2007. október 29. hétfő

okt. 29
14:16
Jövőre Budapestre jönnek a NATO-országok védelmi miniszterei (Infostart)
Budapesten rendezik meg egy év múlva a NATO-országok védelmi minisztereinek találkozóját - jelentette be Kabulban a magyar honvédelmi miniszter, miután a NATO-főtitkár civil képviselőjével tárgyalt.
okt. 29
14:34
Szélsőséges magyarokkal riogatnak a román szociáldemokraták (Kripto Akadémia)
Szélsőséges magyarok templomgyújtogatási akciójával riogatott Cristian Diaconescu, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke, akinek az a nyilatkozata, miszerint a múlt hét elején „szélsőséges magyarok” felgyújtották a békéscsabai ortodox templomot, durva félretájékoztatásnak bizonyult - írta hétfői számában az erdélyi Krónika című napilap.
okt. 29
14:50
Államüggyé dagadt a gyerekkereskedelemmel vádolt európaiak akciója (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia elnök "illegálisnak és elfogadhatatlannak" minősítette hétfőn a Zoé Bárkája nevű civil szervezet akcióját, amely állítólag örökbefogadás céljából kívánt 103 szudáni árva gyermeket Csádból Franciaországba szállítani.
okt. 29
15:01
"Orbán úgy sem távozik" (Kripto Akadémia)
Több okból is "súlyos fejleménynek" kell tekinteni Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő és Kóka János pártelnök legutóbbi belpolitikai és költségvetési nyilatkozatait, áll az egyik vezető londoni befektetési ház hétfőn kiadott értékelésében.
okt. 29
16:06
A köztársasági elnök feldühödött egy riporteri kérdésen, és lelépett - videóval (Kripto Akadémia)
Felvétel közben faképnél hagyta Nicolas Sarkozy a CBS amerikai tévétársaság újságíróját, amiért az feleségével való viszonyáról tett fel neki kérdést.
okt. 29
16:07
Borzalmas részletek a buszbalesetről: "a karját most varrják vissza" (Infostart)
Hárman vesztették életüket a magyar busz ausztriai balesetében - erősítette meg a Külügyminisztérium szóvivője az InfoRádióban. Az A2-es autópályán bekövetkezett tragédiában négyen súlyosan megsérültek. A busz Milánóból tartott haza, a vasárnapi Milan-Róma mérkőzésről
okt. 29
16:33
A pápa a gyógyszerészek lelkiismeretére apellál (Infostart)
XVI. Benedek pápa az eutanáziához és az abortuszhoz használt tabletták árusításának lelkiismereti okból történő megtagadására szólította fel a gyógyszerészeket.
okt. 29
16:47
Soha ennyi medikus! (Kripto Akadémia)
Jelentősen megugrott az orvosszakma iránti érdeklődés az amerikai fiatalok körében: az amerikai orvostudományi egyetemek szervezete szerint az Egyesült Államokban minden eddiginél nagyobb számban jelentkeztek erre az évre orvostanhallgatónak.
okt. 29
16:49
Clinton és Giuliani az elnökjelöltség legesélyesebb várományosai (Kripto Akadémia)
Hillary Clinton New York-i szenátor és Rudy Giuliani volt New York-i polgármester a demokrata, illetve a republikánus párti elnökjelöltség legesélyesebb várományosa a 2008-as választás előtt. Az elnökválasztások kimenetelét immár 20 éve nagy pontossággal előrejelző úgynevezett Iowai Elektronikus Piac szerint - amelyet az Iowai Egyetem professzorai működtetnek politikai információk "értékesítésére"…
okt. 29
16:51
Az elnökválasztási kampány egyik slágertémája lehet a felsőoktatási reform (Kripto Akadémia)
A gyorsan emelkedő költségek miatt a 2008-as elnökválasztási kampány egyik slágertémája lehet a felsőoktatási reform az Egyesült Államokban. Az amerikai felsőoktatási rendszer a legdrágább az egész világon. Generációk óta nyomasztja a családokat, hogy miből fizetik a gyerekek egyetemi oktatását. Az évek óta meredeken emelkedő költségek miatt most már ez a középosztály egyik legfőbb problémája,…
okt. 29
17:15
Egyre éleződik az elnökválasztási kampány az Egyesült Államokban (Infostart)
Hillary Clinton New York-i szenátor és Rudy Giuliani volt New York-i polgármester a demokrata, illetve a republikánus párti elnökjelöltség legesélyesebb várományosa a 2008-as elnökválasztás előtt.
