Pártjának vezetése után kormányát is átalakította Abe Sindzo japán kormányfő, miután a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) súlyos vereséget szenvedett a júliusi felsőházi választások után. Sajtóértesülések szerint az új külügyminiszter Masimura Nobutaka lesz. Elődjét, AszoTarót Abe az LDP főtitkárává nevezte ki. A védelmi tárcát Komura Maszahiko volt külügyminiszter kapta - értesült az NHK…
A kínai miniszterelnökkel tartott találkozóval vette kezdetét a német kancellár három napos hivatalos kínai látogatása hétfőn Pekingben. A legnagyobb európai gazdaság kormányának vezetőjeként - és ezúttal a nyolc fejlett ipari államot tömörítő G8-csoport soros elnökeként - Merkel még hétfőn Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfővel is megbeszélést folytat Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök…
Abe Sindzo japán miniszterelnök átalakította pártja vezetését: a várakozásoknak megfelelően Aszo Taro külügyminisztert nevezte ki hétfőn a kormányzó Liberális-Demokrata Párt főtitkárának. Aszo munkáját ugyancsak újonnan kinevezettként Nikai Tosihiro és Isihara Nobutero fogja segíteni.
Elterjedt gyakorlatnak számít, hogy élve temetik el az AIDS-betegeket Pápua Új-Guineában a kórtól rettegő rokonok, közölte hétfőn egy egészségügyi dolgozó. A felvilágosító kampányt folytató nő a kormány segítségét kérte a betegséggel szembeni tudatlanság leküzdésére.
Pénzt ajánlottak fel Görögországban azoknak, akik információval szolgálnak a gyújtogatókról. Százezertől egymillió euróig terjedő jutalmat kap a gyújtogatásról tájékoztatást adó, függően attól, hogy az esetnek voltak-e sérültjei és halálos áldozatai, valamint mekkora volt a tűz mértéke.
A Magyar Gárda szombati eskütételével kapcsolatban a Kommerszant című orosz lap megállapította hétfői számában: hogy a Jobbik katonai szárnyának kitől kell megvédenie Magyarországot, azt világosan nem mondták meg, de "a Gyurcsány Ferenc lemondására vonatkozó felhívások, amelyek a szombati ceremónián a többinél gyakrabban hangzottak el, jelzik, hogy a gárdisták egyik fő ellenségének a külföldiek és…
A kínai miniszterelnök hétfőn közölte, hogy kormánya határozottan ellenzi a számítógépes rendszerek elleni hackertámadásokat. Ven Csia-pao egy a Der Spiegel című lapban megjelent cikkre reagált, ami szerint a kínai hadsereg hackerei kémprogramokat telepítettek a német kormányzat számítógépeire. A támadásról szóló hírt hivatalosan egyik ország sem erősítette meg.
"Gyógyszerfüggőségben" szenvednek a brit emberek - derül ki a szigetországi egészségbiztosító (NHS) adataiból. Tavaly több mint tízmilliárd fontot költöttek pirulákra a britek.
Előkerült egy beomlott szénbányából egy halottnak hitt kínai testvérpár, akik öt napig voltak a föld alatt étlen-szomjan, írta hétfőn a China Daily című kínai lap, megmenekülésüket csodás túlélésként jellemezve. A kimentésükre indított akciót két nap után lefújták, mert az állítólag túl veszélyes volt, és életjelet sem tapasztaltak.
A mentőalakulatok hétfőn egy robotkamerát küldenek le abba az amerikai bányába, ahol majdnem három hete rekedt lent hat vájár egy bányaomlás után. A bánya tulajdonosa szerint nem valószínű, hogy életben maradtak az augusztus hatodika óta a föld alatt lévő emberek.
Chartergépeket indít a Vatikán különböző zarándokhelyekre. A cél az, hogy a hívők könnyen, gyorsan és olcsón eljussanak a katolikus szent helyekre. Az első gép hétfőn szállt föl Rómából, célállomása a franciaországi Lurdes volt.
Tíz éve halt meg autószerencsétlenségben Diana hercegnő. Az évfordulón az ismert feminista írónő, Germaine Greer többoldalas esszét közölt a Sunday Times hasábjain a trónörökös tragikus sorsú elvált feleségéről.
Értetlenségre és elutasításra talált az erdélyi magyar szervezetek körében Gyurcsány Ferenc kormányfő kijelentése, miszerint nem használ, hanem árt a határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiatörekvéseknek, ha Magyarországról támogatják ezeket - olvasható a Krónika című erdélyi napilapban.
A Vatikánhoz való hűségüket már majd két évszázad óta bizonyító Sándor huszárok képviselik a magyar zarándokokat az ausztriai Mariazell 850 éves fennállásának ünnepére celebrált pápai szentmisén.
