Az idei első hónapban az ipari termelés szabályosan a földbe állt, a KSH ugyanis decemberhez képest 5,1 százalékos csökkenésről számolt be. Bár decemberben a legnagyobb súlyú ágaknak és az akkumulátorgyártásnak sikerült túlszárnyalni a többi visszaesését, de januárban ez nem sikerült.
Dél-Korea hazai összterméke (GDP) 0,4 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben a harmadik negyedévhez képest, amikor még 0,3 százalékos növekedést jegyeztek fel - közölte végleges adatként a dél-koreai jegybank.
Egyszerűsített végelszámolás befejezésekor a kft. három tulajdonosa közül az egyik nem elérhető (egyenlő szavazattal rendelkeznek), a két másik tulajdonos, be szeretné fejezni a végelszámolást. Jogszerű lesz-e, ha az erről szóló határozatot a taggyűlési jegyzőkönyv szerint csak ők fogadják el, és írják alá (jelezve a hiányzó tagot)? – kérdezte olva
Mit tegyenek a szülők, ha a gyerekük zsebpénzemelést szeretne? Kétségtelen, a tavalyi éves infláció 14,5 százalékos volt, de ha igazán rafinált a gyerekünk, akkor a 2023. januári, 25,7 százalékos értékre fog hivatkozni. Ez alapján pedig persze csak akkor, ha van rá lehetőségünk mindenképpen indokolt a plusz pénz. De vajon mennyi legyen az emelés? T
BB+-ra, vagyis bóvli kategóriára változtatta a Nissan hitelminősítését az S&P Global Ratings, arra hivatkozva, hogy a cég profitabilitása gyenge, az értékesítése pedig nem valószínű, hogy erőteljesen fellendülne - adta hírül a Bloomberg.
Óriási eladói érdeklődést tapasztalunk a világ minden tájáról a közös uniós gázvásárlási kezdeményezés iránt, hiszen több mint 50 cég jelezte már, hogy eladna gázt az EU-ban – jelezte a Bloombergnek adott interjúban Maros Sefcovic (képünkön középen). Az Európai Bizottság alelnöke azt már nem domborította ki annyira, hogy maga a közös uniós gázbesze
Nem marad parlagon mindaz a gazdagság, ami a Kárpát-medence talajában, szőlőtőkéiben, gyümölcsbokrain és az emberi hozzáértésben, szorgalomban rejlik - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a tárcavezető a II. RibON Kárpát-medencei ribizliborverseny pénteki díjátadó rendezvényen, a székelyföldi Csíkmadarason.
Ma már egy olyan világban élünk, ahol minden csak megszokás kérdése: ez van a forinttal és ez van az orosz-ukrán háborúval is. Tavaly éppen a forint erős volatilitásán kerestek sokat a privátbanki ügyfelek, a szakma kissé átcsapott deviza tradingbe – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Katona Ildikó, az iPrivate Banking Zrt. vezérigazgatója.
Pénteken hajnalban teszi közzé tavalyi negyedik negyedéves és 2022-es egész éves számait az OTP. Ahhoz már az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a gyorsjelentést megelőző napokban heves mozgások vannak az OTP piacán, így van ez ma is, most éppen lefelé.
A cseh kormány ellenzi az Európai Bizottság azon tervét, hogy az USA inflációcsökkentő törvényére (IRA) adott uniós válaszlépés részeként új Európai Szuverenitási Alapot hozzon létre. A magyar kormány más problémákat jelzett Brüsszelnek.
Az MNB a biztonsági tőke három hónapon belüli pótlására alkalmas pénzügyi terv készítését írta elő a Bodrogközi, illetve a Bodrogközi Kertészeti biztosító egyesületeknek. A szükséghelyzetbe került intézményekhez a jegybank, legfeljebb 180 napra felügyeleti biztosokat is kirendelt – közölte az MNB kedden.
Számos társadalmi, politikai, gazdasági jellegű témát is körbejárunk a neves vállalkozóval, üzletemberrel az Mfor.hu és a Privátbankár.hu következő, március 9-ei Klasszis Klubjában. Ám szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem erre lehetőséget kapnak az ingyenesen regisztráló olvasóink, akár személyesen, aká
A kiskereskedelmi forgalom csökkent az idei év első hónapjában az éves index szerint 4,5 százalékos visszaesést mutatott a KSH adatai szerint. Az első havi adat kedvező bázishatást is magában foglal."A háztartások rendelkezésre álló jövedeleméből továbbra markáns szeletet harap ki az Európa-bajnok infláció. Az extrém magas élelmiszerdrágulás egyért
A Bloomberg értesülései szerint a Facebookot és az Instagramot is birtokló óriásvállalat több ezer dolgozójától válhat meg az elkövetkező hetekben. Az elmúlt időszakban ez a második komoly leépítési hullám a cégnél.
