2009. június 18. csütörtök

jún. 18
7:15
Kiderült! Észak-Korea több ezer tonna vegyi fegyverrel rendelkezik (Kripto Akadémia)
Észak-Koreának több ezer tonna vegyi fegyver van a birtokában, s képes bevetni ezeket Dél-Korea ellen - írta csütörtökön közzétett jelentésében a Nemzetközi Válságcsoport (ICG).
jún. 18
7:17
Észak-Afrika sivatagjai termelnének Európának áramot? (Kripto Akadémia)
Német cégek azt tervezik, hogy megvalósítsanak egy merész álmot: Észak-Afrika sivatagjai termelnének Európának áramot napenergia segítségével.
jún. 18
7:30
Obama kedvezménye a homoszexuálisoknak (Infostart)
Barack Obama rendeletet írt alá, amelyben az állami alkalmazottak házastársának járó nyugdíj- és egészségügyi juttatásokat részben kiterjesztik a homoszexuális párkapcsolatban élők partnereire is.
jún. 18
9:03
Feketébe öltöznek a tüntetők (Kripto Akadémia)
Újabb tüntetésre kért engedélyt szombatra a reformer elnökjelölt, Mir Hoszein Muszavi által vezetett Harcos Papság Pártja - áll a vesztes elnökjelölt kampányhonlapján. Muszavi hívei közben újabb megmozdulásokat hirdettek meg csütörtök délutánra.
jún. 18
9:21
Sötétbe borult a pakisztáni "fények városa" (Kripto Akadémia)
Sötétbe borult szerdán este a pakisztáni "fények városa", a 15 millió lakosú Karacsi.
jún. 18
10:12
Újvidék vendégül látja Európát (Infostart)
Háromnapos tanácskozásra érkezik tizennégy közép-európai ország államfője Újvidékre. A megbeszéléseken energetikai kérdések mellett az euróintegráció is napirenden lesz. A magas rangú vendégeket maximális biztonsági intézkedések mellett fogadják.
jún. 18
10:48
Clinton csonttörése (Infostart)
Elesett, és eltörte a jobb könyökét Hillary Clinton amerikai külügyminiszter - közölte a washingtoni külügyi szóvivő.
jún. 18
12:54
Fasiszta-e Slota pártja? - folytatódik a per (Infostart)
A pozsonyi fellebbviteli kerületi bíróságon csütörtökön folytatódik Duray Miklós és a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) pere. Elsőfokon a bíróság egymillió koronás kártérítésre és bocsánatkérésre kötelezte Duray Miklóst.
jún. 18
13:30
Újabb rasszista támadás romák ellen Írországban (Infostart)
Éjjel ismét romániai bevándorlókat támadtak meg ismeretlenek az észak-ír fővárosban. Egy nappal korábban összesen 115 román állampolgár menekült el lakóhelyéről, miután rasszista indíttatású zaklatás érte őket.
jún. 18
13:32
Magyarország hivatalos felkérést kapott guantánamóiak befogadására (Infostart)
Magyarország csütörtökön hivatalosan is felkérést kapott guantánamói foglyok befogadására az amerikai féltől - tájékoztatta Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő azt követően, hogy az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja tárgyalt a Külügyminisztérium képviselőivel.
jún. 18
13:33
Hivatalos felkérést kaptunk guantánamóiak befogadására (Kripto Akadémia)
Magyarország csütörtökön hivatalosan is felkérést kapott guantánamói foglyok befogadására az amerikai féltől - tájékoztatta Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő az MTI-t azt követően, hogy az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja tárgyalt a Külügyminisztérium képviselőivel.
jún. 18
13:51
Öngyilkos merényletben meghalt a belbiztonsági miniszter (Kripto Akadémia)
Húsz ember, köztük a szomáliai belbiztonsági miniszter meghalt, amikor egy öngyilkos merénylő robbanást okozott csütörtökön Belet Weyne városában egy hotel előtt. Serif Ahmed sejk szomáliai elnök szerint az al-Kaida áll a merénylet hátterében.
jún. 18
15:21
Bulgáriának az IMF segítségére van szüksége (Kripto Akadémia)
Bulgáriának szüksége van az IMF hitelére, mert segítene az országnak kijutni mélyülő gazdasági recessziójából. Ezt Bojko Boriszov nyilatkozta az amerikai sajtónak, Boriszov jelenleg Szófia főpolgármestere, de a várakozások szerint a július 5-i parlamenti választások után kormányfőnek nevezhetik ki.
