A uniós bíróság egy osztrák ügyben hozott ítéletet a felekezeti magániskoláknak nyújtott támogatásokkal összefüggésben. Az ügy más tagállamokban is tanulságul szolgálhat.
Újabb húsz fiatal innovatív vállalkozásának megvalósítását támogatja a Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminál Start-programja - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára.
Több mint 100 milliárd koronát (1670 milliárd forint) utal át a Cseh Energetikai Művek (CEZ), a legnagyobb cseh energetikai cég az idén az államnak - közölte Ladislav Kríz, a CEZ szóvivője csütörtökön Prágában.
A Fed szerdai kamatemelését követően az amerikai jegybank elnöke megnyugtató üzenetet küldött. Ennek hatására a Wall Street komolyabb pluszban zárt és az európai piacokon is optimizmus lett úrrá. Csütörtökön a forint is erősödött.
Rekordszintű, 10,3 milliárd lejes (818 milliárd forint) nyereséggel zárta a 2022-es évet az OMV Petrom, ugyanakkor minden korábbinál nagyobb, 20 milliárd lejes összeget fizet be a román államkasszába különböző adók és osztalék formájában – közölte a bukaresti értéktőzsdén csütörtökön közzétett jelentésében a romániai olajvállalat. A tavalyi profit
Decemberben Németország exportja 6,3 százalékkal, 127,4 milliárd euróra csökkent, az importja pedig 6,1 százalékkal, 117,4 milliárd euróra esett novemberrel összevetve - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis
Visszavonta kormány azt a határozatát, melyben a taszári repülőtér megvásárlására kijelölte az SGF Silu Global Fund Zrt.-t. A Kovács Zoltán korábbi újpesti csatár vezérigazgatása alatt álló cég a közelmúltban tevékenységi köröket váltott.
Az Európai Unió pénteken, a Kijevben tervezett EU-Ukrajna csúcstalálkozó során további 400 millió euró (mintegy 160 milliárd forint) támogatást fog bejelenteni Ukrajnának, amelyből 100 millió euró humanitárius segély, 300 millió euró pedig a kétoldalú együttműködést segíti majd - tájékoztatott Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos Brüs
A Boeing vezérigazgatója szerint nem kérdés, hogy jönnek az önvezető repülőgépek az utasszállításban, már csak az a kérdés, hogy mikor debütálnak – mondta el a Bloombergnek adott interjú során.
A Beszerzési Menedzser Indexről (BMI) viszonylag kevés szó esik a közbeszédben annak ellenére, hogy kitűnő rövid távú gazdasági indikátornak tekinthető. Különböző országokban azonos módszertannal számítják az index értékét, így lehetőség nyílik az eredmények objektív összehasonlítására is.
Az Erste várakozása szerint idén még kitart a lendület, és tavalyhoz hasonlóan 2023-ban is jelentős mennyiségű új területtel bővül a kínálat a budapesti iroda- és raktárpiacon. A bizonytalan gazdasági környezet és a magas kamatok miatt azonban a fejlesztők óvatosabbá válnak, és a következő időszakban csak a kimagasló adottságú projekteket indítják
Több százezer védőmaszkot ajánlott fel a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) karitatív célra. Mivel a védőeszközök megrendelője nem fizette meg a vámot és az áfát, a maszkokra megsemmisítés várt volna.
A uniós bíróság egy osztrák ügyben hozott ítéletet a felekezeti magániskoláknak nyújtott támogatásokkal összefüggésben. Az ügy más tagállamokban is tanulságul szolgálhat.
A Chainalysis nevű blokkláncelemző cég arról számolt be, hogy Észak-Korea által támogatott hackerek 2022-ben 1,7 milliárd dollár értékű kriptopénzt loptak el - írja a BBC.
A január elég jól alakult a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 16 tőzsdei árfolyama emelkedett saját devizában nézve. Decemberben csak 7 vállalat papírjainak kurzusa emelkedett, novemberben még 22-en mondhatták el ezt magukról. A mezőgazdasági szektor cégeit követő Etf-ek, azaz a tőzsdén kereskedett befektetési alapok januári teljesítmé
Egy belföldi utazás tervezésekor az emberek hajlamosak nem számolni az idegenforgalmi adóval, pedig több ezer forintot is spórolhatnak, egy hosszabb nyaralás alatt, ha olyan desztinációt választanak ahol alacsonyabb ez a tétel. 2023-ban sok település döntött úgy, hogy bevezeti az adónemet, és voltak olyanok, amelyek többszörösére emelték a náluk má
Rekordszintű, 10,3 milliárd lejes (818 milliárd forint) nyereséggel zárta a 2022-es évet az OMV Petrom, ugyanakkor minden korábbinál nagyobb, 20 milliárd lejes összeget fizet be a román államkasszába különböző adók és osztalék formájában - közölte a bukaresti értéktőzsdén csütörtökön közzétett jelentésében a romániai olajvállalat.
