2020. július 8. szerda

júl. 8
11:12
Pet-palackból olajat tudnak gyártani a csehek és megéri (NRGreport)
Egy cseh vállalat olyan műanyag-feldolgozó berendezést épített, amely nyereségesen is képes a műanyaghulladékot olajjá alakítani -írja Napi.hu cikke.
júl. 8
11:15
Hát sosem lesz vége? Ennek a 15 terméknek nagyon durván elszállt az ára (Pénzcentrum)
A drágulás júniusban sem állt meg a boltokban, hiába törölték el a koronavírus járvány okán meghozott korlátozásokat. Az árváltozásokból látható, hogy az áprilisi-májusi árrobbanás még mindig érezteti hatását, és hiába csökkent
júl. 8
11:18
Elszabadultak az élelmiszerárak (Infostart)
Megtört az infláció 4 hónapja lassuló trendje, bár az üzemanyagok még mindig lefelé húzzák az indexet, azonban élelmiszerek jelentős mértékű, - egyes termékeknél 20 százalék körüli - drágulása folytatódik.
júl. 8
11:24
Napraforgóval csaltak – belekevertek egy magyar céget is (Piac és Profit)
Magyar termelő nevével visszaélve értékesítettek nagy mennyiségű, igazolatlan származású napraforgót; a kifogásolt iratokkal ellátott terményt, a termelő nevével, de egy magyar cég számlaszámával kiállított számlával értékesítették egy holland felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta tovább. Eddig csaknem 250 tonna napraforgó esetében bizonyosodot
júl. 8
11:33
Erőteljesen befolyásolta a koronavírus-járvány a Mapei Kft. exportját (ProfitLine)
Erőteljesen befolyásolta a koronavírus-járvány a második negyedévben a Mapei Kft. exportját, amely így az első félévben az előző évhez képest 53 százalékkal bővült és június végén meghaladta a 228 millió forintot - közölte az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazással foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
júl. 8
11:36
Gyors és pontos, vagy kompakt kialakítású tápegységet? (newtechnology.hu)
Hajtásmegoldások laboratóriumi automatizáláshoz Az analitikai laboratóriumokban számtalan mintát tesztelnek nap mint nap. Ezen a téren nyilvánvalóak az automatizálás előnyei: gyorsabb eredmények, nagyobb teljesítmény, kevesebb hiba és alacsonyabb személyzeti költségek elérését teszik lehetővé. A zökkenőmentes működés érdekében a nagy dinamika és a
júl. 8
11:48
A költségvetés továbbra is biztosítja a járványügyi készültséget (Demokrata)
A költségvetés maradéktalanul biztosítja a koronavírus-járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat.
júl. 8
11:54
Újra itt a járvány: kijárási tilalom jön a szomszédunknál (Piac és Profit)
Péntektől ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt, "csodának kellene történnie, hogy ezt az intézkedést ne hozza meg a válságstáb" - jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök.
júl. 8
11:54
Nagy a harc a házhoz szállítási piacon, 355 felett az euró (Privátbankár)
A járványhírek továbbra sem jók, ez rányomja bélyegét a tőzsdei kereskedésre. Ráadásul nemsokára indul a gyorsjelentési szezon, az EKB pedig kiváró álláspontra helyezkedik. Így az európai tőzsdék inkább esnek, de Budapesten van egy kis emelkedés. Újabb egy forinttal drágább az euró. Izgalmas hírek jönnek a házhoz szállítással foglalkozó nagy cégek
júl. 8
11:57
Esik tovább a forint, közeledünk a 356-os euróhoz (Portfolio)
A koronavírus-esetszámok meredek emelkedése a világ számos pontján újra az óvatosságot erősítette fel a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, ennek jeleit már kedden is láttuk, és szerdán is ezért gyengélkednek az európai és amerikai (határidős) részvényindexek és gyengülnek a mi régiónk devizái, köztük a forint is. Utóbbi az euróval szemben már a regg
júl. 8
12:03
Az MNB figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatókat (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatók működését, és szükség esetén teszteli az általuk kínált alkalmazásokat, üzleti modelleket - közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.
júl. 8
12:03
Lefordultak az európai tőzsdék (Portfolio)
Lefordultak az irányadó európai részvényindexek szerdán, a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot, a magyar tőzsde a kezdeti, mérsékelt esését ledolgozva immár felfelé kapaszkodik, a blue chipek felemásan teljesítenek.
júl. 8
12:05
Startup tehetségkutatóval zárul a Design Terminal Mentorprogramja (Portfolio)
Formabontó Mentorprogram zárásra készül a Design Terminal. Tíz héttel ezelőtt, a karanténidőszak kellős közepén szokatlan, szinte minden eddigi szabályt felülíró koncepcióval indította el zászlóshajó programjának tavaszi szemeszterét az innovációs ügynökség. Teljes egészében online platformokra ültették át az inkubációs programot.
