Leszakadt egy villa fából ácsolt terasza a Nápoly közelében fekvő Amalfi tengerpartján. A teraszon tízen tartózkodtak, ők 10 métert zuhantak, a tengervízbe vagy a parti kövekre estek. Egy 54 éves nápolyi férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban néhány órával később meghalt.
Továbbra sem találtak "forró nyomra" a duisburgi hatos gyilkosság ügyében nyomozó német és olasz hatóságok - közölte egy rendőrségi szóvivő vasárnap Berlinben. Vasárnapig több mint száz bejelentés érkezett a rendőrséghez, de ebből egyik sem vitt közelebb a tettesekhez. A gyilkosság helyszínéhez közeli étteremben találtak ugyan egy fegyvert lőszerekkel, de semmi nem mutat arra, hogy azt használták…
Nem etnikai jellegű volt magyar fiatalok bántalmazása az erdélyi Déván - jelentette ki vasárnap az MTI-nek Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője annak kapcsán, hogy a Magyar Önvédelmi Mozgalom néhány fiatal tagja románokkal keveredett összetűzésbe.
Veszélybe került a jobbközép cseh kormány reformjavaslata, mert néhány koalíciós képviselő újabb változtatások nélkül nem hajlandó megszavazni a parlament által a múlt héten már második olvasatban is jóváhagyott intézkedés csomagot.
Tizenegyen meghaltak, legalább 31-en megsebesültek vasárnap Bagdad keleti részén, az al-Obeidi síita negyedben egy aknatámadásban. A helyi rendőrség közlése szerint négy aknalövedék csapódott be. A kerület szomszédos a legnagyobb síita negyeddel, Szadrvárossal, amely Muktada asz-Szadr radikális síita vallási vezető hívei legfőbb bázisának számít. Az áldozatok között nők és gyermekek is vannak.
Több amerikai szövetségi állam rendőrsége lőszerhiánnyal küzd az iraki és az afganisztáni háború miatt. Az említett két országban harcoló, illetve az ottani szolgálatra felkészülő amerikai csapatok évente több mint egymilliárd lövedéket lőnek ki fegyvereikből. Egyes városokban a rendfenntartók azokkal a fegyverekkel sem tudják elvégezni az előírt lőgyakorlatokat, amelyekkel járőröznek - olvasható…
Még mindig több százezer, de lehet, hogy egy millió akna is van még Horvátországban, és akár tíz évbe is telhet az aláaknázott területek megtisztítása. Ezért ha bárki kirándulni indul, mindenképpen figyelje a táblákat - a hatóságok 13 ezer figyelmeztető jelzést tettek a veszélyes helyekre.
Az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat egyik táborában kapott kiképzést a török rendőrség vasárnapi közlése szerint az az egyiptomi férfi, aki egy török társával előző nap eltérített egy török utasszállító repülőgépet.
A szennyezett levegővel küzd Peking. Most azzal próbálkoznak, hogy a páros és páratlan rendszámú autók felváltva nem közlekedhetnek a város útjain. Ettől azt remélik a politikusok, hogy 40 százalékkal mérséklődik a kipufogógáz a levegőben. A légszennyezettség elsősorban a 2008-as olimpia miatt kulcskérdés az ázsiai nagyvárosban.
A thaiföldi választók többsége elfogadta vasárnap a népszavazásra bocsátott új alkotmányt, s a voksolás eredményét az exit-pollok után a thaiföldi miniszterelnök is megerősítette.
A vezető amerikai külpolitikai elemzőknek már több mint a fele nem tartja járható útnak George Bush elnök év elején meghirdetett iraki csapaterősítési politikáját az arab ország stabilizálására.
A szombati kazah parlamenti választás demokratikusabb volt, mint az előző, de még mindig nem felelt meg a nemzetközi szabványoknak - állapította meg vasárnap az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).
George Bush amerikai elnök jobbkeze, Karl Rove vasárnap úgy nyilatkozott: jó esélyt lát a republikánus győzelemre a 2008-as elnökválasztáson, tekintve, hogy a közvéleménynek meglehetősen negatív a véleménye a demokraták vezető jelöltaspiránsáról, Hillary Clintonról, valamint a demokrata többségű kongresszus működéséről.
