Kovács Sándor, a paksi Fidesz korábbi elnöke összesen 1,1 milliárd forint értékben üzletelhetett a Roszatommal az elmúlt években, beleértve az orosz-ukrán háború időszakát is. Fia is érintett a bizniszben. Paks egykori alpolgármestere, Kovács Sándor vállalkozóként is hírnevet szerzett magának a Tolna megyei városban. Most az is kiderült, hogy az ő
Az energiaválságnak nevezett időszakban a villamos energia tudatos megtakarítása jelentős összegeket hagyhat a családok zsebében. Érdemes és fontos tisztában lennünk a fogyasztáscsökkentés lehetőségeivel – vegyük górcső alá a legnagyobb háztartási gépeinket és vizsgáljuk meg, mely szokásaink megváltoztatása lehet szükséges.
2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 725 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22 százalékkal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy biztonságban tárold a kriptopénzeidet. A biztonságos tárolás a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan helyen és olyan módon tárolod a tárcád visszaállító kódját, hogy az ne vesszen el és más ne tudjon hozzáférni. Figyelem! A blokklánc világában nem tudod visszaszerezni a tárcád tartalmát, ha elv
A magyar egészségügy súlyos szakemberhiánnyal küzd, azonban amíg a háziorvos- vagy ápolóhiányról többet hallani, kevesebbet a védőnők helyzetéről. Pedig ezt a területet ugyanúgy sújtja a szakemberhiány, illetve jelenleg az egészségügyi szakdolgozók elmaradt béremelése okozta feszültségek is. Javulásra pedig nincs sok kilátás: egyre kevesebben tanul
Rendben és zökkenőmentesen elindult az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Totális őrület, sosem fog megvalósulni, működésképtelen – ilyen és ehhez hasonló minősítéseket kapott közgazdászoktól a brazil-argentin valutaunió ötlete. Persze az ötletből azért nem lesz semmi, amiért a szakembereknek sem tetszik: tényleg nincs közgazdasági realitása. Ettől még persze a két dél-amerikai ország gazdaságilag is közeledhet egymáshoz
Újraindítják az erdélyi cukorgyártást a marosludasi cukorgyár új tulajdonosai, akik a térség termesztőitől vásárolnák fel a cukorrépát - nyilatkozták az Agrointel.ro szakportálnak.
A technológiai vállalatok közül is a DeutscheTelekom a legértékesebb Európában, világszinten pedig a tizenegyedik helyen végzett∗, egyedüli európiaiként az amerikai és ázsiai óriásmárkák között. A digitális fejlesztések piaca pengeéles versenyt jelent, itthon digitális szolgáltatóként a Magyar Telekom új, rugalmas IT és telco megoldásokkal érkezik
A januárt jellemző nyugati, délnyugati áramlás, mely tartósan enyhe és esős időt okozott, az elmúlt egy hét során már északnyugatira fordult. Ennek következménye a jóval kevesebb csapadék és átlag körüli hőmérséklet. A hét végétől ismét átalakul a légköri áramlási rendszer hazánk fölött: tartósan északias áramlással jelentős lehűlés érkezik kemény
Az erdők a Föld vízgazdálkodásának kiemelkedő szereplői; elég csak arra gondolni, hogy az erdősült vízgyűjtő területek a világon hozzáférhető víz 75 százalékát adják.
A Samsung bemutatja a Galaxy S23, Galaxy S23+ és Galaxy S23 Ultra készülékeit. Az új Galaxy eszközök kamerái a korábbinál is nagyobb szabadságot biztosítanak a felhasználóknak. A Nightography, éjszakai felvételek funkció által készített videók például a mesterséges intelligencia (MI) alapú átalakító technológia segítségével moziminőséget adnak.„Az
Megemeli az Ukrajnának küldött támogatását a norvég állami vagyonalap, ezzel szeretnék Ukrajna katonai és civil helytállását segíteni – írja a Reuters.
Több mint 100 milliárd koronát (1670 milliárd forint) utal át a Cseh Energetikai Művek (CEZ), a legnagyobb cseh energetikai cég az idén az államnak - közölte Ladislav Kríz, a CEZ szóvivője csütörtökön Prágában.
2023. február 1-jétől Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye korlátozás alatt nem álló területein enyhítések lépnek életbe a vizes élőhelyek, állandó vizes terület közelében található telepekre vonatkozó betelepítési szabályokban.
A kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás eltávolítására szólította fel az Apple és a Google online, alkalmazásokat árusító boltját Michael Bennet demokrata párti amerikai szenátor, a hírszerzési bizottság tagja, mert szerinte az applikáció nemzetbiztonsági kockázatot jelent - olvasható a szenátor csütörtöki levelében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,59 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 45 663,67 ponton állt, ami a szerdai záróértékéhez képest 453,97 pontos, 1,00 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 447,38 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,2 milliárd forint volt, a vezető részvények
Magyarországon éves szinten több száz millió forintot tesz ki az az összeg, amit különböző módszerekkel bűnözők kicsalnak az online térben a hiszékeny és gyanútlan emberektől. Az internetezők többsége találkozott már olyan csalási kísérlettel, amelynek során bankok nevével visszaélve kísérelték meg személyes és banki adatainak ellopását. Az OTP Ban
A cseh vagy a lengyel piacon az éves listákon a tíz legsikeresebb film között rendre felbukkannak helyi produkciók is. Nálunk sajnos nem ez a helyzet. Lehet, hogy az érkező történelmi filmekkel mindez változni fog. Ebből a szempontból lehetünk optimisták - mondta el a Növekedésnek Bálint Péter, a Filmforgalmazók Egyesületének az elnöke.
A csehek mintegy 60 százalékának vannak aggodalmai a jövőt illetően, legnagyobb részük, 32 százalék a háborútól fél - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet 2022 végén készített az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet országos mintán.
A piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 4,00 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank tizedszer emelte irányadó kamatát a szigorítási ciklus több mint egy évvel ezelőtti kezdete óta.
Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük. Ezzel lényegében egységesen 40 százalékra nő a szerződéseikben legfeljebb 25 százalékos szinten rögzített alsó toleranciasáv. Így mások mellett egyes települési távhőszolgáltatóknak sem k
A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2023 januárjában, országosan 5 853 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 37 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.A Duna House becslése alapján 2023 januárjában a stagnáló november és decembe
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az Oroszországgal szembeni tízedik szankciós csomag elfogadását sürgette, amely egyebek mellett teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra.
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az Oroszországgal szembeni tizedik szankciós csomag elfogadását sürgette, amely egyebek mellett teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra.
Március 31-ig igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a kisgyereket nevelő szülők munkába visszatérésének támogatására az ország egész területéről - hívta fel a MÁK a figyelmet.
Szerdán döntött a kormány, a következő fél évben az állam fizeti ki a Dunaferr dolgozóinak a bérét, összesen 16 milliárd forintot. Az a cél, hogy a hat hónap letelte után stabil működést biztosító tulajdonosa legyen a vasműnek.
Az E.ON Hungária Csoport a folyamatos szakmai együttműködés mellett pénzügyi segítséget nyújt a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak az ország 27 településén élő családok téli fűtési szükségleteinek fedezésére. A megélhetési költségek jelentős növekedésével sok családnak jelent nehézséget a téli fűtés biztosítása. Az ország egyes településein és tele