A Banco Santander célja, hogy 11 százalékról 12 százalékra emelje a tőkemegfelelését, bukhat az agresszív hitelezésén. Ugyanis a járvány kapcsán, az államilag támogatott hitelekből 32 milliárd eurónyit a bank helyezett ki, s ezzel a legaktívabb spanyol bank ezen a téren.
A héten véglegesítheti a Trump-kormányzat azt a szabályozást, amely megtiltja az amerikai kormányzati intézményeknek, hogy olyan vállalatoktól vásároljanak termékeket és szolgáltatásokat, amely néhány megnevezett cég (Huawei, Hikvision, Dahua) termékeit használja – írja a Reuters.
A veszélyhelyzet után is érvényben maradnak az ártárgyalások során alkalmazandó, a beszállítók érdekeit védő élelmiszerforgalmazási szabályok – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Egyes esetekben a kereskedőnek kell igazolni, hogy nem tisztességtelen, fenyegető befolyásolással érte el a beszerzési ár csökkentését.
A Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a befektetési bank kereskedési üzletága kiválóan szerepelt az első félévben, a kiugró volatilitás jót tett az üzletmenetnek, azonban a második félévben már nem várható hasonlóan kimagasló eredmény - olvashatjuk az Erste elemzői anyagában.
A részvénypiacokkal együtt esik a mai kereskedésben az olaj árfolyama, miután felerősödtek a félelmek, hogy az Amerikában gyorsan terjedő koronavírus újabb lezárásokat hozhat, ami pedig hatással lenne az üzemanyagkeresletre.
A Harvard kutatói által kifejlesztett módszer a Twitteren, a Google-on és további felületeken megadott, koronavírushoz kapcsolt keresőkifejezéseink számának alakulását követve elvileg hatékonyan előre tudja jelezni, hol fognak megsokasodni a fertőzöttek.
A koronavírus-fertőzések megelőzésére ma is oda kell figyelni, hiszen a szomszédos országokban ismét több a megbetegedés - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Reggel még úgy tűnt, mérsékelt emelkedés jöhet a piacon, ám napközben annak ellenére megváltozott a hangulat, hogy az Egyesült Államokból jó hírek érkeztek.
Sikeresen befejezte a Takarék Csoport a 2013-ban megkezdett integrációt, az utolsó, június végi informatikai átállás után már a Takarékbank valamennyi területe egyetlen számlavezető rendszert használ, az ügyfelek az ország bármely Takarékbank-fiókjában teljeskörűen intézni tudják pénzügyeiket. A Takarék Csoport az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai
Az európai uniós költségvetés védelmének alapvető feltétele a jogállamiság tagállamokon belüli biztosítása, valamint a közösség forrásainak megóvása a korrupcióval és a csalással szemben - szögezte le Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa csütörtökön Brüsszelben.
A Gazdasági Operatív Törzs ülésén tegnap elfogadott javaslat értelmében az Airbnb és a hozzá hasonló internetes felületeken szállásként hirdetett lakásokat egy évben maximum 120 + 30 napon át adhatják bérbe tulajdonosaik. A legfrissebb
Az innovatív ötlet Ilyés Miklós tájépítésztől származik, aki a hagyományos betonból készült térkövek helyett valami sokkal környezetbarátabb térburkolatot képzelt el.
Öt koronavírus-vakcinát fejlesztő vállalatot rendelt be meghallgatásra az amerikai képviselőház egyik bizottsága még erre a hónapra, hogy a kutatási eredményeikről kérdezzék ki őket – írja a Reuters.
Csehország megfelelő mennyiségű, hat hétre elegendő védőeszközökkel rendelkezik arra az esetre, ha kitörne a koronavírus-járvány második hulláma - jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter csütörtökön.
Lezárult a MOL Campus és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) összefogásával meghirdetett hallgatói pályázat, amelyen egyrészt egy kültéri pavilon koncepcionális tervezésére, másrészt az épület közvetlen közelében elhelyezhető művészeti alkotásra vártak kreatív ötleteket. A beérkezett színvonalas pályaművek változatos, inspiratív és előremutató ö
Az e heti tárgyalások megerősítették, hogy a felek között továbbra is jelentős eltérések mutatkoznak az Európai Unió és az onnan nemrégiben kilépett Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatrendszerét illetően - közölte az Európai Bizottság főtárgyalója a Twitteren csütörtökön.
Sikeresen befejezte a Takarék Csoport a 2013-ban megkezdett integrációt, az utolsó, június végi informatikai átállás után már a Takarékbank valamennyi területe egyetlen számlavezető rendszert használ, az ügyfelek az ország bármely Takarékbank-fiókjában teljeskörűen intézni tudják pénzügyeiket. A Takarék Csoport az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai
Az MVM Zrt. és a Rusatom Service Rt. - a Roszatom állami konszern leányvállalata - vegyesvállalatot alapított Magyarországon European Power Services Zrt. néven - adták hírül az érintettek.
