Hívják narancshercegnőnek, a forradalom élharcosának, a szláv Jeanne d'Arc-nak és az ukrán Leia hercegnőnek is. Három évvel az ukrán narancsos forradalom után Julija Timosenko ismét a politikai színtér egyik kulcsfigurája. Sokak szerint a hölgy a politikai sztárcsinálás egyik megtestesítője.
New Yorkba utaznak magyar rendőrök, polgárőrök és tűzoltók, akik ottani kollégáikkal fognak együtt szolgálni egy hétig - közölte a Magyar Televízió Híradója pénteken este. Mint elhangzott, ez az első alkalom, hogy magyar rendőrök az Egyesült Államokban teljesítenek szolgálatot. A híradás szerint a kilenc magyar egyenruhás az amerikai város legveszélyesebb részeiben is szolgálatba áll majd,…
Péntek este óta ismét elérhető a világháló Mianmarban - közölték helyi felhasználók. A katonai kormányzat egy hete szüntette meg a lakosság hozzáférését az internethez, hogy megakadályozza a tiltakozó megmozdulásokról készült információk, fényképek és videofelvételek kijuttatását az országból. "Újra működik az internet, felmehetünk a hírportálokra és bármit el tudunk érni" - mondta egy mianmari…
Romániában hivatalosan is átadták a cernavodai atomerőmű kettes blokkját. Az újabb reaktor, az 1996 óta működővel együtt az ország áramtermelésének 18 százalékát adja.
A múlt hónap végén feladta magát Algériában az ország legnagyobb terrorszervezetének, az Ima és Harc Szalafista Csoportnak (GSPC) az egyik alapító tagja - közölte pénteken Párizsban az algériai belügyminiszter. Haszan Hattáb szeptember 22-én adta meg magát az algériai hatóságoknak - mondta el Jazid Zerhuni Párizsban sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva. Az Es-Sarúk arab nyelvű napilap röppentette…
A spanyolországi Baszkföld több városában is tiltakozó megmozdulást tartottak pénteken amiatt, hogy a hatóságok előző nap letartóztatták a Batasuna baszk pártnak - a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista földalatti szervezet politikai szárnyának - 22 vezetőjét.
Újabb öngyilkos robbantásos merényletet követtek el szombaton az afgán fővárosban, az első hírek szerint egy külföldi csapatszállító konvoj volt a célpont, s egy ember könnyebben megsérült. Szemtanúk szerint legalább egy külföldi katonai jármű lángokban állt a kabuli repülőtérre vezető úton. Egy héten belül ez volt a harmadik öngyilkos merénylet Kabulban.
Egy nappal az őrizetbe vételük után szabadon bocsátották pénteken Chilében az egykor a dél-amerikai országot irányító exdiktátor, Augusto Pinochet özvegyét és öt gyermekét.
Pakisztánban szombaton megkezdődött az elnökválasztás, amely várhatóan a hivatalban lévő Pervez Musarraf elnök győzelmét hozza. A dél-ázsiai országban a nemzetgyűlés és négy tartományi gyűlés tagjai szavaznak a jelöltekre, az eredményt azonban - az iszlámábádi legfelsőbb bíróság pénteki döntése értelmében - leghamarabb október 17-én teszik majd közzé, akkor vizsgálja meg ugyanis a testület a…
Öngyilkos autós merénylő intézett támadást egy amerikai konvoj ellen szombaton az afgán főváros, Kabul repülőterére vezető úton; a merényletben illetékesek szerint legalább egy afgán civil életét vesztette, további hét ember pedig megsebesült.
Kanada egy sor tudományos kutatást indít az Északi-sarkvidéken - jelentette be kanadai kormányfő annak megerősítéseként, hogy az észak-amerikai ország jogot formál az olajban gazdag területre.
Vlagyimir Putyin elnököt ábrázoló, őt születésnapja alkalmából felköszöntő 8 méteres molinót tettek ki a moszkvai Kutuzov sugárúton, de a polgármesteri hivatal leszedette azzal, hogy a reklámtörvényt sérti. A Moszkovszkij Komszomolec című lap szombati számában a demokrácia diadalaként ünnepelte a történteket.
Megosztott nép nem fogja kivívni magának azt, ami megilleti, mint ahogy színüket váltogató, szavukat nap mint nap megszegő politikusokkal sem megyünk semmire - mondta szombaton Aradon Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Az aradi vértanúkról megemlékező beszédében kijelentette, hogy a magyar szabadság nem állítható szembe sem a románok sem más népek szabadságával. A…
Újabb buddhista szerzetesek szabadon bocsátását jelentette be szombaton a mianmari katonai junta, amelynek biztonsági erői szeptember végén brutális erőszakkal léptek fel a kormányellenes tüntetőkkel, köztük több ezer szerzetessel szemben. Hivatalos közlés szerint a szeptember végi békés tüntetések nyomán őrizetbe vett 513 szerzetesből 404-et helyeznek most szabadlábra a hatóságok. Ezek az adatok…
Brit sajtóértesülések szerint vasárnap hozza meg végleges döntését Gordon Brown kormányfő arról, hogy kiírja-e még az idén az előrehozott választásokat.
