Törökország türelme fogytán van az iraki határvidéken ismétlődő kurd behatolásokkal kapcsolatban - jelentette ki csütörtökön Abdullah Gül. A török államfő egy ankarai gazdasági értekezleten leszögezte: Ankara eltökélt szándéka, hogy megtesz minden szükséges lépést ennek a fenyegetésnek a felszámolására. Közben a török haderő közölte, hogy a török erők újabb kurd gerillatámadást vertek vissza.
A Katrina hurrikán pusztítása óta nem érte a mostanihoz hasonló katasztrófa Kaliforniát. Az amerikai állam déli, tengerparti részén dúló tűzvész csak most kezd csillapodni, mivel alábbhagyott a szél. Bush elnök a helyszínre látogat és bejelentette, hogy a központi költségvetésből nyújtanak segítséget az egymilliárd dollárt kitevő károk helyrehozására.
Legkevesebb harminc ember, köztük 17 pakisztáni katona életét vesztette csütörtökön feltehetően lázadó fegyvereseknek egy katonai járműoszlop elleni robbantásos merényletében az ország északi részén - közölte egy magas rangú biztonsági tisztségviselő.
Szálih Mahmúd Oszmán szudáni ügyvéd kapta meg csütörtökön az Európai Parlament (EP) legmagasabb emberi jogi kitüntetését, a Szaharov-díjat, a polgárháború sújtotta nyugat-szudáni Dárfúr tartományban végzett tevékenységéért - közölte az Európai Parlament (EP) elnöke.
Céltáblának használják ellenzékiek képmásait, többek közt a sakkvilágbajnok Garri Kaszparovét a Kremlhez hű ifjúsági mozgalom, a Nasi (Mieink) tagjai. A fiatalok mintegy 25 "politikai céllövöldében" engedhetik szabadjára "Oroszország ellenségei" iránt táplált gyűlöletüket festékgolyókkal és apró dárdákkal - mondta a Nasi egyik tagja, Makar Vicsljanzev. Céltáblának használják az ellenzék soraiban…
Az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa akár a közvetlen agrárkifizetések terhére is növelné a jövőben az uniós vidékfejlesztési forrásokat - ezt maga Mariann Fischer Boel jelentette ki csütörtökön Gyöngyösön. Ugyan a 2007-2013. között rendelkezésre álló 88 milliárd euró sok pénz, ám nem elegendő az uniós lakosság 66 százalékának otthont adó falvak és kisvárosok…
Az Európai Parlament (EP) arra kéri az unió tagállamainak kormányait képviselő Európai Tanácsot, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne nemzetközi felügyelet mellett törvényessé tenni az afganisztáni illegális mákültetvények legalább egy kis hányadát, az orvosi célokra történő ópiumtermelés szolgálatába állítva ezeket az ültetvényeket.
Miközben anyagi okokból 1800 alkalmazott elbocsátására kényszerül, 18 millió fontot (6,5 milliárd forintot) tervez költeni a BBC arra, hogy létrehozza az új, digitális kelta nyelvű tévécsatornát, amelyet legföljebb 70 ezer ember lesz majd képes élvezni.
Az amerikai szövetségi kormányzat nem feledkezik meg a kaliforniai tűzvész áldozatairól - mondta George Bush elnök csütörtökön az Egyesült Államok nyugati parti államában, a katasztrófa által leginkább sújtott San Diegóban. "Nem feledkezünk meg önökről Washingtonban" - mondta az elnök, aki gyors látogatásával is bizonyítani kívánta, hogy kormánya felkészültebben reagál a természeti katasztrófára,…
Legkevesebb öt munkás vesztette életét, másik hat súlyosan megsérült csütörtök délután Németországban, miután egy építkezésen összedőlt egy óriási acélállványzat - közölte a helyi rendőrség. A baleset az RWE német energiaipari vállalat grevenbroichi erőművénél történt Düsseldorftól 20 kilométerre. Egyelőre ismeretlen okból szakadt le az óriási acélgerendákból álló, mintegy száztonnás állványzat,…
A kolumbiai kormánycsapatok harci gépek támogatásával támadást intéztek a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) tábora ellen, újabb súlyos csapást mérte az ország legnagyobb lázadó szervezetére - közölték a hatóságok.