Egy nem egészen egy perces videót mutattak be az elrablói vasárnap arról a német asszonyról, akit szombaton hurcoltak el az afgán fővárosban. A felvételt a Tolo afgán magán televízióban vetítették le.
Öngyilkos merénylő megölt négy katonát Pakisztán északnyugati részén egy országúti ellenőrzőponton. A merénylő nekihajtott robbanóanyaggal megrakott gépkocsijával az Északnyugati Határtartomány Thal városának külterületén felállított ellenőrzőpontnak. További nyolc katona megsérült a támadásban. A pakisztáni hadsereg hosszabb ideje tisztogató hadműveleteket folytat a térségben a fanatikus…
A heathrow-i repülőtér bővítése ellen hat napja tüntető brit környezetvédők vasárnap megkezdték megmozdulásuk záróakkordját, a "24 órás tömegakciót". A részvevők egy három kilométeres szakaszon vonulnak fel - az útvonalukkal azt a harmadik kifutópályát jelképezik, amelyet Heathrow-ra terveznek a hatóságok.
Elérte Jamaikát a Dean hurrikán: a négyes fokozatú forgószél utakat tett tönkre, háztetőket és elektromos vezetékeket szakított le. A hurrikán 230 kilométer/órás széllökésekkel érkezett a térségbe. Az ország kormánya szükségállapotot hirdetett ki. Mexikóban turistaparadicsomokat és az óceánon lévő olajfúrótornyokat ürítettek ki.
Az afgán biztonsági erők kiszabadították a szombaton elrabolt német segélymunkás nőt. A helyi rendőrség közlése szerint a túszszabadító akcióban elfogtak 4 terroristát.
Kigyulladt, majd leégett egy Boeing 737-es típusú repülőgép hétfőn Japánban miután leszállt Okinawa szigetén. Az utasok és a személyzet közül senki sem sérült meg, két embert kellett kórházba vinni füstmérgezéssel.
Mohamed Ali al-Haszani, a déli al-Muszanna tartomány kormányzója esett áldozatul az újabb merényletnek. A tartomány székhelyén, Szamávában intézek támadást gépkocsikonvoja ellen. Egy közeli munkatársa és két testőre megsérült a támadásban. Alig kilenc nappal ezelőtt egy másik dél-iraki tartomány, Kádiszíja kormányzójával is pokolgép végzett.
Út szélén elhelyezett pokolgép ölt meg egy iraki tartományi kormányzót. A déli al-Muszanna tartomány elöljárója a gépkocsikonvoja elleni támadásban halt meg.
Az afgán rendőrség kiszabadította fogságából hétfő hajnalban Kabulban azt a német segélymunkásnőt, akit még szombaton ejtettek túszul fényes nappal az afgán főváros délnyugati részén - közölték helyi illetékesek.
Az osztrák igazságügyi miniszter az egész országra ki akarja terjeszteni azt a programot, amelynek értelmében a kisebb börtönbüntetéseket közhasznú munka végzésével meg lehet váltani. Hétfői sajtójelentések szerint az intézkedésnek kettős célja lenne: egyfelől csökkenteni az osztrák börtönök túlzsúfoltságát, másfelől lehetővé tenni, hogy az elítéltek úgy róják le büntetésüket, hogy közben ne…
Eltávolították hétfőn reggel a román hatóságok a Székelyföld határát jelző tájékoztató táblát arra hivatkozva, hogy túl közel helyezték el azt az országúthoz - jelentették román hírforrások.
Éhségsztrájkot kezdett az afganisztáni tálibok fogságában lévő 19 dél-koreai túsz közül három, azt követelve, hogy ne kisebb csoportokra szétválasztva tartsák őket.
Egyre nagyobb fejtörést okoz a szakemberhiány a német kormánynak. Kiváltképpen mérnökökre és informatikusokra lenne szükség a gazdasági fellendülés biztosításához, ellenkező esetben milliárdos veszteség fenyegeti az ipart.
