A hollandiai székhelyű Trive Financial Holding felvásárolta a Sopron Bankot, amely ezentúl Trive Bank Hungary Zrt. néven szolgálja majd ki ügyfeleit - közölte a pénzügyi vállalatcsoport.
Kína devizatartaléka, ami a legnagyobb a világon, februárban 3133 milliárd dollár volt, 51 milliárd dollárral csökkent januárral összevetve - közölte az ázsiai ország jegybankja.
1957. március 7-én történelmi nap virradt a szerencsevadászokra, aznap indult hódító útjára az Ötöslottó, amely Magyarország legismertebb és legszélesebb körben játszott számsorsjátéka lett. Az elmúlt évtizedekben ezzel a játékkal 45-en váltak milliárdossá és megszámlálhatatlanul sokan milliomossá. A játék mostani születésnapján minden idők hetedik
Több mint hatezer webáruház számára nyílt meg a lehetőség Magyarország első lakossági BNPL (Buy Now, Pay Later - Vásárolj most, fizess később) szolgáltatása, az IzzyPay integrációjára a frissen megkötött Shoprenter együttműködés eredményeképp. Farkas Róbert, az IzzyPay vezérigazgatója szerint a megállapodás fontos mérföldkő a BNPL magyarországi meg
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) hiányozhat az idei tervezett költségvetésének egynegyede, és egyes műveletekben megszorításokra kényszerülhet - nyilatkozta kedden Robert Mardini, a szervezet főigazgatója.
A budapesti GRUND adott helyszínt a Kripto Akadémia ötödik születésnapi bulijának, a kissé csípős március eleji idő ellenére nagyjából 150 kriptofej gyűlt össze egy remek hangulatú este során. A Binance jóvoltából rengeteg ajándékot oszthattunk ki, jó sokat ittunk, beszélgettünk a piacról, a lehetséges jövőről. Az alábbiakban képes összefoglalóval
Hétfőn a nap második felében mozdult ismét az erősödés felé a forint az euróval szemben, így ismét próbált eltávolodni a 380-as szinttől. Kérdés, hogy innen mennyi erő lehet még benne, az utóbbi napokban-hetekben inkább arra utaltak a piaci mozgások, hogy 380 alatt kifulladóban lehet az erősödés.
A múlt héten derült ki, hogy a kormány az uniós források felszabadításához egy éven belül negyedjére is átírja a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó szabályokat.
Állami és MNB-s pénzből egy részüket illetően ez lehetséges, de nagyon drága lenne. Az összes fontos külföldi céget is felvonultató hazai szakági szövetségek egyelőre nem aggódnak.
2023. március 1-től Varga-Nagy Eszter tölti be a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezető pozícióját. A szakember a The Coca-Cola Company-tól érkezik több, mint 15 éves vállalati és marketingkommunikációs, főként kereskedelmi területen szerzett széleskörű tudással, amit közéleti és stratégiai kommunikációs tapa
Megyéről megyére haladva az év végére a főváros kivételével mindenhol az OMSZ szervezi majd az ügyeleti ellátást. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytatódik áprilistól az új alapellátási ügyeleti rendszer bevezetése – írja a Népszava. Ez lesz a negyedik régió, ahol az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szervezi és irányítja az ügyeleti ellátást. Az átál
A magyarországi cégek 80 százalékának legalább a háromszorosára, kisebb részüknek ennél is nagyobb mértékben nőtt az energiaköltsége 2022-ben az EY felmérése szerint - közölte a tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.
Egy friss katari miniszterelnök-csere nyomán „a katari-magyar együttműködésnek innentől kezdve tehát a legmagasabb szinten van pártfogója, így még jobbak a kilátásaink arra, hogy a katari LNG-gáz belátható időn belül hozzá tud járulni hazánk energiabiztonságához” – jelezte kedd délelőtti Facebook-posztjában Szijjártó Péter.
Hazánk Gmo-mentes státuszából adódó előnyét az eddigieknél is hatékonyabban kell kihasználni - mondta Nagy István agrárminiszter a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság 150. ülésén.