Pártjának vezetése után kormányát is átalakította Abe Sindzo konzervatív japán kormányfő, miután a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) súlyos vereséget szenvedett a júliusi felsőházi választások után.
3560 kilométeres futás után megérkezett Pekingbe az a 8 éves kislány, aki a felnőttek számára is rendkívülinek számító sportteljesítménnyel népszerűsítette a pekingi olimpiát. A bírálók bántalmazással vádolják a lány apját, aki szerintük durván bánt gyermekével.
Minden korábbi rekordot megdöntött tavaly Afganisztánban az ópiumtermelés - derült ki az ENSZ szakosított szervezetének jelentéséből. A mák - amelyből morfint, ópiumot, illetőleg heroint állítanak elő - termőterülete hatalmasra duzzadt az elmúlt évben.
Délkelet-Afganisztánban felháborodást váltottak ki azok a futball-labdák, amelyeket az amerikai hadsereg helikopterekről szórt le. Khost városában mintegy százan tüntettek.
Több mint hetven ember meghalt Uganda keleti részén, amikor felborult az őket szállító teherautó, közölte hétfőn a hadsereg. Az áldozatok katonák és családtagjaik, akiket egy új bázisra helyeztek át.
Minden cseh állampolgár nyer a január elsejével életbe lépő adóreformon, aki szeret dolgozni, állítja a cseh kormány. Szakértők szerint azonban ez nem így van, mert az alacsonyabb és közepes jövedelemmel rendelkezők a legjobb esetben is csak néhány száz koronát tehetnek havonta pluszként zsebre.
Tíz embert vettek őrizetbe Oroszországban Anna Politkovszkaja oknyomozó újságírónő meggyilkolásának ügyében. A RIA-Novosztyi és az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségek a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek jelentést tevő Jurij Csajka főügyészt idézve közölték: az őrizetbe vettekkel szemben hamarosan vádat emelnek.
Az idegengyűlöletből fakadó legújabb németországi erőszak miatt ismét egyre többen sürgetik a szélsőjobboldali NPD betiltását. A neonáci párt törvényen kívül helyezésére az előző kormány már kísérletet tett, azonban nem járt sikerrel. A betiltást követelők táborát erősíti immár az Európai Unió második legmagasabb tisztségviselője, Franco Frattini is.
Általános közlekedési sztrájk Londonban már rég nem volt, de a metrósok gyakran tartanak munkabeszüntetést. Márpedig egy nyolcmillió lakosú és külföldi látogatóktól hemzsegő metropoliszban a metró sztrájkja is káoszt okoz.
Németország tömegközlekedését a közelmúltban vasutas-sztrájk bénította meg. A szakszervezet felhívására nem csak a vonatok, hanem a helyi érdekű vasutak is leálltak és ezzel a városok forgalmában is komoly zavart okoztak.
Távozik tisztségéből Alberto Gonzales amerikai igazságügy-miniszter, aki az elmúlt hetekben támadások kereszttűzébe került több szövetségi ügyész leváltása kapcsán.
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök számára az európai építés marad a legfontosabb teendő, ugyanakkor síkra száll az Egyesült Államokkal ápolt barátság mellett is. A francia államfő hétfőn Párizsban a francia nagykövetek éves konferenciáján, májusi megválasztása óta első ízben vázolta külpolitikai elképzeléseit.
Nincsenek atomfegyverekkel felszerelve azok az orosz hadászati bombázók, amelyek Oroszországtól nagy távolságokra légi járőrszolgálatot teljesítenek - közölte az orosz hadászati légierő parancsnoka.
Az amerikai és szövetséges légierő Afganisztán és Irak felett élvezet teljes légi fölénye lehetővé teszi, hogy sok esetben harc nélkül késztessék visszavonulásra az ellenséget - különösen, ha a rettegett A-10-es csatarepülőgép sziluettje tűnik fel a lázadók feje felett.
A WWF nemzetközi természetvédő szervezet szerint csak egy regionális egyezmény tehetné lehetővé, hogy ne kezdődjön meg az Északi-sarkon található szénhidrogénkészlet nyakló nélküli kitermelése, amely évtizedekig elegendő energia-utánpótlást tenne lehetővé.
Egy önmagát megnevezni nem kívánó volt liverpooli bandatag szerint egy végzetes tévedés okozhatta a 11 éves Rhys Jones halálát. A kisfiút múlt héten lőtték le az észak-angliai városban, a névtelenséget kérő forrás szerint azért, mert összetévesztették valakivel. Közben a helyi Everton labdarúgócsapat - melynek a kisfiú lelkes szurkolója volt - tagjai virágokat helyeztek el a gyilkosság helyszínén.
Fenyegetések hatására mondta le részvételét a néhai Diana hercegnő halálának tizedik évfordulóján esedékes hétvégi megemlékezésen Kamilla, Károly brit trónörökös jelenlegi felesége, akit hétfői londoni sajtóértesülések szerint többen tojással készültek megdobálni, ha elmegy az eseményre.
