Néhány évvel ezelőtt valóban az autonómia és a kollektív jogok lehettek a legfontosabb kérdések, Románia és Magyarország európai uniós tagsága után azonban ezek nem igazán időszerűek - jelentette ki Kóka János, a Szabad Demokrata Szövetség (SZDSZ) elnöke.
Josef Tosovsky volt cseh kormányfő és a prágai központi bank kormányzója elfogadta Oroszország jelölését a Nemzetközi Valutalap élére. A Cseh Köztársaság viszont nem őt, hanem az Európai Unió jelöltjét fogja támogatni. A cseh bankvezetőt az orosz pénzügyminisztérium jelölte e posztra és a jelölést Tosovsky elfogadta - közölte Tosovsky-nak a Nemzetközi Elszámolások Bankjában (BIS) lévő irodája.
A német sajtó fényképes riportokban számol be Angela Merkel keddi budapesti látogatásáról. A Frankfurter Rundschau című lap a felvételt szinte bizonyítékként közli, hogy a kancellár mögött látható német lobogót - feltehetően tévedésből - fordítva vonták fel a magyar fővárosban.
Feltételezett dioxinszennyezés miatt gyümölcsös joghurtot vontak ki forgalomból Romániában - jelentette be szerdán a bukaresti állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság. Az intézmény közleménye szerint augusztus 14-én értesítést kaptak arról, hogy Romániába is juthatott olyan dioxinnal szennyezett guargumi, amit a gyümölcsös joghurtok elkészítéséhez is felhasználnak. A hatóság minden…
A múlt heti duisburgi maffia-gyilkosság után erősen visszaesett a németországi olasz éttermek forgalma. A németországi olasz vendéglátók szervezete most akciót kezdett jó hírnevük helyreállítására. Közben egyre több bejelentés érkezik a rendőrséghez, ami segítséget nyújthat a gyilkosság hátterének felderítéséhez.
A magyar bírósági rendszerről és a magyar bírák képzéséről tájékoztatta az izraeli legfelsőbb bíróság elnökét és tagjait Lomnici Zoltán szerdán Jeruzsálemben. A magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki háromnapos hivatalos látogatást tesz Izraelben, az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában elmondta: az izraeli partnerek értékelése szerint a magyar bírósági önigazgatás és az Országos…
Görögországban több mint 50 éve nem fordult elő az, ami az idén, hogy a nyár során három kánikula is kövesse egymást: a dél-európai országban ismét fullasztó, 40 fokos a hőség. Japán a nagy meleg miatt energiagondokkal küzd. A lengyel tóvidéken viszont hatalmas vihar pusztított, öt ember meghalt, többen eltűntek.
A Szabadság Pártja néven új pártot készül alapítani Silvio Berlusconi olasz ellenzéki vezető, hogy egy tető alá hozza az egész jobbközép tábort - jelentette a La Repubblica című olasz lap.
Teheránban találkoznak október 16-án a Kaszpi-tenger menti államok vezetői, hogy megoldást találjanak az kőolajban és földgázban gazdag tengerfenék felosztására - jelentette be szerdán Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
Kábítószer-kereskedelem vádjával bíróság elé állítják novemberben Rachida Dati francia igazságügyi miniszter egyik öccsét - jelentette be szerdán a francia ügyészség. Omar Datit és három társát kábítószer vásárlásával, birtoklásával, szállításával és értékesítésével gyanúsítják. Ezeket a bűncselekményeket 2004-ben és 2005-ben követték el. Ügyüket november 19-re tűzte ki egy francia bíróság.
George Bush amerikai elnök továbbra is helyesnek tartja iraki háborús politikáját, amelyet szerinte a történelem igazol majd. A demokrata ellenzék ezzel szemben teljes kudarcot emleget.
Meghatározatlan időre kijárási tilalmat rendelt el szerdán a bangladesi kormány hat városban, miután a rendkívüli állapot megszüntetését követelő egyetemisták és a rendőrök harmadik napja tartó összecsapásaiban legalább három ember életét vesztette, százak pedig megsebesültek.
Önkéntes készenléti gárdát akar életre hívni a múlt heti szófiai romazavargások nyomán a Bolgár Nemzeti Szövetség elnevezésű nacionalista szerveződés. A szövetség vezetője, Bojan Raszate azzal indokolta elhatározásukat, hogy a bolgár társadalom megszenvedte "a cigányterror elmúlt 17 évét", miután az egymást követő kormányok és a rendőrség vezetése szerintük csak tétlenül szemlélte az eseményeket.