A külföldre utazó magyarok közül minden negyedik Ausztriába ment az idei télen pihenni vagy síelni, harmaduk a téli sportok miatt kelt útra – derül ki a Bank360.hu három hónap utasbiztosítási adatait elemző összegzéséből.
2023 januárjában az ipari termelés volumene 0,2%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól - ezt közölte legfrissebb adatsorában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében, a tervezett 15 helyett csak 14 milliárd forintnyi papír talált gazdára.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél (Núsz Zrt.) tavaly elvégzett 84 ezer ügyfélszolgálati szolgáltatásból a hazai közlekedők mintegy 20 ezer esetben intéztek az e-matrica-vásárláshoz kapcsolódó korrekciós ügyet. Legtöbben a rendszámot rögzítették rosszul az úthasználati jogosultság megvásárlásánál, de sokan tévesztették el a díjkategóriát
Több mint ezer társasággal nőt a tisztán női cégvezetőkből álló társas vállalkozások száma 2022-ben, bár még mindig a férfiak dominálják a hazai társas vállalkozások tulajdonosi és cégjegyzésre jogosulti körét.
A lehulló eső több alkalommal veszélyeztette Hernádnémeti ingatlanjait, ezért a károk megelőzése és a veszélyhelyzet csökkentése érdekében az önkormányzat átépíti a csapadékvíz-elvezető csatornákat.
A jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, a 2019. december 19-ei, 2020/262 európa tanácsi irányelv 2023. február 13-ától alkalmazandó rendelkezéseivel összhangban módosult a hazai jövedéki szabályozás, melynek következtében az adóraktár engedélyese jogosulttá válik másik tagállamban szabadforgalomba bocsátott, keres
A vállalatok a carsharing (megosztott autó hozzáférés) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá - áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében.
A nyugdíjreform elleni tiltakozásképpen tartott hatodik országos sztrájk komoly fennakadásokat okoz több francia finomítónál a feldolgozásban és az üzemanyag-szállításban.
Először hirdetik meg az Év pálinkás bonbonja versenyt, amelyet a 23. Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként tartanak meg - közölték a szervezők az MTI-vel.
A világjárvány alatt tapasztalt növekedés tovább folytatódik a Legónál, köszönhetően a gyerekeket és felnőtteket egyaránt megcélzó, változatos termékpalettának – írja a CNBC.
A magyar részvénypiac ma csúnyán alulteljesítő, de hosszabb távon azért jobban állunk a lengyeleknél. Gyengült a forint is a holnapi inflációs adat előtt. A piacok Jerome Powell beszédét várják, aki sokféle eszköznek utat mutathat. Egy csődbe ment kriptóbank helyére két másik pályázik.
Közzétette ma reggel a KSH az idei első havi ipari termelési adatokat. Havi szinten masszívan 5,1 százalékkal csökkent a kibocsátás. Ezzel éves szinten 3,2 százalékkal csökkent az ipari termelés a munkanaphatással tisztított adatok szerint, érdemben elmaradva az előrejelzésünktől és a konszenzustól. A rendkívüli havi visszaesés tekintetében a mosta
Mate doktorandusz kísérletezett ki egy olyan úttörő eljárást, mely lehetővé teszi az élelmiszeriparban rendkívül elterjedt tojáslé fagyasztással történő tartósítását. Újításának köszönhetően mostantól lehetséges lesz a friss tojáslé konzisztenciájához hasonló felengedtetett tojáslevet előállítani.
Minden tizedik horvát munkavállaló (161 ezer fő) külföldön keresne munkát a következő egy évben, minden ötödik aktívan új állást keres az országon belül, hogy megváltoztassa jelenlegi munkakörnyezetét, minden harmadik pedig a következő években tervezi ugyanezt - írta a Vecernji List című napilap kedden, egy közvélemény-kutatásra hivatkozva.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél (NÚSZ Zrt.) tavaly elvégzett 84 ezer ügyfélszolgálati szolgáltatásból a hazai közlekedők mintegy 20 ezer esetben intéztek az e-matrica-vásárláshoz kapcsolódó korrekciós ügyet. Legtöbben a rendszámot rögzítették rosszul az úthasználati jogosultság megvásárlásánál, de sokan tévesztették el a díjkategóriát