okt. 29
18:07
Sarkozy környezetvédelmi reformcsomagot jelentett be (Infostart)
Teljes körű környezetvédelmi reformprogramot jelentett be a francia köztársasági elnök. Nicolas Sarkozy leállítaná az autópálya-építést, új adókat vetne ki a környezetvédelmet leginkább szennyező gépkocsikra, valamint a - nem az autópályán közlekedő - teherautókra. A politikus emellett három éven belül ötödére csökkentené az energiafogyasztást, de az atomenergiáról nem mond le.
okt. 29
19:04
Aknavetővel lőtték az afganisztáni magyar tábort (Infostart)
Afganisztánban feltehetően aknagránátok csapódtak a magyar tartományi újjáépítési csoport tábora közelében, Puli-Humriban - közölte Rózsa Tibor ezredes.
okt. 29
20:30
A Pentagon MOP-bombát juttatna célba B-2 bombázókkal (Kripto Akadémia)
Az amerikai védelmi minisztérium 88 millió dollárt kért a legutóbbi háborús pótköltségvetés keretében arra, hogy a B-2-es lopakodó bombázókat képessé tegyék a MOP óriásbomba célba juttatására - közölte hétfőn a Fox News, amely szerint ez arra utalhat, hogy a Bush-kormány Irán elleni háborúra készülődik.
okt. 29
21:01
Hódít a génmódosított gabona Európában (Infostart)
Tavaly óta 77 százalékkal nőtt a genetikailag módosított gabonafélékkel bevetett területek nagysága Európában. Idén már több mint ezer négyzetkilométerről takarítottak be génmódosított kukoricát.
okt. 29
21:06
Hajógyártás - tüntetés a gdanski hajógyár privatizációjáért (Kripto Akadémia)
Hétfőn több száz munkás tüntetett a legendás gdanski hajógyárban az üzem megmentését, illetve privatizációját követelve. A pénzügyileg nehéz helyzetben lévő üzem dolgozói transzparenseiken "korszerű gyárat, európai színvonalú béreket" sürgettek.
okt. 29
21:22
Saját felesége váltja le az elnököt (Infostart)
Történelmet írtak az argentin választók a hétvégén - vélik megfigyelők. Nemcsak azért, mert az ország történetében először női elnököt választottak maguknak, hanem azzal is, hogy ezentúl a leköszönő államfő felesége áll majd az ország élén.

2007. október 30. kedd

okt. 30
5:22
Veszélyben a magyar képviselet (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor a hét végén Erdélyben olyan vehemenciával kampányolt, mintha nem is egy másik országban lett volna: több helyszínre is elkísérte ottani fő politikai szövetségesét, Tőkés Lászlót, s beszédeiben kimondatlanul, ám egyértelműen arra bíztatta hallgatóságát, hogy a november 25-i europarlamenti választáson a független jelöltként induló református püspökre szavazzon.
okt. 30
5:40
Százszor annyit keres a topmenedzser, mint az átlagmunkás (Infostart)
A legnagyobb brit cégek vezetői százszor annyit keresnek, mint egy átlagos munkás - derült ki a legfrissebb statisztikából. Vagyis a vállalati vezető kétszer annyit keresnek egy héten, mint amennyit a legtöbb ember egész évben.
okt. 30
6:32
"Az egyik barátom barátja terrorista" (Kripto Akadémia)
Bírálta a japán kormány kedden saját igazságügyi miniszterét, mert Hatojama Kunio azt mondta, hogy egyik "barátjának a barátja" az al-Kaida terrorhálózat tagja és több ízben különböző útlevelekkel utazott be a szigetországba.
okt. 30
7:02
Megúszhatják a gyerekgyilkosok (Infostart)
Hírügynökségi értesülés szerint az amerikai külügyminisztérium bűnvádi eljárás alóli mentességet ígért az Irakban működő amerikai Blackwater biztonsági magáncég munkatársainak.
