Julija Timosenko, a nyugati irányultságú narancsszínű forradalom egyik vezéralakja elutasította Viktor Juscsenko elnök javaslatát, hogy a választásokon győztes pártok alkossanak nagykoalíciót, azaz közös kormányban legyen az oroszbarát Viktor Janukovics miniszterelnökkel. Abban az esetben, ha Juscsenko Mi Ukrajnánk pártja és a Régiók Pártja koalícióra lép, mi ellenzékben maradunk - közölte szerdán…
Sólyom László keddi révkomáromi látogatását, az ott elhangzott elnöki kijelentéseket bírálta szerdán a szlovák kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Ján Slota. A magyar államfő "polgári társulások állítólagos meghívásának ürügyén, magánlátogatások leple alatt, különféle politikai nagygyűléseken vesz részt, ahol támadja a csehszlovák és szlovák államiság…
A pakisztáni hatóságok ismét megnyitották a fegyveres iszlamisták által megszállt, majd véres harcok között visszafoglalt és bezárt Vörös Mecsetet Iszlámábádban.
Az Irakban állomásozó amerikai haderő birtokába jutott egy lista, amely tartalmazza mintegy ötszáz al-Kaida-fegyveres nevét, akiket Európában, a Közel-Keleten és észak-afrikai országokban verbuváltak az iraki harcokhoz. Kevin Bergner amerikai katonai szóvivő közölte szerdán, hogy szeptemberben bukkantak rá a névsorra az északnyugat-iraki Szindzsár melletti hadműveletben, ahol az amerikai katonák…
Megszavazta az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága szerdán a jelentést az úgynevezett espooi egyezmény kibővítéséről, amely az országhatárokon átterjedő környezetszennyezések, illetve az ezeket okozó beruházások engedélyezése esetén ad véleményezési jogot az érintett szomszédos országnak - közölte az MTI brüsszeli irodájával Hegyi Gyula (MSZP) EP-képviselő, a téma egyik felelőse.…
A mianmari junta szabadon engedett 80 szerzetest és 149 nőt feltehetően a múlt heti kormányellenes tüntetések elfojtásakor elfogott szerzetesnők közül, valamint öt újságírót, akik közül az egyik a Tokio Simbun című japán újság helyi tudósítója - közölték szerdán hozzátartozók és az egyik kiszabadult szerzetes.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök három hónappal Szlovákia és Magyarország schengeni csatlakozása előtt sem érti, hogy mit jelent az Európai Uniói polgárainak szabad mozgásáról szóló rendelkezések kiterjesztése, s szerencsétlennek, egyszersmind érthetetlennek nevezi, hogy a kormányfő úgymond észak-koreai optikával tekint az unió polgárainak szabad mozgását…
Gyurcsány Ferenc és a kormány kiáll a köztársasági elnök mellett. Ezt a Norvégiában tartózkodó miniszterelnök közölte a kormányszóvivő útján. Daróczi Dávid a kormányfő szavait tolmácsolva hozzátette: mély sajnálattal fogadta a Szlovák Köztársaság Kormányának mai nyilatkozatát Sólyom László köztársasági elnök tegnapi, révkomáromi látogatása kapcsán.
A köztársasági elnök nem használta politikai célokra keddi szlovákiai magánlátogatását - közölte Wéber Ferenc, az államfő sajtófőnöke szerdán. Ahogy a sajtófőnök kommünikéjében írja, Sólyom László valamennyi protokolláris és diplomáciai szabálynak abszolút megfelelően járt el révkomáromi magánlátogatása során. A látogatás tényét, mint korábbi látogatásaiét is, a pozsonyi magyar nagykövetség révén,…
Megállapodott Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán Jeruzsálemben abban, hogy a felek a novemberre tervezett nemzetközi Közel-Kelet-értekezlet után kezdik meg tárgyalásaikat a palesztin területek végső státusának rendezéséről.