jún. 18
16:15
Magyarország Barroso mellé áll (Kripto Akadémia)
A magyar kormány támogatja José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök megbízatásának megújítását - erősítette meg Bajnai Gordon csütörtökön Brüsszelben.
jún. 18
16:30
Nem fasiszta, de legalább nem drága (Infostart)
Írásban bocsánatot kell kérnie, azonban nem kell egymillió koronának megfelelő eurót (33 193) fizetnie Duray Miklósnak, amiért az InfoRádióban fasisztának nevezte a Szlovák Nemzeti Pártot. Erről ma a pozsonyi kerületi bíróság döntött. Az ominózus kijelentést még 2006-ban, a kormányalakítást követően tette a Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnöke.
jún. 18
18:00
Bajnai konkrét javaslatokkal érkezett Brüsszelbe (Infostart)
A miniszterelnök támogatja, hogy az uniós állam- és kormányfők hozzanak létre egy erős, európai pénzügyi felügyeleti rendszert. Bajnai Gordon a tagállamok brüsszeli találkozója előtt azt mondta, az uniós országok a gazdasági teljesítőképességük alapján finanszírozzák a klímavédelmi intézkedéseket.
jún. 18
18:57
Különleges Büntetőbíróság alakul Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Különleges Büntetőbíróság alakul Szlovákiában, amelynek feladata a súlyos korrupciós ügyek és bűncselekmények elbírálása lesz országos hatáskörrel - döntött csütörtökön a szlovák parlament.
jún. 18
20:06
Három évig ingyen kapják az újságot a fiatalok (Infostart)
Ingyenes előfizetést kínálhatnak a lapkiadók a 18 és 24 év közötti francia fiataloknak, akik így egy éven keresztül heti egy példányt kapnak az általuk választott napilapból. Az intézkedés, melyet szerdán jelentett be a francia kultuszminiszter, a szeptemberi iskolakezdéskor lép életbe és három évig tart.
jún. 18
20:09
Kórházba került Habsburg (Kripto Akadémia)
Németországi otthonában leesett egy lépcsőről, és emiatt kórházba került a 97. évében járó Habsburg Ottó.
jún. 18
20:27
Demonstráltak a gazdák (Kripto Akadémia)
Többszáz gazdálkodó tartott demonstrációt csütörtökön Brüsszelben az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozója közben. Az EU miniszteri tanácsának épülete előtt tiltakoztak a tej alacsony felvásárlási ára miatt. A gazdák többsége Franciaországból, Németországból, Luxemburgból és Hollandiából érkezett, többnyire traktorral.
jún. 18
21:36
Megelőzhető-e egy újabb gázszállítási vita? (Infostart)
A német külügyminiszter óvta az ukrán kormányt újabb gázszállítási vitától Oroszországgal, mert - mint Frank Walter Steinmeier fogalmazott -, Európa érdekei a Kijev és Moszkva közti viszálykodás felett állnak. A német külügyminiszter az Európai Unió megbízásából látogatott Kijevbe, hogy a helyszínen tájékozódjék az országon eluralkodott gazdasági válság méreteiről.

2009. június 19. péntek

jún. 19
5:42
Hazamenekülnek a rasszista erőszak ellen a romák (Infostart)
Az észak-írországi Belfastban mintegy 20 Romániából érkezett roma család próbált letelepedni, de a hét elején fajgyűlölők támadták meg szállásaikat. Jelenleg a város művelődési házában kaptak menedéket, és haza akarnak térni.
jún. 19
6:21
Mi váltotta ki az őslakos indiánok tiltakozását? (Kripto Akadémia)
A perui kongresszus csütörtökön visszavont az amazonasi indiánok erőszakba torkolló tiltakozását kiváltó két rendeletet.
jún. 19
6:23
Támogatják Barrosót az uniós országok vezetői (Kripto Akadémia)
Egyhangú támogatásukról biztosították az uniós országok vezetői José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság eddigi elnökének azon törekvését, hogy újabb öt évig ő irányíthassa az EU legfőbb végrehajtó testületét - közölte csütörtök késő este, a brüsszeli EU-csúcstalálkozó helyszínén Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök.
jún. 19
6:39
Háború? Washington már várja az észak-koreai rakétákat (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államokat aggasztja egy esetleges Hawaii elleni észak-koreai rakétakilövés, és intézkedéseket hozott a szövetségi állam védelmére - közölte csütörtökön az amerikai védelmi miniszter.