Összesen 87,6 millió font (31,5 milliárd forint) költségtérítést vettek fel a brit parlamenti képviselők a tavalyi évben - derül ki a nyilvánosságra hozott adatokból.
Gerry és Kate McCann, a tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine szülei csütörtökön közzétették annak a férfinek képét, aki szerintük a lányukat elrabolta - közölte Clarence Mitchell, a család szóvivője. A négyéves Madeleine-nek május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjában, miközben a szülők a szállodától néhány…
Száztizenkilencezer dollárért (20,8 millió forintért) cserélt gazdát Ernesto Che Guevara egykori kommunista forradalmár hajfürtje, amelyet akkor vágtak le a fejéről, amikor meggyilkolták.
Összeomlás fenyegeti a szlovákiai egészségügyi ellátást - állítja a szlovák orvosi kamara. Az orvosok szakszervezete azonnali, legalább 30 százalékos béremelést követel.
Szabadon bocsátották pénteken Joseph Estrada volt Fülöp-szigeteki elnököt, akit megbuktatása után hat és fél éven át tartottak házi őrizetben. A 70-es, egykori akciófilmsztárt 2001 januárjában népfelkelés mozdította el az államfői posztról, majd letartóztatták. Korrupciós vádak alapján az idén szeptemberben életfogytiglani börtönre ítélték, csütörtökön azonban Gloria Macapagal Arroyo államfő…
Szlovákiában a politikusok vagyoni helyzetével parlamenti bizottság foglalkozik. A testüket hatásköre azonban korlátozott, míg működése csupán formális - állítja több polgárjogi szervezet.
Ezer eurót, útiköltséget, illetve házaikért kártérítést kellene fizetnie a román államnak a Magyarországra áttelepedni kívánó romániai magyaroknak, ha a parlament elfogadja Gheorghe Funar szenátor erről szóló törvénytervezetét.
Nagy-Britanniában a képviselőház tagjainak évente vagyonnyilatkozatot kell tenniük. Ha nem tekintjük az önkormányzati szintet, ez lényegében átfogja a politikai spektrumot, hiszen a briteknél minden kormánytag és az ellenzéki pártok vezető személyiségei is választott képviselők.
Életének 94. évében pénteken elhunyt Alekszandr Felikszov legendás orosz hírszerző, akinek szerepe volt az amerikai atomfegyver titkainak felderítésében és a karibi válságban - közölte az orosz Külföldi Felderítő Szolgálat.
Az olasz legfelsőbb bíróság helybenhagyta pénteken egy milánói bíróság 2004-ben hozott felmentő ítéletét Silvio Berlusconi volt kormányfő megvesztegetési ügyében.
A tömegtájékoztató eszközök "ellenséges magatartását" okolja Jaroslaw Kaczynski, még hivatalban lévő lengyel kormányfő azért, hogy nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártja elvesztette a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat.
Nőtt a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének bizalma Szerbia iránt. Carla Del Ponte pénteken, kétnapos belgrádi látogatása végén, úgy nyilatkozott, hogy határozott együttműködési készséget tapasztalt, s a közeli hetekben előrelépésre számít a délszláv háborús bűnösök elfogásában.
A két legjelentősebb dárfúri lázadószervezet bejelentette pénteken, hogy nem vesz részt az ENSZ és az Afrikai Unió közvetítésével Líbiában rendezendő béketárgyalásokon, ami végleg szertefoszlatja a négy és fél éve tartó nyugat-szudáni válság gyors rendezésének reményét.
Megfenyegette az Európai Bizottság pénteken azokat a cégeket, amelyek brüsszeli értékelés szerint jogtalan állami támogatáshoz jutnak, hogy amennyiben azokat nem fizetik vissza gyorsan, nem juthatnak hozzá jogos pénzükhöz sem.