Mihail Fradkov volt miniszterelnök lesz az orosz külföldi hírszerzés új vezetője - jelentette be szombaton Vlagyimir Putyin elnök. "Ami a külföldi hírszerzés új vezetőjének nevét illeti, az Mihail Jefimovics Fradkov" - mondta Putyin újságíróknak a tádzsik fővárosban, ahol volt szovjet tagállamok (FÁK) vezetőinek csúcstalálkozóján vett részt.
Újabb öt évre megerősítették hivatalában Pervez Musarraf pakisztáni államfőt a szombati elnökválasztás nem hivatalos eredményei szerint, de a legfelsőbb bíróság ellenzéki beadványok nyomán utólag még kizárhatja a politikust jelöltek közül.
Újabb öt évre megerősítették hivatalában Pervez Musarraf pakisztáni államfőt a szombati elnökválasztás nem hivatalos eredményei szerint, de a legfelsőbb bíróság ellenzéki beadványok nyomán utólag még kizárhatja a politikust jelöltek közül. Musarraf összesen 671 szavazatot kapott, legfőbb ellenfelét, Vadzsihuddin Ahmad nyugalmazott bírót nyolcan támogatták, hatan érvénytelen voksot adtak le a…
A Fidesz minden segítséget megad Tőkés Lászlnak, aki független jelöltként indul a romániai európai parlamenti választáson - mondta Orbán Viktor Nagyváradon.
Szlovákiában ötszáz helyi és mintegy száz, a második világháború után kitelepített jelenlétében koszorúzta meg a magyar Országgyűlés elnöke a Pozsonypüspökiben felszentelt kopjafát.
A konstruktív kormányzás és a "békés együttélés" nevében Viktor Juscsenko ukrán elnök az ellenzéknek, a Viktor Janukovics vezette Régiók Pártjának is adna miniszteri tárcákat, valamint parlamenti posztokat.
Nem lesznek előre hozott választások az idén Nagy-Britanniában - szombati értesülések szerint aznap így döntött Gordon Brown brit miniszterelnök. Az őszi választásokról szóló - hivatalosan és egyértelműen egyszer sem cáfolt - találgatások hetek óta uralták a brit lapok első oldalait és a brit belpolitikát. A spekulációkban még lehetséges választási dátumok is szerepeltek; ezek közül elemzők…
Világszerte szolidaritási tüntetéseket tartottak szombaton a mianmari ellenzéki mozgalom mellett az Amnesty International emberi jogi mozgalom felhívására. A megmozdulások sorozata az ausztráliai Melbourne-ben kezdődött, majd Ázsia számos városán keresztül Európában folytatódott. Londonban több ezren vonultak az utcára, a rendőrség 3000, a szervezők 10 ezer résztvevőről beszéltek.
"Én azt mondom, hogy egyetlen magyar sem lakoltattak ki, vagy telepítettek át Magyarországra csakis azért, mert magyar volt" - idézte több szlovákiai hírportál a szlovák kulturális miniszter, Marek Madaric szombaton elhangzott szavait.
Egyoldalú döntések helyett az együttműködésre kellene törekednie az Egyesült Államoknak, Amerika így javíthatna megítélésén - mondta Bill Clinton volt amerikai elnök szombaton Budapesten. "Az egyoldalú döntések és az erő alkalmazása az utolsó lehetőség, nem az első választás. Legelőször az együttműködést kell választani és a diplomáciai megoldásokat. A független világ egyik ismérve, hogy nem…
Legalább 26 ember életét vesztette, közte négy polgári személy vasárnap, a felkelők és a biztonsági erők közötti harcokban Pakisztán északnyugati, törzsek uralta vidékén, közel az afgán határhoz - közölték a hatóságok és a helyi lakosok.
Újabb 78 ember őrizetbe vételét jelentette be vasárnap a mianmari (burmai) katonai kormányzat, vajmi kevés jelét adva annak, hogy enyhülne a múlt havi kormányellenes tüntetések résztvevőivel szembeni hatósági fellépés szigora.
Beduinok százai tűztek össze a rendőrökkel vasárnapra virradóra egy egyiptomi határvárosban tiltakozásul amiatt, hogy ez utóbbiak nem védték meg őket egy rivális törzs támadásától; egy rendőr megsebesült az összetűzésben.