jún. 19
6:41
Iráni zűrzavar (Kripto Akadémia)
Sirin Ebadi Nobel-békedíjas iráni ügyvédnő az iráni elnökválasztás semmissé nyilvánítását és új választások megtartását sürgette a Huffington Post című amerikai internetes újság fórum rovatában helyi idő szerint csütörtökön megjelent írásában.
jún. 19
6:54
Az amerikai kongresszus 106 milliárd dolláros rendkívüli kiadást szavazott meg (Infostart)
Az amerikai kongresszus 106 milliárd dolláros rendkívüli kiadást szavazott meg a 2009-es költségvetésben az iraki és afganisztáni háború finanszírozására, a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) hitelprogram nyitására és az új influenza elleni harcra.
jún. 19
6:56
Sirin Ebadi az iráni elnökválasztás semmissé nyilvánítását sürgeti (Infostart)
Sirin Ebadi Nobel-békedíjas iráni ügyvédnő az iráni elnökválasztás semmissé nyilvánítását és új választások megtartását sürgette a Huffington Post című amerikai internetes újság fórum rovatában helyi idő szerint csütörtökön megjelent írásában.
jún. 19
6:57
"Fel kell gyorsítani a hatalomátadást" (Kripto Akadémia)
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető egészségi állapota romlik, ezért fel kell gyorsítani a hatalomátadás folyamatát, amelynek során a legkisebb fiú, Kim Dzsong Un lép a diktátor örökébe - értesült a Csoszun Ilbo dél-koreai napilap.
jún. 19
7:12
Támogatják Barroso újrajelölését az uniós országok vezetői (Infostart)
Egyhangú támogatásukról biztosították az uniós országok vezetői José Manuel Barroso, az Európai Bizottság eddigi elnöke újrajelölését a posztra.
jún. 19
8:24
Visszatért a bubópestis (Infostart)
Az Egészségügyi Világszervezet szakértőt küld Líbiába, ahol attól tartanak, hogy pestisjárvány törhet ki.
jún. 19
9:18
Véglegesen megszüntették a büntetőeljárást Iliescu volt román elnök ellen (Infostart)
Véglegesen megszüntették a büntetőeljárást Ion Iliescu volt román államfő és több más volt tisztségviselő ellen az 1990. júniusi bányászjárással kapcsolatos ügyészségi vizsgálat során.
jún. 19
9:36
Az izraeliek szerint az Obama-kormányzat palesztinpárti (Infostart)
Az izraeli zsidók fele úgy véli, hogy Barack Obama amerikai elnök kormánya palesztinpárti, és csak 6 százalék szerint Izrael-barát - derült ki egy pénteken közzétett közvélemény-kutatásból.
jún. 19
10:15
A juhászból lett milliomos (Kripto Akadémia)
Továbbra sem hagyhatja el Romániát az ellene folyó bűntető eljárás miatt Gigi Becali üzletember, akit a Nagy-Románia Párt (PRM) színeiben európai parlamenti képviselővé választottak.
jún. 19
10:30
A tejpiac stabilizálását tanulmányozza az EU (Infostart)
A tejpiac stabilizálásának tanulmányozására kérik az Európai Unió vezetői az Európai Bizottságot, és várhatóan állást foglalnak a pénzügyi nehézségekkel küzdő Lettország gyorsabb segítéséről is.
jún. 19
10:32
Gigi Becali EP-képviselő továbbra sem utazhat Brüsszelbe (Infostart)
Továbbra sem hagyhatja el Romániát az ellene folyó bűntető eljárás miatt Gigi Becali üzletember, akit a Nagy-Románia Párt (PRM) színeiben európai parlamenti képviselővé választottak.
jún. 19
10:33
Pokolgép robbant a spanyolországi Baszkföldön (Kripto Akadémia)
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant pénteken a spanyolországi Baszkföldön; a merényletben egy ember meghalt - közölte a spanyol rendőrség és a baszk regionális kormány.
jún. 19
11:06
ÚMSZ: a Jobbik retorikája nevetségessé teheti a romániai magyar autonómiaigényeket (Infostart)
A Jobbik magyarországi sikere és retorikája nevetségessé teheti a romániai magyar autonómiaigényeket, mert az európai fórumokon nem fognak már hallgatni a mérsékeltebb politikusok racionális érveire - ez az aggodalom fogalmazódik meg a romániai Új Magyar Szó (ÚMSZ) pénteki számának két kommentárjában is.
