Az orosz kormány egy 30 millió euró értékű jachtot vásárolt egy török cégtől, amelyen a 2014-es jaltai téli olimpia VIP-vendégeit fogadhatja majd Dmitrij Medvegyev - adta hírül kedden a török Vatan újságra hivatkozva az ukrán Censor.Net hírportál. A Sirius nevű hajón uszoda és húszfős luxuskivitelű ebédlő várja a vendégeket.
Egyiptomra is kezd átcsapni a sikeres tunéziai forradalom. Kairóban a rendőrség csak szerda hajnalra tudta feloszlatni az előző napon elkezdődött tüntetéseket, melyek során négy ember vesztette életét. A hatóságok tegnap betiltották a további megmozdulásokat, ám a szervezők ezek folytatására szólítottak fel. Tegnap újabb tüntetések voltak Kairóban és Szuez városában.
Oroszországban tegnap a hétfői, a domogyedovói repülőtéren elkövetett öngyilkos merénylet áldozataira emlékeztek. Az állami épületeken félárbocra engedték a nemzeti lobogót, a televíziókban és rádiókban gyászzenét sugároztak.
Az Unió helyzetéről elmondott beszédében Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok vezető szerepének helyreállítását szorgalmazta a világban folyó technikaiés a tudományos versenyben, felszólítotva honfitársait: tegyék félre a pártosságot és egyesítsék erejüket a közös cél, a globális versenyképesség javítása érdekében.
Lenin halálának januári évfordulóján mindig akad valaki Moszkvában, aki javasolja eltemetését és a Mauzóleumban lévő kegyhely felszámolását. Idén a kormányzó "Egységes Oroszország" párt politikusa lobbantotta fel a vitát.
Egy orosz férfi lehetett az az öngyilkos merénylő, aki hétfőn 35 ember halálát okozta a moszkvai reptéren - írta csütörtöki számában a Kommerszant című orosz napilap. A hatóságok még nem neveztek meg gyanúsítottat, de az újság úgy tudja, hogy egy, a sztavropoli régióból származó férfi volt a támadó.
A szlovák kabinet szerdai ülésén abban a változatban fogadott el egy képviselői indítványt a kettős állampolgárságról, amely szerint a fegyveres erőknél szolgálatot teljesítők kizárólag szlovák állampolgárok lehetnek.
"Megtanította az amerikaiakat félni", ezért eltörlik a terrorveszélyt színekkel jelző rendszert az Egyesült Államokban - mondta az amerikai kongresszus belbiztonsági bizottságának vezető demokratapárti politikusa kedden. A veszély fokozatait zöld, kék, sárga, narancssárga és piros színekkel jelző szisztémát a szeptember 11-i terrortámadások után 2002-ben vezették be.
Legkevesebb ezer embert tartóztattak le az elmúlt két nap tüntetései során Egyiptomban - közölte a francia hírügynökség az észak-afrikai ország egy biztonsági hivatalnokára hivatkozva. A szervezők a demonstrációkat tiltó határozat ellenére csütörtökre és péntekre is nagyszabású megmozdulásokat ígérnek az országot csaknem három évtizede irányító Hoszni Mubarak elnök ellen.
"Szláv nyomokat" találtak az orosz nyomozó hatóságok a moszkvai Domogyedovó repülőtéren hétfőn elkövetett, 35 emberéletet kioltó öngyilkos merénylet kapcsán. De nem ez az egyetlen nyom, amellyel foglalkoznak - jelentették a csütörtöki orosz lapok.
Jemeniek ezrei vonultak fel a közel-keleti ország fővárosában csütörtökön, hogy az országot több mint 30 éve irányító Ali Abdullah Szaleh ellen tüntessenek. A korrupció és az ország gazdasági politikája ellen tiltakozók kormányellenes szlogeneket kiabáltak, és utalásokat tettek a tunéziai elnököt megbuktató "Jázmin forradalomra".
A milánói ügyészeknek bizonyítékuk van arra, hogy Silvio Berlusconi fizetett a szexért egy Iris Berardi nevű fiatalkorú prostituáltnak, aki részt vett az olasz miniszterelnök villájában rendezett partikon - közölte az olasz ANSA hírügynökség csütörtökön. Az olasz kormányfőt korábban ugyanezzel vádolták egy Ruby becenevű marokkói fiatalkorúval kapcsolatban.
Hazatér Kairóba Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) volt főigazgatója, hogy részt vegyen az észak-afrikai országban két napja zajló tömegtüntetéseken - közölte fivére, Ali el-Baradei csütörtökön az AFP-vel. Mint hozzátette, Bécsben élő testvére "kifejezetten azért tér vissza, hogy részt vegyen a tiltakozáson pénteken".
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant egy bagdadi gyászszertartáson csütörtökön, megölve 37 embert és megsebesítve több tucatnyi másikat - közölte a védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a helyszínre érkező rendőrökre rátámadtak a feldühödött gyászolók.
Jól fogadták az Európai Parlament bizottságai az Európai Unió soros elnökségét betöltő Magyarország programját és a benne meghatározott prioritásokat - jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára Brüsszelben, miután ismertette a programot az EP ipari, kutatási és energiaügyi bizottsága előtt.
Az interneten kezdték bírálni hatalmas éttermi költekezései miatt a kínai dohányértékesítési felügyelet egy helyi vezetőjét Dél-Kínában, végül a korrupciós vádak miatt a férfit fel is mentették hivatalából.