okt. 30
7:04
Ezrek tüntettek egy rendőrségi beavatkozásra emlékezve (Kripto Akadémia)
Mintegy huszonhatezer ember tüntetésen emlékezett meg a mexikói Oaxaca szövetségi államban arról, hogy a rendőrség egy évvel ezelőtt felszámolta az állam kormányzójának távozását követelő ellenzékiek barikádjait.
okt. 30
7:15
Hatezer embert telepítenek át Kínában űrrakéta-indítóállomás építése miatt (Kripto Akadémia)
Több mint hatezer embert telepítenek át a Kína déli részén lévő Hajnan (Hainan) üdülőszigeten, hogy helyet teremtsenek az ország negyedik űrrakéta-indító állomásának építéséhez.
okt. 30
7:32
A kanadai törvényhozásban tárgyal Szili Katalin (Kripto Akadémia)
A kanadai törvényhozásban tárgyal kedden Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hivatalos látogatásának keretében. A kanadai parlament magyar baráti tagozatával folytat megbeszéléseket Szili, akit ottawai látogatására elkísért Avarkeszi Dezső (MSZP) és Hoffmann Rózsa (Fidesz). A magyar küldöttség találkozik a parlament külügyi- és nemzetközi fejlesztési bizottságával is.
okt. 30
7:53
A kanadai kormányfő fogadta a dalai lámát (Kripto Akadémia)
Stephen Harper kanadai miniszterelnök hivatalában fogadta a dalai lámát, jóllehet ezzel azt kockáztatta, hogy országa magára vonja Kína haragját. Harper helyi idő szerint hétfőn fogadta a tibeti buddhisták száműzetésben élő szellemi vezetőjét, aki most először találkozhatott hivatalos formában kanadai kormányfővel.
okt. 30
9:58
Robbanás Ravalpindiben: öt halott (Kripto Akadémia)
Öngyilkos merénylő ölt meg négy embert és maga is szörnyet halt kedden az Iszlámábád melletti Ravalpindi pakisztáni helyőrségi városban - közölte a rendőrség.
okt. 30
10:24
Ahogy nő a környezetszennyezés, úgy nő a fogyatékosok száma Kínában (Infostart)
Egyre több testi vagy szellemi sérült gyermek születik Kínában, köszönhetően a környezet szennyezettségének - derült ki a legfrissebb kutatásokból. Az adatok figyelmeztetőek.
okt. 30
10:29
Káoszba fulladt az olimpiai jegyek árusítása (Infostart)
Kínában néhány óra elteltével káoszba torkollott a jövő évi pekingi olimpia jegyeinek értékesítése.
okt. 30
11:03
Szekeres: a tálib ellenállás nem bírja a tartós nyomást (Kripto Akadémia)
A tálib ellenállás és a szívós, szervezett bűnözés nehezen viseli a hosszan tartó nyomást - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter kedden az MTI-nek Mazari-Sarifban közvetlenül az előtt, hogy háromnapos afganisztáni útja végén gépe felszállt a németek által irányított katonai bázisról. Szekeres Imre és Horváth Ágnes egészségügyi miniszter kevesebb mint három napot töltött a közép-ázsiai…
okt. 30
11:08
Börtönt ígért a harci kutyák tulajdonosainak Sarkozy (Kripto Akadémia)
Börtönt ígért a harci kutyák tulajdonosainak Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Az államfő, mint azt az Élysée-palota szóvivője közölte, utasította igazságügy-miniszterét, hogy dolgozzon ki olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében akár 10 évi börtönnel is sújthatók azok, akik veszélyes, halálos szerencsétlenségeket okozó kutyákat tartanak. Sarkozy azután döntött így, hogy találkozott…
okt. 30
12:58
Külföldre is átterjedt a török-kurd viszály (Infostart)
Konfliktusokat okozott a Németországban élő török és kurd közösségben is Ankara és a Kurdisztáni Munkáspárt viszálya.
okt. 30
13:00
Ragadós a példa: megalakult a Cseh Gárda (Infostart)
Csehországban is megalakult egy jobboldali félkatonai szervezet. A Nemzeti Gárda állítólag magyar mintára jött létre.