júl. 8
12:06
Hatalmas lyuk tátong a költségvetésben - rekordhiány június végén (Privátbankár)
Az elmúlt hónapokban kétszer is megemelték az idei költségvetés hiánycélját a koronavírus-járvány miatt. Az első félévben ezt a szintet is meghaladta a kumulált deficit.
júl. 8
12:09
Mire fel ilyen optimisták a magyar cégek? Őket nem sújtotta a válság? (Pénzcentrum)
Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, mintegy felük szerint idén még nem lesz recesszió - derült ki egy friss felméréséből. Sok cég a veszélyhelyzet alatt elszenvedett veszteségeit rövidebb fizetési határidőkkel kompenzálná
júl. 8
12:24
Óriásira hízott a hiány a büdzsében, rekordot hozott a június (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt hónapokban kétszer is megemelték az idei költségvetés hiánycélját a koronavírus-járvány miatt. Az első félévben ezt a szintet is meghaladta a kumulált deficit.
júl. 8
12:24
Rajzanak az amerikai kukoricabogár imágók (Agrofórum)
Az elmúlt héten folytatódott a nyárias időjárás, nappal 30-32 Celsius fok körüli hőmérséklettel, éjszaka pedig ritkán csökkent a hőmérséklet 20 Celsius fok alá. Az utóbbi napokban gyors időjárási frontok érintették az országot, de bővebb csapadékot inkább a déli és keleti tájegységek kaptak. A rövid idejű lehűlés után folytatódik az igazi nyári idő
júl. 8
12:26
A madárinfluenza nem okoz érdemi áruhiányt belföldön (Agrofórum)
A madárinfluenza-járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból az idén a belföldi piacon, ugyanakkor az ágazat helyzetét nehezítették az exportkorlátozások és a koronavírus-járvány - közölte az Agrárminisztérium (Am) az Mti érdeklődésére.
júl. 8
12:33
Vitézy: csak a kötöttpályás vonalak, a HÉV és a vasút fejlesztésével lesz kevesebb autó Budapesten (Portfolio)
A fővárosi mérések alapján nem történt érdemi változás a levegő minőségében a kijárási korlátozások ideje alatt. Vitézy Dávid szerint a levegő minősége, Budapest közlekedése érdemben csak a kötöttpályás vonalak, a vasút és a HÉV versenyképességének növelésével javítható és csak így lehetne elérni, hogy csökkenjen az autók száma - írja a BFK vezetőj
júl. 8
12:33
A járvány fellendítette a digitális szolgáltatások használatát (Demokrata)
A magyarok háromnegyede használt legalább egy digitális szolgáltatást a kijárási korlátozások alatt, ami 21 százalékpontos emelkedés a járvány előtti időszakhoz viszonyítva.
júl. 8
12:39
Ezért lesz a jövőben is szükség irodákra - Részletes felmérés látott napvilágot (Portfolio)
Az irodaigény jövője manapság a tárgyalótermek egyik legfontosabb témája, miután a COVID-19 világjárványnak köszönhetően a vállalatok megélték a történelem eddigi legnagyobb home office kísérletét. A történelmi trendek, a jelenlegi kutatások és az ügyfelek visszajelzései alapján a JLL új tanulmánya megállapítja, hogy a fizikai iroda továbbra is meg
júl. 8
12:39
Itt az EU figyelmeztetése: ezek a gyerekjátékok életveszélyesek (Pénzcentrum)
A plüssjátékok 68 százaléka, azaz tízből majdnem hét jelent súlyos veszélyt a vásárlókra nézve, ráadásul a biciklikre szerelhető gyerekülések mindegyike problémás - derült ki az Európai Bizottság legfrissebb, Gyors Riasztási Rendszerében
júl. 8
12:45
Orbán: Európa a saját problémáit sem tudja megoldani, ne beszéljen bele mások dolgába (Portfolio)
A Europe Uncensored nevű magyar civil szervezet mai eseményén Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Alexandar Vucic szerb elnök, Janez Jansa szlovén miniszterelnök értékelték az Európai Unió jelenlegi helyzetét. Szóba került az elfogadásra váró európai újjáépítési alap is.
júl. 8
12:48
Keresik a kulturális és az üzleti színtér legjobb együttműködőit (Kreatív Online)
Indul az Art is Business Díj 2020, különböző kategóriákban jelölni és pályázni július 1. és szeptember 30. között lehet.
júl. 8
12:50
Egyre sötétebb színekkel festi médiapiaci előrejelzését a Whitereport (Kreatív Online)
Akár 30 százalékos visszaesés is jöhet 2020-ban.