A várakozásokat messze alulmúlva 0,2 százalékkal csökkent az ipari termelés januárban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 3,2 százalékkal esett vissza, mivel januárban eggyel több munkanap volt 2022. januárhoz képest. Tavaly összesen 5,8 százalékkal nőtt az ipari termelés.
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók mára jelentős kárt okoznak a magyar gazdaságnak. A KSH adatai szerint 2023 januárjában az egy évvel korábbihoz képest 3,2 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene - reagál a legfrissebb adatokra a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Akár minden tízedik bontópernél is fény derülhet a házaspár egyik tagjának eltitkolt kriptovagyonára Magyarországon, ez az arány pedig az elkövetkező tíz évben megtöbbszöröződhet. Dr. Havas-Sághy Gábor ügyvéd arról beszélt, annak ellenére, hogy a kriptovalutás tranzakciók félig-meddig anonim módon működnek, többnyire mégis lehetséges a detektálásuk
A hazai magánegészségügyi szolgáltatók közül elsőként kapta meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kiadott működési engedélyt és nyitotta meg a koraszülött intenzív ellátási centrumát a TritonLife Róbert Magánkórház - hangzott el a keddi bemutató sajtótájékoztatón. Fábián Lajos, a magánegészségügyi csoport egyik alapítója és elnöke a kór
Összesen 3,9 milliárd forint értékben, százszázalékos hazai és uniós támogatás segítségével fejlesztik az árvízvédelmi töltéseket a Felső-Tisza két mellékfolyóján, a Krasznán és a Batáron - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken az MTI-vel.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytatódik áprilistól az új alapellátási ügyeleti rendszer bevezetése. A megyében a tervek szerint áprilistól csak Miskolcon, a megyei kórházban lesz gyermekügyeleti pont.
Nem marad parlagon mindaz a gazdagság, ami a Kárpát-medence talajában, szőlőtőkéiben, gyümölcsbokrain és az emberi hozzáértésben, szorgalomban rejlik - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a tárcavezető a II. RibON Kárpát-medencei ribizliborverseny pénteki díjátadó rendezvényen, a székelyföldi Csíkmadarason.
Az ukrán mezőgazdasági szektor csaknem 38 milliárd dolláros közvetlen és közvetett veszteséget szenvedett el az orosz invázió miatt – közölték a Kijevi Közgazdasági Iskola (Kse) elemzői.
Januárban az ipari termelés volumene 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,2 százalékkal mérséklődött – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elmúlt évek krízisei nagy kihívást jelentettek a gyógyszertárak, gyógyszerellátás számára - hangzott el a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) sajtótájékoztatóján. Dr. Zlinszky János, a HGYSZ elnöke elmondta, hogy ha a gyógyszertárak működési nehézségekkel küzdenek, az vissza fog hatni a betegek gyógyszerellátására, mely már me
Varga-Nagy Eszter tölti be 2023. március 1-től a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. Vállalati Kapcsolatok és Kommunikációs Vezető pozícióját. A szakember egyenesen a The Coca-Cola Company-tól érkezik több, mint 15 éves vállalati és marketingkommunikációs, főként kereskedelmi területen szerzett széleskörű tudással, amit közéleti és stratégiai kommunik
A nagy érdeklődés miatt az EXIM március 6-án felfüggesztette a kérelmek befogadását a Baross Gábor Beruházási Hitelre. Néhány nappal ezelőtt a program forgóeszközhitele is kimerült, így erre sem lehet már jelentkezni.
A francia kormány megállapodott a nagy áruházláncokkal az élelmiszeráraknak "a lehető legalacsonyabban tartásáról" júniusig; az "inflációellenes negyedév" keretében a szupermarketek szabadon választhatják meg azokat a termékeket, amelyekre ársapkát tesznek - jelentette be Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter hétfőn.
A Munka Törvénykönyvének 2023. január 1-jétől életbe lépő változásai érintették a munkaszerződés módosításának lehetőségét is. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Minimum háromszorosára nőtt a legtöbb hazai cég energiaköltsége tavaly – mutat rá az EY 70 magyarországi közép- és nagyvállalat megkérdezésével készült felmérése. A megemelkedett díjak arra késztették a társaságokat, hogy áthárítsák a költségeket a vevőkre, illetve energiahatékonysági beruházásokba kezdjenek. A fejlesztések legnagyobb akadálya a sz
Számos társadalmi, politikai, gazdasági jellegű témát is körbejárunk a neves vállalkozóval, üzletemberrel az Mfor.hu és a Privátbankár.hu következő, március 9-ei Klasszis Klubjában. Ám szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem erre lehetőséget kapnak az ingyenesen regisztráló olvasóink, akár személyesen, akár írásban, az utóbbit már az esemény elő
Nagyot raliztak az év első hónapjaiban a kriptovaluták, de sok befektető a bitcoin helyett már azokat a kriptopénzeket figyeli, amelyek különbönző okos szerződéseket és alkalmazásokat futtató blokkláncplatformok natív tokenjei - írja a Reuters.