Özönvízszerű esőzés nyomában keletkezett hatalmas áradások nehezítik a közúti közlekedést az olaszországi Nápoly környékén, és az ítéletidő egy autós halált okozta.
Befolyással való üzérkedés vádjával huszonnégy órára rendőri felügyelet alá került szombat este Ioan Muresan egykori román mezőgazdasági miniszter - közölte vasárnap a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Több mint egymillió embert telepítettek ki a hét végén a kelet-kínai Csöcsiang és Fucsien tartományokból, még mielőtt a Krosa tájfun lecsapott az ázsiai ország tengerparti szakaszára.
Az Európai Unió elhalasztja az eredetileg október második felére tervezett döntést az új reformszerződésről - értesült uniós forrásokból a Welt am Sonntag. A halasztás mögött az a törekvés áll, hogy az Európa jövőjét érintő állásfoglalással mindenképp megvárják a lengyel parlamenti választásokat, amelyek időpontja október 21.
Vérmintát vesznek az argentin katonai diktatúra idején, 1976 és 1983 között "eltűnt" emberek hozzátartozóitól, hogy megpróbálják DNS-minta alapján azonosítani az utóbbi években megtalált mintegy hatszáz holttestet. Legalább harmincezer ellenzékit öltek meg a "piszkos háborúban" a diktatúra pribékjei, sok embernek teljesen nyoma veszett.
Mohamed al-Fayed azt követeli, a Diana halála ügyében folyó vizsgálat számára tegyék elérhetővé azokat a hangfelvételeket, amelyeket az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) készített a néhai walesi hercegné telefonbeszélgetéseiről. Állítólag 1034 oldal átiratról van szó, ezek átvizsgálását sürgetik a londoni Harrods luxusáruház milliárdos tulajdonosának ügyvédei.
Évtizedek óta példátlan ütemű pártnépszerűségi átrendeződést mutatnak a vasárnap közölt új nagy-britanniai közvélemény-kutatási eredmények, amelyek szerint a kormányzó Munkáspárt egyetlen hét alatt kényelmes előnyből egyértelmű hátrányba került a népszerűségi listákon. Gordon Brown kormányfő ugyanakkor cáfolta, hogy emiatt nem írja ki a nemrég még biztosra vett idő előtti választásokat.
Moszkvában két ellenzéki megemlékezést is tartottak vasárnap, Anna Politkovszkaja újságírónő meggyilkolásának első évfordulóján: az elsőt Mihail Kaszjanov Orosz Népi-Demokratikus Szövetség (RNDSZ) elnevezésű szervezete, a másodikat a Másik Oroszország koalíció rendezte.
Segélyt nyújt az olasz kormány azoknak a fiatal férfiaknak az önálló életkezdéshez, akik eddig nem tudtak - vagy nem akartak - elköltözni a szüleiktől.
Nem hajlandó tanúvallomást tenni Diana hercegnő halála ügyében két kulcsfontosságú tanú: az a lesifotós, aki az utolsó képet készítette a hercegnőről a Ritz Szálloda előtt és annak a taxinak a sofőrje, amely a feltételezések szerint karambolozott a Dianát szállító Mercedesszel a párizsi alagútban.
Legkevesebb öt ember halt meg egy lövöldözésben vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambeli Cransonban - közölte egy helyi tisztségviselő. A tragédia részletei egyelőre nem ismertek. A lövöldözés helyszínének környékét lezárták. A mintegy kétezer lakost számláló település Wisconsin északkeleti részén található.
Budapest vendége volt a hét végén Bill Clinton. A volt amerikai elnök tárgyalt Gyurcsány Ferenc kormányfővel, mintegy 250 meghívott előtt beszédet mondott a Közép-európai Üzleti Fórumon. Clinton Athénból érkezett, s Németországba utazott tovább, s olyan jól érezte magát, hogy végül egy teljes napot töltött a magyar fővárosban.
Madárinfluenzában meghalt egy 44 éves nő Indonéziában, ezzel 87-re emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma a délkelet-ázsiai országban - közölte hétfőn a jakartai egészségügyi minisztérium. Az újabb áldozat múlt szombaton halt bele a betegségbe a Szumára szigetén fekvő Pekanbaru város kórházában. A betegség emberre is veszélyes, H5N1 altípusú vírusa már az indonéz tartományok legtöbbjében…
Az orosz Gazprom gázipari vállalat közölte, hogy folytatják a tárgyalásokat Ukrajnával a gázszállításról és az ukrán adósságról. A Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa azt mondta: egyik félnek sem érdeke a gázszállítás akadályozása.