Elképzelhető, hogy felesége ölte meg az egyik francia parlamenti képviselőt, hogy megszerezze annak mandátumát. A francia hatóságok most halottszemlét és boncolást terveznek.
Legkevesebb tizenhat ember meghalt, amikor szombaton maoista lázadók egy falura támadtak a kelet-indiai Dzsharkand szövetségi állam egyik falujában - közölte egy a rendőrség. G.S. Rath, a dzsharkandi rendőrség illetékese elmondta, hogy 30-40 lázadó támadt a falura és vaktában lövöldözni kezdtek. A maoista lázadók tizenöt indiai szövetségi államban folytatnak fegyveres harcot a nagybirtokosok…
A japán kultúra módos szerelmesei számára egyedülálló alkalmat jelenthet Kacujama japán város döntése, amelynek értelmében 3,5 milliárd jenes induló áron eladják a legtöbbet kínáló vevőnek a város egyik pagoda-együttesét, mert csak így tudják kifizetni az építtető által felhalmozott adóhátralékot.
Egy észak-iraki magas rangú amerikai parancsnok pénteken közölte: semmilyen akciót sem tervez a kurd lázadók ellen, akik észak-iraki támaszpontjaikról kiindulva hajtanak végre törökországi támadásokat.
A tavaly Londonban meggyilkolt orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko az Mi6 brit titkosszolgálatnak dolgozott - írta a szombati Daily Mail. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynöke 2006. november 23-án halt meg, miután polónium-210 izotóppal megmérgezték. A lap meg nem nevezett diplomáciai és a titkosszolgálatokhoz közel álló forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Litvinyenko…
A bagdadi betöltetetlen állások növekvő száma miatt az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, hogy kötelezővé teszi a diplomaták számára az iraki szolgálatot - jelentette be pénteken Harry Thomas, a tárca személyzeti igazgatója. 2008 nyarán 250 posztot kell betölteni Bagdadban, s ebből 50-re még nincs jelentkező - tette hozzá sajtótájékoztatóján Harry Thomas.
Öngyilkos merényletet követtek el szombaton egy kelet-afganisztáni amerikai bázis ellen - jelentette be egy amerikai katonai szóvivő. A terrorakcióban négy afgán halt meg, amerikai áldozatokról nem szólt jelentés.
A mianmari (burmai) katonai rezsim szabadon bocsátott 87 fogva tartottat azok közül, akiket a múlt havi kormányellenes tüntetések leverése során vettek őrizetbe, köztük az ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több mint 50 tagját - közölte a párt szóvivője.
Pokolgép robbant szombaton Bagdadtól délkeletre egy főleg síiták lakta körzetben. A merényletben nyolcan meghaltak és 13-an megsebesültek - közölték rendőrségi és kórházi illetékesek.
Az Európai Bizottság környezetvédelmi szóvivője szerint sértheti a genetikailag módosított növények termesztésére vonatkozó uniós szabályozást a francia elnök rendelete.
Az Európai Parlament arra kérte az Európai Tanácsot, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne - nemzetközi felügyelet mellett - az afganisztáni illegális mákültetvények bizonyos hányadát törvényessé tenni, és az orvosi célokra történő ópiumtermelés szolgálatába állítani.
Izrael minden gazdasági kapcsolatot meg akar szakítani a Gázai övezettel - közölte a zsidó állam védelmiminiszter-helyettese. Matan Vilnai azt mondta: céljuk, hogy az infrastruktúra tekintetében lehetőleg teljesen függetlenítsék magukat a területtől.
Élesen bírálta az Európai Unió tagországait a török miniszterelnök, mert nem adják ki az ankarai hatóságoknak a kurd lázadókat. Recep Tayyip Erdogan televíziós beszédében hangsúlyozta: az európai közösség nem támogatja Törökország harcát, annak ellenére, hogy terrorszervezetnek nyilvánították a Kurdisztáni Munkáspártot.
A Fidesz elnöke is részt vett az erdélyi Krasznamihályfalván Tőkés László református püspök, független jelölt európai parlamenti kampányának első rendezvényén.