jún. 19
11:09
A szocialisták nemmel szavaznak Barrosóra (Kripto Akadémia)
Nemmel szavaznak az európai uniós tagállamok szociáldemokrata pártjainak képviselői, ha az újraválasztott Európai Parlament első plenáris ülésén, júliusban napirendre tűzik a szavazást José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök újabb megbízatásáról - jelentette be Martin Schulz frakcióvezető pénteken Brüsszelben.
jún. 19
11:42
Jövőre lesz Duna-stratégia az EU-ban (Infostart)
Felkérik az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői az Európai Bizottságot, hogy a jövő év végéig készítse el az unió stratégiáját a Duna menti országok régiójának összehangolt fejlesztésére - derül ki a brüsszeli csúcstalálkozó zárónyilatkozatának kiszivárogtatott tervezetéből.
jún. 19
12:03
Már az ENSZ is aggódik (Kripto Akadémia)
Aggodalmának adott hangot az iráni letartóztatások szaporodása miatt pénteken Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
jún. 19
12:05
"Nekem kellett az elnöknek lennem, pedig egyáltalán nem is akartam" (Kripto Akadémia)
Elmúlt a diktatúrák kora, a megértés és a békés megoldások korában kötelességük beszélni egymással a politikai ellenfeleknek - mondta Lech Walesa egy osztrák lap péntek számában megjelent interjúban.
jún. 19
13:33
Felszökött a munkanélküliség Olaszországban (Kripto Akadémia)
Három év óta a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliség Olaszországban az első negyedben. A foglalkoztatás első ízben csökkent 1995 óta, miután a válság tovább szedi áldozatait a munkaerőpiacon.
jún. 19
13:48
Obama átalakítja az egészségügyi rendszert (Infostart)
Átalakítja az egészségügyi rendszert az amerikai elnök azért, hogy minden amerikai számára elérhető ellátást és biztosítást teremtsen. Ezt még a választási kampányában ígérte. Barack Obama tervei szerint a lakosság választhat majd a magán- és az állami egészségbiztosítás között.
jún. 19
14:24
Ez vizuális szennyezés - de mit tehetünk ellene? (Infostart)
Erőteljesebben fel kell lépni a köztéri "vizuális szennyeződés" ellen, ezért szigorúbban kell szabályozni a reklámtáblák elhelyezésének gyakorlatát Franciaországban - ezt javasolja ötven oldalas jelentésében a francia környezetvédelmi, illetve területrendezési államtitkár, valamint egy kormánypárti szenátor.
jún. 19
14:42
Ismét Barroso lehet az Európai Bizottság új elnöke (Infostart)
Bár a szocialisták és a zöldek továbbra sem támogatják, mégis José Manule Barroso lehet az Európai Bizottság új elnöke. Az éjszakába nyúló csütörtöki ülésnap után pénteken folytatódott Brüsszelben az állam- és kormányfők csúcstalálkozója.
jún. 19
15:18
FT: a szélsőség veszélyesebb Kelet-Európában, mint Nyugaton (Infostart)
A kelet-európai szélsőjobb szavazataránya az európai parlamenti választáson nem volt sokkal nagyobb, mint a jóval régebbi demokratikus hagyományokkal bíró Nyugat-Európában, a szélsőségre adott voksok jelentős aránya mégis nagyobb veszélyt jelent ebben a térségben, mint nyugaton - áll a Financial Times pénteki elemzésében.
jún. 19
15:20
Egyre kevesebb kokaint termelnek Kolumbiában (Infostart)
Kolumbiában 18 százalékkal csökkent tavaly a kokaültetvények területe és 28 százalékkal a cserjéből előállított kokain mennyisége.
jún. 19
15:36
Lemondott Tőkés László a püspöki tisztségéről (Infostart)
Lemondott püspöki tisztségéről Tőkés László, aki 1990 óta vezette a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet - közölte pénteken az MTI-vel az európai parlamenti képviselői mandátumot is betöltő leköszönt püspök sajtófőnöke.
jún. 19
15:39
Tőkés elhagyta a püspöki széket (Kripto Akadémia)
Lemondott püspöki tisztségéről Tőkés László, aki 1990 óta vezette a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet (KREK) - közölte pénteken az MTI-vel az európai parlamenti képviselői mandátumot is betöltő leköszönt püspök sajtófőnöke. Tőkés már 2007 decemberében átruházta püspöki jog- és hatáskörének gyakorlását, azt követően, hogy független jelöltként EP-képviselői mandátumot nyert a két évvel…

Keresés