Tíz kábítószer-csempészt akasztottak fel csütörtökön Iránban - közölte az IRNA hírügynökség, hozzátéve, hogy a kivégzéseket Oumineh és Karaj város börtöneiben hajtották végre. Az elítélteket heroin, ópium és kannabisz csempészésében találták bűnösnek a bíróságok.
Környezetvédelmi csoportok széleskörű és heves tiltakozása ellenére szabadon engedtek hatezer génmódosított szúnyogot Malajziában, hogy felvegyék a harcot a pusztító dengue-lázzal.
Lelőttek egy palesztin férfit a Ciszjordánia északi részén fekvő Náblusz város mellett - közölték csütörtökön a palesztin biztonsági erők, hozzátéve, hogy egy izraeli telepes tehető felelőssé a halálesetért. A helyi kórház beszámolója szerint az áldozat egy 18 éves fiatalember volt, aki a mellkasát ért lövés miatt vesztette életét.
Helmut Kohl nem akarja, hogy emlékmű örökítse meg személyét Drezdában. A volt német kancellár ezt a szász tartományi kormányfővel folytatott eszmecserén fejtette ki.
Akik magyar állampolgársághoz folyamodnak, elveszthetik kisebbségi státuszukat Szlovákiában - mondta Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus szerint egy idegen állam polgárát nem szabadna Szlovákiában a kisebbség tagjaként kezelni.
A lengyelek jó részének nem tetszenek a kormány nyugdíjreform-tervei: CBOS közvéleménykutató csütörtökön ismertetett felmérése szerint a megkérdezettek 49 százaléka ellenzi a magánnyugdíjalapokba való befizetések csökkentését. Tizennyolc százalék egyetért a tervezett módosításokkal, a többieknek nem volt véleményük az ügyről.
Már az ukrán miniszterelnöknek is feltűnt, hogy több mint két hónapja nem jelent meg a nyilvánosság előtt Leonyid Csernovickij, az ukrán főváros főpolgármestere. "Szabadságon van, vagy mi van vele?" - kérdezte Mikola Azarov csütörtökön a kijevi közigazgatási hivatal vezetőjével tartott megbeszélésén. Egyben arra szólította fel Olexander Popovot, hogy kerítse elő a Csernovicijt, és tudassa vele,…
"Bármi megtörténhet" Nelson Mandelával - mondta Desmond Tutu dél-afrikai érsek csütörtökön, miután nyilvánosságra került, hogy az ország volt államfőjét kórházba szállították. Mandelát második napja ápolják a johannesburgi Milpark kórházban, ám egészségi állapotáról semmit sem közöltek orvosai.
Három nyomot követnek a nyomozó hatóságok a moszkvai Domogyedovo repülőtéren hétfőn elkövetett öngyilkos merénylet ügyében: az egyik dagesztáni szélsőségesekre, a másik a sztavropoli úgynevezett Nogaj Dzsamaatra, a harmadik külföldi anyagi támogatásban részesülő szélsőségesekre utal - tudta meg az Interfax hírügynökség a rendvédelmi szervek forrásaiból.
Negyvennyolcra emelkedett a bagdadi gyászszertartáson elkövetett merénylet áldozatainak száma - közölte az iraki belügyminisztérium, hozzátéve, hogy 121 ember sebesült meg a támadásban. A korábbi adatok arról szóltak, hogy 37 ember vesztette életét, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant egy sátor mellett, ahol egy temetési szertartásra összegyűlt gyászolók tartózkodtak.
Szlovákiának 141,6 millió euró bevétele származott az elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetéséből annak első évében - közölte csütörtökön a rendszert üzemeltető SkyToll társaság.
Egyiptom után Jement is elérte a Tunéziából induló észak-afrikai forradalmi hullám. A '70-es évek óta tartó diktatúrák ideje lejárt, az arab államok pedig új történelmi korszak elé néznek. A kérdés már csak az, hogy az érintett országokban a radikális vagy mérsékelt iszlám, esetleg harmadik erő kezébe kerül-e a hatalom.
Hatalmas hóvihar okozott óriási fennakadásokat az Egyesült Államok keleti partvidékén, különösen a légiközlekedésben. A térség számos repülőterét - köztük a három New York-i légikikötőt - átmenetileg lezárták. Washingtonban mintegy 300 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás.
Lemondott tisztségéről Kamel Morjane, a tunéziai átmeneti kormány külügyminisztere - közölte a TAP állami hírügynökség csütörtökön. "Úgy döntöttem, hogy feladom a külügyminiszteri pozíciómat, és sok sikert kívánok mindazoknak, akik szerepet vállalnak az átmenet időszakának kormányában" - fogalmazott közleményében Morjane.
Megtiltaná a New York-i járókelőknek az állam egyik szenátora, hogy mobiltelefont használjanak, ha átkelnek az úttesten. Carl Kruger szerint ugyanis a telefonáló emberek figyelmetlenségükben nekimehetnek a járműveknek.
Huszonnégy évnyi börtön után tisztáztak egy texasi elítéltet a nemi erőszak vádja alól - közölte csütörtökön az illetékes bíróság. A most hatvanéves Larry Sims 1986 októberében állt bíróság elé, ahol ártatlannak vallotta magát az erőszakolási ügyben.
Éves barnamedve vadászati kvótát állított fel csütörtökön a bulgáriai környezetvédelmi minisztérium. Az országban az elmúlt évtizedekben tiltott volt a védett állat kilövése, mostantól azonban évente 17 barnamedvét ejthetnek el a vadászok az ország hét, medvék által lakott régiójában.
Átalakították a tunéziai átmeneti kormányt: a kabinetből kikerültek az elűzött Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjának tagjai, akik a kulcstárcákat mindeddig kézben tartották.