Kritikák össztűzét vonta magára Reccep Tayip Erdogan török miniszterelnök, amikor azt mondta: akinek nem tetszik jelöltje az államfői posztra, az adja fel az állampolgárságát és távozzon. Törökországban felkorbácsolt érzelmek által kísért parlamenti választásokat tartottak nemrég, az egyik téma az volt, hogy lehet-e elnök az iszlámistának tartott Abdullah Gül külügyminiszterből, akit a kormányfő…
Kuba hevesen nekitámadt Magyarországnak, amelyet az "Egyesült Államok lakájának" nevezett, amiért politikai menedékjogot ad a guantánamói amerikai támaszponton őrzött 29 kubai menekültnek.
Kuba hevesen nekitámadt szerdán Magyarországnak, amelyet az "Egyesült Államok lakájának" nevezett, amiért politikai menedékjogot ad a guantánamói amerikai támaszponton őrzött 29 kubai menekültnek.
Rengeteg pénzbe került, a biztonságára mégsem ügyelnek - egy nappal az Anglia-Németország labdarúgó-mérkőzés előtt a legnagyobb példányszámú brit napilap munkatársai könnyedén, ellenőrzés nélkül jutottak be a Wembley stadion legtöbb részére, és megállapították, hogy a létesítmény ideális célpont lehet a terroristák számára.
Nem sokkal azután, hogy az orosz elnök bejelentte a hadászati bombázók őrjáratainak felújítását, ismét találkoztak az orosz és a brit légierő gépei: a bombázók és a vadászgépek ezúttal az észak-atlanti légtérben kerültek közel egymáshoz. Érdekesség, hogy a több mint fél évszázados technika találkozott napjaink egyik legfejlettebb fegyverrendszerével.
Spanyolország több száz illegális afrikai bevándorlót toloncolt vissza repülőn Szenegálba és Marokkóba - jelentette be szerdán a madridi belügyminisztérium.
Két héten belül visszahelyezhetik a Székelyföld határát jelző táblát Romániában - mondta el az InfoRádióban az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az óriásplakát románul, magyarul és angolul tüntette fel Székelyföld nevét, valamint egy székelykaput és két, székelyruhába öltözött fiatalt ábrázolt.
Legalább tizenhatan meghaltak és harmincegyen megsebesültek öngyilkos merényletben a Bagdadtól 100 kilométerre északkeletre fekvő Moktadíja egyik piacán szerda este. Az öngyilkos merénylő, aki a testére erősített robbanószerkezetet hozta működésbe, egy rendőrségi őrjáratot vett célba. A halottak többsége iraki rendőr és katona. Dijála tartományban, ahol Moktadíja található, rendszeresen…
Megszerezték számos Afganisztánban szolgáló brit katona otthoni telefonszámát, és azok családtagjait zaklatják a lázadó tálib harcosok. Válaszként a brit parancsnokság megtiltotta a mobiltelefonok használatát.
Újabb tüntetést tartottak csütörtökön Mianmar fővárosában, Rangunban a demokrácia hívei. Vasárnap óta ez már a harmadik megmozdulás a katonai junta ellen. A tüntetések közvetlen kiváltó oka a közelmúltban bevezetett nagyarányú üzemanyagár-emelés volt.
Mike McConnell, a nemzeti hírszerzési igazgató szokatlanul bőbeszédűen kitálalt az El Paso Timesnak adott interjújában. Bush hírszerzési cárja elmondta, hogy az AT&T, a Verizon és más telekommunikációs társaságok együttműködtek a a bírósági felhatalmazás nélkül kezdeményezett, titkos lehallgatásokban.
A spanyol szocialista kormány döntése értelmében az állami televízió nem ad élő közvetítéseket a bikaviadalokról, csak a legizgalmasabb összecsapások összefoglalóit sugározza, azt is késői órán. A döntés ellen élesen tiltakoznak a konzervatívok, követelve a spanyol hagyományokhoz hozzátartozó fiesták újbóli műsorra tűzését.
Új ellenséggel, hatéves katonákkal nézhetnek farkasszemet a brit alakulatok Afganisztánban - figyelmeztet a The Sun. A bulvárlap egy videóra hivatkozik, amelyen elszánt gyerekeket készülnek a harcra.
Rövidesen mindenki számára hozzáférhetővé válik a náci korszak legátfogóbb levéltára az észak-hesszeni Arolsen városkában. A Nemzetközi Vöröskereszt fennhatósága alatt működő és eredetileg keresőszolgálatként indult központ eddig csak történészeknek és kutatóknak engedélyezte a belépést a több mint 17 millió ember adatait tartalmazó archívumba. Számítógépek segítségével az adatokat most átadták…
A hazafias szlovák kulturális intézményhez, a Matica Slovenskához közel álló " Dél-Szlovákiai Szlovákok Találkozója" nevű szervezet tiltakozásának adott hangot, amiért Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke vasárnap a felvidéki Deákin beszédet mondott a falu Szent István-napi emlékünnepén.