A mianmari junta szabadon engedett 80 szerzetest és 149 nőt feltehetően a múlt heti kormányellenes tüntetések elfojtásakor elfogott szerzetesnők közül, valamint öt újságírót, akik közül az egyik a Tokio Simbun című japán újság helyi tudósítója - közölték szerdán hozzátartozók és az egyik kiszabadult szerzetes. A húszas évei közepén járó szerzetes elmondta, hogy 95 társával együtt hurcolták el az…
Több mint egy évtizeddel a Diana hercegnő életét kioltó párizsi autóbaleset után új fotók kerültek nyilvánosságra a szerencsétlenség éjszakájáról. A londoni esküdtszéknek bemutatott és az összes nagy brit napilap szerdai számában közölt felvételeken a hercegnő az autó hátsó ülésén látható nem sokkal azelőtt, hogy a jármű a párizsi alagút egyik tartóoszlopának ütközött. Diana éppen hátranéz,…
December 21-én, az eredetileg tervezettnél tíz nappal korábban kerül sor kilenc európai uniós tagállam, köztük Magyarország csatlakozására a határellenőrzés nélküli utazást biztosító schengeni övezethez - jelentette be szerdán a portugál EU-elnökség Brüsszelben. A végső döntést mindazonáltal az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek kell meghozniuk november 8-9-i brüsszeli…
A brit parlamenti képviselőkre vonatkozó szabályok nem tiltják, hogy a honatyák és honanyák különböző cégek igazgatótanácsában üljenek, a miniszterek vagyonát - legyen akár szó vállalati részvényekről - ugyanakkor sokkal jobban figyelik. Az álláshalmozás sem kifejezetten tiltott, viszont nem bevett gyakorlat.
Az utóbbi tíz napban megromlott magyar-szlovák viszony további elmérgesedésére utaló megnyilatkozások hangzottak el szerdán Pozsonyban azzal kapcsolatosan, hogy Sólyom László magyar államfő kedden nem hivatalos látogatást tett Révkomáromban, ahol a Benes-dekrétumok pozsonyi megerősítését bíráló véleményének is hangot adott, mire Robert Fico szlovák kormányfő Sólyom szlovákiai kitiltására utaló…
Az utóbbi tíz napban megromlott magyar-szlovák viszony további elmérgesedésére utaló megnyilatkozások hangzottak el szerdán Pozsonyban azzal kapcsolatosan, hogy Sólyom László magyar államfő kedden nem hivatalos látogatást tett Révkomáromban, ahol a Benes-dekrétumok pozsonyi megerősítését bíráló véleményének is hangot adott, mire Robert Fico szlovák kormányfő Sólyom szlovákiai kitiltására utaló…
Szigorítja a katonai rezsim irányította Mianmar (Burma) elleni szankcióit az Európai Unió az elmúlt hetek ottani eseményei miatt, fontolóra veszi a szigorú kereskedelmi tilalom eszközét is - közölték Brüsszelben uniós forrásból szerdán. Az alacsonyabb szinten született megállapodást a tagországok külügyminisztereinek közelgő luxemburgi ülésén még meg kell erősíteni. Az EU a szankciókkal…
A romák helyzetének javítása jelenti Európa legégetőbb kisebbségi kérdését - hangoztatta Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ) az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának vitájában. Az eszmecsere során az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének többéves programjáról készülő jelentést vitatták meg szerdán Brüsszelben.
Észak-Korea beleegyezett abba, hogy december végéig felszámolja jongbjoni atomreaktorát és egyéb atomlétesítményeit, valamint közzéteszi e létesítmények teljes listáját - derült ki a kínai külügyminisztérium által az észak-koreai atomprogram felszámolásáról folytatott hatoldalú tárgyalások résztvevőinek nevében szerdán közzétett közös nyilatkozatból. George Bush amerikai elnök máris üdvözölte az…
Viktor Juscsenko ukrán elnök szerdán felszólította "a választások győzteseit", hogy alkossanak nagykoalíciót és közös kormányt. Megbízom a Régiók Pártját, Julija Timosenko Blokkját és a Mi Ukrajnánkat, valamint a választások többi győztesét, hogy kezdjenek puhatolózó tárgyalásokat a parlamenti többség és a kormány megalakításáról" - jelentette be a Nyugat-barátnak tartott Juscsenko a televízióban…
Eltávolítottak szerdán egy, a csecsenföldi lakosság szenvedéseit bemutató kiállítást az Európai Parlament épületéből, mert a képek egy részén túlságosan véres és kegyetlen jeleneteket örökítettek meg.