júl. 8
12:51
Gigantikus magyar költségvetési hiány jött össze a koronavírus-válság árnyékában (Portfolio)
Minden idők második legnagyobb egyhavi hiánya alakult ki idén júniusban a magyar központi költségvetésben, 785,5 milliárd forintos, és mivel a megelőző hónapokban is masszív deficitről számolt be a Pénzügyminisztérium a koronavírus-válság hatására, így a félév végére már ötször akkora a deficit, 1837 milliárd forint, mint amit eredetileg a kormány
júl. 8
12:54
Buktak a kicsik – kiderült, kik járhatnak jól a legújabb állami támogatással (Piac és Profit)
Nem mindenkinek kedvez a versenyképeség-növelő állami támogatás. Papadimitropulosz Alex a Via Credit ügyvezetője szerint a július 4-én bejelentett programra előzetes számításaik szerint 500 potenciális jelentkező lehet, de ebből várhatóan 50-100 lesz azok száma, akik ténylegesen kérelmet nyújtanak be.
júl. 8
13:03
Nem okozott meglepetést a júniusi infláció (ProfitLine)
Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak emelkedési ütemének júniusi gyorsulása az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik kiemelték: az adat megegyezik a piaci konszenzussal.
júl. 8
13:24
Mégsem olyan rosszak az időjárási kilátások (Agrofórum)
Chicagóban a búza árjegyzése 0,5 százalékkal emelkedett, a repce kurzusa is emelkedett, itt 0,8 százalékos volt a plusz. Azonban a kukorica 0,3 százalékot, a szójabab pedig 0,1 százalékot vesztett értékéből. Párizsban viszont jó napot fogtak ki a kereskedők. Mind a négy fontos termék, így a malmi búza, a repce, a takarmánybúza és a kukorica ára is
júl. 8
13:33
Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat a Magyar Honvédség (ProfitLine)
Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a Magyar Honvédség - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 8
13:45
Termelésütemezés napjainkban (newtechnology.hu)
“Egy termelésütemező rendszerbe való beruházás sokkal nagyobb érték, mint egy gépberuházás! De ezt ma még sokan nem értik! De amikor majd Ők is rálépnek erre az útra, és megismerik a lean-t, a termelésütemezést, akkor majd megértik ennek az értékét!” Ezzel a mondattal kezdtem egy múlt heti cikkem a LinkedIn-en, amelyet Böröcz Andrással, a Prospera
júl. 8
13:51
Schanda Tamás: erősödnek a magyar vállalkozások (Demokrata)
A zalaegerszegi ipari park fejlődése azt jelzi, hogy egyre több magyar vállalkozás erősödik – mondta az államtitkár.
júl. 8
13:54
Vészjósló jelek Romániában – rekordott döntött a diagnosztizált koronavírusos esetszámszám (Piac és Profit)
Meghaladta szerdán a 30 ezret az azonosított koronavírus-fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt diagnosztizált esetszám pedig rekordot döntött.
júl. 8
14:03
Csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukcióján.
júl. 8
14:03
A foglalkoztatás és a felnőttképzés fejlesztéséről tárgyalt a versenyképességi tanács (newtechnology.hu)
A foglalkoztatás és a felnőttképzés fejlesztéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács (Nvt) – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint Varga Mihály pénzügyminiszter a tanács keddi ülésén azt hangsúlyozta, hogy a munkahelyek megőrzése és újak létesítése a kormány egyik legfontosabb feladata, amit a Gazdaságvé
júl. 8
14:09
Van olyan budapesti bevásárlóközpont, ahol már januárban érződött a koronavírus hatása (Portfolio)
Jelentős kihívással kellett szembenéznie a bevásárlóközpontoknak a koronavírus-járvány kirobbanása után. Mindenhol megcsappant a látógatószám, az üzletek nehéz helyzetbe kerültek. Az AsiaCenterben már januárban érződött a COVID-19 hatása, ahogy érkeztek Kínából a hírek, úgy csökkent a látogatószám. Voltak olyan hetek az elmúlt hónapokban, hogy szin
júl. 8
14:15
Teljes együttműködést vezet be az építőipari cég a többi piaci szereplővel (Portfolio)
Új, digitális építőipari stratégiát jelentett be a Graphisoft SE, a teljes ágazaton belül egy szoftveres együttműködés elindításáról döntöttek. A vállalat az új üzletfejlesztési irányokat az Archicad legújabb, 24-es verziójának bemutatásakor közölte.