A Fitch Ratings közölte csütörtökön, hogy az általa osztályzattal ellátott feltörekvő térségi bankok többségének besorolásaira már negatív kilátás van érvényben a koronavírus-járvány okozta globális recesszió hatásai miatt, a közép-európai bankrendszerek alapvető mérőszámai viszont erőteljesek.
Az Ericsson piacra dobta új szoftverét, mely a 4G hálózatoktól függetlenül képes az 5G NR (New Radio) berendezéseket üzemeltetni, azaz mostantól elindíthatók a közepes- és alacsony frekvenciasávokra csatlakozó ún. standalone 5G hálózatok is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Ericsson által szerelt hálózatokon a távközlési szolgáltatók immár az 5G t
Új megközelítést adott a minimálbér-rendszernek az Európai Unióban a koronavírus megjelenése, mivel a legkiszolgáltatottabb munkavállalókat kétféleképpen is hátrányosan érintheti a világjárvány.
Az Eurostat tegnap megjelent legfrissebb, 2020 első negyedévéről tudósító lakásárindexe szerint hazánk – a 27 vizsgált ország közül – az utolsó helyen áll az ingatlanár változásban. Az előző év azonos időszakához képest ugyanis 5,4 százalékkal csökkent a reál (azaz inflációval korrigált) lakásár. Két negyedévvel ezelőtt még a dobogó élén álltunk a
Új irányelvet fogalmazott meg a WHO a koronavírussal kapcsolatban. A legújabb véleményük az, hogy nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a zárt térben a levegőben terjedve fertőz a vírus, például az edzőtermekben, éttermekben.
Egymás után két koronavírus-fertőzésről is érkezett hír ma este Győr-Moson-Sopron megyéből, de látszólag a két esetnek nincs köze egymáshoz. A győri Audi gyár egyik dolgozója, valamint a Győrhöz közeli Ravazdon egy ukrán vendégmunkás fertőződött meg.
A Bayer és a mintegy 100.000 felperes közti 9,5 milliárd dolláros megállapodás része, hogy létrehoznak egy tudományos testületet, amely eldönti, hogy a glifozát rákkeltő-e.
Nem zárható ki a koronavírus-fertőzés miatt egyes szabályok szigorítása - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este.
Elképzelhető, hogy ősszel robbanni fog a koronavírus-járvány nyomán a vállalkozásokat és családokat sújtó súlyos gazdasági válság miatti társadalmi feszültség Olaszországban - mondta Luciana Lamorgese belügyminiszter csütörtökön. Ugyanebben a nyilatkozatban humanitárius folyosók létrehozását is szorgalmazta Líbia és Európa között az illegális beván
Csehország megfelelő mennyiségű, hat hétre elegendő védőeszközökkel rendelkezik arra az esetre, ha kitörne a koronavírus-járvány második hulláma - jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter csütörtökön.
Bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az operatív törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár a következő napokban - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón.
2020 március 2-án sikeresen elindult a magyar azonnali fizetési szolgáltatás, amivel új időszámítás kezdődött a hazai pénzforgalomban. Az MNB fizetési rendszer jelentése alapján már az első három hónapban közel 4000 milliárd forint került kiegyenlítésre az új rendszerben. A digitalizció, valamint az elektronikus pénzforgalmi infrastruktúra
Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2020. második negyedévét az MNB Alapítvány. Az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 1.006 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a második negyedév végén összesen 276,8 milliárd forintot tett ki. A vagyonnövekedés melle
Új korszakba léphet rövidesen a magyarországi, azon belül is a budapesti albérletpiac - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Az eddig megismert, ám egyelőre nem hivatalos és még nem elfogadott tervek szerint 120 napos időlimit vonatkozna - az elmúlt években nagy befektetői népszerűségnek örvendő - rövid távra kiadott lakásokra.
Egyre nő az esélye annak, hogy a globális átlaghőmérséklet már a következő öt évben 1,5 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet - derült ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által közzétett friss mutatókból.
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, ahol az iparban távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó, győri székhelyű, Szentgotthá
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön elfogadta, és ezzel a kihirdetésüket követően nem sokkal érvénybe lépnek az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó, a járművezetők munkakörülményeire, a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályok - közölte az uniós parlament csütörtökön.
Megvásárolja a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft. (TRC) 100%-os üzletrészét – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az akvizíció célja az informatikai nagyvállalat meglévő kapacitásainak, illetve a kiberbiztonság területén nyújtott szolgáltatási portfóliójának bővítése. A felvásárlás hozzájárul majd, hogy a 4iG információbiztonsági szo