Svéd tudósok szerint hazájuk kevésbé szenvedi meg a globális felmelegedést: a skandináv ország időjárása néhány évtizeden belül a Párizsiéra hasonlít majd. Az enyhülés és a dús növényzet megjelenése nincs ingyen, figyelmeztet a WWF Magyarország igazgatója: a természet előbb-utóbb benyújtja a számlát. A tegnapi klímaváltozásról szóló budapesti konferencián ismertették az ENSZ nemzetközi…
Szlovákiában és Németországban az érvényes jogszabályok nem tiltják, hogy a politikusoknak akár több állásuk vagy tisztségük legyen, a németeknél azonban már jó idege vita folyik arról, hogy a szövetségi és tartományi képviselőknek nyilvánosságra kell-e hozniuk más tevékenységből származó bevételeiket.
Legkevesebb három halálos áldozatot követelt Vietnamban a Lekima tájfun, amely szerda este csapott le az indokínai ország középső részére. Csütörtöki hivatalos tájékoztatás szerint a sérültek száma meghaladja az egy tucatot. A helyenként 130 km/órás széllökésekkel érkező tájfun főleg Ha Tinh és Quang Binh megyében okozott károkat, utóbbi helyen több mint 25 ezer lakóház dőlt össze vagy szenvedett…
Csütörtök hajnalig 450 bányászt sikerült a felszínre hozni a Dél-afrikai Köztársaságban abból a háromezer-kétszázból, akik még előző nap délelőtt egy aranybánya mélyén rekedtek egy baleset következtében. A kimenekítettek valamennyien jól vannak a körülményekhez képest - közölte Peter Bailey, a bányászszakszervezet illetékese, aki úgy becsülte, a mentés legalább 10 órán át eltarthat. Az első - 75…
Csütörtök délelőttig 1650 bányászt sikerült a felszínre hozni a Dél-afrikai Köztársaságban abból a háromezer-kétszázból, akik még előző nap délelőtt egy aranybánya mélyén rekedtek egy baleset következtében.
Észak- és Dél-Korea vezetője csütörtökön széles körű megbékélési szerződést kötött, amelyben a béke, a közös jólét megteremtésére, valamint az ellenségeskedés megszüntetésére szólítottak fel. A dokumentumot Kim Dzsong Il, a legfelső észak-koreai vezető és Ro Mu Hjon dél-koreai elnök írta alá háromnapos phenjani csúcstalálkozójának befejeztével. Ebben megállapodtak abban, hogy együttműködnek az…
Észak- és Dél-Korea vezetője csütörtökön széles körű megbékélési szerződést kötött, amelyben a béke, a közös jólét megteremtésére, valamint az ellenségeskedés megszüntetésére szólítottak fel.
Már 1350 bányászt sikerült a felszínre hozni a Dél-afrikai Köztársaságban abból a háromezer-kétszázból, akik még előző nap délelőtt egy aranybánya mélyén rekedtek egy baleset következtében. A kimenekítettek valamennyien jól vannak a körülményekhez képest - közölte Peter Bailey, a bányászszakszervezet illetékese, aki úgy becsülte, a mentés legalább 10 órán át eltarthat. Az első - 75 fős - csoportot…
Amilyen sikeres volt a sportban a kerékpáros Lance Armstrong, a magánéletben olyan kevés babér terem neki. A rákbetegségéből csodálatos módon felépült, majd hét Tour de France győzelmet aratott országúti kerékpáros versenyző, kapcsolata zátonyra futott az ismert amerikai divattervezővel, Tory Burch-csal. A legfőbb gondot az jelentette, hogy Armstrong állandóan úton volt, így alig látták egymást -…
Földcsuszamlás következtében ötven méter hosszan beomlott egy út és összedőlt egy luxusvilla San Diego egyik legelőkelőbb negyedében. A kaliforniai metropolisz La Jolla nevű kerületében négy és fél méter mély gödör maradt a négysávos út helyén. A mélyedés kiterjed az út menti villák felé, az egyik bele is omlott. Legalább öt további épület megsérült és húszból kitelepítették a lakókat. Helyi idő…