Nincsenek felszerelve atomfegyverekkel azok az orosz hadászati bombázók, amelyek az orosz területektől nagy távolságokra légi járőrszolgálatot teljesítenek - hangsúlyozta hétfői nyilatkozatában Pavel Androszov, az orosz hadászati légierő parancsnoka.
Lemondott posztjáról Alberto Gonzales, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere, jelentette hétfőn internetes oldalán a The New York Times című amerikai lap magas rangú kormányzati forrásra hivatkozva.
Bíráló szavakkal beszélt hétfőn a Magyar Gárdáról a szlovák külügyminiszter és a hasonló szélsőségek felszámolására hatékonynak bizonyult szlovákiai eszközöket emlegette. "Miniszterként is, polgárként is nagyon örülök, hogy Magyarország legfőbb politikai vezetői elhatárolódtak ettől az ügytől" - idézte a TASR szlovák hírügynökség Kubist.
Lóinfluenza járvány miatt az összes lóversenyt törölték Ausztráliában, az istállókat bezárták, a lovak szállítását megtiltották. Az első esetet még múlt csütörtökön fedezték fel, akkor a karantént 72 órára tervezték. Azóta 70 telepen, több mint 400 lónál diagnosztizálták az influenzát.
A holland kormány 28 millió eurót költ a következő években az iszlám fundamentalizmus és a szélsőjobboldali nacionalizmus előretörésének megakadályozására - közölte hétfőn a holland belügyminiszter. Guusje ter Horst elmondta, hogy ennek keretében már létező lakóhelyi és iskolai programoknak nyújtanak az eddiginél nagyobb anyagi támogatást. A kormány szerint ugyanis egyre nagyobb gondot okoz a…
Ingyen utazhat minden tömegközlekedési eszközön Tyernopol ukrán város minden olyan lakosa, aki nemzeti viseletben, azaz hímzett blúzban, ingben pompázik. A rendkívüli kedvezményt a városatyák a nemzeti ünnep, a Függetlenség Napja tiszteletére vezették be, amelyet augusztus 24-én ünnepelnek Ukrajnában. A kedvezmény nemcsak a múlt pénteki ünnepre, de az egész hétvégére vonatkozott, sőt…
Elítélte az Európai Szocialisták Pártja (PES) a Magyar Gárda megalapítását hétfőn Brüsszelben kiadott közleményében. Az európai országok szociáldemokrata-szocialista pártjait tömörítő szervezet dán elnöke, Poul Nyrup Rasmussen úgy fogalmazott: "zavarba ejtő látni egy új, szélsőségesen nacionalista csoport elindítását Magyarországon". "Ez pontosan az ellentéte annak, amire Magyarországnak ma…
Elítélte az Európai Szocialisták Pártja (PES) a Magyar Gárda megalapítását hétfőn Brüsszelében kiadott közleményében. Az európai országok szociáldemokrata-szocialista pártjait tömörítő szervezet dán elnöke, Poul Nyrup Rasmussen egyúttal hasonló lépésre szólította fel a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat magában foglaló Európai Néppártot (EPP).
Pozsonyban idén az óváros főterén, a Hlavné námestien rendezik meg a Koronázási Játékokat szombaton és vasárnap, mert az eddigi helyszínről, a Szent Márton dómból kiszorultak.
Egy svéd regionális lapban megjelent "tiszteletlen" Mohamed-rajz miatti tiltakozásul az iráni külügyminisztériumba kérették hétfőn Svédország teheráni ügyvivőjét - jelentette az iráni állami televízió és a stockholmi külügyminisztérium. A Nerikes Allehanda című örebrói lap augusztus 18-i számában jelent meg - a svéd művészeti galériák által bojkottált - Lars Vilks művész egyik Mohamed-ábrázolása,…
Kábítószer-csempészet alapos gyanújával őrizetbe vettek a román hatóságok két fiatal nőt hétfőn, akik barátaiknak próbáltak heroint csempészni a börtönbe. A tettesek csókolózás közben adták át a szájukban elrejtett kábítószert szeretőiknek.
Nagy lökést adott Kevin Rudd választási kampányának az a hír, hogy az ausztrál Munkapárt vezetője egy hivatalos New York-i látogatáson beugrott egy sztriptízbárba, ahol saját bevallása szerint úgy berúgott, hogy nem emlékszik semmire.
Rekord mennyiségű ópiumot termesztettek idén Afganisztánban - derül ki az ENSZ hétfőn közzétett jelentéséből. A tavalyi évhez képest 34 százalékkal többet állítottak elő a heroin alapanyagának számító drogból, a két évvel ezelőtti mennyiséget pedig megduplázták. Afganisztán ezzel továbbra is a legnagyobb drogtermelő ország az egész világon.