Feltehetően madárinfluenzától elhullott madarakat találtak a hét végén Nürnbergben. A dél-németországi város vasárnapi közleménye szerint a hat hattyú, egy vadlúd és egy réce tetemére két nürnbergi tónál bukkantak rá, s a tetemeket egy szövetségi laboratóriumba küldték, hogy megállapítsák, nem a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1-es altípusa fertőzte-e meg az állatokat.
Hivatalosan is átadta vasárnap délután a kormányzó brit Munkáspárt vezetését Gordon Brown pénzügyminiszternek Tony Blair miniszterelnök, aki néhány nap múlva a kormányfői tisztségről is leköszön. A hetekkel ezelőtt beharangozott váltást a Labour rendkívüli, manchesteri kongresszusa szentesítette.
Az amerikai kormány a hét végén cáfolta, hogy a Kuba szigetén levő guantánamói börtöntábor bezárása küszöbön állna. Dana Perino fehér házi szóvivő közölte: kongresszusi képviselők és jogvédő csoportok követelése ellenére nincsen terv a létesítmény azonnali bezárására. A Voice of America rádió vasárnapi tájékoztatása szerint hozzátette a szóvivő ugyanakkor, hogy Washington a terrorizmussal…
Kiszivárgott az al-Kaida egyik iraki fellegvárának tekinthető Bakúba elleni amerikai támadás terve, a terrorszervezet felső vezetői elmenekültek a városból - írta a The New York Times a hét végén.
Nem született végleges megállapodás az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról a koalíciós pártok egyeztetésén. Tájékoztatást kért a miniszterelnök az országos rendőrfőkapitánytól a péntek éjjel brutálisan megvert újságíró ügyéről. Bagdadban halálra ítélte a bíróság Szaddám Huszein kivégzett elnök rezsimjének 3 tisztségviselőjét. A nap legfontosabb hírei.
Meghalt Bob Kroon holland származású amerikai újságíró, aki 1956-ban a Time magazin tudósítójaként Budapesten tartózkodott, és beszámolt a forradalmat leverő szovjet invázióról.
Elutasították a kormány kártérítési ajánlatát a tavalyi elefántcsontparti mérgezési botrány kárvallottjai. A 16 halálos áldozat családjának 200-200 ezer dollárt, a betegeknek még kevesebbet ajánlottak.
Úgy néz ki, mint ha Mel Gibson gyilkolta volna vele a rossz fiúkat a Mad Max sorozat valamelyik részében, pedig a brit hadsereg fejlesztette ki, hogy megvédje a tálibok és az iraki lázadók elleni katonákat. A négytonnás monstrum a jövő év elején kerülhet a frontra.
A Gázai övezet déli részén tartják fogva Gilád Salitot, az izraeli hadsereg éppen egy éve elrabolt tizedesét egy izraeli tévéállomás vasárnapi jelentése szerint. A 20 éves katonát 2006. június 25-én hurcolták magukkal izraeli területre behatoló palesztin fegyveresek a Gázai övezet és Izrael között húzódó határról.
Oroszország kész támogatni, hogy energiaelosztó központot hozzanak létre a Fekete-tenger térségében - közölte Vlagyimir Putyin elnök Zágrábban, a balkáni országok energiaügyi csúcstalálkozóján.
Fontos lépésnek tartja az uniós reformszerződésről szóló megállapodást Baráth Etele. Az MSZP országgyűlési képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, a tárgyalások során nem csak a lengyelek voltak kötözködők.
Brit sajtóértesülések szerint előre hozott választásokon akarja megerősíteni hatalmát a brit miniszterelnöki posztot szerdán átvevő Gordon Brown. A legvalószínűbb időpont jövő június, de nem kizárt, hogy már idén ősszel urnához járulhatnak a britek.
