A Volkswagen autógyár németországi üzemeiben szerdán egyórás sztrájk volt. Az alkalmazottak ügyeinek védelmére létesült üzemi tanács ebben az órában tájékoztatta a dolgozókat a várható megszorításokról, amelyeket a Porsche helyezett kilátásba, ha átveszi a Volkswagen irányítását.
Berlinben zavargást váltott ki a török hadsereg akciója a Kurdisztáni Munkáspárt nevű szélsőséges szervezet állásai ellen a török-iraki határon. A belügyminisztérium szóvivője leszögezte, hogy a hatóságok a törvény teljes szigorával fognak fellépni a rendzavarókkal szemben, a szélsőséges elemeknek pedig kitoloncolással kell számolniuk.
Tűz ütött ki szerdán a délkelet-angliai Essex grófságban a Petroplus nevű cég évi 10 millió tonna kapacitású nyersolaj-finomítójában. Egyes beszámolók szerint a tüzet nagy erejű robbanás előzte meg, ezután harminc méteres lángok csaptak a magasba.
Lemond külügyi államtitkári posztjáról Karen Hughes, akit George Bush amerikai elnök elsősorban azért emelt be kormányába, hogy javítson az Egyesült Államok nemzetközi megítélésén - hangzott el a CBS hírműsorában szerdán.
Donald Tusk, az október 21-i, lengyelországi parlamenti választásokon nyertes Polgári Platform (PO) miniszterelnök-jelöltje jelezte, hogy majdani kormánya 2008 folyamán véget vet "jelenlegi formájában" Lengyelország iraki küldetésének.
Az amerikai vízumlottó-sorsolás jövőjét bizonytalanság fenyegeti, mivel a kongresszus megvonja a támogatást a programtól - jelentette az Amerika Hangja rádió szerdán.
Kanada november elsejével megszüntette a cseh állampolgárok vízumkötelezettségét - jelentette be Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter szerdán Prágában. Az észak-amerikai ország feltétele, hogy a cseh menekültek aránya ne haladja meg a Kanadában menedéket kérők két százalékát. Ottawa 1997-ben azután vezetett be vízumkötelezettséget a csehek számára, miután nagyszámú csehországi roma kért…
II. Erzsébet néhai húgának, Margit hercegnőnek a fiát zsarolta meg két férfi egy kazettával, amelyen állítólag a 45 éves David Linley kokaint ad át a személyzete egyik tagjának, egy másik felvételen pedig homoszexuális aktust folytat.
Diákok és vasúti dolgozók százait rendelték ki az oroszországi Novoszibirszkben. A feladatuk az volt, hogy éljenezzék az elnököt, aki egy szovjet stílusú propagandabeszédet tartott.