A már jól ismert folyamatok és a legújabb innovációk együttesen alakítják át a bankok működését. Az elmúlt 17 év alacsony kamatlábai megdöntötték az iparág alapvető egyenletét - miszerint a betétek mozgatják a hitelezést. Ebben az időszakban a pénz nagyon keveset ért a bankok számára gyakorlatilag ingyen volt , így elsősorban olyan termékekre fókus
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek online aukción kell értékesítenie a taszári repülőteret alkotó, különböző helyrajzi számon bejegyzett ingatlanokat.
A Nyugat megpróbál akkora vereséget mérni Oroszországra, hogy az évtizedekig ne tudjon magához térni. Ez az "oroszkérdés" megoldására tett kísérlet - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Rosszija 24 állami hírcsatornának és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Felszólították a vagyonkezelők, hedge fund-ok és a bankok az Európai Uniót, hogy gondolja át azt a tervét, amiben a piac résztvevőit köteleznék arra, hogy a határidős ügyletek elszámolását Londonból áthelyezzék az EU-ba - írja a Reuters.
Az orosz ipari termelés csökkenése 4,3 százalékra gyorsult decemberben a novemberi 1,8 százalékos visszaesés után éves szinten - közölte az orosz statisztikai hivatal.
Rekordszintű, 10,3 milliárd lejes (818 milliárd forint) nyereséggel zárta a 2022-es évet az OMV Petrom, ugyanakkor minden korábbinál nagyobb, 20 milliárd lejes összeget fizet be a román államkasszába különböző adók és osztalék formájában - közölte a bukaresti értéktőzsdén közzétett jelentésében a romániai olajvállalat.
A piaci szereplők és a londoni elemzői közösség egyöntetű várakozása szerint csütörtökön - idei első kamatdöntő ülése után - újabb kamatemelést jelent be a Bank of England. Ha az előrejelzések helytállónak bizonyulnak, a brit jegybank tizedszer emelné alapkamatát a szigorítási ciklus több mint egy évvel ezelőtti kezdete óta.
Javult a járványügyi helyzet a madárinfluenzával érintett területeken, ezért február 1-jétől enyhítések léptek életbe Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye korlátozás alatt nem álló területein a vizes élőhelyek, állandó vizes terület közelében található állattartó telepekre vonatkozó betelepítési szabályokban - közölte a Nemzeti Élelmiszer
2023. február 1-jétől Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye korlátozás alatt nem álló területein enyhítések lépnek életbe a vizes élőhelyek, állandó vizes terület közelében található telepekre vonatkozó betelepítési szabályokban.
Friss elemzést készített az Edison a Vodafone-akvizíció lezárása és az új vezetők kinevezése alkalmából, de előrejelzéseket csak a 4iG februári éves jelentésének publikálását követően ígér az elemző.
A magánegészségügyet választó magyarok sokkal többet várnak a szolgáltatóktól – leegyszerűsítve erre jutott a betegbarát projekt megrendelésére készült reprezentatív kutatás. Az Ipsos kutatása szerint a magyarok 28 százaléka elsősorban a szolgáltatás ár/érték aránya alapján dönti el, melyik magánegészségügyi vállalkozáshoz forduljon, ám átlagosan c
A tech fajsúlyos Nasdaq Composite Index több mint 10 százalékos pluszban tudta zárni 2023 januárját, a 2022-ben látott súlyos eséseket követően. Historikus adatok alapján az erős januárt követően jellemzően jól teljesített a következő 12 hónapban is a tőzsdeindex.
Az Electrolux AB svéd háztartásigép-gyártó veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet a mérséklődő fogyasztói kereslet, a növekvő költségek és a kereskedők által csökkentett készletek miatt.
2022. novemberben a kivitel volumene 9,5, a behozatalé 15 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A passzívum 1 milliárd 415 millió euró volt, az egyenleg 1 milliárd 372 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest - közölte szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kriptovaluta szektor és a decentralizált pénzügy (DeFi) ökoszisztéma sikerei ellenére a kritikusok mindezidáig 471 alkalommal temették el a Bitcoint.
Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések; folyamatosan növekszik a magyar erdők területe és élőfakészlete - közölte a Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.
A munkáltató a munkavállalót a munkaszerződés alapján foglalkoztatni köteles. Állásidőnek az az időszak tekintendő, amikor a munkáltató ezt a foglalkoztatási kötelezettségét nem teljesíti. Mivel január 1. napjával az állásidőt is érintő változás történt, érdemes ennek szabályait áttekinteni. Nézzük, melyek az állásidő szabályai, és ezek miképpen al
Újabb 17 embert - köztük orvosokat és cégvezetőket - fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
A Boysen csoport 60 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, ahol a cég elektromos autókhoz kapcsolódó alkatrészeket fog előállítani a BMW debreceni gyára számára - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Januárban mintegy 2,3 millió brit háztartás nem teljesített alapvető fizetési kötelezettséget – ez 400 ezerrel több, mint az előző hónapban, de hasonló a korábbi években tapasztalthoz.