Súlyos pusztítást végzett a kelet-kaliforniai Tahoe-tó mellett tomboló futótűz: az erős szél korbácsolta lángok 750 hektárost területen felperzseltek mindent, 165 lakóház és építmény vált a lángok martalékává.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Phenjanba várt képviselője kijelentette hétfőn Pekingben, hogy az általa vezetett küldöttség a legfőbb észak-koreai atomreaktor bezárásának és lepecsételésének szándékával utazik a távol-keleti országba. "El kell érnünk, hogy a jongbjoni reaktort bezárják és lepecsételjék. Ez ennek a hosszú folyamatnak a következő állomása" - mondta Olli Heinonen, a NAÜ…
Öngyilkos merénylő felrobbantott egy üzemanyag-szállító tartálykocsit hétfőn a Bagdadtól 200 kilométerrel északra fekvő Beidzsi városának rendőrkapitányságánál, és legkevesebb 15 ember halálát, további 50 sebesülését okozta - közölte a rendőrség. A merénylő éppen amellett a fal mellett röpítette a levegőbe a teherautót, amely a robbantásos merényletek ellen védené a rendőrkapitányságot - mondta…
Köszönetet mondott Horst Köhler német államfő Angela Merkel kancellárnak a elmúlt heti EU-csúcs sikere érdekében tett erőfeszítéseiért. Az ARD televízióban elhangzott, vasárnap késő esti nyilatkozatában az államfő rendkívül elismerően szólt az unió elnöki tisztségét betöltő kancellár asszony teljesítményéről. Köhler szerint Angela Merkel a lehető legtöbbet elért, amit csak lehetett. Az államfő a…
Rövidesen valóban leállítják Észak-Korea vitatott, jongbjoni atomerőművét. Hivatalos phenjani forrásból megerősítették: az ország hozzájutott ahhoz a 25 millió dollárhoz, amelyet egy macaói bankban tartottak befagyasztva.
Oroszországi magyar katonai temetőket látogatott meg a honvédelmi miniszter, aki megkoszorúzta a II. világháború során elesett magyar katonák emlékhelyeit a Don-kanyarban. Közben a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója azt mondta, hogy a második világháború ottani magyar áldozatai közül még mintegy 100 ezer ember hiányzik.
Hosszas nyomozásokat követően az olaszországi, bari ügyészség a volt montenegrói miniszterelnök, Milo Djukanovics vád alá helyezése mellett döntött, mert a feltételezések szerint cigarettacsempészetben vett részt. A kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártjának vezetőjén kívül ugyancsak perbe fogják az akkori montenegrói pénzügyminisztert, Miroszlav Ivanisevicset, valamint Crna Gora olaszországi…
Az orosz távol-keleti Dalkombank hétfőn bejelentette, hogy az orosz külügyminisztérium és a moszkvai amerikai nagykövetség egyeztetése nyomán 25 millió dollárt átutalt az észak-koreai külkereskedelmi bank számlájára.
Előrehozott választásokra készül a hétfői brit sajtó szerint Gordon Brown jelenlegi brit pénzügyminiszter, aki szerdától Tony Blair utódaként Nagy-Britannia miniszterelnöke lesz. A hétfői The Times és a The Sun egybehangzó értesülései szerint az új miniszterelnök egy éven belül, sőt talán már az idén ősszel választásokat írhat ki mandátuma megerősítése végett. A legutóbbi közvélemény-kutatási…
Tovább szigorították a biztonsági intézkedéseket a német állategészségügyi hatóságok Nürnbergben és környékén, miután a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1-es típusát azonosították összesen hat, a város területén elhullott vadmadárban.
Amerikai kutatók szerint nyáron rövidesen izzani fog Dél-Európa, pontosabban a Földközi-tenger medencéje. Athén, Tel-Aviv, sőt Párizs olyan hőséget kénytelen majd elviselni, amihez képest kifejezetten hűvösnek tűnnek majd a mostani legmagasabb értékek.
Hangüzenettel adott életjelt magáról a tavaly elrabolt izraeli tizedes hétfőn a radikális Hamász mozgalom katonai szárnyának internetes honlapján, azt közölve, hogy romlik az egészségi állapota, és kórházi ellátásra lenne szüksége. Gilad Salit rövid nyilatkozatában csalódottan szólt arról, hogy az izraeli kormány nem érdeklődik utána. A katonát egy évvel ezelőtt rabolták el a Hamásszal szövetséges…
Életbe lép szombaton a mobiltelefonos barangolási díjak (roaming) csökkentéséről szóló európai uniós rendelet, miután a tagállamok kormányait képviselő tanács hétfőn Luxembourgban végérvényesen jóváhagyta azt. A döntésnek köszönhetően még a nyáron jóval olcsóbbá válhat a mobiltelefon külföldi használata. Az európai uniós rendelet szerint a szolgáltatók kötelezően úgynevezett eurotarifát vezetnek…
Életjelt adott magáról a tavaly elrabolt izraeli tizedes a radikális Hamász mozgalom katonai szárnyának internetes honlapján, azt közölve, hogy romlik az egészségi állapota, és kórházi ellátásra lenne szüksége.
