Bogsch Erik, a vállalat elnöke részleteket is elárult az InfoRádióban a gigantikus fogamzásgátló-üzletről, Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő pedig arról beszélt, hogy tolja tovább a Richter szekerét a nőgyógyászati portfólió színesítése.
Magyarországon az OTP Bank kapta Az Év Bankja díjat a Financial Times csoporthoz tartozó The Banker magazin nemzetközi versenyén, de a cégcsoport tagjai a határokon túl is nyertek elismeréseket.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) tagállamaiban októberben 1,2 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedési üteme a szeptemberi 1,3 százalék után.
Tovább terjeszkedik a Wizz Air az Egyesült Királyságban, a cég brit leányvállalata Cardiff repülőtéren nyit új bázist, amely a negyedik lesz az országban London Luton és Gatwick, valamint Doncaster Sheffield mellett.
Hatodik hónapja tartó folyamatos emelkedés mellett novemberben hatéves csúcsra nőttek a világpiaci élelmiszerárak elsősorban a növényi olajok drágulására.
Jelentősen nő a Richter Gedeon Nyrt. nőgyógyászati termékekből származó árbevétele a következő években, a csütörtökön bejelentett, több mint 78 milliárd forintos (263,5 millió dollár) portfólió-bővítést a cég saját forrásból valósítja meg - jelentette be Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke online sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.