okt. 30
13:01
Újabb Nemzeti Gárdát alapítottak (Kripto Akadémia)
Nemzeti Gárdát hozott létre Csehországban a szélsőjobboldali Nemzeti Párt - adta hírül a prágai tömegtájékoztatási eszközökben általában újnácinak minősített tömörülés honlapja. A cseh Nemzeti Gárda megalakítására állítólag vasárnap került sor Prágában, amikor a párt néhány tucatnyi híve nagygyűlést tartott a Vencel téren Csehszlovákia megalakulásának 89. évfordulója alkalmával.
okt. 30
13:22
Határok nélküli erőszak (Kripto Akadémia)
Az erőszakos cselekmények haladéktalan beszüntetésére szólítottak fel a berlini hatóságok kedden azt követően, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) Törökország elleni támadásai miatt tovább éleződő török-kurd konfliktus az elmúlt 48 órában a Berlinben élő török, illetve kurd közösségekre is átterjedt.
okt. 30
13:24
Egy orosz újságíró szerint Gorbacsov merényletet tervezett (Kripto Akadémia)
Andrej Karaulov orosz televíziós újságíró azzal vádolta meg Mihail Gorbacsov volt szovjet államfőt, hogy merényletet tervezett Gejdar Alijev azerbajdzsáni politikus ellen. Mihail Gorbacsov az állítást cáfolta - közölte kedden az Interfax hírügynökség.
okt. 30
13:28
Az államfő dupla gázsit szeretne (Kripto Akadémia)
"Többet dolgozni, többet keresni". Nicolas Sarkozy francia államfő elnökválasztási kampányígéretét elsőként önmagának kívánja betartani: a francia nemzetgyűlés kedden kezdi megvitatni az elnöki hivatal költségvetésének megháromszorozásáról (32 millióról 100 millió euróra emeléséről), és ezen belül a köztársasági elnök fizetésének megduplázásáról szóló törvénytervezetet.
okt. 30
13:30
Az elnök szerint "undorító", hogy tíz forintnál olcsóbb egy liter benzin (Infostart)
Miközben a növekvő üzemanyagárak - és részben a globális felmelegedés miatti aggodalmak nyomán - már az Egyesült Államokban sem túlzottan népszerűek a benzinfaló terepjárók, addig Venezuelában senki sem tiltakozik ellenük. Az ország komplikált üzemanyag-dotálási rendszere miatt például egy hatalmas fogyasztású Hummert másfél dollárért, azaz 260 forintért lehet teletankolni.
okt. 30
13:35
Tüntetések és furcsaságok fogadják a szaúdi uralkodót Londonban (Infostart)
Kellemetlen diplomáciai incidensek közepette kezdte meg londoni látogatását Abdullah szaud arábiai király. Londonból Sárközi Mátyás tudósít.
okt. 30
14:00
A németek nem akarnak "csak" 130-al menni (Kripto Akadémia)
Az egységes 130 km/óra sebességhatár bevezetése a németországi autópályák összes szakaszán csekély környezetvédelmi előnnyel járna, és csak a hazai autógyártókat sújtaná - nyilatkozta a VDA német autóipari csoport vezetője.
okt. 30
14:27
Az államfő szerint az igazságügyi miniszternek távoznia kellene (Kripto Akadémia)
Élesen bírálta Traian Basescu román államfő Tudor Chiuariu igazságügyi minisztert, aki az elnök szerint védi a bűnözőket, s emiatt távoznia kellene - írta a keddi román sajtó.
