Európában elsőként engedélyezetett koronavírus elleni oltóanyag, a Pfizer-BioNTech vakcina. A vakcina-szállítmány várhatóan a kora reggeli órákban fogja átlépni a magyar határt, ahonnan rendőri biztosítás mellett érkezik meg elsőként a Dél-Pesti Centrumkórházba, majd további négy kórház

Keresés