A jogi bizottság ellenvetését követően a francia szenátus alapvető módosításokkal elfogadta csütörtökön az új bevándorlási törvénytervezet azon passzusát, amely engedélyezi a családegyesítés keretében Franciaországba érkező bevándorlók DNS-vizsgálatát. A legfőbb módosítás, hogy az önkéntes alapon, a francia állam költségére 18 hónapig kísérleti jelleggel bevezetendő DNS-vizsgálat kizárólag az…
Címoldalon, szalagcímben közlik a csütörtöki szlovák lapok, hogy Robert Fico úgymond kiutasította, kiparancsolta Szlovákiából Sólyom Lászlót, a Magyar Köztársaság elnökét. A szlovák kormányfő szerdán élesen bírálta a magyar államfőt, amiért kedden Révkomáromban járt, s ott - szlovák újságírói kérdésre válaszolva - röviden, de elmarasztaló szavakkal szólt arról, hogy a szlovák parlament…
II. János Pál pápa visszautasította utolsó napjaiban újabb kórházi kezelését, amely talán meghosszabbíthatta volna életét - közölte Javier Lozano Barragán bíboros, a Vatikán "egészségügyi minisztere" a Corriere della Sera című milánói lapban csütörtökön megjelent nyilatkozatában. A milánói lap újságírója megkérdezte a főpaptól, ki döntött úgy 2005. március 30-án, hogy nem szállítják kórházba a…
A két ország közti megbékélés jegyében jövőre közösen utaznak az észak- és dél-koreai szurkolók a pekingi olimpiára. Az ezt is tartalmazó nyilatkozatot Ro Mu Hjon, a Koreai Köztársaság elnöke és Kim Dzsong Il, a Koreai NDK első számú vezetője írta alá csütörtökön, phenjani tárgyalásai végén, leszögezve a megbékélés kölcsönös szándékát. Ez volt a második csúcstalálkozó a két Korea történetében. A…
Irak 100 millió dollár értékben könnyűfegyvereket rendelt meg Kínától, mivel az Egyesült Államok képtelen Bagdad fegyverkezési szükségleteit kielégíteni - írta a The Washington Post amerikai napilap csütörtöki internetes honlapján Dzsalal Talabani iraki elnököt idézve. Az írásból kiderül, hogy a fegyvereket az arab ország rendőrségének szánják, mivel jelenleg minden öt rendőr közül csak egynek…
A németek többsége helyesli a belbiztonsági intézkedések szigorítását. Ez tűnik ki a Die Welt című napilap legújabb felméréséből. A politikusok jó része azonban másként értékeli a helyzetet.
Nagy-Britanniában felmérések szerint a kormányzó Munkáspárt népszerűsége jelenleg nagyobb, mint az ellenzéki konzervatívoké. Ezért vetette fel Gordon Brown miniszterelnök annak a lehetőségét, hogy november elsejére vagy nyolcadikára előre hozza a soron következő parlamenti választásokat. A szorongatott ellenzéki vezér, David Cameron konferencia-beszédében elfogadta a kihívást. "Legyen előrehozott…
A Lakhatási Jog (DAL) nevű civil szervezet aktivistái és hajléktalan családok ötven sátrat állítottak fel csütörtökön a párizsi tőzsde épületének közelében. A DAL szervezésében folyó sátorállító akciót a rendőrség az előző napokban a főváros több pontján megakadályozta. Csütörtökön azonban a rendőrök nem avatkoztak közbe, amikor "Százezer lakást azonnal, egymilliót nagyon gyorsan!" felirat alatt…
Távozik a cseh koalíciós kormányból Dana Kuchtová oktatásügyi miniszter, mert az általa vezetett tárca nem készítette elő időben azokat az operatív programokat, amelyek révén Csehország uniós pénzforrásokat vehetett volna igénybe az oktatásfejlesztésre.
Tömegsírt találtak Moszkvában egy felújítás alatt álló belvárosi műemlék épület pincéjében, az ott eltemetett embereket az első vizsgálatok szerint feltehetően 60 évvel ezelőtt ölték meg - jelentette az Interfax hírügynökség.
Sűrűn lakott negyedre zuhant egy kongói magáncég teherszállító repülőgépe csütörtökön Kinshasában, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában. A közép-afrikai országban tevékenykedő ENSZ-misszió szóvivője szerint sok halálos áldozata van a szerencsétlenségnek. Konkrét adatot nem tudott közölni Gabriel De Brosses őrnagy. Az Africa One cég Antonov 26 típusú gépe a kinshasai repülőtér közelében,…