okt. 30
14:38
Kikérdezik a magyar sérülteket a buszbalesetről (Kripto Akadémia)
Az osztrák autópálya-rendőrség hozzákezdett a hétfői, három halálos áldozattal járó magyar autóbusz-baleset még kórházban lévő sérültjeinek a kikérdezéséhez. Az unterwaldi felügyelőség képviselője közölte, hogy nem várnak sok eredményt a beszélgetésektől, hiszen a szerencsétlenség időpontjában a buszon utazók többsége aludt. Az utasok közül még nyolcan vannak stájerországi és karintiai…
okt. 30
15:05
A Zoé Bárkája-ügyben szereplő 103 gyerek többsége csádi és nem árva (Kripto Akadémia)
A 103 gyermek többsége - akiket a Zoé Bárkája nevű francia civil szervezet állítólag örökbefogadás célból Csádból Franciaországba próbált szállítani - nem dárfúri, azaz szudáni árva, hanem csádi és csádi szüleik vannak - jelentette ki kedden a párizsi RTL rádióban Bernard Kouchner francia külügyminiszter legfőbb tanácsadója.Eric Chevalier szerint a nemzetközi szervezetek hamarosan számadatokkal…
okt. 30
15:32
Oroszországban beiktatták az első magyar tiszteletbeli konzult (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Kuzjusin személyében a kinevezési okirat, a pátens átadásával beiktatták hivatalába az első oroszországi magyar tiszteletbeli konzult kedden az urali Jekatyerinburgban. Az eseményen részt vett Székely Árpád moszkvai magyar nagykövet, Magyarországról pedig üzletemberekből álló népes küldöttség érkezett Oroszország harmadik legnagyobb városába, ahol már eddig is jelen voltak magyar…
okt. 30
15:53
Húszméteres vízfal alatt élnek (Infostart)
Irak legnagyobb duzzasztógátját az a veszély fenyegeti, hogy összeomlik, és 20 méteres árhullámmal borítja el az 1,7 millió lakosú Moszult.
okt. 30
16:21
Kilenc ország időben csatlakozhat a schengeni övezethez (Kripto Akadémia)
Pozitív eredménnyel befejeződött a külső határellenőrzések értékelése az Európai Unió belső határok nélkül működő, úgynevezett övezetéhez csatlakozni kívánó országokban, köztük Magyarországon, így ezek belépése a tervezett időben, december 21-én megtörténhet - erősítette meg egy EU-elnökségi szóvivő kedden Brüsszelben. Az EU-tagországok magas rangú belügyminisztériumi tisztviselői már múlt hét…
okt. 30
16:37
Megszűnnek a határok (Infostart)
Pozitív eredménnyel fejeződött be a külső határellenőrzések értékelése az Európai Unió belső határok nélkül működő, úgynevezett övezetéhez csatlakozni kívánó országokban, köztük Magyarországon. Így ezek belépése a tervezett időben, december 21-én megtörténhet - erősítette meg egy EU-elnökségi szóvivő Brüsszelben.
okt. 30
16:43
Katasztrófa fenyeget Irak legnagyobb gátjánál (Kripto Akadémia)
Bármelyik pillanatban átszakadhat a moszuli gát, Irak legnagyobb ilyen létesítménye, ami több százezer ember halálát okozhatja - írta a keddi The Washington Post amerikai szakértőkre hivatkozva. A több mint három kilométer hosszú, 131 méter magas gát beomlása nyomán a felduzzasztott Tigris folyó több ezer milliárd liter víze zúdulna le és árasztana el két nagy iraki várost.
okt. 30
16:54
Kényszermunkára is ítélhetik a gyermekrablással vádolt nyugatiakat (Infostart)
Csádban tizehat nyugat-európai állampolgár ellen emeltek vádat 103 helyi gyermek tervezett külföldre szállításával kapcsolatban. Az érintett francia segélyügynökség alkalmazottai azt mondták, hogy a darfúri konfliktus árváit akarták külföldön elhelyezni. Egyes francia családok ugyanakkor komoly pénzeket fizettek az ügynökségnek abban a hitben, hogy örökbefogadhatják a gyerekeket.
okt. 30
17:22
Fodor: átfogó aszály- és árvízstratégiára van szükség az EU-ban (Kripto Akadémia)
Magyarország támogatja azt az európai uniós javaslatot, amely közös európai uniós fellépés részleteit dolgozza ki a szélsőséges aszályokkal és azok káros következményeivel kapcsolatban, ugyanakkor szükségét látja egy átfogóbb, az árvízre és vízbőségre is kiterjedő uniós rendezés kidolgozásának - jelentette be Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter az EU-tagországok környezetvédelmi…
okt. 30
17:24
Az amerikaiak nagy része támogatná az Irán elleni csapást (Kripto Akadémia)
Az amerikaiak többsége támogatná az Irán elleni megelőző katonai csapást egy friss felmérés szerint. A Zogby kedden ismertetett közvélemény-kutatása szerint az amerikai szavazók 52 százaléka helyeselne egy katonai csapást annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverhez jusson. A megkérdezettek 53 százaléka tartja valószínűnek, hogy az Egyesült Államok még a 2008 novemberi elnökválasztás előtt…

Keresés