A statisztikai adatok szerint százezerszámra költöznek külföldre a britek, de még ennél is többen telepednek le Nagy-Britanniában, egyrészt Ázsiából, másrészt Lengyelországból.
Összeverekedtek a bolíviai törvényhozás tagjai, miután az ellenzéki és a kormányon lévő politikusoknak hosszú küzdelem után sem sikerült megegyezésre jutniuk.
Két tizenéves fiatalembert vettek őrizetbe annak az egész Nagy-Britanniát megrázó gyilkosságnak a nyomán, amelynek elkövetője egy 11 éves fiút lőtt agyon - közölte a brit rendőrség.
Több hónap után kiszabadult a kalózok fogságából az az öt dán tengerész, akiket hajójukkal együtt még júniusban raboltak el a szomáliai partok közelében. Dánia ugyanis jóváhagyta, hogy másfél millió dolláros váltságdíjat fizessenek a legénységért és a hajóért.
Az édesanyja kezei között halt meg az a 11 éves liverpooli kisfiú, akit szerda este lőttek le, miután hazafelé tartott egy futballedzésről. Rhys Jones halála egy újabb tragikus fejlemény azoknak a gyilkosságoknak a sorában, melyeket általában tizenéves bandatagok követnek el a szigetországban. Az áldozatok gyakran szintén gyerekek, vagy a huligánokra rászóló felnőttek.
Legkevesebb húsz ember égett halálra, amikor egy cellában felgyújtották a matracokat egy brazil börtönben. A bandaháború csütörtök hajnalban történt, a rendőrség vízágyúval és könnygázzal oszlatta szét a lázadókat.
Sajtójelentések szerint egy több száz millió dollár értékű kokaint szállító tengeralattjárót foglaltak le a guatemalai partok közelében az amerikai hatóságok.
Belgiumban visszaadta a kormányalakítási megbízást II. Albertnek a kijelölt kormányfő. A sikertelen kormányalakítási tárgyalások miatt válság alakult ki az országban.
Hatékony fegyverrel bővült az Afganisztánban harcoló brit csapatok eszközkészlete, miután szolgálatba állítottak egy könnyű, épületek ellen bevethető rakétát.
Kínában jelenleg 18 millióval több házasodási korban lévő férfi van, mint nő. A nemek közötti különbség a családalapítási korban lévők körében 2020-ra 30 millióra nőhet, ez pedig már szociális problémákat okozhat - állapították meg kutatók.
Lengyel katonák Afganisztánban elfogták a vallási fanatikus tálib lázadók egyik magas rangú vezetőjét - jelentette be csütörtökön a lengyel nemzetvédelmi miniszter. Aleksander Szczyglo közlése szerint a "Puma" álnéven emlegetett fegyveres a negyedik helyen szerepel a legkeresettebb afganisztáni terroristák listáján.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant pénteken a kora hajnali órákban Spanyol Baszkföldön, Durango városában - közölte a spanyol sajtó rendőrségi forrásokra hivatkozva. A robbanószerkezet a helyi csendőrség laktanyája előtt lépett működésbe, két csendőr könnyebben megsérült, az anyagi kár jelentős.
Duray Miklós "lezáratlan ügye" maholnap két évtizede terheli Szlovákiát és Magyarországot - fogalmaz a pozsonyi Új Szó pénteki számának cikkírója, aki a Duray Miklósnak tulajdonított bezárkózás és Bugár Béla politikájában követett párbeszéd politikai koncepcióját összevetve, Duray "lezáratlan ügyét" a mentális zavar kategóriájába sorolva felveti: nem kicsi, de elvégzendő feladat lesz annak…
Négy halálos áldozata és hat sebesültje volt annak az öngyilkos merényletnek, amelyet pénteken az ország észak-nyugati részén követtek el. A gépkocsiba rejtett pokolgéppel végrehajtott terrorakció színhelye egy Miran Sah város melletti út volt. Miran Sah a legnagyobb város az afgán határ közelében lévő Észak Vazirisztán törzsi területen.
Egész Nagy-Britanniát megrázta az a gyilkosság, melynek áldozata egy 11 éves kisfiú volt. Rhys Jonest szerda este lőtték le, miután hazafelé tartott egy futballedzésről. A rendőrség kiemelt ügyként kezeli a nyomozást, melyben több mint száz rendőr vesz részt.
Szlovákia lakosságának csak 12,3 százaléka hiszi el, hogy Malina Hedviget, a Nyitrán tanuló csallóközi magyar egyetemistát szlovák szélsőségesek verték meg és azért, mert mint a lány állítja: magyarul beszélt. Ez derül ki az MKV szlovák közvélemény-kutató ügynökség 1200-as mintára alapozott felméréséből, amely a tavaly augusztus 25-én történt állítólagos támadás évfordulójára készült. Ezzel…