Csák János, kulturális és innovációs miniszter hétfőn közölte, hogy több mint 126 ezren jeletkeztek idén a magyar felsőoktatási intézményekbe - írja az Index.
Az idei kétlépcsős bérfejlesztés után további emelésben részesülhetnek a szakképzésben oktatók; a most megjelent, pedagógusokat érintő törvényjavaslat garanciát jelenthet a dolgozók számára a következő évek béremelésére is - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.
A hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum a Kárpát-medence és Közép-Európa egyetlen olyan múzeuma, amely XXI. századi fenntartható vadászathoz kapcsolódó etikus vadászati elveket, modern, környezettudatos ismereteket tartalmaz, és mindezt a legmodernebb interaktív eszközökkel mutatja be.
Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója július végén távozik a vállalat éléről. Augusztustól a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatói posztját tölti majd be Kanadában.
Minimum háromszorosára nőtt a legtöbb hazai cég energiaköltsége tavaly – mutat rá az EY 70 magyarországi közép- és nagyvállalat megkérdezésével készült felmérése. A megemelkedett díjak arra késztették a társaságokat, hogy áthárítsák a költségeket a vevőkre, illetve energiahatékonysági beruházásokba kezdjenek. A fejlesztések legnagyobb akadálya a sz
Megugrotta a lélektani egymilliós határt a TV2 vetélkedője, jó nézettséggel tért vissza az M4 Sportra a Forma-1, ami szokás szerint a fiatalabb célcsoportoknál erősebb közönségarányt produkált, mint a teljes lakosságnál. A 18-49 éveseknél egy RTL-es produkció volt a hét legnézettebb műsora. A mögöttünk álló 9. héten csak kisebb változások történtek
Tavaly az utolsó negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 7,9 százalékkal 43 412 koronára (716 298 forint) emelkedtek a havi átlagbérek Csehországban. A 15,7 százalékos infláció miatt azonban reálértékük 6,7 százalékkal csökkent - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.
A magyarországi cégek 80 százalékának legalább a háromszorosára, kisebb részüknek ennél is nagyobb mértékben nőtt az energiaköltsége 2022-ben az EY felmérése szerint - közölte a tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.
A magyarországi cégek 80 százalékának legalább a háromszorosára, kisebb részüknek ennél is nagyobb mértékben nőtt az energiaköltsége 2022-ben az EY felmérése szerint - közölte a tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.
Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója július végén távozik a vállalat éléről, augusztustól a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatói posztját tölti be Kanadában - közölte a Budapest Airport Zrt. hétfőn.
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóról szóló értesítések, akiknek változik az adójuk, azok határozatot, akiknek nem, azok emlékeztetőt kapnak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Idén tavasszal újra felbukkannak a magyar utakon a Google Utcakép autói. A következő hónapokban az ország számos pontját, köztük Sopront, Szekszárdot, Mezőtúrt, Szentest, Tapolcát, Karcagot, Baját és Miskolcot is érinteni fogják. Az idei bejárás fő célja az Utcakép városokról és azokat összekötő utakról készített fotóinak frissítése a Google Térkép
A rövid oldalon már megint tovább emelkedtek a magyar állampapírok hozamai, ugyanakkor a közepes futamidőknél némi hozamcsökkenés következett be. Nagy dilemma, hogy hogyan diverzifikáljuk a portfoliónkat, vásároljunk-e külföldi értékpapírokat és devizás befektetéseink is legyenek-e, most, amikor viszonylag erős a forint.
Idén januárban 4,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma 2022 januárjához képest – derül ki a KSH legfrissebb elemzéséből. Élelmiszerből már június óta egyre kevesebbet vásárolnak a magyarok. A kereskedők szerint az idén az átlagosnál több bolt zárhat be.
Emily O'Reilly európai ombudsman hétfőn levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula Von der Leyenhez, hogy információkat kérjen a brüsszeli testület egyes magas rangú tisztségviselőinek Katar által fizetett üzleti útjairól.
A magyar tőzsdén jegyzett Cyberg április elejére hívta össze közgyűlését, amelyen eredetileg a felszámolási eljárás elindításáról döntöttek volna a részvényesek, azonban Rózsa Balázs, az igazgatóság elnöke közvetett részvényesként indítványozta, hogy a társaság csődvédelmet vegyen igénybe.
Oroszországban 62,1 százalékkal, 41 ezer 851-re esett az új autók és haszonjárművek eladása februárban éves összevetésben - közölte az Oroszországban tevékenykedő Európai Vállalkozások Szövetségének járműgyártó-bizottsága.
Minimum háromszorosára nőtt a legtöbb hazai cég energiaköltsége tavaly derült ki egy magyarországi közép- és nagyvállalat megkérdezésével készült felmérésből. A megemelkedett díjak arra késztették a társaságokat, hogy áthárítsák a költségeket a vevőkre, illetve energiahatékonysági beruházásokba kezdjenek. A fejlesztések legnagyobb akadálya a szabál
Az ukrán gazdasági minisztérium 1 százalékra csökkentette a 2023-ra vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését - idézte hétfőn a Reuters tudósítása szerint az Interfax ukrán hírügynökség a miniszterhelyettest.
A Magyarországon működő biztosítók 2022. I–IV. negyedévi adózott eredménye 35,84 milliárd forint volt, ez 56,6 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi – derül ki a jegybank tájékoztatójából.
10 százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott januárban, mint egy évvel korábban a KSH friss jelentése alapján. Az Ásványolaj Szövetség viszont úgy számol, a családok csak néhány százalékkal tankoltak kevesebbet, hiába szűnt meg az árstop adta hírül az RTL Híradója.
Jelentős változásokat hajt végre irodáiban a Google a költségracionalizálás jegyében, és Sundar Pichai vezérigazgatója egy belsős meetingen megvédte a felhőszolgáltató új, alkalmazottak számára meghirdetett íróasztal-megosztási politikáját, amelyet egyes dolgozók kritizáltak. A cégvezér emellett a vállalat egyes irodáit gyakorlatilag üresnek nevezt
Levélben fordultak az Európai Bizottság elnökéhez az Erasmus-program finanszírozásának felfüggesztésével érintett egyetemek rektorai – írja a Magyar Nemzet.