júl. 8
14:18
Megszereztük a halálra ítélt rövid távú lakáskiadás mentőcsomagját (Privátbankár)
Több praktikus javaslattal álltak elő a rövid távú lakáskiadás megmentésére az érintett lobbi szervezetek – tudta meg lapunk. A Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) tárgyaltak volna erről még a hét elején, de a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) időközben gyakorlatilag elkaszálta az ágazatot. A megfontolások éppen ennek fényében figyelmet érdeme
júl. 8
14:21
Évekig vártunk rá, végre elkészült - Így néz ki a Millenáris új parkja felülről (videó) (Portfolio)
Évek óta vártuk, hogy elkészüljön a Millenáris Park bővítése, melynek részeként a Margit körút - Fény utca - Kis Rókus utca által határolt terület egy parkká alakult át. A bevásárlóközpont melletti vertikális zöldfal miatt már korábban is egyre látványosabb volt a projekt, ezúttal azonban egy drónvideó segítségével nézhetjük meg a szinte teljesen e
júl. 8
14:23
Koronavírus: Romániában rekordot döntött az új esetek száma (Portfolio)
Romániában meghaladta szerdán a 30 ezret az azonosított koronavírus-fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt diagnosztizált esetszám pedig rekordot döntött.
júl. 8
14:27
Koronavírus: drámai a szerb helyzet, de romlik Ukrajnában, Ausztriában, Romániában és Bulgáriában is (Portfolio)
Az Egyesült Államokban átlépte a 3 milliót az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma, mivel sok tagállamban meredeken emelkedik a napi új esetszám és Ausztrália Victoria tagállamában is súlyos a helyzet, a korlátozások a gazdasági kilábalást is visszavetik. Dél-Amerikában Chilében és Brazíliában is intenzíven terjed tovább a járvány, miközben a
júl. 8
14:29
Merkel: megállapodásra van szükség az uniós keretköltségvetésről (Portfolio)
A koronavírus okozta világjárvány következményeinek kezelésére és a gazdasági visszaesésre adható helyes válaszok megtalálására megállapodásra van szükség a hétéves európai uniós keretköltségvetésbe foglalt fenntartható eszközökről - jelentette ki Angela Merkel, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kancellárja az Európai
júl. 8
14:33
Újra felbukkanhat a járvány Hongkongban (ProfitLine)
A koronavírus-járvány újabb felbukkanásától tartanak Hongkongban, miután szerdán 19 belföldi fertőzéses esetet regisztráltak a városban - számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap.
júl. 8
14:48
A franciáknál nem lesz újra országos karantén, a koronavírus második hullámában sem (Privátbankár)
Erről az új francia miniszterelnök beszélt. Jean Castex szerint ehelyett célzott intézkedéseket vezetnének be, melyekkel megóvhatnák a gazdaságot.
júl. 8
14:51
Kiderült, miért csökkentette a kamatot az MNB júniusban (Portfolio)
Júniusban váratlanul, 15 bázisponttal 0,75%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB. A Monetáris Tanács júniusi kamatdöntő ülésének részleteit ma ismerhettük meg a rövidített jegyzőkönyv alapján.
júl. 8
14:54
Szabó Győzővel indított talk showt a Blikk (Kreatív Online)
A Blikk+Győző című formátumban a színész ismert emberekkel beszélget.
júl. 8
15:03
Kunetz Zsombor: ha a beteg nem tud fizetni, jön a NAV és árverez (Menedzsment Fórum)
Az egészségügyi szakértő Facebook-posztjában arról ír, hogy a július 1-jei társadalombiztosítási járulékkal kapcsolatos szigorítások időzítése nem ideális az első és a második hullám között.
júl. 8
15:03
Az új francia miniszterelnök szerint nem lesz újabb karantén (ProfitLine)
Az új francia miniszterelnök, Jean Castex kizárta annak a lehetőségét, hogy ismét általános karantént vezet be a kormány, ha újból erőre kap a koronavírus-járvány Franciaországban. Jelezte azt is, hogy a járvány második hulláma esetén a gazdaság megóvása érdekében inkább célzott intézkedéseket tervez a kabinet.
júl. 8
15:05
Franciaországban akkor sem lesz újra általános karantén, ha jön a koronavírus második hulláma (Menedzsment Fórum)
Erről az új francia miniszterelnök beszélt. Jean Castex szerint ehelyett célzott intézkedéseket vezetnének be, melyekkel megóvhatnák a gazdaságot.
júl. 8
15:24
TrustChain Platform: mérföldkő az e-aláírás használatában – nem csak magyar cégek számára (Piac és Profit)
Szerződéskötés, számlák és egyéb dokumentumok kiállítása és aláírása is lehetséges digitális úton, egy hazai szolgáltató segítségével. Az általuk fejlesztett online szerződéskötő platform kifejezetten a kkv-k számára kínál optimális megoldást a kézzel írott aláírásokkal jogi szempontból egyenértékű elektronikus aláírás alkalmazására.

Keresés