David Beckham, Wayne Rooney és Thierry Henry meggyilkolására szólítja fel Oszama bin Laden követőit az a videó felvétel, amelyet az internetre tettek fel.
Mintegy 200 állítólag zsidó, vagy zsidó származású politikus tevékenykedik jelenleg a csehországi és a szlovákiai nagypolitikában - olvasható abban a névsorban, amely egy cseh szélsőjobboldali internetes hírportálon jelent meg.
Lehet, hogy soha nem találják meg a mélyben rekedt bányászokat - így nyilatkoztak a mentésben részt vevő illetékesek vasárnap. Hat vájár még augusztus 6-án rekedt egy földrengés után egy bányában Utah államban 457 méter mélyen, azóta nincs hír róluk. Csütörtökön három bányamentő halt meg, amikor egy újabb kisebb földrengés történt a bányában, ezután felfüggesztették a mentést.
Eredmény nélkül ért véget a török elnökválasztás első fordulója. Abdullah Gül külügyminiszter, a kormányzó konzervatív vallásos Igazság és Fejlődés Pártjának jelöltje nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.
Nagyobb vihar volt a kora délutáni órákban a szlovák fővárosban és környékén. A viharfelhők északról-északnyugatról, tehát Ausztria felől érkeztek Pozsony térségébe, és a Független Hírügynökség információ szerint egyre tartanak kelet felé, már a Vág folyó alsó szakasza mentén is borul.
Út mentén elhelyezett robbanószerkezet ölte meg a dél-iraki Muszanna tartomány kormányzóját és sebesítette meg néhány testőrét hétfőn - közölte a helyi rendőrség.
Nagy vihar sújtotta az éjszaka Ausztria számos térségét. Különösen nagy károk érték Felső-Ausztria több körzetét, ahol sárcsuszamlások számos utat járhatatlanná tettek. Kirchdorf körzetében egy heves jégeső miatt összeomlott egy időre a közlekedés.
Akár kómát is okozhat kilenc, Kínában gyártott fogkrémfajta, amelyek közül kettőt eddig Szlovákiában is forgalmaztak - erre figyelmeztet a szlovák közegészségügyi hivatal.
Az Amerikai Pszichológusok Szövetsége megtiltotta tagjainak, hogy a jövőben részt vegyenek vagy segédkezzenek olyan vallatási technikák alkalmazásában, amelyeket terrorista foglyokkal szemben vetettek be az utóbbi években amerikai börtönökben.
Kilencnapos hivatalos látogatásra hétfőn Kínába utazott Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A minisztert kínai kollégája, Cao Gangchuan vezérezredes hívta meg, aki egyben a kommunista ország miniszterelnök-helyettese is.
Mexikó turistaparadicsomai felé vette az irányt hétfőn a Dean hurrikán, miután Jamaikán pusztított: ott szükségállapotot kellett kihirdetni, a forgószél elektromos vezetékeket és háztetőket szaggatott le, fákat csavart ki és úthálózatot több helyen megrongálta.
Nicolas Sarkozy francia elnök szorgalmazta a pedofilok kémiai sterilizálását, és javasolta, hogy a szexuális bűncselekményt elkövető pedofilokat börtönbüntetésük végén szakértők vizsgálják meg, s ha szükséges, valamilyen gyógyintézetben zárják el őket a külvilágtól.
A horvátországi Pulán megjelenő Glasz Isztre (Isztria Hangja) című napilap szakított azzal a hagyománnyal, hogy a szerb nyilatkozatokat lefordítják horvátra. A lap hétvégi számában az egykori Jugoszlávia népszerű műnépdal énekesével, Lepa Brenával közöl interjút.
Öt diákot kellett kórházba vinni hétfőn a Virginiai Műszaki Egyetem egyik campuson kívüli apartmanjából, miután szénmonoxid szivárgás történt lakásukban. A diákok közül kettőnek kritikus az állapota, rajtuk kívül tizennyolcan szenvedtek gázmérgezést.
A Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek déli részét hétfőn - közölték helyi illetékesek. Áldozatokról, károkról egyelőre nem érkeztek hírek.