Az Európai Parlament leszavazta azt a javaslatot, amelynek nyomán hordozhatóvá váltak volna az egyes munkaviszonyok idején történt nyugdíjbefizetések. Európában a jelenlegi fiatal és középkorú munkavállalók azzal szembesülnek, hogy egyre bizonytalanabb, mekkora nyugdíjra számíthatnak majd. Az egyre gyakrabban munkahelyet váltó dolgozóktól levont járulékok ráadásul egyre értéktelenebbekké válnak.
Felfokozott izgalommal várják a vásárlók és a szakma is a legújabb technológiai csoda, az Apple által gyártott iPhone mobiltelefon eheti bemutatkozását. Szakértők szerint még soha nem sikerült ennyi funkciót belezsúfolni egy mobiltelefonba. Kérdés azonban, hogy a csillagászati ár nem töri-e le a vásárlási kedvet.
Görögország egyes részein 46, Olaszország déli részén 44 fok van. A korán jött hőség az olaszokat is meglepte. Szicíliában és a déli nagyvárosokban nem tudják elszállítani a szemetet, ezért az emberek járványveszélytől tartanak.
Csaknem másfélszeresére emelkedett az ópiumtermelés tavaly Afganisztánban az azt megelőző évhez képest - áll az ENSZ kedden nyilvánosságra hozott idei jelentésében. A közép-ázsiai országban felfutó ópiumelőállítás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2006-ban világviszonylatban rekordot döntött a heroin egyik fő összetevőjének számító kábítószer termelése - állapította meg jelentésében az ENSZ…
Súlyos árvízhelyzet alakult ki kedd hajnalra Közép- és Észak-Anglia több nagyvárosában, miután a térségre néhány óra alatt egyhavi átlagnak megfelelő mennyiségű eső zúdult; az ítéletidőnek három halálos áldozata van, köztük egy gyermek.
Dél-Korea felújítja az Észak-Koreának nyújtott élelmiszersegély-programot. A szöuli bejelentés szerint szombaton indulhat az első szállítmány a kommunista országba.
Afganisztánban 2005-höz képest másfélszeresére emelkedett tavaly az ópiumtermelés mennyisége - derül ki az ENSZ jelentéséből. A világszervezet kábítószer- és bűnügyi hivatala szerint a közép-ázsiai ország részesedése 92 százalékra nőtt a világ ópium-előállításában.
Az utcát borító vízben tolnak gumuicsónakot fiatalok a Yorkshire grófság északkeleti részén fekvő Beverleyben, miután Nagy-Britannia nagy részén heves zivatarok voltak.
Magasrangú politikai vezetők tanácskoznak ma Jeruzsálemben: Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Ők az úgynevezett közel-keleti kvartettet képviselik, vagyis az Egyesült Államokat, az ENSZ-t, az Európai uniót és Oroszországot.
Kezdenek megérlelődni annak a februári megállapodásnak a gyümölcsei, melyet az Egyesült Államok a phenjani vezetőkkel kötött: ma megérkeztek Észak-Koreába a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei. Őket a távol-keleti ország öt éve utasította ki területéről, azután, hogy zsákutcába jutottak az egyeztetések Phenjan nukeáris ambícióiról.
Hatalmas árvizek sújtják Anglia több részét, elsősorban Yorkshire-t, miután rekordmennyiségű eső zúdult a vidékre. Rotherham közelében gátszakadás fenyeget, máshol embereket sodort el az ár.
A palesztin elnök Marván Bargúti, a palesztin felkelés egyik vezető személyiségének szabadon bocsátását kérte az izraeli kormányfőtől. Mahmúd Abbász erről az egyiptomi Sarm-el-Sejkben beszélt, miután Ehud Olmert azt mondta: a zsidó állam hajlandó elengedni 250 Fatah-párti palesztin foglyot.
A lengyel munkaügyi miniszter a napokban szándéklevelet írt alá indiai kollégájával arról, hogy a 2012-es labdarúgó európai bajnokság megrendezéshez szükséges sportlétesítmények megépítéséhez indiai munkaerőt is bevonnának, mert a jelentős elvándorlás miatt kevés a munkáskéz Lengyelországban.
Oroszország leállította a csehországi baromfi importot, miután a múlt héten Csehország keleti részén a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes, H5N1-es altípusát fedezték fel szárnyasok között - közölték kedden az orosz mezőgazdasági minisztériumban.
Az amerikai igazságügyi minisztérium korrupció gyanújával vizsgálatot indított a BAE Systems hadiipari cég ellen - jelentette be kedden maga a brit vállalat.